Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fentnevezett előadja a következőket:
1942-ben vonultam be ###tára. Bece Mihály őrvezető volt, a század ###. Terrorizálta még a parancsnokot is. Ütötte-verte az embereket, elszedte a csomagokat, megvonta az összes kedvezményt. Tehát megtiltotta a levélírást, zsoldot, ruhakoptatási díjat nem ismert. Csak körletmunkát végeztünk. Emlékszem egyszer hideg, téli napon, mezítláb 5 ###val vártunk kint az állomáson órákon át. 1942 karácsonyán mentünk át Rimaszombatra. Rimaszombaton Csomor ### főhadnagy a következő szavakkal fogadta a századot: " A szidóknak megtiltom, hogy a kerettel tegező viszonyban legyenek. Szabadság nincs, ne is forduljanak ilyen kérelemmel hozzám!" El voltunk készülve a legrosszabbra, de kellemesen kellett csalódnunk. Ugyanis parancsnokunk egy aranyszívű ember volt, aki szinte a gondolatunkat is leste. Nem kellett kérni tőle semmit, megadott mindent magától. Kaptunk szabadságot, mindent. Éppen, mert ilyen lágyszívű volt, ami katonához nem illik, ezért akarta magát kegyetlennek és marconának mutatni, már saját maga előtt. De hiába volt minden igyekezete, mert a szíve mindig legyőzte. Érdekes még az, hogy bevallotta egyszer, hogy civilben nyilas, de most katona. Ő képtelen kiszolgáltatott embereket kínozni. Volt velünk még egy Ronti Henrik nevű miskolci zászlós. A bajtársak között is voltak miskolci fiúk, kikkel együtt érettségizett. Ezekkel volt a legdurvább és ezeknek egyszer ezt a kijelentést tette: " Nem érdekes, nem is oly rég, egymás melletti ültünk az iskolában, most pedig, hogy csuklóztok az én parancsszavamra. De mert ti zsidók vagytok, én pedig századparancsnok lettem. Ez lett az érettségi vége." Később kihelyezték a század több részét különböző helyekre. Így kerültem el Lőrincire.Lőrincin vízelválasztó telepet építettünk. Később Ungvárra kerültünk, majd a 3-as határra, ahol 1944 október 10-én kerültem fogságba. Az oroszok hoztak egy darabig magukkal az ország belseje felé, majd bekerültem a Logsányi gyűjtőtáborba, ahonnan Korosztenbe vezetett tovább az utam.Korosztenben mind a 150-en remekül éltünk, fürdőben dolgoztam. Sajnos 60 társunk meghalt, aminek nagyrészt mi vagyunk az okai, mert mikor betegek voltak nem igyekeztünk minden erőnkkel arra, hogy nekik a szükséges kezelést és ellátást biztosítsuk. Ez akkor rajtunk állt volna. Ez az egy pont ami örökké fog fájni, ha erre az időre visszagondolok, mert ez rajtunk mulott, megtehettük volna. Igaz, hogy talán mentségül szolgál az, hogy ebben az esetben minden ember önző felülkerekedik az emberben az állat, a természetes ösztönök. Most már hiába!

Kifosztás