Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fentnevezett előadja a következőket:
1944. május 23-án keresztény "jóbarátaim" feljelentésére két magyar detektív jött értem. Koholt váddal illettek. A Rökk-Szilárd utcai internáló táborba vittek, minden értékemet elvették. Egy hét múlva Csepelre kerültem, ahol a Tsuk-féle szőrmeárugyárban dolgoztam július 1-jéig. Ekkor az egész társaságot- 600-an lehettünk - csendőrök kíséretében Békásmegyerre vittek, ahol a téglagyári gyűjtőtáborban helyeztek el, a szabad ég alatt. Egy heti itt tartózkodás után, mely idő alatt megismerkedtünk a magyar csendőrök brutalitásával, bevagoníroztak bennünket. Azt mondták Magyarországon belül, visznek munkaszolgálatra. 3 napig utaztunk, 70-en egy lezárt vagonban, élelem, víz és WC-vödör nélkül. Kassán átadtak az SS-eknek, azután továbbutaztunk Auschwitzig.Auschwitzba megérkezve korbáccsal zavartak le a vagonból, holmijainkat ott kellett hagyni, azt mondták, majd utánunk hozzánk, természetesen ez csak ígéret maradt. Következett a szelektálás: férfit, nőt, öreget, fiatalt különválasztották, családtagok még el sem búcsúzhattak egymástól, már vitték ki-kit a maga útjára, az egyik jobbra vezetett, a másik a gázkamrába vitt. Engem jobbra vittek. A fürdőbe kerültem, ahol a rajtunk lévő holmikat is elvették, nullás géppel lenyírtak, egy ócska szoknyát és pizsamakabátot adtak és bevittek egy WC-barakkba. Az egész napot és az éjszakát is itt töltöttük, minden élelem nélkül. Másnap bevittek a 32. blokkba, ahol 400 személyre méretezett helyen ezernél több nőt zsúfoltak össze. Fekvőhely nem lévén, a piszkos földön aludtunk. 10 nap múlva áttettek a 21. blokkba, ahol szerencsémre a blockovát ismertem, és így az ő révén irodai beosztást kaptam. "Schereiberin" lettem és tűrhetőbb körülmények közé kerültem.Szeptemberben megkezdődött a muzulmán-szelekció, ekkor értesültem először a gázkamra borzalmairól. Most már tudtam, mit jelentenek a vörös láng- és füstoszlopok: a krematórium éjjel-nappal működött. A német orvosok, Mengelével az élen hetenként szelektáltak, és ennek eredményeképpen azokat a szerencsétleneket, akiket már végkimerülésig hajszoltak, betegekké és munkaképtelenekké tettek, sorra szállították a gázkamra részére. Néha azonban egy pattanás is elég volt ahhoz, hogy Mengele egy kézmozdulattal a halálba küldje. Végül már válogatás nélkül vitték a Vernichtungslager lakóit a gázba, ha a szelektáltak létszáma nem volt elegendő. Ez történt a mi blokkunkba is. November 30-ára virradó éjszaka a villanyt kikapcsolták, megjelent Mengele két társával, a blokkot katonák fogták körül, mindenkit kihajtottak az utcára, ötös sorokban állították fel a szerencsétlen nőket és - mint barmokat a vágóhídra - elvitték. Csak azok maradhattak vissza, akiknek - mint nekem is - valami beosztásunk volt. Minket átvittek a volt Familienlagerba, amelyet miután lakóit már kiirtották, Reviernek rendeztek be. Itt ápolónőnek jelentkeztem. Csak egy napot töltöttem itt, az SS-Aufseherin ez alatt össze, visszavert. December 1-jén, miután már az úgynevezett "Zigeuner Lager" lakóit is kivégezték, idekerültem néhány társnőmmel takarítani és azután ezt is Rviernek rendeztük be. Könnyű, nyári ruhában, a szabadban dolgoztunk, meggémberedtek tagjaink a hidegtől, és közben éheztünk. Mosónőnek jelentkeztem, hogy így meleg helyre kerüljek. Reggel 6-kor keltünk, a munka 7 órától, este 7-ig tartott. Január 5-én átkerültem a csehlágerbe, ahol négy napig éjjel-nappal dolgoztam.Január 18-án négyezres transzporttal elvittek Bergen-Belsenbe. Hajnali három órakor indultunk, négy napig gyalogoltunk, többnyire a szabad ég alatt aludtunk, legjobb esetben, istállókban vagy padláson aludtunk. Mindennap hajnalban indultunk és naponta 34 km-t tettünk meg, háromszor öt-öt perces pihenőkkel. Élelmünk hat napra felvett fél kg konzervből, két kg kenyérből és 4 deka margarinból állt. Erőnk végső megfeszítésével meneteltünk. Akik a borzasztó megerőltetéstől elcsigázva kissé lemaradtak, új erőt gyűjteni, azokat az SS-vezetők gondolkozás nélkül azonnal lelőtték. Négynapi gyaloglás után bevagoníroztak bennünket, 80-90 nő került egy-egy nyitott vagonba, egymás hegyén-hátán utaztunk. Borzalmas állapotban értünk, január 24-én, Bergen-Belsenbe.Egy borzalmasan szennyes blokkba kerültünk, patkány, poloska és tetűk mérhetetlen tömegei közé. Az élelmünk répalevesekből és feketéből állott, kenyeret három hétig nem láttunk, vizet 10 napig nem kaptunk. Ilyen hátborzongató életfeltételek között természetesen százával pusztultak az emberek, éhség, kimerültség, végelgyengülés, flekktífusz következtében. A hullákat már el se takarították, hatalmas, 4 méter magas hullahegyek álltak a Revier előtt. A flekktífusz végén már mindenki megkapta, én is, és közel álltunk a végelgyengüléshez április 5-én, amikor az angolok felszabadítottak. Ők azután mindnyájunkat gondos kórházi ápolásban részesítettek és minden jóval elláttak.

Kifosztás