Jegyzőkönyv: 3308
Név: S. H.
Neme: nő
Születési hely: Bilke
Születési idő: 1910
Utolsó lakóhely: Bilke
Foglalkozás: tanítónő
Gettó: Beregszász
Táborok: Auschwitz, Rawensbrück, Malchow, Leipzig, Wurzen
Neme: nő
Születési hely: Bilke
Születési idő: 1910
Utolsó lakóhely: Bilke
Foglalkozás: tanítónő
Gettó: Beregszász
Táborok: Auschwitz, Rawensbrück, Malchow, Leipzig, Wurzen
Fent nevezett előadja a következőket:
Bilkén laktam az uram is és én is tanító voltam. Mikor a magyarok bejöttek, mindkettőnket elbocsátottak állásunkból, így mindketten állás nélkül maradtunk. E helységben körülbelül 200 zsidó család lakott, általában szegény emberek. A lakosság bizony nagyon rosszul viselkedett a végén, annyira sikerült őket ellenünk feluszítani. A csendőrök szedtek bennünket össze, és otthonainkat úgy kellett otthagynunk, hogy a csomagolásra alig hagytak időt és így vittek el mindannyiunkat Beregszászra. A férjem akkor már nem volt velem, mert mint munkaszolgálatos Oroszországba került, most találkoztunk, de sajnos csak az egyik lába maradt meg. Én otthonról így a szüleimmel és két hugommal indultam el, volt négy fivérem is, akik már akkor szintén nem voltak otthon és sajnos nem is tudok semmit sem felőlük. A beregszászi gettóban négy hétig tartózkodtunk, itt elvették tőlünk összes értékeinket, ruhánkat, a csendőrök ütöttek, vertek, a négy hét alatt is és amikor a waggonokhoz hajtottak bennünket, embertelenül csaptak korbácsaikkal öregre, fiatalra egyaránt. 72 embert tettek a mi waggonunkba. Négy napig utaztunk, míg Birkenauba értünk. Vizet és kenyeret egyszer kaptunk csak az egész hosszú utazás alatt.Amint megérkeztünk Auschwitzba, azonnal különválasztottak bennünket a szüleinktől, azóta nem hallottam róluk semmit, de tudom, hogy megégették őket. Két lánytestvéremmel maradtam együtt. Bevittek bennünket egy Blockba, kaptunk egy szál ruhát, leszedték a rajtunklévőt, megkopasztottak, megfürdettek, már hajnalban Zehlappellt álltunk. Később is így ment azután naponta, hogy hajnalban keltünk fel Zehlappellre, mely azután órák hosszat tartott és délután ugyanez a végnélküli állás volt a főfoglalkozásunk, esőben, hidegben egyaránt. Egy alkalommal azután a mi Lagerünkből, az A Lagerba, áttettek a Brezsinkára. Itt szortíroztuk a megérkező transzportoktól elvett holmikat és a rajtuk levő ruhákat. Itt azután volt mit látnunk, mert eleinte nyitva volt az udvar és láthattuk a megérkező transzportokat és a választásokat. Ha rágondolok is szörnyű a látvány, amint jöttek a fáradt, halálra györtöt emberek végtelen hosszú sora és mentek egyenesen a halálba. Mert innen azonnal, amint a vonattól jöttek, vitték a krematóriumba az idősebbeket, az anyákat karjukon gyermekeikkel, sok gyermeket, egyenesen a krematóriumba, ha nem tudnám bizonyosan és ha nem láttam volna saját szememmel én bizony még máig sem tartanám valószínűleg ezt a leírhatatlan embertelenséget. De láttam, amint mentek be a krematórium kapuján egyenesen sokan, nagyon sokan és napról napra többen, a krematórium éjjel nappal működött, magasra az égnek törtek a lángok, mintha a tűzbe menők kiállításai még magasabbra csapták volna a lángokat, hogy az ég már végre megkörönyüljön az emberek szörnyű szenvedéseink és véget vessen az ártatlan gyermekek, fiatal anyák, drága szülők szörnyű szenvedéseinek. Sokszor találkoztunk, amint a munkába mentünk teljesen meztelen fiatal lányokkal, akik szegények már soványak voltak és vitték őket a krematóriumba, meredten néztek maguk elé, tudták, hogy mi fog történni velük, talán már nem is bánták, mindannyian halálra voltunk itt szánva. Egy alkalommal, amint a munkára mentünk, mind a 2000-en a kommandóra, egyszerre csak megállítottak bennünket, bevittek a fürdőbe és sokan, akik soványak voltak, azok különkerültek és krematóriumba kerültek, én továbbra is a dolgozók között maradtam és hat hónapig dolgoztam Auschwitzban. Hat hétig dolgoztam a Brezsinkán és utána beosztottak a Webereiba. Ott nagyon nehéz munkánk és még annál is sokkal nehezebben volt elviselhető a szörnyű durva bánásmód. A Lagerünk tűrhető volt, de tizenhatan feküdtünk egy fekvőhelyen. Az étel is nagyon kevés volt, így éltünk, ha ez életnek volt nevezhető egészen januárig, amikor Auschwitzot evakuálták, így kerültünk akkor még hárman transzportba. Eawensbruck felé irányítottuk ésa szörnyű téli fagyban, részben vonaton, részben gyalog tettünk igen nagy utakat. Ha utaztunk nyitott waggonokban vittek, úgy hogy majd megfagytunk, két napig minden élelem nélkül mentünk. Ezen az úton lőtték le a hugomat menet közben, mert nem bírt már továbbmenni. Elképzelhető, hogy milyen állapotban érkeztünk meg úgy testileg, mint lelkileg Rawensbrückbe.Mint már említettem, már akkor két napja nem ettünk semmit sem, ide éjjel érkeztünk meg, reggelig kint álltunk és vártunk és csak másnap délben kaptunk egy kis meleg feketét, más semmit. Akkor elhelyeztek bennünket télvíz idején Zelltekbe, itt laktunk, minden fekvőhely nélkül, négy hétig nem aludtunk, csak kuporogva, majd itt újabb súlyos csapás ért, ez tulajdonképpen egy elosztóhely volt és itt elválasztották tőlem a másik hugomat is és így maradtam teljesen egyedül. Utána én is transzportba kerültem és elhoztak Malhowba. Itt sem volt jobb sorsunk, nem kaptunk mást enni, mint egy fél liter vizet, amit levesnek csúfoltak és 1/8 kenyeret naponta. Viszont itt nem is dolgoztunk semmit, igaz, hogy addigra annyira gyengék voltunk már a kiállott szörnyű szenvedésektől, hogy nem is bírtunk volna. Hét hétig voltunk itt, mikor elvittek Leipzigba. Itt csak egy hétig voltunk. Innen is tovább kellett jönnünk sürgősen a közelgő "ellenség" miatt. Gyalog indultunk el innen, tizenhárom napig gyalogoltam és útközben felszabadultunk. Az úton egyszer két napban kaptunk egy pár szem krumplit és egy kanál rizsát, kenyeret az egész idő alatt semmit sem, az úton füvet ettünk éhségünkben. Útközben felszabadítottak bennünket az amerikaiak, akik azután jószívűen gondoskodtak rólunk szerencsétlen emberekről, annyi szeretetet kaptunk tőlük, hogy már szokatlan volt nekünk, akik egy évig a legembertelenebb, kegyetlen fenevadak gonoszságainak voltunk állandóan kiszolgáltatva.Jövő terveim: Még nem tudom, hogy mihez fogunk kezdeni. Nagyon szeretnék dolgozni és szerettem volna kimenni Palesztinába, de szegény férjem miatt ez lehetetlen.