A közigazgatás
Adolf Eichmann SS-alezredes szinte lehetetlen feladattal érkezett Magyarországra a német megszállás napján, 1944. március 19-én. Maroknyi emberből álló egységével 760-780 ezer zsidót kellett volna az 170 ezer négyzetkilométeres országterületről minél hamarabb deportálnia. Váratlan segítséget kapott azonban a frissen kinevezett kollaboráns kormánytól, amely a teljes magyar közigazgatást működésbe hozta a zsidók kifosztása és elhurcolása érdekében. A csendőrség és a rendőrség hatékony fellépése mellett jegyzők, szolgabírók, polgármesterek, al- és főispánok, pénzügyi tisztviselők ezreinek pontos és gyakran lelkes munkája kellett ahhoz, hogy alig 56 nap alatt 430 ezer embert deportáljanak az auschwitzi halálgyárba .
A magyar holokauszt történetét lásd itt.
A magyar közigazgatás és a holokauszt
A kollaboráns Sztójay-kormány március végétől korlátozó intézkedések özönét zúdította a magyar zsidóságra. Az antiszemita kormányzati akarat megnyilvánulásai a helyi
 |
Endre László államtitkár, a gettósító és deportáló közigazgatás vezetője |
Helyi szinten az antiszemita rendeleteket az adminisztráció vezetői hirdették ki, és a fegyveres rendvédelmi szervek (csendőrök, rendőrök) foganatosították, ha kellett, akár erővel is. A végrehajtást a rendeletet kiadó közigazgatási apparátus ellenőrizte. A hivatalos szervek a kormányzati akaratot közvetítették, tehát személyes akaratuknak látszólag kis mozgástere volt. Ez azonban nem így volt. A helyi közigazgatási vezetők rossz vagy jó szándéka számottevően befolyásolhatta a deportálás előtt álló magyar zsidók utolsó hazájukban töltött heteit. Az apparátusnak éppúgy lehetősége volt a rendelkezéseket megszorítóan, apróbb vagy nagyobb kellemetlenségeket okozva végrehajtani (és végrehajtatni), mint emberségesen. Az egyes rendelkezések foganatosítását lehetett húzni-halasztani, sőt elszabotálási kísérlet is előfordult.
Miután a zsidó lakosságot megkülönböztető jelzés viselésére kötelezték, az elkülönítés következett. Az 1944. április 7-én kibocsátott, szigorúan titkos belügyi rendelet alapján 16-án Kárpátalján, később az egész országban megkezdődött a gettósítás.[5] Bár a vidéki magyar gettók - ellentétben az évekig fennmaradó varsói, lodzi és más zsidónegyedekkel - csak néhány hétig léteztek, mégis fontos volt, hogy a zsidók az Auschwitz előtti utolsó napokat, heteket milyen körülmények között töltötték.
Külön-külön vagy együttesen erősen befolyásolták a zsidók életben maradási esélyeit, hogy a gettót hol (a nyomornegyedben vagy az amúgy is többségében zsidók lakta városrészben), és mekkora területen hozták létre, hogy az élelmiszerellátás és a higiénés viszonyok megfelelőek voltak -e, vagy éppen ellenkezőleg, tömeges éhezéshez és megbetegedéshez vezettek, illetve, hogy a keresztény lakosságtól való elkülönítést mennyire vették szigorúan. A gettó után ugyanis több napos utazás következett, melynek végén Dr. Mengele a gyerekekkel, öregekkel együtt munkaképtelenként a betegeket és a kimerülteket is kiszelektálta. Ha tehát a vonat utat megelőző időszakban a deportáltak emberi körülmények között éltek, és fizikai, szellemi állóképességüket megőrizhették, akkor a vagonbeli megpróbáltatásokat jobban bírták, és nagyobb esélyük volt arra, hogy Auschwitz-Birkenauban nem kerülnek azonnal gázkamrába. A gettóban, majd a gyűjtőtáborban uralkodó viszonyok minősége pedig a közigazgatási szerveken, a polgármesteren, a jegyzőn, a tisztiorvoson is múlott. Különösen igaz volt ez a kisebb helységek gettóira, hiszen a központi gyűjtőtáborok helyét - ahonnan a deportálás lezajlott - általában az ún. "összegyűjtési műveletek bizottságai" jelölték ki. Ezekben a bizottságokban a helyi adminisztráció vezetői mellett helyet kaptak a rendőrség és a csendőrség képviselői is.
A közigazgatási apparátus a DEGOB-jegyzőkönyvekben
A DEGOB-jegyzőkönyvek azt mutatják, hogy a csillaggal megjelölt, vagyonuktól megfosztott, gettókba és gyűjtőtáborokba zsúfolt zsidók is észlelték, hogy a hivatalos szervek képviselői bizonyos határokon belül jelentős mozgásszabadságot élveztek, és érdemben befolyásolhatták sorsukat.
 |
Befalazzák a soproni Új utcai gettó egyik bejáratát |
A nagykaposi jegyző "nagyon rosszindulatú volt a zsidó lakossággal szemben. Állandóan csak kellemetlenkedet nekünk."[6]
Amikor a técsői E. L. édesapját és bátyját a községházán verték a csendőrök, "Gajdics nevű ottani jegyző tudott erről, és nem tett ellene semmit, mert ő sem szerette a zsidókat".[7]
A királyhelmeci Balázs András "nagyon kegyetlen ember volt. A lakosság elég rendesen viselkedett velünk, de a hivatalnokok annyira rosszindulatúak voltak velünk szemben, hogy még csak szóba sem álltak velünk".[8] "Huszton Bíró József főjegyző volt a legkegyetlenebb a zsidókkal. Kegyetlenül hajtotta végre a zsidóellenes rendelkezéseket."[9]
A németek bevonulása után Pestszentlőrincen Endre László egyik közeli embere, Déri Béla lett a polgármester. "A legnagyobb mértékben kiszolgálta a németeket." - emlékezett S. K.[10]
Kövesdligeten még a gettósítás előtt a csendőrök agyba-főbe verték a zsidókat. A községi jegyző mindig megtagadta, hogy bárhogyan segítsen a zsidókon. de "hogy rosszat tegyen nekünk, abban hamarabb benne volt".[11]
Perecsenyben Vladimir jegyző feljelentette azokat a zsidókat, akik engedély nélkül folytatták mesterségüket. Őket azután elvitték a csendőrök, és "ilyenkor félig agyonverve jöttek haza".[12]
Pestszenterzsébeten azokat a házakat jelölték ki a gettó épületeinek, amelyek "a júniusi bomzázás alkalmával a legjobban megsérültek".[13] (Igaz, ennek az igen meleg 1944-es nyáron nem volt különösebb jelentősége, ráadásul a pestszenterzsébeti gettó a lazán őrzöttek közé tartozott.)
Beregszászon "Pál fogalmazó...többször nézte végig a gettót, és nem találta elég szigorúnak a gettóban keresztülvitt rendelkezéseket."[14]
 |
Tábla a zalaegerszegi gettó bejáratánál |
A paksi főbíró - a visszaemlékező szerint - nem rejtette véka alá a kérdéshez való viszonyát: "közigazgatási ténykedésem legszebb napja a zsidóellenes intézkedések végrehajtása volt." A paksi gettó ennek megfelelően infernális képet mutatott. "A szó szoros értelmében imádkoztunk a vagonbazárásért" - emlékezett W. R.[15]
A szatmárnémeti gettóban "az összes környékbeli zsidók össze voltak zsúfolva, egymás hegyén - hátán, az udvaron és a padlásokon helyezkedtünk el".[16]
Irányi István szentmiklósi főjegyző a lefoglalt zsidó vagyon értékesebb darabjait ellopta. Ezt követően a munkácsi téglagyárba hurcolt szentmiklósi zsidókat vallató csendőröknek információt nyújtott arról, hogy melyiküknél lehet több készpénz annál, amit a csendőrök addig találtak. Kalus Sándorra külön felhívta figyelmet, ennek eredményeképp Kalust baltanyéllel bírták vallomásra.[17]
A turzi szolgabíró, Hajduk László is jól ismerte a nagyszőllősi gettóba hurcolt falujabeli zsidók anyagi viszonyait, és tanácsokat adott a gettóban értékek után kutató csendőröknek, hogy kiket fogjanak vallatóra. "Bemondása alapján indult meg az újabb kutatás és vallatás pénz és értéktágyak után. Természetesen a legsúlyosabb testi bántalmazások alkalmazásával."[18]
Az alsóapsai L. E. így emlékezett a falu vezető hivatalnokára: "Phillip Mihály, a falu jegyzője mint egy gonosz ember ... él bennem."[19]
Az ungvári gettóba kerülő szenteskei zsidók itt sem szabadultak meg falujuk antiszemita szolgabírájától. Az elöljáró feljelentést tett a gettó parancsnokainál és az előírások megszegésével vádolta Szenteske egykori zsidó lakóit, akiket így büntetőbarakkba juttatott. "A szenteskei zsidó férfiak mind itt voltak ebben a barakkban, itt voltunk négy hétig, akik ki akart innen szökni, azt lelőtték." - emlékezett M. J. egy évvel az események után.[20] Az ungvári gettót megjárt túlélők egyöntetűen elítélik Megay László polgármester tevékenységét.[21]
R. N. kisapsai varrónő szerint "a jegyzőnk nagyon rossz volt, nem szerette a zsidókat".[22]
A szamosudvarhelyi gettó polgári parancsnoka a szolgabíró volt. "Egy magyarul beszélő SS-katonával naponta bejártak, az embereket kikötették és mindenképpen megkínozták."[23]
B. S. így látta a már említett huszti főjegyző, Bíró József gettósítás alatti viselkedését: "Még az SS-nél is rosszabbul viselkedett...bejött a gettóba, és a megmaradt kis élelmünket is elrabolta ..."[24].
A DEGOB-jegyzőkönyvekből a közigazgatási apparátus viselkedéséről
 |
Majdnem félmillió embert hetek alatt gettókba és gyűjtőtáborokba zártak, ahol szörnyű körülmények és bánásmód mellett vegetáltak addig, amíg a holokauszt történetének leggyorsabb deportálási akciója során Birkenauba nem deportálták őket. Mindez a magyar közigazgatásban dolgozó sok ezer hivatalnok együttműködése nélkül lehetetlen lett volna, hiszen napi feladataik ellátásával ők tartották mozgásban a zsidótlanító állam hivatali gépezetét.
Ahogy a túlélők láttákBejött a gettóba, és kis élelmünket elrabolta A jegyzőnk nagyon rossz volt, nem szerette a zsidókat Bakó városházi tanácsos hajtotta végre a legkegyetlenebbül a rendeleteket |
Lábjegyzetek
[1] Braham 1997, 416. o.
[2] Veesenmayer így írt a Birodalmi Külügyminisztériumnak: "nyomatékosan követeltem a legnagyobbrészt negatív beállítottságú fő- és alispánok leváltását, és ígértet kaptam, hogy a legközelebbi nyolc napon belül, kezdetnek 8-10 ilyen személyből álló csoport leváltására számíthatunk. Tekintettel a kérdés különleges fontosságára, állandóan sürgetni fogom a mielőbbi intézkedéseket." Juhász et al. 1968, 824. o.
[3] Így tett például báró Jósika János (Szilágy vármegye) és gróf Bethlen Béla (Szolnok-Doboka vármegye) Braham 1997, 423. o.
[4] Ránki 1978, 164. o.
[5] Braham 1997, 1347. o.
[6] 656. jkv.
[7] 404. jkv.
[8] 393. jkv.
[9] 2539. jkv.
[10] 661. jkv.
[11] 1583. jkv.
[12] 1859. jkv.
[13] 2248. jkv.
[14] 443. jkv.
[15] 3526. jkv.
[16] 1584. jkv.
[17] 1358. jkv.
[18] 45. jkv.
[19] 110. jkv.
[20] 1217. jkv.
[21] pl. 88.,666.,1750., 1743. jkv. Megayról lásd még például Braham 1997, 566-567. o.
[22] 1781. jkv.
[23] 2593. jkv.
[24] 28. jkv. Bíró József gettósítás alatt tanúsított magatartásáról lásd még 969. jkv.
Felhasznált irodalom
Braham 1997
Randolph L. Braham: A népirtás politikája - a Holocaust Magyarországon. 1-2. köt. Budapest, 1997, Belvárosi Könyvkiadó.
Juhász et al. 1968
Juhász Gyula - Pamlényi Ervin - Ránki György - Tilkovszky Loránt (szerk.): A Wilhelmstrasse és Magyarország. Német diplomáciai iratok Magyarországról 1933-1944. Budapest, 1968, Kossuth..
Ránki 1978
Ránki György: 1944. március 19. Budapest, 1978, Kossuth.
