A DEGOB-jegyzőkönyvek túlélőinek foglalkozási jellemzői
Az elemzésben szereplő foglalkozási kategóriákat az 1941-es népszámlálás foglalkozási főcsoportjainak megfelelően állítottuk össze, azzal a módosítással, hogy azokat a főcsoportokat kihagytuk, amelyekhez tartozó személy nem szerepelt a jegyzőkönyvekben.[1] Így maradt ki a bányászat és kohászat, a véderő, a házicselédek, a tőkepénzesek, az egyéb, valamint az ismeretlen foglalkozásúak főcsoportja. A zsidótörvények révén életbe léptetett súlyos korlátozásokra való tekintettel szétválasztottuk viszont a közszolgálat és szabadfoglalkozások kategóriát.[2]
Bár a jegyzőkönyvek fejléce alapján nem mindig tudtuk egyértelműen megállapítani, hogy vajon a közszolgálatban avagy a magánszférában dolgoztak, a tisztviselők, hivatalnokok, tanárok, lelkészek, hitoktatók, óvónők valamennyien a közszolgálati kategóriába kerültek.
Egyaránt a foglalkozás nélküliek csoportjába soroltuk a háztartásbelieket, valamint a tanulókat, inasokat, gyakornokokat, és az egyetemi hallgatókat.
Az ábrára tekintve azonnal látható, hogy a két meghatározó csoport az iparban dolgozóké, valamint a foglalkozás nélkülieké. Az iparban tevékenykedők aránya nem meglepő, hiszen a magyar zsidóság keresőinek nagyjából egyharmada egyébként is ebbe a kategóriába tartozott,[3] mindazonáltal a DEGOB-jegyzőkönyvek túlélői esetében elsősorban kisiparosokról beszélhetünk. Amennyiben a diagramot foglalkozás nélküliek csoportját figyelmen kívül hagyva vizsgáljuk, akkor már kiugróan magas az iparhoz sorolt foglalkozású válaszolók aránya (57,8 %).
A magyar zsidóság foglalkozási struktúrájának ismeretében meglepően alacsony viszont a kereskedő foglalkozásúak 12,3%-os aránya (nem számítva a foglalkozásnélkülieket ez a szám még mindig csupán 18,9 %), hiszen a trianoni országterülettel kapcsolatban rendelkezésre álló 1930-as adataink szerint a keresők 42,3 százaléka dolgozott ebben a szektorban. 1930-ban a zsidó keresők háromnegyede az iparban és a kereskedelemben dolgozott. Ez a többségi arány mérsékeltebben, de igaz a DEGOB-jegyzőkönyvekben szereplő túlélők csoportjára is, noha itt megfordul a két csoport közötti pozícióelosztás, és óriási túlsúlyra tesznek szert az iparban foglalkoztatottak.
A foglalkozással rendelkezők csoportja esetében feltűnő a közszolgálati és a szabadfoglalkozású dolgozók viszonylag magas aránya. Ebben az esetben a két szektorban tevékenykedők aránya több mint 16 százalék, ami az 1930-as népszámláláskor mért arány kétszeresének felel meg. Ez a magas érték különösen a már említett zsidótörvények korlátozó jellege miatt váratlan, de bizonyosan befolyásolja az a tény, hogy pontos adatok hiányában vélhetően sokakat (pl. tisztviselők, hivatalnokok, tanárok, lelkészek, hitoktatók, óvónők) tévesen soroltunk a közszolgálati kategóriába.
A holokauszt szomorú realitásait figyelembe véve természetesen nem meglepő az a tény, hogy a jegyzőkönyvek 4838 túlélője között mindössze két nyugdíjast találunk, bár számszerűen ennél valamivel több időskorú személlyel készítettek interjút. A többi foglalkozási kategória esetében nagyjából a korábbi népszámlálásoknak megfelelő arányokat találunk.
Összességében elmondhatjuk, hogy a DEGOB-jegyzőkönyvekben szereplő túlélők túlnyomó többsége kisiparos, tanuló, valamint háztartásbeli volt.
Foglalkozások megoszlása régiók szerint
Némileg leszűkítettük a régiókat és a foglalkozási kategóriákat is, kihagyva az alacsony elemszámok miatt irreleváns Bácskát és a külföldieket, a foglalkozások közül pedig a pénzügyeseket, nyugdíjasokat és napszámosokat (30 személy), összevonva ugyanakkor a fővárost a vidéki Magyarországgal.
Talán nem meglepő, hogy a trianoni ország vidéki területeivel együtt a "Magyarország" régióba sorolt Budapest túlsúlya következtében itt a legkisebb a foglalkozás nélküliek aránya, ugyanakkor itt a legmagasabb a kereskedelmi foglalkozásúak, valamint a közszolgálatban és a szabadfoglalkozású pályákon tevékenykedők aránya is.
Az is látható, hogy a visszacsatolt területek mindegyikén rendkívül magas a foglalkozás nélküliek aránya - Kárpátalján például abszolút többségben vannak, a Felvidéken arányuk 41, Erdélyben pedig 29%. Bár Erdélyben és a Felvidéken az iparban dolgozók vannak relatív többségben, ezekhez a régiókhoz jóval kevesebben tartoznak (131, illetve 105 személy).
Azt láttuk, hogy a DEGOB-jegyzőkönyvek egyik tipikus túlélője a 16-25 éves korcsoporthoz tartozó, elsősorban Kárpátaljáról származó , községekben élő fiatal nő, márpedig az ebben a régióban élő zsidóság többsége ragaszkodott az ortodox hagyományokhoz, így a fiatal nők munkaerőpiaci inaktivitása nagyon gyakori volt.
Összességében elmondható, hogy a DEGOB-jegyzőkönyvek alapján a Felvidék és Erdély foglalkozási struktúrája hasonló (és hasonlít a teljes mintáéhoz), míg Kárpátaljaé és a "Magyarország" régióé - a két domináns kategóriát illetően - egymás markáns ellentétpárját képezik: a régiók közül Kárpátalján a legmagasabb, "Magyarországon" pedig a legalacsonyabb a foglalkozásnélküliek aránya, míg a kereskedelemben és a közszolgálatban dolgozók aránya ez utóbbi térség esetében a legmagasabb, Kárpátalján pedig éppenséggel a legkisebb.
Lábjegyzetek
[1] Lásd Az 1941. évi népszámlálás 3. Összefoglaló adatok (Budapest, 1978) 38.old.
[2] Az úgynevezett első zsidótörvény (1938:XV.tc.) vallási alapon 20 százalékban maximalizálta a zsidók arányát bizonyos - gazdasági és kulturális jellegű - szabadfoglalkozások esetében, majd a második zsidótörvény (1939:IV.tc.) - már faji alapon - ezt az arányt még lejjebb szorította: bizonyos esetekben 12, más foglalkozásoknál pedig 6 százalékra. Az 1941-es harmadik zsidótörvény már egyértelműen fajvédelmi alapon különböztette meg a zsidóságot. Így jött létre az akkori népszámlálás új kategóriája, a keresztény vallású, de "zsidónak minősülő" állampolgárok csoportja.
[3] Lásd Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon (Osiris, Budapest,2001) 192.old
