A DEGOB-jegyzőkönyvek
Általános ismertető
1945 kora nyarától kezdve a hazatérő deportáltak egy része a DEGOB (Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság) által vezetett szeretetotthonokban a DEGOB munkatársaink közreműködésével felvett jegyzőkönyvekben számolt be a megelőző hónapok megpróbáltatásairól. A legkorábbi dokumentum egy 1944. december 12-én rögzített visszaemlékezés. Ezt természetesen nem a DEGOB munkatársai vetették papírra, hiszen ekkor a szervezet még nem létezett, de később 3659-es szám alatt beillesztették az irategyüttesbe. 1945 tavaszán a Magyarországi Zsidók Szervezete Vidéki Osztálya készített hasonló dokumentumokat, amelyek később szintén a DEGOB-jegyzőkönyvek közé kerültek. A DEGOB budapesti központjában csak kora nyártól kezdődött meg a jegyzőkönyvek felvétele. A legkésőbbi visszaemlékezést 1946. április 13-án rögzítették.
A jegyzőkönyvvezetők[1] munkáját segítette és a dokumentumcsoport tartalmi egységének létrehozását célozta az a kérdéssor, amelyet fokozatosan alakítottak ki, és amely 1945 szeptember-októberében már biztosan abban a formában létezett, ahogy ma a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban (MZSML) található.[2] Egyértelmű, hogy általában nem tették fel az összes kérdést, mivel a kérdéssor 14 gépelt oldal terjedelmű, a jegyzőkönyvek pedig általában 2-4 oldalasak. Változott, hogy mely jegyzőkönyvvezető, a kérdéssor mely kérdéscsoportjára helyezte a hangsúlyt. Rauch Ottó például mindig alaposan érdeklődött a túlélő eredeti lakhelyén élt zsidó közösség demográfiai és szociális adatai iránt, míg Haas Ilona ezt a részt mellőzve, mindig a táborba való megérkezésnél indította a kérdezést.[3]
A kérdőívet tizenkét kérdéscsoportra osztották. Ezek a következők voltak:
1) Személyi adatok
2) A zsidóság helyzete a deportált személy lakhelyén
3) A gettóba tömörítés és előzményei
4) A deportálás
5) A megérkezés
6) Az első deportációs állomás. Szervezet és lágerélet.
7) Az Arbeitslager (munkatábor). Szervezet és lágerélet.
8) Az evakuálás
9) Az evakuálás után következő állomások
10) A felszabadulás
11) Lágerélet a felszabadulás után
12) Az út hazafelé
Fontos szempont volt az anyag összeállítói számára, hogy történetileg hiteles dokumentumok jöjjenek létre. Ezért rákérdeztek, hogy a túlélő "Saját tapasztalatból tudja ezeket, vagy csak hallotta?"[4] Egyes kérdések nem a tényekre vonatkoztak, hanem a túlélő érzelmi és pszichikai reakcióira. (Például: "Mit észlelt azonnal a megérkezéskor, és megfigyelési hogyan hatottak Önre?")[5] A kérdések túlnyomó többsége azonban a konkrét események, adatok iránt érdeklődött, így hatalmas mennyiségű információt halmozódott fel a magyar holokauszttal kapcsolatban.
A jegyzőkönyvek felvételének utolsó szakaszában csökkent a hazatérők száma és jegyzőkönyvvezetőknek több idő állt a rendelkezésére. Ekkor a DEGOB munkatársai már arra törekedtek, hogy hosszabb, alaposabb dokumentumokban olyan emberek visszaemlékezéseit is rögzítsék, akiknek fontos szerepük volt az eseményekben, vagy helyzetüknél fogva lényeges mozzanatokra volt rálátásuk. Ilyenek voltak például Stern Samu, a Zsidók Központi Tanácsának elnöke, majd a Magyarországi Zsidók Szövetsége Ideiglenes Intéző Bizottságának vezetője (3627. jkv.), Mose Pill, a cionista ellenállás egyik prominens személyisége (3619. jkv.) vagy dr. Nyiszli Miklós nagyváradi orvos, aki Dr. Josef Mengele SS - Hauptsturmführer (százados), Auschwitz-Birkenau egyik vezető orvosa mellett volt kórboncnok, és így viszonylag pontos képet kaphatott a gázkamrák és krematóriumok működéséről (3632. jkv.).[6]
A Gabelsberg-Markovits-féle gyorsírással,[7] magyar vagy német eredetiben felvett jegyzőkönyvek egy kis részét lefordították angol, illetve német nyelvre. Minden dokumentum legalább öt eredeti példányban készült.[8] Az MZSML állományában túlnyomó részben a géppel írott másolatok állnak a kutatók rendelkezésére; az eredeti, gyorsírásos jegyzőkönyvek száma elenyésző.
A fokozatosan gyarapodó állományt 1945 nyarától a Jewish Agency for Palestine Dokumentációs Osztálya kezelte. A Zsidó Világkongresszus (ZSVK) Magyarországi Képviselete 1946. június 15-én teljes egészében átvette a Jewish Agency for Palestine Dokumentációs Osztályának irategyüttesét, többek között azt a "4600 jegyzőkönyvet, amelyet a deportálásból hazatértek személyes élményei alapján vettek fel".[9] A jegyzőkönyvek számára vonatkozó adatok ellentmondásosak. A Dokumentációs Osztály néhány nappal a beolvasztás után (1946. június 24-én) kelt jelentésében 3658 darab protokoll felvételéről beszél, míg a ZSVK-jelentések következetesen 4600-ban jelölik meg az 1946. június 15-ig elkészült jegyzőkönyvek számát, amelyet a 2. számú jelentés tanúsága szerint 370-el növelt a már a ZSVK szervezetébe olvasztott Dokumentációs Osztály.[10] A Zsidó Múzeum illetékese az Állami Egyházügyi Hivatalnak 1961. februárjában készített jelentésben a "birtokunkban levő mintegy 4000 jegyzőkönyvet" említ.[11]
Annyi bizonyos, hogy több ezer beszámolóból álló iratállományt kezelő Dokumentációs Osztály munkatársai imponáló alapossággal végezték feladatukat. Az áttekinthetővé rendezett irattömegből 16 kötetnyi jegyzőkönyv-anyagot küldtek a Jiddis Tudományos Intézetnek (ma YIVO-Institute for Jewish Research). A jegyzőkönyvek nem csak a múltat dokumentáló irategyüttesként funkcionáltak, hanem a visszaemlékezések alapján az Osztály egyes háborús bűnösök felkutatására is erőfeszítéseket tett: 1200 jegyzőkönyv anyagát terjesztették a hatóságok elé.
Tevékenysége során a Dokumentációs Osztály nem csak a jegyzőkönyvekre összpontosított. Megbízottai részt vettek a fontosabb népbírósági tárgyalások jelentős részén (Szálasi, Sztójay és társainak perei, az Endre-Baky-Jaross-, a Zöldi-Grassy-, az Imrédy-, a Rajniss-, a Pálffy-, a Ferenczy-, a Kiss-, a Kolozsváry-Borcsa- és a Kovarcz-perek), és ezek zsidó vonatkozású anyagát gyorsírásban jegyzetelték. Mindemellett az Osztály rendelkezett egy több tízezer cikkből álló gyűjteménnyel, amely a magyar sajtó zsidó vonatkozású megnyilvánulásait tartalmazta. Ezt a széleskörű és mélyreható tevékenységet változó nagyságú stábbal végezte a Dokumentációs Osztály. Míg a legintenzívebb időszakban (1945 nyarán és őszén) 25 munkatárs dolgozott az osztályon,[12] addig 1946 szeptemberében már csak egy osztályvezető, négy tisztviselő, két kisegítő munkaerő és egy takarítónő alkotta a Dokumentációs Osztály személyi állományát.[13]
A DEGOB és a Dokumentációs Osztály tevékenysége nyomán tehát több ezer olyan visszaemlékezés áll a rendelkezésünkre, amelyeket a hazatérő deportáltak közvetlenül az események után mondtak jegyzőkönyvbe. Megközelítőleg 5000 túlélő történetét tartjuk a kezünkben, hiszen a jegyzőkönyvek egy része nem csak egy, hanem kettő, esetenként még több[14] üldözött fontos adatokkal (nevek, helyek, dátumok, események) teli vallomását tartalmazza. Ez elég nagy szám ahhoz, hogy a dokumentumcsoportot különböző szempontok szerint feldolgozva, a forráskritika szabályait szem előtt tartva értékes, a magyarországi holokausztra vonatkozó történelmi és szociológiai következtetéseket vonjunk le. Mindezek a paraméterek teszik az DEGOB-jegyzőkönyvek dokumentum-együttesét egészen egyedülálló iratanyaggá.
A jegyzőkönyvek forráskritikája
Bár a DEGOB-jegyzőkönyvek anyaga egyedálló történeti adatbázis, a belőle nyerhető információkat természetesen megfelelő történeti forráskritikával kell kezelni. Több ezer, az oral history műfajába tartozó dokumentumról van szó, így a személyes visszaemlékezések vizsgálatának általános szabályait a DEGOB-jegyzőkönyvek esetében is alkalmazni kell. Ennek megfelelően figyelembe kell vennünk a következő, egymásnak gyakran ellentmondó tényeket. A deportálásból visszatért túlélők leromlott egészségi és szellemi állapotban mondták el élményeiket, másfelől benyomásaik az azt megelőző hónapokról még nagyon élesek voltak. Megfontolásra érdemes körülmény az is, hogy a túlélő vajon tényleg a birtokában lehetett-e bizonyos információknak, hiszen például a hatalmas birkenaui tábor három részlegében lévő tíz szektor egyik barakkjába zárt, végletekig elkínzott fogoly nem tudhatta pontosan, hogy hányan vannak a táborban. Hasonlóképpen fontos annak figyelembevétele is, hogy mi az adott információ forrása. Például a krematóriumok épületében lévő gázkamrák működésére vonatkozóan legfeljebb Mengele boncolóorvosának, Nyiszli Miklósnak, vagy esetleg a szomszédos Kanada-táborban (BIIg szektor) dolgozóknak lehettek többé-kevésbé pontos ismereteik, míg a deportáltak nagy többsége legfeljebb megbízhatatlan pletykákból értesült az ott folyó szörnyűségekről. Nem szabad elfelejtenünk, hogy egy-másfél esztendővel az adott események után a visszaemlékező normális esetben is gyakran eltévesztheti egyes történések pontos dátumait (pl. gettósítás, deportálás vagy a Birkenauba érkezés napja), különösen igaz ez tehát a traumatikus élmények egész sorát elszenvedő túlélők esetében. Ugyanakkor más dátumokra sokan meglepően pontosan emlékeztek, hiszen azokat családi eseményekhez (saját vagy családtagok születésnapja, névnapja, házassági évfordulója), vagy éppen ünnepekhez (zsidó vagy keresztény, világi vagy vallási ünnepek) tudták kötni. Budapesti népbírósági perén feljegyzéseik, határidőnaplójuk hiányában a tettesek, Endre László és Baky László belügyi államtitkárok is sok esetben képtelenek voltak arra, hogy egyes dátumokra visszaemlékezzenek. Perének 1945. december 17-i tárgyalási napján Endre nem tudta felidézni egy olyan fontos esemény időpontját, mint a saját államtitkári kinevezése alkalmával Horthynál tett audiencia: "Nem tudom pontosan, csak valószínűnek tartom. Az amerikaiak elvették a naptáramat, abban pontosan fel van jegyezve. Lehet, hogy áprilisban voltam, lehet, hogy május elején." - válaszolta az egykori államtitkár a bíróság elnökének.[15] Tudjuk, hogy börtönben írott emlékezéseiben, még egy olyan precíz náci bürokrata, mint a bűneit egyáltalán nem takargató auschwitzi parancsnok, Rudolf Höss is pontatlanul emlékezett rengeteg eseményre és dátumra, az pedig kétségtelen, hogy az átlagos magyar deportált mind nála, mind Endrénél jóval rosszabb körülmények között töltötte a háború utolsó évét. Mindezek tehát arra intik a kutatót és az érdeklődőt, hogy a túlélők által nyújtott "kemény" adatokat (dátumok, számok, nevek) távolságtartással kezelje és amennyiben lehetséges, más forrásokkal is ütköztesse.
Lábjegyzetek
[1] A DEGOB egész működése során 27 munkatárs vette fel a jegyzőkönyveket. A névsort lásd Horváth 1997, 46. o.
[2] Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár (MZSML) I. 6/1. A kérdőívvel kapcsolatban részletesen lásd még Horváth 1997, 45-51. o.
[3] Horváth 1997, 46. o.
[4] DEGOB-kérdőív 6. oldal. 8. kérdés MZSML I. 6/1
[5] DEGOB - kérdőív 4. oldal 5. kérdés MZSML I. 6/1
[6] További "prominensek": Domonkos Miksa tartalékos százados, a pesti "nagy" gettó adminisztrációjának vezetője (3662. jkv.), Török Sándor újságíró, a Magyarországi Zsidók Szövetsége Ideiglenes Intézőbizottságának tagja, majd a Magyarországi Keresztény Zsidók Szövetsége Ideiglenes Intéző Bizottságának alelnöke (3643. jkv.) Weiss Arthúrné, az ún. "Üvegház" tulajdonosának özvegye (3589. jkv.), Dr. Hahn István, a rabbiszeminárium professzora (3606. jkv.), Dr. Benedek László, a Wesselényi utcai kórház egyik orvosa (3608.. jkv.), Dr. Temesvári Miklós, a Weiss Alice kórház igazgató főorvosa (3616. jkv.), Müller Rezső, a Zsidó Tanács lakáshivatalának vezetője (3610. jkv.), Pap Róbert, a szegedi Zsidó Tanács tagja (3560. jkv.), Lévy Lajos, a Wesselényi utcai kórház igazgató főorvosa (3596), stb.
[7] Murányi 1991, 45. o.
[8] MZSML Zsidó Világkongresszus-anyagok (rendezés alatt)
[9] Zsidó Világkongresszus Magyarországi Képviseletének 2. számú jelentése. 1947. március. MZSML Zsidó Világkongresszus-anyagok (rendezés alatt).
[10] Uo.
[11] Dr. Benoschofsky Ilona levele az Állami Egyházügyi Hivatalnak. 1961. február. MZSML Zsidó Világkongresszus-anyagok (rendezés alatt)
[12] Benjamin Bernstein jelentése a "Jewish Agency for Palestine Magyarországon végzett dokumentációs munkálatainak szervezéséről és keresztülviteléről". MZSML I. 6/1.
[13] MZSML Zsidó Világkongresszus-anyagok (rendezés alatt)
[14] Különösen sok embertől vették fel pl. a 2118. és a 2861. jegyzőkönyveket. Az egyik "rekord" 66 túlélő. (2118. jkv.)
[15] Karsai-Molnár 1994, 50. o.
Felhasznált irodalom
Horváth 1997
Horváth Rita: A Magyarországi Zsidók Deportáltakat Gondozó Országos Bizottsága (DEGOB) története. Makor (Magyar Zsidó Levéltári Füzetek) 1997/1.
Karsai-Molnár 1994
Karsai László - Molnár Judit: Az Endre-Baky-Jaross per. (Budapest, Cserépfalvi 1994.
Murányi 1991
Murányi Gábor: "Volna lelke egy zsidó társát kihagyni ebből mókából?" Múlt és Jövő 1991/3 44-53. o.
