Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fent nevezett előadja a következőket:
Szobráncon 20 zsidó család lakott. Legtöbbnek volt kis földje, amit maga és családja művelt meg és kis házuk is volt. Nekünk is volt családi házunk, földünk, amelyen minden megtermett, amire nekünk szükségünk volt. Szüleinkkel és 5 kisebb testvérünkkel laktunk együtt. Egy hajnalban váratlanul bejöttek hozzánk és a többi zsidó házba a csendőrök és azonnal csomagolnunk kellet és indulni a gettóba. Csak élelmiszert engedtek magunkkal vinni. A csendőrök nagyon gonoszak voltak, hozzánk, tuszkoltak, hajtottak bennünket. Mielőtt a teherautókra felraktak bennünket, megmotoztak és akinél pénz, vagy ékszert találtak, azt megverték. Az ungvári téglagyárba vittek bennünket. Ott voltunk kb. 3 hétig. Csendőrök és rendőrök őriztek bennünket. Lehetett volna megszökni, de nem akartuk szüleinket elhagyni. Azt mondták, hogy munkára visznek a határon belül és a családokat nem fogják elszakítani egymástól. Mielőtt bevagoníroztak bennünket, a csendőrök újból megmotoztak és a nőket a legbrutálisabban vizsgálták meg. 78 ember volt a mi vagonunkban. Vizet nem adtak. Borzasztóan szenvedtünk a szomjúságtól és hőségtől. Két és fél napig utaztunk. Közben Kassán átvettek a németek és felszólítottak, hogy minden értéket adjunk át. Természetesen, még mindig volt eldugott holmi és volt olyan, aki félt és ezért leadta. Este érkeztünk Auschwitzba. Azonnal elválasztottak szüleinktől, férjemtől /Weisner Erzsébet /. Fürdőbe vittek, fertőtlenítettek, levágták hajunkat, megnyírtak, megfürdettek és több órás álldogálás után végre adtak valami rongyos ruhát a mi jó ruháink helyett és betereltek egy nagy barakkba. A C lagerbe kerültem. Borzasztó bánásmód volt. Minden csekélység miatt vertek a felügyelők. Az élelmezés nagyon rossz volt. Sokat éheztünk. Akinek volt valami pozíciója, annak jobb dolga volt. Nekünk volt egy ismerősünk a konyhán, az juttatott mindig valami ennivalót. A mi lagerünkből állandóan lehetett látni a krematórium lángoló kéményeit. Akkor már tudtuk, hogy mit jelent a szelekció. Naponta volt valamelyik lagerben szelekció, ami a legnagyobb izgalommal járt. Aki tudott, az elbújt. Mi gyakran bújtunk el a konyhában, a tűzhely alá, a krumpli közé, volt aki felmászott a kéménybe, vagy átbújt az ablakon át a másik lagerbe. Nem lehetett kiszámítani, hogy milyen okból visznek valakit a gázba. Gyakran egészséges, jó kondícióban lévő embereket választott ki dr. Mengele. Csak intett, és az a halált jelentette. Naponta reggel 1/2 3 órakor volt ébresztő. Azután appell következett. Órákig álltunk, sokszor délig is. Ha valaki elájult, fellocsolták és azután tovább kellett állnia. Ha esett az eső nem volt hol lennünk, csak a priccseken lehetett összegörbülve ülni, mert három volt egymás felett, olyan közel, hogy nem lehetett egyenesen ülni benne. Végre egyszer, amikor munkára szelektáltak, bekerültem a B-2 lagerbe. Ez Weberei volt, naponta 12 órát dolgoztunk. Hajnalban és este kellett appellt állnunk, de már szelekcióba nem kerültünk. Capok voltak a felügyelők. Ezek németországi fegyencek voltak, többnyire gyilkosok, rablógyilkosok, vagy más súlyos bűnük volt, és ezeket tették a Häftlingek fölé felügyelőnek, akik azután a várakozásnak megfelelően bántak velünk. 1945. januárjában evakuálták Auschwitzot. Adtak valami csekély élelmiszert az útra és négy nap és négy éjjel gyalogoltunk, azután valahol egy vasútállomáshoz értünk, ahol nyitott vagonokba raktak bennünket és elvittek Rawensbrückbe. Ravensbrück ekkor óriási tábor volt. Eredetileg 10.000 emberre tervezték, de akkor már 50.000 Häftling volt ott. Mi Strafblockba kerültünk, ismeretlen okból. A sátorban 400 ember részére volt férőhely és 1000 embert zsúfoltak be oda. Egy hétig nem kaptunk egyáltalában semmit enni. Ebben a blockban utcai nők voltak, akik vertek bennünket, mert elvettük a helyet tőlük. A Lagerführer egyszer megtisztelt látogatásával és szíjjal végigvert bennünket. Három hétig voltunk itt a blockba bezárva, azután egy kisebb transporttal elvittek munkára. Nem tudtuk, hogy hova kerülünk, de boldogok voltunk, hogy együtt maradtunk és hogy ebből a blockból, ahonnan ki sem léphettünk - csak reggel és este csoportosan a WC-re és ahol ezek a borzalmas némberek voltak, kiszabadulunk. Neustadtglewebe kerültünk. Ez egy egészen új lager volt. Még konyha sem volt, amikor megérkeztünk, úgy hogy az első héten egyáltalában nem kaptunk enni. Azután, amikor egy kicsit kialakult a dolog, adtak egy kis szelet kenyeret és vizet. Főtt ételt még sokáig nem adtak. Fabarakkban laktunk, ami, mivel az első lakók voltunk, teljesen tiszta volt. 80 embert raktak azonban egy barakkba, úgy hogy csak a földön szorosan egymás mellett fekve fértünk el éjjel. Így soha nem tudtuk magunkat kipihenni, mert ha valaki meg akart fordulni, az közügy volt; az egész társaságnak fel kellett ülni és megfordulni. A bánásmód nem volt nagyon rossz. Csak néha vertek. Az élelmezés azonban annál rosszabb volt. Rengeteget éheztünk. A napi élelmünk 10 dkg kenyérből és répalevesből állott, amelyben sem zsír, sem só nem volt. Minket kerti munkára osztottak be, és így sikerült olykor egy-egy répát, nyers krumplit, vagy más növényt szereznünk, amit azután nagy titokban ettünk meg. Április 12-én az oroszok felszabadítottak. Sajnos, már tudjuk, hogy szüleinket nem várhatjuk vissza. Most még csak a többi testvéreinkről szeretnénk hírt hallani, vagy hazavárni őket. Azután azokkal, akik életben maradtak, Palestinába akarunk kivándorolni.

Kifosztás