Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fent nevezett előadja a következőket:
Nagyváradon kb. 25-30000 zsidó lakott, kereskedők, sokorvos, ügyvéd, iparos, stb. nagyrészt jómódú emberek. Férjem műbútorasztalos volt, nagyon szépen keresett, raktárában a deportálás idején, akkori érték szerint 30000 pengő értékű bútor volt. Saját lakásunk és berendezésünk 100.000 pengő értéket tehet ki. Az általános rendelkezések szerint április 5-én kezdődött a gettóba költöztetés. A város egy részét, kb. 25 utcát jelöltek gettónak és kocsikon, csendőrök vittek oda bennünket. Mindent, amit akartunk magunkkal vihettünk a gettóba. Benn a gettóban nem volt szabad járkálnunk. Egy szobában kb. 12-15 személy lakott, a földön aludtunk, nagyon szűk helyen. Népkonyha élelmezett bennünket. Néhányan dolgoztak a népkonyhán, de a többiek nem dolgoztak semmit. Csendőrök vigyáztak rájuk. Azt mondták nekik, hogy Magyarországon fognak mezei munkát végezni, ne féljenek, nem viszik őket Németországba. Sokan próbálkoztak szökéssel a szennycsatornán át és soknak sikerült is. A gettóban nagyon sokan öngyilkosok lettek: Dr. Gal# René, Klein Simonné, Dr. Pollacsek egész családjával. Egyébként is nagyon sokan meghaltak a gettóban 10-12 temetés volt naponta. A módosabb zsidókat a sörgyárban helyezték el, és ütötték-verték őket. Válogatott kínzásokkal akarták kiszedni belőlük, hogy hova tették értékeiket. Sógornőmet úgy összeverték, hogy nem tudott járni, mert a talpát ütötték. A nőknek áramot vezettek a méhükbe. Notzen nevű tollkereskedőt, aki rendkívül gazdag volt úgy agyonkínozták, hogy hordágyon hozták ki a sörgyárból. Ezeket a kínzásokat budapesti civilruhás egyének hajtották végre.A gettóban egyszer volt fosztogatás, mikor a csendőrök minden értéket, órát, élelmiszert elvettek tőlünk. A vagonba csak egy hátizsákot volt szabad magunkkal vinni és azt mondták, ha valakinél pénzt találnak, akkor azért 10 zsidót lőnek le. 80 embert raktak egy vagonba, egy kis kancsó vizet és egy vödröt WC.-nek. Auschwitzba július 5.-én érkeztek, 5 napi utazás után. Útközben Debrecenben és Kassán ka#tak vizet, de kiszállni nem lehetett. Kassán a magyar csendőrök átkutatták a vagonokat és mindent, ami még megmaradt, elvettek tőlük: pénzt, cipőt, ruhát, takarókat, stb. Kassán SS katonák vettek át bennünket és az egyik beszédet intézett hozzánk, hogy ne féljünk, mert dolgozni fogunk, és aki dolgozik, az kap enni. A megérkezés Auschwitzba borzasztó volt. Szakadó esőben este felé érkeztünk meg, a vagont nagyon gyorsan kellett elhagyni és azt mondták, hogy a holminkat hagyjuk csak fenn, majd utánunk hozzák. Itt azonnal szétválasztottak bennünket. Forró vízben megfürdettek és egy szál rongyos ruhát adtak ránk, azután egy hatalmas WC.-be hajtottak bennünket, ahol rettenetesen fáztunk, a forró fürdő után, a hideg kövön éjjel, egy szál ruhában. Rengetegen voltunk itt összezsúfolva, rettenetesen fáradtak voltunk, leülni sem lehetett. Itt sokan meghaltak ezen az éjszakán. Másnap Appellre állítottak fel bennünket és felírták neveinket és összeállítottak egy transzportot. Harmadnap Rigába küldtek bennünket. Innen 500-an Urbe nevű faluba kerültünk, ahol erdőirtást végeztünk és vasutat építettünk. A munka nekünk nőknek rettenetesen nehéz volt. Olyan súlyos gerendákat kellett vinnem, hogy a nyakam majdnem kétszeresére vastagodott meg, amit majd meg kell operálni. Itt Urbeban sátortáborban laktunk, 14-en egy sátorban, a puszta földön aludtunk. Az erdőben szedtünk mohát, az volt a párnánk. Az élelmezés naponta egyszer leves és 1/2, később 1/4 kenyérből állott. Nagyon kevesen bírták ki a nehéz munkát. Szeptember elején Magdeburgba vittek egy transzporttal. Itt muníciógyárban dolgoztam; naponta 12 órát. Egyik nap éjjel, másik nap nappal. A munka nem volt nehéz, csak a munkaidő volt nagyon sok és az éjjeli munkát különösen nehéz volt elviselni. Nem bántottak bennünket, sőt a civil munka vezetők néha adtak egy-egy nőnek külön is enni. Azonban ekkor már annyira le voltam gyengülve, hogy néha alig bírtam járni. Mindezt az előzmények és a túlfeszített munka okozták. Mikor az amerikaiak közeledtek Magdeburg felé, Wehrmacht katonák elvittek bennünket Nedlitz nevű faluig, mindent ott kellett hagynunk, és nagyon gyorsan kellett masíroznunk és ott egy térre letették az egész tábort. Erről a térről utóbb tudtuk meg, hogy repülőtér volt és azon az éjjel légitámadás volt, és kb. 4000 elpusztult a bombatámadás következtében. A Wehrmacht katonák még a támadás előtt megszöktek tőlünk, és akik életben maradtak, azután másnap már találkoztak a felszabadító csapatokkal. Legszörnyűbb élményeim egyike Auschwitzban volt. Egy 50 év körüli asszony a szelektálásnál nem akart a leányától elválni. Ekkor egy SS nő elkezdte őt ütlegelni. Az asszony már teljesen magánkívül volt és visszaütötte az SS nőt. Erre az SS nő elővett egy kutyaszíjat, az asszony nyaka köré hurkolta és úgy vonszolta őt végig egy egész hosszú úton. A nőnek iszonyatos sikoltása borzalmasan felejthetetlen volt. Amikor már alig élt, két másik SS katona belelőtt. A hullát otthagyták egész idő alatt előttünk, hogy tanuljunk, mert így jár az, aki velük ellenkezik. Szörnyű volt még egy ismerős fiatal leány szenvedése is, aki cukorbajos volt és Auschwitzban elvették tőle az inzulint, úgyhogy még ott, Auschwitzban meghalt.

Kifosztás