A DEGOB-jegyzőkönyvekkel kapcsolatos szociológiai kutatások rövid összefoglalása
A DEGOB-jegyzőkönyvekben szereplő túlélőket alapvető demográfiai dimenziók mentén vizsgáltuk: megnéztük nemük, életkorok, foglalkozásuk és lakóhelyük szerinti megoszlásukat. Ennél többet a fejlécekben található adatok nem tettek lehetővé számunkra, ám az első lépést megtettük a jegyzőkönyvek teljeskörű feldolgozása felé.
A bevezetésben ismertetett problémák miatt elemzésünk nem tekinthető reprezentatívnak sem a túlélők egészére, sem az elhurcoltakra, és természetesen a népszámlálásokon számba vett zsidóságra sem. Újfent hangsúlyozzuk, hogy megállapításaink csak és kizárólag az ebben az irategyüttesben szereplő túlélőkre vonatkoznak. Az eredményeinkre vonatkozó magyarázataink történetileg és logikailag helytállóak lehetnek, ám az előbb említett okok miatt teljes mértékben nem tekinthetők elemzésünk által bizonyítottnak.
Eredményeink szerint a jegyzőkönyvekben főként az 1941-es Magyarország két régiójának - Kárpátaljának (elsősorban) és Budapestnek - túlélői szerepelnek. A két régió nemi megoszlása pontosan a fordítottja egymásnak: Kárpátaljáról kétharmad arányban nők adatai találhatók, míg a fővárosból ugyanilyen arányban férfiakkal felvett jegyzőkönyvek állnak a kutatók rendelkezésére. Ugyanilyen a nemek aránya a községekben is: itt kétharmad a nők, és egyharmad a férfiak aránya. Ennek alapján a DEGOB-jegyzőkönyvek két "legtipikusabb" túlélője a budapesti férfi, valamint a kárpátaljai kistelepülésen élő fiatal nő.
Tudjuk, hogy a magyar holokauszt áldozatainak több mint kétharmadát Auschwitz-Birkenauban gyilkolták meg. A deportálásokra vonatkozó iratanyag alapján az is egyértelmű, hogy a 430 ezer Auschwitz-Birkenauba deportált zsidó majd kétharmadát Kárpátaljáról és Észak-Erdélyből hurcolták el. Az is ismeretes, hogy a fiatal és középkorú zsidó férfiak többsége munkaszolgálatos volt, és jelentős részük így elkerülte a deportálást, amely a nemek szerinti megoszlást tekintve tehát a női lakosságot aránytalanul nagyobb mértékben érintette. Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy az auschwitz-birkenaui szelekció során a nők közül általában a gyermekkel nem rendelkező, fiatalabb (16-25 év közötti) korcsoport rendelkezett a legnagyobb túlélési eséllyel. Mindezek alapján tehát történetileg helytálló azt feltételeznünk, hogy ezek a tények bizonyos mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a fiatalabb kárpátaljai nők meglepően magas arányban szerepelnek a DEGOB-anyagban.
Az irategyüttesben szereplő túlélők átlagéletkora 27 év, a legnépesebb korcsoport a 16 és 25 év közöttieké - arányuk meghaladja az 50 százalékot. Általánosságban elmondható, hogy az életkor növekedésével, ahogy az várható volt, párhuzamosan egyre kevesebb túlélőt találunk a jegyzőkönyvekben, hiszen a fizikai teljesítmény csökkenése minden bizonnyal a túlélési esélyeket is rontotta, ám ez pusztán logikusnak látszó feltételezés részünkről.
A jegyzőkönyvekben szereplő férfiak azonban a nőknél nagyobb arányban fordulnak elő az idősebb korcsoportokban, míg a nők kétharmada a fiatal felnőttek (16-25 évesek) közé tartozik.
Az auschwitz-birkenaui megsemmisítótáborban a családanyákat gyermekeikkel együtt általában azonnal a gázkamrába küldték. Valószínűsíthetjük, hogy a fiatal, 16-25 éves nők között kisebb számban voltak gyermekes anyák, így e történeti tudásunk magyarázatot kínál számunkra, hogy miért ilyen túlsúlyos az említett korcsoport a nők között.
A kormegoszlást illetően még egy figyelemre méltó eredményről kell beszámolnunk. A fővárosi férfiak esetében - legalábbis 45 éves korig - a túlélők száma a kor növekedésével nem csökken, sőt, növekszik. A 16-tól 45 évesig terjedő korcsoportokban egyforma a budapesti férfiak aránya. A főváros némileg hasonló "hatással" van a nőkre is: a budapesti nők ugyanezen korcsoportjainak arányai között itt a legkisebb a különbség.
A történeti kutatások alapján tudjuk, az 1944-es területű Magyarországon egyedül a fővárosi zsidóság menekült meg az auschwitz-birkenaui deportációtól, és ennek következtében ez a közösség vészelte át a legkisebb veszteséggel a holokausztot, és őrizhette meg a leginkább a háború előtti korstruktúráját. Így történettudományi érvekkel is indokolhatónak, magyarázhatónak tűnik az az előbb említett tény, hogy a DEGOB-jegyzőkönyvekben a fővárosiaknál találtuk a legkiegyensúlyozottabb korstruktúrát.
A DEGOB-jegyzőkönyvekben szereplő túlélők foglalkozásukat tekintve két fő csoportba tartoznak: a legnépesebb az iparban dolgozóké (37,5%) - túlnyomórészt kisiparosokról van szó -, ennél alig valamivel kevesebben tartoznak a foglalkozásnélküliekhez (35,1%), akik leginkább a tanulók és a háztartásbeliek közül kerülnek ki. A harmadik legnagyobb foglalkozási kategória a kereskedőké: ide tartozik a túlélők 12 százaléka.
Különbség van azonban a budapestiek és a kárpátaljaiak foglalkozási megoszlását illetően. A fővárosban a teljes mintához képest magas az iparban, kereskedelemben, a közszolgálatban és a szabadfoglalkozású pályákon dolgozók aránya, viszont relatíve alacsony (18,2%) a foglalkozásnélkülieké.
Kárpátalján ellenkező a helyzet, a teljes mintában megfigyelhető két foglalkozási főcsoport dominál ugyan, ám a foglalkozásnélküliek teszik ki e régió túlélőinek több mint felét, míg az iparosoknak csak egyharmad az aránya.
A visszacsatolt területek másik két számba vehető régiójában - Felvidéken és Erdélyben - is ez a két foglalkozási kategória a meghatározó, de mindkét területen az iparban dolgozók vannak többségben.
A kutatás jelenlegi fázisában röviden összefoglalva ennyi mondható el a DEGOB-jegyzőkönyvekben szereplő túlélők főbb demográfiai jellemzőiről. A jegyzőkönyvek szövegének feldolgozása nyomán minden bizonnyal még több, még értékesebb adalékot tudhatunk meg a magyar történelem egyik legsötétebb fejezetének túlélőiről és áldozatairól.
