Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fent nevezett előadja a következőket:
Munkácson kb. 4000 zsidó család lakott, kereskedők, iparosok vegyesen. Életviszonyaik kedvezőek voltak. Szüleimnek bútor- és székgyára volt, igen jó anyagi körülmények között éltünk, két házunk is volt. Szüleimnek egyetlen gyermeke vagyok.1944. március 19. után már harmadnapon nem volt szabad este 6 órán túl az utcán tartózkodni. Először egy nagy sárga foltot kellett viselnünk és csak azután a sárga csillagot április 5-től kezdve. A zsidó üzletekre egy mogen dovidot kellett ráhelyezni és kiírni, hogy ez "zsidó üzlet"! Április 7-én terepszemlét tartottak a gyárakban, hogy hová lehetne a zsidókat betelepíteni. Márk rendőrkapitány adta ki a rendeletet.Két héten át hozták be a környékbeli faluk zsidóságát. 8000 zsidó került az egyik gettóba, a másik téglagyári gettóba kb. 15.000. Egy harmadik gettó is volt a városban, ez cca. 7 utcából állott, magának a városnak a zsidósága a városi gettóban volt.Plakátok jelentek meg, de azonkívül kidobolták, hogy bizonyos kijelölt utcákba költözzenek át a zsidók. Erre 10 órai időt adtak, este 6 órakor be kellett fejezni a költözködést. Ez kb. április 29. körül történt. Előfordult, hogy bejöttek a csendőrök a zsidó templomba egy szombati napon, elrabolták a templomi felszerelést. De azt is megcsinálták, hogy amikor az esti ima után hazafelé mentek a zsidó férfiak, a Gestapo-közegek meglesték őket és ilyenkor alaposan elverték. Egy Hönig nevű szabót azért, mert üldözői elől a szekrénybe bújt, mikor megtalálták, agyonlőtték. A zsidótanács tagjai voltak: Reismann, Kalisch, Bródy, Segelstein továbbá édesapám is. Úgy tudom, működésükkel általában meg voltak elégedve. A városi gettó, melyben mi is voltunk, április 29-én kezdődött, a másik két gettó három héttel előbb. A közvélemény az volt, hogy nem visznek ki az országból, hanem a Hortobágyra megyünk munkára. Napról napra tartottak házkutatásokat a csendőrök és detektívek. Ilyenkor házról házra jártak és kutattak az értékek után. A gettóba csak ruhaneműt, ágyneműt és élelmiszert vihettünk magunkkal. Körül volt zárva a gettó, kívül csendőrök, rendőrök, bent pedig zsidó rendőrök ügyeltek a rendre. Hozzávetőleg 14.000 zsidó volt a városi gettóban, a téglagyári gettóban tömörítették a környékbeli falvak zsidóságát, azonkívül ide kerültek a politikailag megbízhatatlan elemek, kommunisták, továbbá, akik internálva voltak vagy pedig lengyel származásúak. A szegényebbek részére volt népkonyha, de általában mindenki a magával hozott élelmiszerkészletét fogyasztotta. Sokszor éjszakánként a németek autóval bejöttek a gettó területére, raboltak, amit még találtak. A gettón kívül nem vittek ki munkára férfiakat, az időnként megjelenő detektívek biztattak, hogy nem bántanak, csak munkára fognak kivinni. Mi persze szívesen elhittük ezt. Sokan próbálkoztak szökéssel, ezt úgy csinálták, hogy hamis katonai behívókat szereztek és ezzel sikerült kiszökni a gettóból, egy esetről tudok is, amikor a szökési kísérlet sikerült is, Roth Sámuel esetében.Még a gettóban voltunk, mikor olvastuk az újságban, hogy Ungvárról elvitték már a zsidókat, felkészültünk tehát mi is erre a szomorú aktusra, a legszükségesebb holmijainkat becsomagoltuk és állandóan készenlétben álltunk. Egy napon megtudtuk, hogy a Sajovics téglagyári gettó már elindult. Május 17-én, korán reggel, 6 órakor, a határvadászok feltörték a gettó kapuit, bejöttek a gettó területére, 5 perc időt adtak az indulásra. 6-tól 1/2 8-ig 14.000 ember volt a piactéren felsorakozva. Tudtuk, hogy most visznek a téglagyári gettóba. Az öreg, beteg embereket, mert nem tudtak elég gyorsan menni, verték. Többfelé észrevettük, hogy a keresztények kárörvendve nézik a szomorú menetet az ablakokból. Keserves dolog volt 2 km-t gyalogolni a nehéz csomagokkal. Két rend ruhát, fehérneműt, tíznapi élelmet vihettünk magunkkal, továbbá takarót. Csendőrök és rendőrök kísérték a menetet, minden 5 sornak volt egy rendőre.Általában sokat szenvedtek a zsidók a gettóban. Egy Sefcsik nevű német parancsnok igen durván viselkedett. Mi a negyedik transzporttal mentünk. Május 24-én, egy keddi napon, este vagoníroztak bennünket. Először kihirdették, hogy az összes rabbik, kántorok jelentkezzenek. Hogy minél többen jelentkezzenek, vajas kenyeret is adtak, akkor bedobták őket egy sötét kamrába, egy éjjelen át ott tartották őket. Hármat közülük holtravertek, többek között egy Salzer nevű embert, de kívüle is voltak kb. negyvenen, akiket nagyon összevertek, úgy tudom Auschwitzban egyenesen a krematóriumba kerültek.A vagonok a téglagyárban készen állottak. 80-100 embert tettek egybe, a mi vagonunk 81 embert nyelt el. Vizes vödröt és WC céljaira szolgáló vödröt bevihettünk a vagonba. A szerelvény Kassa felé indult. Felszállás előtt még levetkőztették a nőket, átkutattak mindenkit, elvették az ékszereket, pénzt és csak 30 pengőt hagytak meg személyenként. Mi úgy tudtuk, hogy Kassán kinyitják a vagonokat és onnan visznek munkára. Kassáig magyar csendőrök kísértek, ott átvette a szerelvényt az SS-legénység, ugyanitt vizet is kaptunk. A mi vagonunkban nem volt haláleset, de úgy tudom, a vonaton kb. 15 haláleset fordult elő a kétnapi úton. Unokabátyámtól hallottam, hogy Auschwitzba visznek, ő szlovák származású volt és ezek a dolgok ismeretesek voltak előtte. Tudomásom szerint egy fiú ki arkart szökni a vagonból, de hogy mi lett vele, nem tudom.Május 26-án reggel 6 órakor futott be a vonat Auschwitzba. SS-legények, lengyelek (häftlingek) fogadtak. Botokkal a kezükben kizavartak bennünket. A csomagokat fent hagytuk a kocsikban. Férfiakat és nőket különválasztva, a nőket is szortírozták. Egy lengyel tanására édesanyám, aki csak 43 éves, 50 évesnek mondotta magát, erre balra, a betegek és öregek közé sorozták, azóta nem is láttam őt. A "C" lágerbe kerültem, mely kimondottan vernichtungslager. Ez a láger akkor még egészen üres volt. Mielőtt bosztottak volna, fürdőbe vittek, előbb azonban levetkőztettek, hajunka lenyírták, elvették ruháinkat és és helyette valami ruhafélét adtak. Egy ún. kojában tízen feküdtünk, később 14-15-re emelkedett a létszám. Az első három napban semmit sem kaptunk enni. A napi kenyéradag azután 25 dkg lett, hozzá egy hajszálvékony margarinszelet. A napi 1/2 liter leves ehetetlen volt, valami fűfélét főztek meg levesnek, az ellátás később egy kicsit megjavult.A nap fő keserve az "appellállás" volt. Felkeltettek hajnalban és tekintet nélkül az időjárásra, esőben, hóban, forróságban, órákon keresztül ácsorogtattak. Mi voltunk a páros oldalon, a páratlan oldalon pedig a férfiak. Egy alkalommal sikerült látnom édesapámat egy pillanatra sorakozás közben, küldött is egy kis kenyeret nekem. Mielőtt elvitték, mégegyszer sikerült vele találkoznom. A mi lágerünk vernichtungslager volt, így tehát nem dolgoztunk. A napi munka csak az appellállásból állott, még délután 4-7-ig is ezt csináltuk.Öt és fél hónapig voltam Auschwitzban, ezen idő alatt igen sokszor volt szelekció, az utóbbi időben naponta kétszer is. A blokkban nyíltan hangoztatták, hogy a kiválasztottakat krematóriumba viszik, de voltak, akik ezt nem hitték el, mert úgy tudták, hogy a krematórium lángjai azt mutatják, hogy ott a szemetet égetik el. Igen sok öngyilkosságról tudok, a szerencsétlen emberek csak megérintették a villanydrótot, mellyel a tábor körül volt véve és már végük volt.Egy szelekció után az erősek és munkabírók közé kerülve, október 8-án vonatra ültettek. Útravalóul kenyeret, margarint, wurstot kaptunk. 60 nőt raktak egy vagonba, az utazás egyébként elég rendes körülmények között történt. Kétnapi út után Hertine-Tepplitzschönau lágerbe értünk. Mintha a mennyországba értünk volna, központi fűtés, főtt krumpli, kávé fogadott. Aznap még ketten aludtunk egy ágyban, de később egyedül. Ez valami érthetetlen volt előttünk. A felügyelőnők annyira rendesek voltak, hogy ki is cserélték őket. Itt a bombagyárban dolgoztunk. Munkabeosztásom igen szerencsés volt, szimpatikus voltam a munkafelügyelőnek, mert németül beszéltem, így hamarosan "Revisionskraft" lettem. Munkám nem volt nehéz, de igen felelősségteljes.Április 23-án közeledtek az oroszok, erre a felügyelők elszöktek. Egy pénteki napon vártuk a munkára szóló csengetést, ezt nem hallottuk, de helyette a lagerältestek kiabáltak, hogy hamar civilruhát venni. Ugyanis munkaruhánk férfiruha volt. A gyár számunkra kiutalt holmiját le kellett adnunk. Felsorakoztunk, a lagerführer azt mondotta, hogy ne féljünk, ő is velünk jön, Svájc át fog bennünket venni. Természetesen csak nevettünk ezen, nem hittük el. Ötnapi élelmet kaptunk, még figyelmeztettek is, hogy takarékoskodjunk az élelemmel. Másfél kenyeret, 25 dkg wurstot és 25 dkg margarint vittünk magunkkal az útra. 40-et tettek egy kocsiba. ### órától este 10 óráig utaztunk, míg Leitmeritzbe értünk. Éjszakára bevittek egy táborba és reggel útnak indítottak az innen 8 km-nyire fekvő Theresienstadtba, ahol a gettóparancsnokság vett át bennünket. Az oroszok szabadítottak fel május 8-án. Június 10-ig maradtam itt és nem transzporttal. Prágán keresztül, ahol felejthetetlen 10 napot töltöttem, a csehek jóvoltából - jöttem haza. ### és jövő terveim tőle függnek.

Kifosztás