Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fentnevezettek előadják a következőket:
Podheringben 35 zsidócsalád lakott. Iparral és kereskedelemmel foglalkoztak, de akadt köztük munkás is. Amíg Csehországhoz tartoztunk derűs nyugalomban gondtalanul élhettünk. Trafik és korcsma engedélyünk volt. A magyar megszállás után elvették iparigazolványunkat és így szüleinket, akik idősebb emberek voltak, nekünk kellett varrásból eltartanunk. Fivéreink közül az egyik szabó volt, a másik gazdász, ők is hozzájárultak ahhoz, hogy legalább a mindennapi kenyerünk meglegyen.A német megszállás után egyik zsidóellenes rendelkezés a másik után sújtott le ránk. Sárga csillagot kellett viselnünk, 6 óra után nem mehettünk az utcára, az üzletekben csak 11-1 óra között vásárolhattunk. A legrémesebb volt, hogy egy nyilas magyar tiszt minden este bement minden zsidó házba és megszámolta az embereket, nehogy egy zsidó is megszökhessék. Még szédereste is eljött hozzánk, megzavarta az ünnepünket és mindenhová benézett, hogy nem dugtunk-e el valakit.Április 16-án reggel a csendőrök a falubeli svábok segítségével, Weisz Mollinger bíró felügyeletével elhurcoltak a munkácsi téglagyárba. Az úton a részeg csendőrök nagyon gorombák és durvák voltak hozzánk.A munkácsi téglagyárban egy jolsvai rendőrkapitány ütötte-verte a lányokat és kihúzta az idősebb zsidóférfiak szakállát. A sárban és mocsárban fegyelmező gyakorlatokat végeztetett és késő éjszakáig kínozta ezekkel a férfiakat. Velünk is kényszermunkát végeztetett, még péntek este is kellett dolgoznunk, téglákat hordoztunk egyik helyről a másikra, minden cél és értelem nélkül. 4 hetet töltöttünk el itt és bármennyire is szerettünk volna, nem lehetett megszökni, mert aki csak közel ment a kerítéshez, azt a Gestapok lelőtték. Kívül magyar rendőrök őrizték a gettót, akik még a németeknél is sokkal rosszabbak voltak.A vagonírozásnál 100 embert gyömöszöltek egy kocsiba. Az útra sem vizet, sem WC vedret nem kaptunk. A felnőttek így nem is ettek, hogy szükségleteiket el kelljen végezniük. A rendelkezésre álló edények így megmaradtak a gyerekek és az öregek számára. Kassáig kísértek a magyar csendőrök és ott átadtak az SS-nek. Már útközben meghalt a vagonunkban egy idősebb ember és többen megőrültek. Nagyon sokan elájultak és a gyerekek közül számosan megbetegedtek. A gyerekek sírtak, a németek köveket dobáltak be a vagonokba. Vizet nem adtak, azt mondták, hogy dögöljünk meg. Több vagonba belövöldöztek az SS-ek.3 napi utazás után este tízkor megérkeztünk Auschwitzba. Rögtön a kiszállásnál elválasztottak szüleinktől. Mindenünket elvették, hajunkat levágták és fürdés után egy zsákszerű rabruhát adtak. Egészéjjel a lángoló tüzet néztük, melybe akkor dobták hozzátartozóinkat. Csak reggel kerültünk blokkba. A Webereibe osztottak be minket munkára, ahol nagyon szigorúak voltak hozzánk és óriási munkateljesítményt követeltek tőlünk. Maga a blokkunk tiszta volt ugyan, de sem mosdási, sem WC lehetőségünk nem volt. Ivóvizet egyáltalán nem kaptunk. Az ételünkben homokot és kisebb köveket találtunk. Kínzó éhségünkben füvet legeltünk és répahéjat ettünk. Kanalunk nem volt, hatunknak adtak egy tálételt, melynek moslék íze volt.Minden este és reggel Zählappel volt. Sokszor 4 óra hosszat álltunk kint esőben, hóban, sárban. Ha valaki hiányzott az Appellről, akkor a többieknek büntetésből órák hosszat kellett térdelniük. Ha valaki meg mert mozdulni szörnyen ütötték verték.Több ízben előfordult, hogy összefogdostak, minket és egy-egy lánytól 6-7 deci vért vettek az SS orvosok a katonák részére. Ezeknek a szerencsétleneknek a legnagyobb része elpusztult, mert a nagy vérveszteség ellenére jobb táplálékot nem adtak nekik.Ősszel 6 héten keresztül naponta volt szelektálás. Igen szigorú volt a választás, mert akinek kicsit hámlott a bőre, vagy pattanásos volt, azt a gázba küldték.Január 18-án gyalog indítottak útnak Bergenbelsenbe. Facipőkben masíroztunk és naponta 35 km-t tettünk meg egyhuzamban pihenés nélkül. Este a havon aludtunk. Szörnyű út volt, aki nem tudott velünk haladni, azt agyonlőtték. Végül is bevagoníroztak és egy fél vagonba százunkat préseltek be. Havat ittunk víz helyett. Sokan már a vagonban megörültek. Az SS-ek megfosztottak pokrócainktól és óriási kutyákat uszítottak ránk.Január 26-án érkeztünk meg Bergenbelsenbe. Fabarakkokban laktunk, melyekben ágyak sem voltak. A földön aludtunk szalma nélkül és egymáson feküdtünk, mert nem volt hely. Éjjel a helyszűke miatt nagy visítások voltak, ilyenkor a blokova leöntött minket vízzel, vagy vesszőseprővel ütlegelt bennünket, hogy csen legyen. Reggel 4-kor kizavartak a sötétben és kint kellett állnunk a szabadban reggel 9-10-ig. Délben 1/2 1-kor keserű répalevest kaptunk. Sokszor éjjel bent a blokkban is álltunk Zählappelt. Még a haldoklóknak is sorban kellett állniuk.A kosztunk állandóan romlott. Tavasz felé 12-en kaptunk egy kenyeret, de a végén már egyáltalán nem létezett kenyérosztás. Mivel víz egyáltalán nem létezett rengeteg volt a tetű. Ennek következtében tömeges volt a tífusz megbetegedés és naponta halomszámra pusztultak az emberek. Egy-egy blokkban naponta a halálos áldozatok száma a 40-et is meghaladta. Persze ilyen helyen nem létezett munka.Ebből a nyomorúságból szabadítottak fel az angolok április 15-én. Ha csak két napot késnek egyáltalán nem találtak volna élő Häftlinget, mert a mérgezett kenyerünk már elő volt készítve.

Kifosztás