Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fentnevezett előadja a következőket:
Odahaza cukorüzletem volt, testvéreimmel együtt ennek jövedelméből igen rendesen megéltünk. Húsvét táján, 1944. áprilisában egy szerdai napon a csendőrök kikergettek az ágyból, véletlenül egy ismerős rendőr volt, alig hagytak pár percnyi időt a felöltözködésre. A kerteken át mentünk, ott álltak már a rendőrök, ütöttek-vertek bennünket. Egy rokonom férje hadirokkant volt, kérte, hogy ne üsse őt, a rendőr nem törődött ezzel, nem érdekelte őt, hogy rokkant. Az úton mindenütt véres embereket lehetett látni, egy ### /Weisz/ volt egy béna 15 éves leánya, tolókocsiban, a gyermekével akart menni, nem engedték meg neki, hanem ott helyben agyonlőtték. A kisgyerekek félig felöltözve, pizsamákban, mezítláb szaladtak a felnőttek után, nem adtak rá időt, hogy felöltöztessék őket. Mindez akkor történt, mikor a gettóba hajtottak. A téglagyárban volt egy Sefcsik nevű sváb származású katona, akit csak ért, mindenkit vert. Egy rabbival és a vejével folytatta a tvilemet és taleszt, majd csúfságból egy nagy gramofontölcsért tett a fejükre és így kiabálva, énekelve, tapsolva végig kellett menniük az utcán, de közben még verte is őket. Majd minden férfinek meg volt dagadva a szeme és homloka, órákon keresztül sportot csináltattak velük. A gettó közelében volt egy mocsár, ebben tisztálkodtunk, mert sajnos máshol nem lehetett, - ha véletlenül valaki éppen akkor ment el a pocsolya előtt, mikor jött Sefcsik, jaj volt neki, megfogta és jó néhányszor megáztatta a pocsolyában. Ha a közkonyhára ebédért akartunk menni és valaki csak a Sefcsik nevét kiejtette, vagy sejtették, hogy jön, már eszeveszetten menekült mindenki előle, nehogy valahogyan a szeme elé kerüljön. Egy un. "fekete szombat"-ra sokáig fognak még a munkácsiak visszaemlékezni. Aznap összefogták a zsidó férfiakat és fiúkat, bevitték a zsidó templomba, ott nekik kellett kézzel, minden szerszám nélkül az üzlőhelyeket és berendezési tárgyakat széjjelverni, eközben kiabálni kellett zsidó imádságokat. A templom udvarán több halott feküdt a felismerhetetlenségig összeroncsolt fejjel, 15-18 éves fiúknak kellett elszállítani a holttesteket. Nővérem két fia is ezek között volt, Ők egy munkácsi szabót szállítottak el. Egész nap zuhogott az eső, akkor készítették a gettó kerítését, a befejezett munka után az SS-ek fogták a fiúkat és bedobták a Latorcába, szerencsére kiúsztak. Mandel, Áron, stb. voltak a zsidótanács tagjai, ezeket is sokat verték, ha pl. nem tudták elég gyorsan összeszedni a kivetett pénzösszegeket. Mi a harmadik transzporttal indultunk, ennél a transzportnál véletlenül nem volt motozás, de előzőleg a téglagyárban napról-napra rendszeresen motoztak minden értékes dolog után. Eleinte csak arany érdekelte őket, de később már mindenféle értéktárgyakat, bőrtáskát, bőrövet, zsebkést stb. elvittek előbb a magyarok, azután a németek. 85 embert zsúfoltak be egy kocsiba, vizet, WC vödröt kaptunk induláskor. A mi vagonunkban senki sem halt meg, azonban a szomszéd vagonban meghalt egy Grünfeld nevű hitközségi alkalmazott, akit még a gettóban vertek meg az útközben kiszenvedett sérüléseiben. A rabbikat, hitközségi alkalmazottakat ugyanis még a téglagyárból visszavittek Munkácsra, onnan agyonkínozva visszahozták a téglagyárba és így vagonírozták be. Tábori csendőrök kísérték a vonatot Kassáig, ott átvették a németek. Azt hallottuk tőlük, hogy családostul a Hortobágyra visznek dolgozni, Sátoraljaújhelyig még reménykedtünk, itt azonban már láttuk, hogy mi a helyzet. Három napi utazás után megérkeztünk Auschwitzba, csíkos ruhás lengyel Haftlingek elvették a csomagokat azzal, hogy majd utánunk küldik, majd ötös sorokban felálltunk külön-külön a férfiak és a nők. Engel nővérem két lányával jobbra küldték, pillanatok alatt tűntek el a szemem elől. Megérkezésünkkor láttam nagy füstölgő kéményeket, érdeklődésemre azt mondták, hogy a piszkos ruhákat égetik el. Fürdőbe vittek, levágták a hajunkat, másik ruhát kaptunk és fertőtlenítettek. Az SS-ek nagy kutyákkal jártak körül a teremben, félelmetes látvány volt ez. Mikor bevittek a fertőtlenítőbe, azt hittük, hogy most már egyenesen a gázba visznek. Egy szál ruhában fáztunk, nem volt fehérnemünk sem. A C. lágerbe kerültünk, egy blokkba kb. 110-en, egy priccsre 14-en, mint a heringek feküdtünk egymáson. Az ágyról leszállni nem lehetett, mert ezért ütöttek, a WC-t sem lehetett használni, öt napig nem tudtunk tisztálkodni, a szomjúságtól mindenkinek kiütéses volt a szája. Az ellátás: büdös marharépaleves, cca. 30 dkg. kenyér, margarin, egész Auschwitzi tartózkodásom alatt a levest nem bírtam megenni. Hajnali fél 4-kor, még a csillagok is fent voltak, felébresztettek, 4-5 órát álltunk appelplatzon, hajnalban fáztunk, később kopasz fejünket égette a nap, ájuldozott mindenki a hőségtől, nem volt szabad az ájultat felmosni, úgy kellett hagyni. Megtörtént nem egyszer, hogy utána jött egy zuhogó eső, akkor áztunk, közben számoltak és ha nem stimmelt a létszám, akkor büntetésből a porban, törmelék cserépben és köveken órákig térdepelni kellett. Hetekig hámlott a bőr a térdeimről az órákig tartó térdepeléstől. Unokahúgomnak 40 fokos lázzal kellett kimenni appelre, nem mertük őt betegnek jelenteni, közrefogtuk őt az appelnél, hogy el ne essen. Egy alkalommal megőrült valaki, gyakoriak voltak az öngyilkossági esetek is. Egy éjszaka behoztak egy nőt, aki nekiment a drótnak, de mégis megmentették, ez a nő is megőrült.Öt hétig voltunk itt, az utóbbi időben csaknem naponta jött Dr. Mengele, csak utólag tudtam meg, hogy ennek milyen szerepe volt. Az appel ideje alatt jöttek az SS nők, azok választottak ki, pl. varrónőket, a soványabbakat és sápadtabbakat. Mikor megjelentek, mindnyájan az arcukat próbáltuk pirosra csipdesni, hogy jól nézzünk ki. Öt hét után transzportba tettek és Stotthofba vittek el. Utunk két napig tartott, még bevagonírozás előtt a fertőtlenítő előtt az utcán le kellett venni a ruhánkat, a tisztek és orvosok előtt teljesen meztelenül végig kellett sétálni és ha akadt sovány, vagy nagyon kövér nagymellű nőkre, azokat különállították és elvitték. A fertőtlenítőbe sötétség volt, nagyon féltünk, mikor kijöttünk, már sötéteste volt és ott álltunk a hűvös sötét éjszakában órákig, míg visszavittek a fertőtlenítőbe és a gőzt kiengedték ránk. Egymás mellett összepréselve álltunk, még megmozdulni sem tudtunk, de nem volt szabad megszólalni sem, azt hittük, hogy ott fulladunk meg. Egész éjjel egymás mellett álltunk, az izzadság csak úgy csorgott rólunk, kora reggel átizzadva azután egy szál ruhában rettegve lestük-vártuk, hogy hová visznek. Utána bevagoníroztak, kb. 50-en voltunk egy vagonban, útravalóul kaptunk kenyeret, zulagot, elég rendes adagot és még feketekávét is.Megérkeztünk Stutthofba, itt egy kisebb blokkban voltunk, már mindenkinek jutott itt egy ágy és takaró, sőt már tisztálkodhattunk is. Napi 20 dkg. penészes kenyeret kaptunk, egy egész kis darabka margarint, a leves az auschwitzi leveshez volt hasonló, csak tisztább volt. Három hétig voltunk csak itt, azután ismét transzporttal elvittek Branauba. Két napig tartott ide az utunk, vonaton, megérkezve az ellátás eleinte rossz volt, de tisztán volt elkészítve az étel és kb. 3 hónap múlva meglehetős lett. A konyhára voltam beosztva, krumplit hámoztam, ez előnyös beosztás volt, mert így protekcióm volt. Cca. egy mázsa burgonyát kellett az embernek naponta meghámozni., ez mégis irigylésre méltó pozíció volt. A burgonyát behozni és kivinni szintén nekünk kellett, a napi munkaidő: legutóbb már reggel 1/2 4-kor indultunk munkára, utána appel, azután még az esti appel után is vissza kellett menni, mert másképp nem bírtuk volna elvégezni a munkát. Egészen január végéig voltunk itt, azután az oroszok közeledtére Berlin felé akartak velünk elmenekülni. Körülbelül két napot gyalogoltunk is, azután a németek megszöktek és mi egyedül maradtunk. Egy faluban nagy harcok kezdődtek, bemenekültünk egy pincébe, ott töltöttünk el néhány órát. Hallottunk közben férfihangokat, azt hittük még, hogy a németek jöttek vissza utánunk, oroszul hallottunk kiabálni, hogy fussunk ki, mert ég a ház. Felismerték, hogy haftlingek vagyunk. Sikerült kimenekülni az égő házból, még mindig nagy harcok voltak, itt történt, hogy egy anya a leányával és még vagy 17 személy bekerítve ott maradtak a falu utcáján. Sok sebesült volt, elsősegélyben részesítették a sebesülteket. Egy napig gyalogoltunk még és végre nagy-nehezen elértük Bromberget, golyózápor közepette, nagy hófúvásban. Ez január végén volt, felszabadulásunk pontos napjára nem is tudok már visszaemlékezni. Utána négy hétig Brombergben időztünk és így tovább össze-vissza mentünk, majd Krakkóban pihentünk jó néhány hétig. Még sokáig vándoroltunk össze-vissza, míg végre hetek múlva Homonnára értünk és onnan mentem haza Munkácsra. Jövő terveim: Később talán Palesztinába megyek.

Kifosztás