Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fent nevezett előadja a következőket:
Beregszászon is, mint mindenütt, csillagviseléssel kezdődtek a zsidóellenes intézkedések. Kevéssel rá a hitközségi elöljárósági tagok feleségeit, kb. 40-t túszként bevitték a rendőrségre egy délután 5 óra körül, aznap éjjel 12 óráig 1 millió pengőt kellett a város zsidóságának összeadni és beszolgáltatni, különben a túszokat még az éjjel kivégzik. Egész éjjel szaladgáltunk, hogy össze tudjuk szedni a kiszabott összeget, voltak családok, akik az utolsó fillérjüket is odaadták. A történeti hűség kedvéért meg kell jegyeznem, hogy akadtak keresztények is, akik kölcsön adtak erre a célra, mint pl. dr. Linner orvos is. Könyörögtünk, hogy kapjunk halasztást, ez sikerült is, másnap 12 órára meg is volt a pénz. Másnap azonban ismét 180 túszt szedtek össze. Három éve feküdt már akkor az édesanyám teljesen mozdulatlanul, bénán, egy napon bejöttek a csendőrök és ránk parancsoltak, hogy 15 percen belül el kell hagyni a korházat. Én akkoriban ápolónő voltam betegek mellett, amíg felöltöztettem, folyton ütöttek a csendőrök, hogy jobban siessek. Kocsit sem akartak hozatni, itt vittem egy darabon a hátamon, de nem tudtam vele sietni, puskatussal ütötték, még a hátamon is, az országúton lefeküdt és kérte, hogy lőjék őt agyon, mert nem bír tovább menni. A keresztények még megjegyzést is tettek, hogy : "viszik a büdös zsidóasszonyt." Az egyik csendőr azután mégis megkönyörült rajtunk, hozatott egy szekeret és azután rádobták, mint egy zsákot. Az akkori polgármester Hubay volt, a rendőrparancsnok Pál Sándor, dr. Jancsó István pedig rendőrfogalmazó, a két utóbbi volt a zsidók réme. Mi az első transzporttal mentünk 82-en egy vaggonban, egy kevés vizet kaptuk induláskor, és vaggonoként 10 kenyeret. Indulás előtti motozáskor teljesen levetkőztettek, semmit nem vihettünk magunkkal. Azt hallottuk, hogy Kecskemétre visznek bennünket dolgozni. Kassán a németek vették a vonatot, a vagonokat az egész úton nem nyitották ki. Az úton állandóan ijesztgettek a csendőrök. Három nap után megérkezve Auschwitzba reggel 8 óra körül, csíkos ruhás lengyel häftlingek kiszállítottak bennünket, a férfiakat és a nőket különválasztották, én az anyámat karon fogtam, de egy SS rögtön szétválasztott, vele akartam maradni édesanyámmal, de az SS a vállamra vágott kétszer azzal, hogy majd délután láthatom anyámat. A fürdőben hajamat véletlenül nem nyírták le, kaptam régi ruháim helyett szürke egyenruhát. Az A. Lagerbe kerültem, 1200-an egy blokkba, 10-een egy koján. Már megérkezésünkkor láttam a kémények tüzét és azután is mindig éreztem az égett csont szagát. Hat hét után megtetováltak. Az ellátás füves leves, kávé, kenyér. Appel kétszer volt naponta, hajnali 3 órakor volt ébresztő és sokszor órákon át álldogáltunk az udvaron, míg végre stimmel a létszám. Auschwitzban a brezsinkában dolgoztam. Tetoválás után 200 nőt kiválasztottak a brezsinkára. Itt láttam, amikor hozták az egyes transzportokat. Eleinte éjszakás voltam, állandóan láttam égni a négy kéményt, tőlünk kb. tíz méternyire volt, állandóan hozta az éjszakai szellő oda kiabálás, jajgatás hangját. A krematóriumhoz vezető úton mindenütt ki volt írva, hogy "út a fertőtlenítőbe". A sonderkommandó tagjaitól többször hallottuk, hogy a beérkező transzportoknak, akik már ki voltak válogatva, törölközőt adtak a kezébe, és azt mondták nekik, hogy a fürdőbe mennek. Azután a férfiaknak és a nőknek együtt le kellett vetkőzni, a ruhákat egy halomba rakni, azuután bementek az ún. "fürdőbe", két óra hosszat is hagyták őket ott álldogálni. Ebben a teremben fent volt egy ablak, azt kinyitották, és onnan bocsátották rájuk a gázt. Néha, amikor kevés volt a gáz, borzalmas hangok szűrődtek ki, az erősebb szívűek kiabáltak, ezeket még baltával tarkón is ütötték. A csecsemőket el sem gázosították, azokat élve dobták a tűzbe. Levágták azután az elgázosítottak haját, kiszedték az aranyfogakat. Egy barátnőmnek a férje is oda volt beosztva, odahaza orvos volt, ő szedte ki az aranyfogakat. A kövérebbek hasát felvágták, kivették a zsírt, és szappant főztek belőle. A hamut elégetés után összeszedték, és ezzel trágyázták meg a földet. A reggeli schichtet várva, kint álltunk a kapu előtt, jöttek a transzportok és nekünk hátat kellett fordítani. Igen sok halotti ruhát szortíroztunk, gázoltunk a tvilemekben és taleszekben. A sárga csillagot le kellet venni, ha ezt elmulasztjuk, golyót ígértek. Minden este erre a célra egy külön kosarat kaptunk. Három csoportba kellett a ruhákat szortírozni, a gyerekruhákból csak az újakat kellett meghagyni, a férfi és női ruhákból az újakat külön, és külön a lagerruhákat, a piszkos és rongyos ruhákat egészen apró darabkákra kellett szakítani, de ettől függetlenül is, ha csak lehetett, igyekeztünk kárt csinálni. Igen sok aranyat találtunk ruha gombokban, és válltömésekben. Volt külön kozmetikai osztály is, volt, akinek a krémeket kellett átnézni, a krémekben rengeteg briliánst és aranyat találtunk. Volt külön élelmiszer, cipőbarak, a holmit azután időnként elvitték. Bennünket a munkaidő után megmotoztak, a cipőt rendszerint nem nézték meg, és mindig sikerült hozni valami fehérneműt, harisnyát a kint lévőknek, ha megtalálták, büntetésből lenyírták a hajat. Később már a brezsinkán is nagyon éheztünk, nem érkeztek már többé transzportok, a bent lévő ## kihozták a kúthoz nekünk a holmikat és mi azokat otthon a lengyeleknek, árjáknak eladtuk kenyérért, ezek ugyanis kaphattak otthonról csomagot. Egy alkalommal dr. Meengele kiválasztotta a szép nőket, és azokat küldte a gázba. Egy más alkalommal egy transzport, amikor a krematóriumba vitték őket, a zsidó himnuszt énekelték, ezek szlovákok voltak. Egyszer megkérdezte az oberschafführer, hogy miért sírunk, mikor kint álltunk és a felváltásra vártunk, láttunk egy csoportot vinni a krematóriumba, azt feleltük, hogy fázunk, nem mertük megmondani az igazat.Egy más alkalommal találtunk egy 8 éves kisfiút, úgy látszik, elvesztette az anyját, kiabált, sírt, erre bevittük a lagerbe, az oberschafführer meglátta. Megjegyezte, hogy, úgy látszik ennek a gyereknek, az élet van rendelve, azt hiszem a gyerek csakugyan életben maradt. Állandóan vártuk a pesti transzportokat, ebből a célból ürítették ki a brezsinkát. Így kerültem el karantenbe, hat hétig nem dolgoztam itt, három napig jártunk a Visztula melletti fűzfákat irtani, hogy a parton ne tudjanak a foglyok elbújni. Három napig nem hoztak ki hozzánk élelmet, csak az aznapra kiadott kenyeret és wurstot fogyasztottuk. Férfiak dolgoztak ott, meg akartuk tudni, hogy ők honnan valók, viszont azt is értésükre akartuk adni, hogy mi honnan származunk, ezt úgy oldottuk meg, hogy azt énekeltük: "Jó estét kívánok, megjöttek a beregszászi leányok."Nemsokára rá ápolónőnek a korházba kerültem, egy kis unokatestvérem útján jutottam ide aki dr. Mengele egyik kedvence volt. Itt dolgoztam egy hónapig. Szeptemberben majdnem minden este volt szelektálás, itt árják is voltak. Később voltam egy árjablokkban, itt mindenfajta nemzetiségű häftling volt. Akik betegek, lázasak voltak, azokat elvitték. Nem bírtam már sokáig az izgalmakat, csakhamar önként jelentkeztem transzportba, el is vittek azután egy 550-es transzporttal Nürnbergbe, ugyancsak ápolónőnek. Négy napig tartott az út, csak kétnapi élelmünk volt, éheztünk, a cseh vasutasok azonban segítettek az úton, ha volt valami ennivalójuk, oda adták nekünk, sőt a személyvonat cseh utasai is megtették ezt, pedig ez meglehetősen kockázatos dolog volt. Megérkezve Nürnbergbe, mint ápolónő az egyik blokk ambulanciájára kerültem. A betegeket nem tudtuk gyógyítani, nem volt gyógyszer, csak kétféle kenőcsel és egyfajta gyógyszerrel gyógyítottunk mindent. Akkoriban igen nagy bombázások voltak, egyszer becsapódott a bomba a bunkerbe, két SS és egy nő halt meg, de közülünk senkinek sem történt baja, mire feljöttünk leégett a barakk. Két hétig a bunkerben laktunk, itt mindenki megtetvesedett. Nem bírtunk élelemhez jutni, minden pillanatban alarm, bombázás volt.Mint ápolónő dupla adagot kaptam a levesből és a zulagból. A betegek kaptak néha tejet, de ennek is a felét ellopták az SS-ek, a Siemenstől különben is jobb ellátást kaptunk, azonban az SS-ek ezt is megdézsmálták. Egy 14 éves kisleánynak, aki burgonyát lopott, a lábába lőttek, és széjjelroncsolták a csontját három szem burgonyáért. Nürnbergben voltunk egészen március 2.-ig, ott elosztották a transzportot három részre, kettő Mehltauerbe / Plauen mellett / került, itt a FOMAK cégnek dolgoztunk. A gyáron ez a felírás volt "Tüllfabrik", a valóságban pedig fegyvereket gyártottunk. Én itt is mint ápolónő dolgoztam. Az ellátás kevés volt, itt azonban már a kommandoführer lopta el az élelmet.Az amerikaiak közeledtére ki volt adva a parancs, hogy a kommandoführer mindenkit lőjön le. 350-en voltunk ekkor, köztük 150 nő, bejött hozzánk a kommandoführer, tudtunkra adta a parancsot, de megnyugtatott, hogy ő ezt nem teszi meg, el fog szökni, azonban ide adta az éléskamra kulcsát, és azt mondotta, hogy van a raktárban egy heti élelem, vigyázzunk rá, főzzünk magunknak, szabadok vagyunk, ő azonban azt tanácsolja, maradjunk együtt és nagyon takarékoskodjunk, mert lehetséges, hogy két hét múlva érkezik csak meg a felszabadító sereg. Nem sikerült azonban megszöknie, mondtuk neki, hogy maradjon velünk, próbáltuk őt megmenteni, ez azonban nem sikerült, elfogták, azonban jegyzőkönyvbe vették, mindazt amit velünk tett. A kommandoführer magatartását egy lengyel blokkältestenek, Laura Zuzinovszkának köszönhetjük, aki okos viselkedésével meg tudta magát szerettetni a vezetővel, és interveniált az érdekünkben. Április 16.-án az amerikaiak szabadítottak fel. Éppen ebéd közben voltunk, amikor észrevettük az amerikai tankokat. Ők azután elláttak minden jóval, itt is a lagerälteste járt el az érdekünkben. Egy nyaralóban voltunk azután hat hétig, innen elhoztak Karlsbadig, majd Prágába cseh transzporttal, én azonban előbb még visszamentem Németországba Oranienburgba és Prágába, ahol a bátyám fekszik.Jövő terveim: Egyelőre hazautazom, azután visszamegyek Prágába, onnan pedig Brazíliába, rokonaimhoz szeretnék kijutni.

Kifosztás