Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fent nevezett előadja a következőket:

Ha azt a sok szörnyűséget el kellene mondanom és el tudnám mondani, amit átéltem, hetekig mesélhetnék, de nem teszem szívesen, az emlékezés szörnyű.

Már Aknaszlatinán is rettenetes bánásmódban volt részünk a magyarok részéről a gettóban. Rettenetesen kínoztak bennünket, minden értékünket elvették és mindez még mindig nem volt elég nekik, azt mondták, hogy még a bőrünk alatt is kincseket tartunk, azután ennek megfelelően bántak velünk. Levetkőztettek bennünket és úgy motoztak, sajnos nemcsak bennünket, hanem asszonyainkat és lányainkat is. Ezt a látványt a magasrangú katonatisztek is végignézték. Mikor megtudtuk, hogy elvisznek, már örömmel mentünk, akárhová, csak el.

90-en utaztunk egy vagonban Aknaszlatináról és így érkeztünk meg három napi utazás után Birkenauba. Az úton is sokan haltak meg közülünk a vagonban, mert nem kaptunk semmi vizet.

Auschwitzban leszállítottak a vonatról, minden holminkat ott kellett hagynunk. A nők jobbra lettek terelve, mi hárman testvérek és édesapám balra. Az úton azután továbbhaladva, sajnos apámat is külön választották tőlünk. Másnap átvittek az Auschwitzi táborba ott három napig tartózkodtunk. Itt tetováltak és továbbmentünk az Auschwitztól 8 km-re fekvő Bunába.

Kábeleket kellett leraknunk. 4 km távolságra cipeltük a nehéz kábeleket, még ma is fáj a hátam, ha rá gondolok. Azonban a Lagerünk tiszta volt és enni is kaptunk. Csak azt bántották aki nem tudott dolgozni, azt azután kegyetlenül ütötték.

Amikor közeledett a front elvittek Buchenwaldba. 130 utaztunk egy kis nyitott vagonban a januári fagyban. Az útra kaptunk 50 dkg kenyeret. Ezen az úton rengetegen pusztultak el közülünk. 12.000 ember indult útnak, de nem hiszem, hogy 6000-en megérkeztünk volna. Mikor leszálltunk a vagonokból, aki nem tudott menni és leült, azonnal ott termett egy S.S. és lelőtte. Persze, mindezt szó nélkül kellett tűrnünk, mert különben minket is leöldöstek volna, hisz a fegyver náluk volt.

Buchenwaldban karantinba kerültünk. Itt nem is dolgoztunk semmit, mert ez egy elosztó hely volt. A januári hidegben, reggeli fagyban 2-6 óráig kellett appellt állnunk. Kimondhatatlan sok szenvedés jutott itt osztályrészül. Rengeteg ember halt meg az appell közben is, ezeket csak úgy kidobták a sorból. A krematórium éjjel nappal működött és még sem tudta ellátni a sok halottat. Később engem kiválasztottak az 51 blockból és a 66 számú "Jugendlich" blockba kerültem. Itt sem dolgoztattak, de nem kellett kimennünk a blockból, hanem bent álltuk a Zehlappelt. Itt már valamivel jobb volt. Egy cseh volt a vezetőnk, olyan jó volt hozzánk, hogy az kimondhatatlan. Úgy bánt velünk, mint az apa a gyermekeivel, persze ő is fegyenc volt, így a lehetőségek korlátoltak voltak, de sikerült neki a részünkre ételt is szereznie. Már közeledtek az angolok, amikor minket is elvittek 8 hét után. Itt Buchenwaldban 60.000 ember volt, különböző nemzetiséghez tartozóak, köztük 10.000-en voltunk zsidók. Sem napot, sem más dátumot nem tudok megadni, hiszen nem voltunk itt emberek, úgy éltünk, mint a legszerencsétlenebb állatok.

Áprilisban, mikor mint mondtam közeledtek az angol csapatok eljöttünk Buchenwaldból. Weimarban vagoníroztak nagyon sietve és 100 embert egy vagonba téve 14 napi ide oda utazás után, miután sehol sem akartak befogadni bennünket, érkeztünk meg Theresienstadtba, ahol azután az oroszok felszabadítottak.

Jövő terveim ? Nem tudom. Előbb szeretném tudni, hogy találok-e valakit életben a családomból, és csak azután tervezgetek.

Kifosztás