Jegyzőkönyv: 99

szkennelt verzió
Név: H. R.
Neme:
Születési hely: Várpalánka
Születési idő: 1906
Foglalkozás: varrónő
Gettó: Munkács
Táborok: Auschwitz, Geislingen, Münchenallsch


Fent nevezett előadja a következőket:
A csehek alatt nagyon jó dolgunk volt Várpalánkán. Soha nem zsidóztak, és teljesen egyenjogúak voltunk a többiekkel, mikor a magyarok bejöttek, elvették az iparokat, és nagyon bántalmazták a falu zsidó lakosságát. Kaszárnya volt a faluban és a kivonuló katonaság zsidó gúnynótákat énekelt. Később a sváb fiatalság uszítására Kiss és Boldog István nevű tisztek vezetésével betörtek egy pár zsidóhoz. Esténként Munkácsra mentek, gyakorlat ürügye alatt ott betörtek a zsidó házakba, mindent elraboltak és véresre verték a zsidókat. Éjjel 12 órakor jöttek vissza Palánkára és nálunk ugyanezt folytatták. Szörnyű hangok, visítások hallatszottak az éjszakában. Borzasztó időket éltünk át szörnyű félelemben és reszketésben, ekkor kaptam szívbajt. A katonaság állandóan terrorizálta a lakosságot és minden ok nélkül félholtra verte a zsidó férfiakat. Egy Vörös nevű szakaszvezető is olyan aljasan viselkedett, hogy este egyáltalán nem mertünk kimenni az utcára. Nekünk már ez volt a kezdete a borzalmaknak. Már Magyarországon akkor is bujkálnunk kellett, nem mertünk otthon aludni, hanem a környező városokban lévő rokonainknál töltöttük az éjszakákat, istállókban, szénapadlásokon aludtunk. A magyarok már már a német megszállás előtt is embertelenül és kegyetlenül bántak velünk. Szörnyűbb kínzásokat követtek el a magyarok, mint a németek kint Németországban. Lelkileg teljesen tönkretettek minket. Várpalánkán 70 zsidó család lakott, javarészt kereskedők és iparosok. A legtöbb jó anyagi körülmények között élt és mindene megvolt. Én varrónő voltam és megkerestem, amire szükségem volt. Nálunk a munkácsi magyar rendőrség hozta a rendeleteket a zsidók ellen. A falu lakói aránylag kíméletesen viselkedtek, kivéve a sváb Jugendheiz tagjait, ezek hitleristák voltak és gyalázatos magatartást tanúsítottak velünk szemben. 10.000-t akartunk adni a jegyzőségnek, hogy hagyjanak minket a faluban, de nem tudtak csinálni semmit. Husvét után a munkácsi gettóba vittek minket a téglagyárba. Itt a magyar rendőrök a férfiakat hason csúsztatták a sárban, a fejüket puskatussal verték. A magyar rendőrök és 3 német az egyiket Sefcsenkónak hívták a fiatal fiukat véresre verték és többet köztük agyonvertek. Már olyan kétségbeesett állapotban voltunk, hogy alig vártuk, hogy elvigyenek minket dolgozni. Ugyanis azt hazudták nekünk, hogy a Hortobágyra visznek minket dolgozni. Munkácson vagoníroztak, de nem adtak se vizet, se WC vödröt. Sátoraljaújhelyen megláttak minket a zsidó munkaszolgálatosok, ők akartak nekünk vizet adni, de a magyar rendőrök nem engedték. 80-an voltunk egy vagonban: ájuldozó öregek, síró kisgyerekek. Kassán átadtak minket a németeknek. A Gestapo azt mondta, hogy jó helyre visznek minket dolgozni. Egészen a lengyel ### Auschwitzba megérkezve elválasztottak egész családomtól és fogalmam sem volt arról, hogy mi vár rám. Nem is akartuk elhinni az ottlévő szlovák nőknek, hogy a krematóriumban a mi családtagjainkat égetik. Az állapotos asszonyokat mind elvitték, nekünk mégis sikerült egy állapotos asszonyt mégis elrejteni, aki titokban megszülte a gyermekét, persze gondoskodtunk róla, hogy a gyerek ne maradjon életben. Geislingenbe érve azt hittük, hogy ez nagyon jó hely lesz, mert itt már volt nívóhely, asztal mellett ülhettünk, ahol naponta 12 órát kellett dolgoznunk. Eleinte jó dolgunk volt, de azután jöttek a német capok és ellopták a kosztunkat. Télen hideg szobákban aludtunk és fűtetlen gyárban dolgoztunk. A kezünk megfagyott és ujjaink közt a hús elrepedt. Husvét után elvittek Münchenallschba, ott csak két hétig maradtunk, azután bevagoníroztak és egy hétig nem kaptunk csak egy kis kenyeret, nagyon, nagyon éheztünk, lefogytunk, csont és bőr voltunk és a férfiak közül sok elpusztult. Május 1-én felszabadítottak az amerikai csapatok. Elláttak minket minden elképzelhető jóval, elsőrendű koszttal, ruhával, cipővel. Stahldoch mellett Iffldorfba vittek, ott négy hétig maradtunk, majd Feldefingbe kerültünk. Egy Hitler-ifjúsági otthonba. Elsőrendű orvosi kezelést kaptunk. Értünk jött egy cseh katona, azt mondta, hogy ne beszéljünk sehol magyarul, beültettek minket egy autóba és kilenc órai utazás után elérkeztünk Pilsenbe. A cseh falukban elénk szaladtak a gyerekek, az öregek, a férfiak és nagyon boldogan fogadtak minket. Sírtunk a meghatottságtól, mikor láttuk, hogy Isten hozott táblák vannak kitéve és az anyák az ablakban felemelve tartják gyermekeiket. Azután autóbuszon Prágába vittek és Pozsonyon keresztül Pestre. Most hazamegyek megnézni, hogy megvan-e a kisfiam, azután együtt kimegyünk Palesztinába. Nem tudom elképzelni, hogy az otthoni rossz emberek között éljek, hanem Palesztinában szeretnék dolgozni az új haza felépítésén.
switch to English

bphm.hu

holokausztmagyarorszagon.hu