Jegyzőkönyv: 1523
Név: M. L.
Neme: nő
Születési hely: Munkács
Születési idő: 1925
Utolsó lakóhely: Munkács
Foglalkozás: nyomdász
Gettó: Munkács
Táborok: Auschwitz, Pürsko, Grünsberg, Guben, Grossrosen, Bergen - Belsen
Neme: nő
Születési hely: Munkács
Születési idő: 1925
Utolsó lakóhely: Munkács
Foglalkozás: nyomdász
Gettó: Munkács
Táborok: Auschwitz, Pürsko, Grünsberg, Guben, Grossrosen, Bergen - Belsen
Név: M. S.
Neme: nő
Születési idő: 1927
Utolsó lakóhely: Munkács
Foglalkozás: tanuló
Gettó: Munkács
Táborok: Auschwitz, Pürsko, Grünsberg, Guben, Grossrosen, Bergen - Belsen
Neme: nő
Születési idő: 1927
Utolsó lakóhely: Munkács
Foglalkozás: tanuló
Gettó: Munkács
Táborok: Auschwitz, Pürsko, Grünsberg, Guben, Grossrosen, Bergen - Belsen
Fentnevezettek előadják a következőket:
Édesapánk fakitermelő volt, saját házunkban laktunk, nagyon jómódban éltünk odahaza.A munkácsi gettóban eltöltött négy hét után a második transzporttal útnak indítottak bennünket, 82-n voltunk a vagonban. Az úton egy öreg bácsi meghalt, szökési kísérlet a mi kocsinkban nem fordult elő. Induláskor kaptunk vizet, utána azonban már csak Kassán pótolták a vízkészletet, ott vettek át a németek, azt mondták, hogy munkára visznek, itt azonban már láttuk, hogy mi vár ránk. Fentnevezett Mendelsohn Lillya Szlovenszkóban kinéztem az ablakon, erre belőttek, de szerencsére nem találtak el. A még meghagyott pénzt mind összetéptük és kidobtuk az ablaknyíláson. A mi kocsink közvetlenül a kísérő németek kocsija mellett volt, így állandóan szem előtt voltunk, innen összeszedték a férfiakat, bezárták őket egy külön vagonba, ott ütötték-verték. Az összevertek között volt Guttmann Samu, Guttmann János, Guttmann Sándor, stb. ezek megkérdezték az úton a kísérő németektől, hogy mit tanácsolnak nekik, mit csináljanak: jelentkezzenek-e megérkezéskor betegeknek, vagy nem? Azt tanácsolták a németek, hogy csak jelentkezzenek, ezt a tanácsot meg is fogadták nevezettek, utólag hallottuk, hogy mindannyiukat gázba vitték.Két napi utazás után 12 óra felé éjjel megérkeztünk Auschwitzba. Megérkezéskor láttunk lángoló kéményeket, visítást is hallottunk, szörnyű érzés volt ez, azt hittük, hogy egyenesen oda a tűzbe visznek. Nálam volt minden eshetőségre egy kis mofrium, még az úton bevettem, mikor a fürdőben voltunk, meglátta ezt egy fogoly orvos, segített rajtam. A fürdőben levágták a hajunkat, más ruhát kaptunk és bezártak egy lágerbe, a cigánylágerben, egy blokkban 1500-an voltunk, fekvőhelyünk nem volt, csak a cementen feküdtünk a földön, takarót is csak másnap kaptunk, háromnak jutott egy takaró. Három hétig voltunk itt, három napig megérkezésünkkor egyáltalában nem kaptunk kosztot, azután kevés kávét, egy adag kenyeret és csomag margarint, ebédre pedig egy fazékban 12 embernek 2 decit számítva egy személyre - valami fűből készült homokos, brómos levest. Hajnali 3 órakor ébresztő volt, aki nem tudott elég gyorsan elkészülődni és kimenni az Appellplatzra, azokat a felügyelőnők verték. Sokszor hosszú órákon át, álltunk mindaddig, amíg a létszám végre egyezett, ilyenkor sokszor térdeltünk is büntetésből. Három hét után a C. lágerbe kerültünk, itt is 1200-an voltunk egy blokkban és egy koján 12-en. A krematórium mellett dolgoztunk az "Aussenkommando"-nál, fát fűrészeltünk és hasítottunk, majd beszállítottuk a kemencék mellé. Egy alkalommal hallottuk, hogy Lodzból érkezett ide egy transzport, sorba állították őket ötvenesével, asszonyokat és gyerekeket, felöltözve, sőt csomaggal. Egy hét éves kisfiú megkérdezte tőlem, hogy hová viszik őket, azt feleltem, hogy fürdőbe, amire szegény kisfiú rezignáltan azt válaszolta, hogy ő nagyon jól tudja, milyen fürdőbe visznek. Ezek után beterelték őket az úgynevezett fürdőhelyiségbe, amely egy pincehelyiség volt. Mikor nem voltunk annyira a németek szeme előtt, egy alkalommal kíváncsiságból benéztem ide és láttam, hogy egy fürdőhelyiségekben köröskörül fogasok voltak számokkal ellátva, láttam továbbá tuscsapokat is, innen jött azután a gáz. Az ott dolgozóktól hallottam, hogy mikor a delikvensek bementek, kaptak szappant és törülközőt. Sokszor hallottunk perceken át tartó sikítást és visítást, mely lassan, lassan elhalkult, majd teljesen megszűnt. Azt is hallottuk, hogy voltak, akiknek nagyon erős szívük volt, azok nem haltak meg azonnal, hanem még lélegzettel dobták őket be a kemencébe. Ez utóbbit egyik nagybátyánktól hallottuk, aki ott dolgozott a krematóriumban, tőle hallottuk azt is, hogy a mi szüleinket is ő égette el, de hat hónappal később őt magát is elégették, mint ahogyan ez szokásban volt az ott dolgozókkal szemben; tanukra nem volt szükségük a németeknek. Egyszer levelet kaptunk nagybátyánktól, amelyben megírta, hogy egy éjszaka Weinberger Mózes nevű munkácsi fürdőtulajdonos, aki szintén a krematóriumba volt beosztva, nagyon vallásos volt és vonakodott az ottani munkát elvégezni, kérte, hogy inkább lőjjék őt agyon, csak ezt ne kelljen csinálnia, kérésére ugyan nem lőtték agyon, de elevenen dobták be a tűzbe, még hallották onnan a hangját is. Fentnevezett Mendelsohn Lilly összesen harmincháromszor voltam szelekción, volt nap, amikor tízszer is volt; egy alkalommal Sári húgomat is kiválasztották a gyengékhez, bevitték a többi kiválasztottat a 7-es blokkba, 12 órakor éjjel blokksperre volt, én elloptam és felvettem a blokova karszalagját és így kimentem, odalopóztam a poszthoz és felajánlottam neki a magammal hozott és megmentett aranyórámat. Megfenyegetett, de addig beszéltem neki, amíg sikerült megvesztegetnem, bement a húgomért a blokkba és kihozta. Szegény kislány a nyakamba borult és elájult az izgalmaktól, két óra alatt is alig tudtam magához téríteni.Auschwitzból transzporttal Pürskoba kerültünk, két napig utaztunk 2000-en, személyvonattal, az útra kaptunk egy adag kenyeret és két adag margarint kaptunk. Az úton bombatámadás ért, de szerencsénk volt, közülünk senki sem halt meg. Megérkezve Pürskoba, itt istállóban voltunk elhelyezve egy tanyán, kerek egy hónapot töltöttünk itt, munkánk sáncásásból állott, 3,5 sáncokat ástunk. Ellátásunk elég rendes volt. Egy esti bombázás után elvittek innen is, egy hónapig gyalogoltunk, este mindig faluban voltunk és 2000-ekt egy istállóba zsúfoltak, az ajtót beszögezték, jóformán egymáson feküdtünk, annyira nem volt helyünk, de sokszor még ez sem volt, ha nem találtunk alkalmas istállót, télvíz idején kint a szabad ég alatt, a hóban aludtunk. Sokan fagytak itt meg, úgyhogy csak 1400-an érkeztünk meg Grüneberge. Naponta 5-6 szem burgonyát kaptunk, ezen voltunk egész nap, egy hónapi utunk alatt csak kétszer láttunk kenyeret. Utunk alatt sok tragédia játszódott le, egyre vissza tudunk emlékezni: egy munkácsi asszonyt, név szerint Halpudernét, aki leányával együtt volt velünk, egy este kivitték az erdőbe, a leány utánaszaladt, rossz sejtelmei voltak. Mi láttuk messziről, az erdő széléről, ahol a kemencénél főztünk éppen ,hogy egy gödröt ásnak, oda föléje állítottak egy deszkát és a wehrmacht őrmester ráparancsolt az asszonyra, hogy álljon fel a deszkára, ez meg is történt, erre az őrmester lelőtte az asszonyt. A leány végignézte anyja halálát és utána kérte, hogy most már őt is lőjje agyon az őrmester, ez nem is kérette magát sokáig, így haltak meg együtt mindketten.Végre megérkeztünk Grünebergbe, ahol egy hetet időztünk. Ellátásunk kielégítő volt, nem dolgoztunk itt, az ott készen álló transzporttal együtt útnak is indítottak Gubenbe. Egy hétig tartott utunk gyalog, ezen utunk alatt is istállókban aludtunk. Most is csak napi 5-6 szem burgonyát kaptunk, szerencsére szép magas tiszta hó volt, így havat ehettünk, víz úgysem volt. Sokan próbáltak az úton megszökni, sajnos sokat el is fogtak és kíméletlenül lelőtték. Gubenben két hétig voltunk Itt már teljesen legyengültünk, oly keveset kaptunk enni, hogy a gyengeségtől és éhségtől egész nap csak feküdtünk, járni is alig bírtunk már. Eközben az oroszok közeledtek már, támadás támadást követett és így hamarosan elvitték Grossrosenbe. Itt azonban csak két napot töltöttünk, fertőtlenítettek és tovább indultunk Bergenbelsenbe. A bergenbelseni lágerre csak borzalommal tudunk visszaemlékezni, megérkezve ide, egy kis szobába 134-ket tereltek be, ott ültünk a földön, feküdni egyáltalában nem lehetett. Eleinte viszonylag elég rendes ellátásunk volt, azután a felszabadulás előtt cca 3 héttel egyáltalában nem láttunk kenyeret, csak egyszer egynegyed kenyeret, állítólag ez is mérgezett kenyér volt, mindenki tífuszt kapott. Mi is megbetegedtünk és 40 fokos lázban feküdtünk, de még betegen kiválasztottak bennünket a hullák hordására. Ez borzalmas munka volt, de azután rövidesen sikerült bejutnunk a hámozó konyhára. Huszonöten voltunk itt, amikor április 15-én mikrofonon hallottuk, hogy az angol csapatok megérkeztek Bergenbelsenbe, bejött a konyhába az oberschaarführer, dühében csavarhúzóval ütötte be a leányok fejét és azután így elkábítva bedobta őket egy hordóba. Ezek között volt egy Rózsi nevű rokonunk is, aki a kiállott borzalmak következtében megőrült. Én bebújtam egy hordóba és magamra szedtem egy csomó fonnyadt répát, húgom az asztal alá bújt, lefeküdt és halottnak tetette magát, így sikerült csak megmenekülnünk a fenevad elől. Az angolok azután kiszabadítottak bennünket; halottuk, hogy másnap elfogták az oberschaarführert, levetkőztették teljesen meztelenre, és elevenen vágtak le belőle húsdarabokat.Az április 15-i felszabadulás után kevéssel Bergbenbe kerültünk itt éltünk három hétig, majd Cellébe mentünk. Itt fentnevezett Nedelsohn Lilly ismét konyhába kerültem, chef lettem, de természetesen ez már csak önkéntes jelentkezés volt, nem kényszerítettek a munkára. Cseh transzporttal indultunk el azután; Prága felé a vonaton történt, hogy egy velünk utazó barátnőm a vonatban, egy másik vagonban a mellette ülő csíkos ruhás lengyel häftlingben felismerte a pürskói oberschaarführert. Ő persze sehogy sem akart bennünket megismerni, én azonban rögön hoztam három szuronyos cseh katonát, a kapitányuk felelősségre vonta az oberschaarführert, eleinte tagadta, hogy SS lenne, ő häftling, deportált, a kapitány követelte, hogy mutassa meg a tetovált számát, ez tényleg megvolt, de azért ennek dacára a kapitány letartóztatta.Prágából Pozsonyon át jöttünk Budapestre.