A csendőrség
A magyar zsidóság kétharmadának pusztulásáért vitathatatlan felelősség terheli a magyar hatóságokat. A német megszállókat kiszolgáló kormányzat által irányított csendőrség és rendőrség valamint a közigazgatási hatóságok lelkes közreműködése nélkül a német nácik képtelenek lettek volna néhány hét leforgása alatt 430 ezer embert Auschwitzba deportáltatni. A zsidóellenes rendeletek végrehajtását, a gettósítást és a deportálást általában embertelen hatósági önkény kísérte. A zsidókkal szemben különösen a csendőrség járt el brutálisan.
Faragho Gábor altábornagy, a csendőrség főfelügyelője 1944 nyarán rendkívül elégedett volt a magyar csendőrség magatartásával. Szerinte az egész országra kiterjedő akcióban résztvevő 20.000 csendőr közül alig néhány viselkedett kifogásolhatóan, ezt pedig "nullával egyenlőnek kell vennünk".[1] A túlélők tapasztalatai homlokegyenest ellentmondanak az állításnak: "nullával egyenlőnek" a deportáltakkal tisztességesen viselkedő csendőrök számát "kell vennünk".
Különösen azok az ún. "nyomozóalegységekhez" tartozó csendőrök tűntek ki kegyetlenségükkel, akik a nagyobb gyűjtőtáborokban és deportációs központokban működtek. Ezek az alakulatok végezték a zsidók kifosztását, és gyakran a legbrutálisabb eszközökkel vallatták a módosabb (vagy módosabbnak hitt) zsidókat. A csendőrnyomozók részt vettek a bevagonírozásnál is. Bár a csendőrség elvileg csak a vidéket ellenőrizte, a városokban pedig a rendőrség feladata volt a hatósági akarat végrehajtása, mégis sok városban a két testület együtt lépett fel a zsidók ellen.
A "zsidótlanítást" végrehajtó magyar szervek viselkedése a más
 |
Adolf Eichmann SS-alezredes, a magyar zsidók deportálásának német irányítója |
A csendőrség brutális eljárása nem elszigetelt jelenség, hanem általános és közismert tendencia volt. Sztójay Döme a kollaboráns kormány miniszterelnöke és Angelo Rotta pápai nuncius július elejei tárgyalásán Rotta mindenekelőtt a kikeresztelkedett zsidók érdekében emelt szót, de kérdőre vonta Sztójayt a csendőrség "kegyetlen és megalázó" módszereivel kapcsolatban is.[4] Hamvas Endre csanádi püspök Serédi Jusztinián hercegprímást levélben arra kérte, hogy az általa személyesen is tapasztalt "felháborító eljárásra" hívja fel Sztójay figyelmét. Hamvas Sztójay korábbi kijelentésére[5] reflektálva így ír: "A miniszterelnök úr túlzottnak tartja a kegyetlen és kíméletlen eljárásról szóló híreket. De történhetik-e az otthonból való kihurcolás, utolsó ékszertől, jegygyűrűtől való megfosztás, 70-75 embernek egy vasúti kocsiba való zsúfolása, 4-5 napon át lezárva, élelmiszer, vízellátás nélkül szállítása kegyetlenség nélkül?"[6]
Június elejei leiratában Horthy Miklós kormányzó Endre László
 |
Endre László belügyi államtitkár, a "zsidótlanítás" magyar vezetője |
A csendőrök DEGOB-jegyzőkönyvek tükrében - gettósítás, deportálás
Amiről Eichmann, Wisliceny, Rotta, Hamvas és Horthy csak híreket hallott, azt a magyar zsidók
 |
Német katonával barátkozó csendőrök |
A magyarországi zsidóknak már a német megszállás előtt is voltak negatív tapasztalatai a csendőrökkel kapcsolatban. Ezek azonban ritkább példák, a zsidóellenes atrocitások az ország 1944-es német megszállása után váltak általánossá. Perecsenyen a jegyző által feljelentett zsidókat a csendőrök elvitték, ilyenkor ők "félig agyonverve jöttek haza".[11] Beresován a csillag nélkül közlekedő zsidókat a csendőrök "összefogdosták és nagyon csúnyán megverték, különösen a férfiakat nagyon bántalmazták. Bementek a zsidóházakba, loptak, fosztogattak, mindenünket elvették".[12]
Ilosváról már az 1941-es körösmezei deportálások során sok zsidót elvittek. A faluban maradtaknak 1944 tavaszán fordult igen nehézre a helyzetük. "1944-ben a németek bejövetele után a magyar csendőrök nagyon brutálisak voltak a zsidókkal szemben, a zsidók nem mertek az utcán járni."[13]
Ugyanilyen tapasztalatai voltak a kövesdligeti J. B-nek. "... a németek bejövetele után a zsidók állandó inzultusoknak voltak kitéve, az ablakokat betörték, nem mertünk az uccára (sic!) menni, mert különösen a férfiakat a csendőrök nagyon megverték."[14]
Szintén egy kárpátaljai faluból származott az az 1944-ben 17 éves lány, aki így emlékezett a megszállás és a gettósítás közötti alig egy hónapra: "Bementek a magyar csendőrök a lakásokba, pénzt, értékeket követeltek, és aki nem vallotta be, hogy hova rejtette értékeit, azt félholtra verték."[15]
A bártházai B. L-ért egy nap eljöttek a csendőrök és "le kellett vetnem a cipőmet és a harisnyámat, az egyik csendőr véresre verte [a talpam] egy vasfűrésszel." A csendőrök nem kérdeztek semmit, B. L. sosem tudta meg, hogy miért kapta a kiadós verést.[16]
Mindez azonban csak a kezdet volt: 1944. április 16-án megkezdődött a vidéki zsidók gettósítása. Huszton a "csendőrök durvák és rosszak voltak, alig adtak időt a becsomagolásra és elvittek minket a gettóba." - idézte fel az 1944-es év áprilisát másfél év múlva R. B..[17]
Técsőről a sátoraljaújhelyi gettóba kerültek azok az asszonyok, akik fontosnak tartották megnevezni kínzóikat: "A csendőrök, akik Tárkányban elképzelhetetlen durvasággal bántak velünk, a következők voltak: Németh Béla tiszthelyettes, Bódy András, Demeter József, Domrádi (ez utóbbit Kassára helyezték át), Pálfalvi."[18]
A kisvárdai gettósítás "a legborzalmasabb terrorizálások és szidalmazások közepette zajlott le. Gumibotokkal felszerelve csendőrök vállalták a kísérő szerepét, akik nem nézve férfit és nőt, gyermeket és öreget, mindenkit egyaránt ütve-verve hajtottak a kijelölt területre."[19]
A I. deportálási zóna legnagyobb gyűjtőközpontja Munkács volt.
 |
Az egyik munkácsi gettó bejárata |
A téglagyárba zsúfoltak sem jártak jobban. Az akkor 16 éves B. I. szerint itt a "csendőrök gonoszságait csak az ott lévő három SS múlta felül".[23] Königsberg Dezső fakereskedő úgy emlékezett, hogy "több embert megöltek itt botütésekkel a tábori csendőrök és SS-ek ..."[24]
A munkácsi téglagyárban a SS-ek és a csendőrök zsidó nőket erőszakoltak meg: "Úgy a németek, mint a csendőrök - utóbbiak még inkább - erőszakot követtek el fiatal lányokon, akiket aztán kórházba kellett szállítani."[25]
Május 15-én deportálták a téglagyárban sínylődőket, a városi gettó lakóit pedig áthajtották a téglagyárba, hogy a következő napokban őket is elhurcolják.[26] "Amikor a városi gettóból a téglagyáriba költöztünk át, az úton annyira hajszoltak, hogy szaladni kellett, minden tíz lépésnél állt egy katona és mindenki ütött egyet az emberen. Négy halott is volt útközben. A téglagyárban volt egy budapesti tanár, énekelni kellett neki; de különösen a rabbikat verték agyon." [27] Ugyanerre az útra 11 munkácsi lakos így emlékezett közös jegyzőkönyvükben: "Úgy hajtottak bennünket az úton, mint a lovakat, nagy kerülővel vezettek bennünket a téglagyárba. Aki hátramaradt, azt lelőtték, a hozzátartozóknak hátranézni sem volt szabad."[28]
Hasonló volt a helyzet a zóna más nagyobb gettóiban is (Ungvár, Nagyszőllős, Beregszász, Huszt, Iza, Técső, Sátoraljaújhely, Máramarossziget, Mátészalka, Nyíregyháza). Az ide szállított zsidóknak munkácsi társaikhoz hasonló tortúrán kellett átesniük.[29]
Bár a DEGOB-jegyzőkönyvek iratanyaga a II., III., IV., V. és VI. deportálási zónában történteket nem dokumentálja olyan alaposan, mint Kárpátalja holokausztját, a csendőrségnek a gettósítás során tanúsított kegyetlenségére ezekről a területekről is bőven találunk példákat.
Észak-Erdély zsidóságára a második deportálási hullámban került sor. W. N-nek a szatmárnémeti gettóban zsidó rendfenntartóként sikerült elkerülnie az atrocitásokat, "de borzalommal néztem, hogy a tábori csendőrök és SS-ek mit csinálnak a többi zsidókkal.""[30] Grünstein Mór géplakatos így beszélt a szamosújvári gettóban töltött napjairól: "Itt vallatni kezdtek a csendőrök, miközben ütöttek-vertek...Ha abbahagyták, másnap folytatták a verést".[31]
A III. deportálási zónába tartoztak azok az észak-magyarországi gettók, ahonnan következő példák valók. H. V. édesapja jómódú balassagyarmati zsidó volt, ezért a csendőrök a gettóban "beidézték és vallatás közben félholtra verték."[32] Érsekújváron a "gazdag embereket összeverték úgy, hogy kórházba kerültek."[33] A miskolci gettóban a csendőrök "specialitása" a bikacsökkel való ütlegelés volt.[34]
A IV. deportálási zóna Magyarország Dunától keletre fekvő déli területeit
 |
A kőszegi zsidók deportálása |
Az eredeti tervek szerint a VI. deportálási zóna a főváros és közvetlen környéke lett volna. A hadi helyzet, az erősödő nemzetközi tiltakozás és felháborodás, valamint a megsemmisítésről szóló ismeretek terjedése arra késztették Horthyt, hogy július elején nemet mondjon a náciknak. Az ismét aktivizálódó kormányzó ezzel - átmenetileg - megmentette Budapest zsidóságát a deportálástól, amelyet azonban a főváros-környéki településeken élők nem kerülhettek el: őket a május vége és június vége közötti időszakban gettósították, majd június 30. és július 3. között deportálási központokba szállították. A két legnagyobb ilyen gyűjtőtábor a budakalászi és a monori téglagyár volt. Ezek őrzését is a csendőrség látta el,[37] amely általában itt sem viselkedett másképpen, mint az ország többi részében.
Dr. László Ilona orvos az újpesti gettóból került Budakalászra. "A téglagyárban rengeteg ember volt összezsúfolva. Enni nem adtak. ... Verték az embereket, hogy bevallják, hova rejtették el a pénzüket és ékszereiket."[38] Gyilkosság is előfordult.[39] Weisz Jenőnét olyannyira megviselték a Budakalászon átéltek, hogy másfél évvel később úgy látta: "talán Auschwitz sem volt olyan rettenetes, mint a budakalászi téglagyár".[40]
A helyzet a monori téglagyárban is hasonló volt. Az elegendő víz és élelem nélkül tengődő zsidókat az értékek után kutató csendőrök tartották rettegésben. "A csendőrök villanyárammal vallattak, különösen a gazdagabb, tekintélyesebb férfiakat szedték össze és verték őket, kutatva ékszerek, pénz után. Szinte már-már ott tartottunk, hogy alig vártuk a bevagonírozást." - emlékezett L. K..[41]
Budapest kivételével az események sorrendje az ország minden területén azonos volt.
 |
Deportálás Körmenden |
A már-már rutinszerűvé vált kegyetlenség mellett a zsidók arról is beszámolnak, hogy a csendőrök változatlanul jó üzletnek tekintették a deportálást, és egészen a magyar határig minden alkalmat megragadtak, hogy értékeket (készpénzt, ékszert, órákat) zsaroljanak ki a szerencsétlenektől. "Az ilosvai állomásra vittek, az úton össze-vissza vertek, és véresre verve a waggonokba (sic!) raktak. Az egyik waggonból kiemeltek 10 férfit és azt mondták, hogy ha nem adunk oda minden ékszert, ami még nálunk van, akkor azt a tíz férfit agyonlövik. A végén véresre verve kerültek vissza a waggonba."[42] "85-en szálltunk be a waggonba, ez maga is elég lett volna, de állandóan kínoztak bennünket az úton, és lelövéssel fenyegettek, ha nem adjuk oda nekik az értékeinket." [43] "A csendőröknek mindenért fizetni kellett, azért is, hogy öt percre kinyissák a vaggon ajtaját és azért is legalább száz pengőt, hogy egy kis vízhez juthassunk."[44]
Volt persze olyan eset is, hogy a deportáltak még pénzért sem juthattak vízhez, ehelyett "[a csendőrök] köveket dobáltak a kis ablakon ránk, úgyhogy a szomjúságtól egyedül a mi waggonunkban (sic!) 10 öreg halt meg."[45] A munkácsi téglagyárból elszállított második transzport vagonba zsúfolásakor sem volt kegyelem: "Ha valaki vizet kért, azt lelőtték".[46] A az egyik Békásmegyerről Auschwitzba tartó szerelvényt kísérő csendőrök "kétszer belelőttek a vagonba, mert a nők őrjöngtek vízért."[47]
A nyilas korszak
A október 15-16-i nyilas hatalomátvételt követően több tízezer magyar
 |
A soltvadkerti zsidók deportálása |
A józsefvárosi pályaudvaron működő csendőrök közül sokan mindenekelőtt anyagilag zsigerelték ki a deportáltakat. A vagonok ellátása (víz, élelem, szükség elvégzése) továbbra is elégtelen volt, a durvaság sem volt ritka,[48] sőt arra is sor került, hogy a szökést megkísérlőket kivégezték,[49] de a vidéki deportálások esetében tapasztalt brutális fellépés ritkábban fordult elő. Jellemzőbb volt, hogy a csendőrök az éhező és szomjazó emberekből minden pénzt megpróbáltak kisajtolni. "Nagy összegeket vettek fel a csendőrök tőlünk azért, hogy szükségletünket elvégezhessük útközben, a pénzt felvették, de kiszállni nem engedtek senkit."[50]- mondta később F. F. Dr. H. A. így emlékezett ezekre a megpróbáltatásokra.: "A kísérő csendőrök kihasználták rendkívüli éhségünket és szomjúságunkat és pl. egy pohár vízért órákat és gyűrűket vettek el."[51] S. F. és társai hat napot utaztak úgy, hogy a vagonban sem élelem, sem víz nem volt. "2-300 pengőért adtak egy vödör vizet és a kis kabátom levetettem magamról, hogy kapjak érte két kis karéj kenyeret és egy negyed kiló nyers sózott oldalast. Ezen éltem 6 napig." [52]
A Budapestről gyalogmenetben a nyugati
[53] "Egy Mittelmeyer nevű csendőr agyonlőtt egy 18 éves kislányt, aki az éhségtől már nem bírva a járást bement egy ismerős házba ennivalóért. Nem szökni akart, mert rögtön visszatért, ekkor lőtte agyon a csendőr."[54] "A csendőrök nagyon brutálisak voltak velünk szemben."[55]Csendőrbakancsok, ökölcsapások, szuronyok és szitokszavak. A meggyilkolt magyar zsidók többségének ezek voltak az utolsó magyarországi emlékei
Lábjegyzetek
[1] Faragho a Minisztertanács 1944. június 21-i ülésén így fogalmazott: "Ha tekintetbe vesszük azt, hogy munkaszolgálat és kitelepítés céljából eddig már több mint 400.000 zsidót szállítottunk ki, akkor a nullával egyenlőnek kell vennünk azt, hogy ha a 20.000 magyar csendőrből pár csendőrrel szemben panaszok merültek volna fel." Idézi Braham 1997, 887. o.
[2] Eichmann 1960. A németek állítólag még egy filmet is készítettek, amelyet a nagyváradi gettó deportálásánál vettek föl és a magyar csendőrök kegyetlenkedéseit illusztrálta. A filmen, amelyet később a berni német követségen a diplomáciai kar előtt propagandacélból levetítettek, német SS-ek természetesen nem voltak láthatóak. Braham 1997, 646-647. o.; Lévai 1948, 263-264. o.; Stern Samu visszaemlékezése 3627. jkv. A film kópiái elvesztek.
[3] Idézi Braham 1997, 648. o.
[4] Sztójay feljegyzése a Rottával folytatott tárgyalásról. 1944. július 9. Karsai E. 1967, 93. o.
[5] Sztójay Rottának elismerte, hogy "egyes helyeken és alkalmakkor a végrehajtó közegek részéről embertelen eljárás volt tapasztalható, ez azonban a leghatározottabban a kormány intenciói ellen történt, és e közegek felelősségre is lettek vonva." Uo.
[6] Hamvas Endre levele Serédi Jusztiniánnak. 1944. július 15. Karsai E. 1967, 206. o.
[7] Sztójay a március 29-i minisztertanácsi ülésen bejelentette: "a Kormányzó úr Őfőméltósága az összes zsidó rendeltekre vonatkozólag szabad kezet adott az ő vezetése alatt álló kormánynak, és ezek tekintetében nem akar befolyást gyakorolni." Idézi Ránki 1978, 241. o
[8] Horthy leirata Sztójayhoz. 1944. június. Szinai - Szűcs 1965, 451. o.
[9] Horthy leirata Sztójayhoz. 1944. június. Szinai - Szűcs 1965, 452. o.
[10] Horthy levele Hitlerhez. 1944. július 17. Szinai-Szűcs 1965, 468. o.
[11] 1859. jkv.
[12] 724. jkv.
[13] 1284. jkv.
[14] 1553. jkv.
[15] 1608. jkv.
[16] 1538. jkv.
[17] 1860. jkv.
[18] 16. jkv.
[19] 2437. jkv.
[20] Braham 1997, 565-566. o.
[21] A sportoltatás a magyar és nemzetközi "holokauszt-folklórban" ugráltatást, guggoltatást, futtatást jelentett.
[22] 1970. jkv. A túlélők által "fekete szombatnak" nevezett napról és eseményeiről lásd még 2930. jkv.; 2902. jkv.; 2150. jkv.; 2. jkv. és Lévai 1948, 102. o.
[23] 3352. jkv.
[24] 1218. jkv.
[25] 2824. jkv.
[26] Braham 1997, 565-566. o.
[27] 652. jkv.
[28] 1. jkv.
[29] Egy-egy kiragadott példa a fent említett gettókból: Ungvár: "A téglagyárban össze voltak tömörítve az Ungvár környékén lakó összes zsidók. Sokan voltunk, nem volt hely, az SS-ek ütöttek, a csendőrök még brutálisabbak voltak..." (1971. jkv.); Nagyszőllős: "Mindenféle válogatott kínzásokat találtak ki a csendőrök, mindenbe belekötöttek és minden alkalmat felhasználtak a kegyetlenkedésre." (1359. jkv.) Beregszász: "A beregszászi gettóban négy hétig tartózkodtunk, itt elvették tőlünk összes értékeinket, a csendőrök ütöttek-vertek ..." (3308. jkv.) Huszt: "A huszti gettóban ... leventék, csendőrök, rendőrök felváltva ütöttek-vertek, különösen kapanyéllel ütötték a fejünket." (1350. jkv.); Iza: "..nagyon rossz gettó volt, a tábori csendőrök és a SS-ek állandóan vertek és kínoztak." (1972. jkv.); Técső: "A kutatás alkalmával a csendőrök meztelenre vetkőztettek le, úgy vizsgálták meg, hogy nincs-e eldugva értéktárgy és közben folyton bántalmaztak." (1110. jkv.) Sátoraljaújhely: "Itt nagyon rosszul bántak velünk a gettóban, ütöttek-vertek bennünket, mindennap kutattak kincsek után." (3093. jkv.) Máramarossziget: "Ha valakit megláttak este 5 óra után az utcán vagy bent az udvarban, akkor [a csendőrök és a leventék] bevitték a csendőrségre, ott össze-vissza verték." (1699. jkv.); Mátészalka: "A csendőrök mindenért vertek, ha véletlenül éppen az utcán találkoztak egy zsidóval, ez már elég ok volt arra, hogy megverjék." (1140. jkv.) Nyíregyháza: "Három hét után a harangodi pusztára vittek ki bennünket, ... [a nyíregyházi gettó lakóit a deportálás előkészületeként április végén - május elején három "pusztára" (mezőgazdasági épületek csoportjába) szállították] A gazdagabb embereket szörnyű verések és kínzások kíséretében vallatták, köztük a férjemet is." (2987. jkv.)
[30] 1584. jkv.
[31] 2006. jkv.
[32] 3549. jkv.
[33] 1695. jkv.
[34] 3501. jkv.
[35] 2906. jkv.
[36] 3475. jkv.
[37] Braham 1997, 739-740. o.
[38] 2448. jkv.
[39] 3588. jkv.
[40] 2219. jkv.
[41] 3322. jkv.
[42] 1284. jkv.
[43] 3096. jkv.
[44] 1222. jkv. A csendőrök deportálás alatti fosztogatásaihoz és nyerészkedéséhez lásd még például: 3400. jkv.; 2102. jkv.; 3500. jkv.; 2374. jkv.; 682. jkv.; 1804. jkv; 3087. jkv.; 348. jkv.; 3175. jkv.; 1182. jkv.; 27. jkv.; 19. jkv.; 2318. jkv.; 2933. jkv.; 1620. jkv.; 2248. jkv.; 38. jkv.; 1617. jkv.; 3591. jkv.; 1691. jkv.; 3529. jkv.; 3091. jkv.; 3420. jkv.; 1345. jkv.; 1340. jkv.; 2241. jkv.; 3539. jkv.; 3293. jkv.; 2959. jkv.; 2958. jkv.; 3356. jkv.; 3477. jkv.;
[45] 3351. jkv.
[46] 2590. jkv.
[47] 1530. jkv.
[48] "A bevagonírozásnál szintén bántalmaztak, direkte belökték az embereket a vagonokba." (2944. jkv.); "A Józsefvárosi Pályaudvaron azonnal bevagoníroztak, ... jó néhány pofon kíséretében történt a bevagonírozás." (2943. jkv.)
[49] "Ketten meg akartak szökni útközben, azokat a csendőrök lelőtték." (2354. jkv.)
[50] 3151. jkv.
[51] 1820. jkv.
[52] 2001. jkv.
[53] 2509. jkv.
[54] 1491. jkv.
[55] 2541. jkv.
Felhasznált irodalom
Braham 1997
Randolph L. Braham: A népirtás politikája - a Holocaust Magyarországon. 1-2. köt. Budapest, 1997, Belvárosi Könyvkiadó.
Eichmann 1960
Eichmann Tells his own Damning Story. Life, 1960. november 28.
Karsai E. 1967
Karsai Elek (szerk.): Vádirat a nácizmus ellen. Dokumentumok a magyarországi zsidóüldözés történetéhez 3. Budapest, 1967, Magyar Izraeliták Országos Képviselete.
Lévai 1948
Lévai Jenő: Zsidósors Magyarországon. Budapest, 1948, Magyar Téka.
Ránki 1978
Ránki György: 1944. március 19. Budapest, 1978, Kossuth.Ságvári 1997
Szinai-Szűcs 1965
Szinai Miklós-Szűcs László (szerk.): Horthy Miklós titkos iratai. Budapest, 1965, Kossuth.
