Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fent nevezettek előadják a következőket:
Amint a vagonból Auschwitzban kiszálltunk elszakadtunk szüleinktől, testvéreinktől. Különállítottak az ötös sorba. Fürdés, desinficiálás, szőrtelenítés után minden ruhaneműnket elvették. Helyette egy csíkos hosszú ruhát és facipőt kaptam. A blokkban, ahová elhelyeztek, 1300 ember szorongott. Koyán feküdtünk 15-en, mint heringek összeszúfolva. Másnap kávét, kenyeret és kolbászt kaptam. Három hétig nem dolgoztunk. Ez az idő szorongások között múlt el. A végnélküli appellek, a barakkfelügyelőnő brutalitása csak feszültebbé tette a hangulatot. Két hét után tetováltak, harmadik héten szelekció volt újból. Ekkor ez a következőképpen történt: Dr. Mengele a Donau-Walzer dallamára és ütemére küldött egyeseket a krematóriumba. Harmadik héten a Brezinkára küldtek dolgozni. Szomorú munka volt. A halálbamenők ruháit szortíroztam, az ő holmijukból élelmet elvehettem, amennyi csak kellett, de ki tudott enni, mikor éjnek idején hallottam a jajt és a sikolyt, mely az áldozatok ajkáról szállt el. Az őrök állandó ösztökélését és siettetését is hallottam. Udvaron vetkőztek le, este, amikor minden elcsendesedett (ilyenkor mindig Blocksperre volt), hogy fürdőbe kerüljenek. Egy óriási fürdőterembe zsúfolták be a szerencsétleneket. A fürdőszoba csempézve, pazar luxussal, tükrökkel volt felszerelve. Csak a csapokból nem víz jött, hanem gáz. Ez 3-4 perc alatt végzett az emberekkel. Ha valakinek nagyon erős volt a szíve, a lángok között feléledt; ez pokoli kínok között égett el. Bennünket is gyakran fenyegettek, hogy ez a sors vár reánk, nehogy tanúja maradjon a sok gaztettnek. 3-4 hónaponként a krematóriumban dolgozókat elégették. Egy napon neszét vette a Sonder-kommando, keresztények és zsidók, akik a krematoriumi munkáknál dolgoztak, hogy kivégezni akarják őket. Elhatározták, hogy ellenszegülnek. Fegyvert és ruhát szereztek a deportáltak holmijaiból, kivágták a kerítés villanydrótjának egy részét és kiszöktek. A németek felfedezték, autón és biciklin utánuk száguldottak. Óriási harc fejlődött ki közöttük. Természetesen a többség győzött. Mind megölték őket, de bátran mentek a halálba. Amikor a cigánybarakkot fel akarták oszlatni és a bennlakókat elégetni, a cigányok ellenszegültek. Erre riadót fújtak a táborban, mintha ellenség volna közelben és fegyverrel kényszerítették őket a halál-marsra. Később elkerültem a krematoriumból. Nyáron planiroztam, télen erdőt irtottam, verések és megaláztatások és nélkülözések között. Decemberben, amikor az oroszok közeledtek, lebontottuk a krematoriumot. Már akkor az ütlegelés tilos volt, emberibb hangon beszéltek velünk. Januárban felrobbantották az egész tábort. Gyalog útnakindítottak Auschwitzból. Aki nem bírt menni, azt agyonlőtték. Később oly kimerültek voltunk, hogy vagonokba tettek bennünket, 130 személyt egy kocsiba. Szinte eszeveszettek voltunk és önkívületi állapotban utaztunk. Megérkezésünk után még 8 km-t kellett gyalogolnunk Belsen-Bergenbe. Jártányi erőnk is alig volt. Ott fertőtlenítettek bennünket, ruháinkat elvették, egy óriási, zsúfolt barakkba helyeztek el, ahol a csupasz földön aludtunk. Első héten csak az evett, aki tolakodni tudott. A táborban legalább 100.000 ember volt, Európa minden részéből. Öt hónapig tartózkodtam itt. Munkám abból állott, hogy hullákat felraktunk kocsikra, hogy a krematoriumban elégessék. A piszok leírhatatlan volt. Mindenki megtetvesedett. Tifusz bőven szedte áldozatait. A vízcsapot elzárták, a láztól kicserepesedett és szomjas ajkainkat fertőzött pocsolyavízzel hűsítettük, de még ezért is könyörögnünk kellett. Ha éjszaka ki akarunk menni, halottakon kellett keresztüllépnünk. Kis öcsémmel itt találkoztam véletlenül. Ő szegény itt pusztult el tifuszban. Egy napon motorok zúgtak fejünk felett. Azt hittük, ütött a szabadulás órája. Az orosz foglyok feltörték a raktárakat, sőt a konyhába is bemerészkedtek. Amit találtak, szétosztották közöttünk. Az SS-katonák nem léptek közbe, hiszen nem is volt idejük, mert a következő reggel az angolok felszabadították e haláltábort. Minden jóval elhalmoztak bennünket. Én is súlyos betegen feküdtem tifuszban. Gyógyszert adtak. Engem Bergenbe szállítottak, az ottani kórházba, ahol teljesen felépültem. Később Belsen-Bergent kiürítették és felgyújtották. Négy hétig Zelleben voltam quarantinben. Onnan az angolok autón hoztak Pölsenig, ott átadtak a cseheknek, Brünnig vonaton utaztam. Az állomásokon a Vöröskereszt élelemmel látott el. Szeretnék hazamenni mielőbb, dolgozni kezdeni és mivel Mizrachista vagyok, minél előbb Palestinába kivándorolni.

Kifosztás