Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fent nevezett előadja a következőket:
Ungváron 10.000 zsidó lakott, iparral, kereskedelemmel foglalkoztak. Kozmetikus, textiles, pék, minden ami létezik, orvos, ügyvéd, mérnök, minden volt közöttük, és jó anyagi körülmények között éltek. Szüleimnek férfiruha üzletük volt és mindenünk megvolt ami csak kellett. Én nem jártam dolgozni, hanem otthon segítettem. Egy bátyám élt, neki 4 háza is volt.1938-ban, amikor a magyarok bejöttek, kezdődtek el a zsidóellenes intézkedések, sok volt a veszekedés és bántalmazás.1943-ban elvették az üzleteket, gyárakat, házakat és iparengedélyeket. A főjegyző és aljegyző hajtották végre a rendelkezéseket. Márciustól kezdve sárga csillaggal jelöltek meg bennünket. Nagyon durván bántak velünk, ha pl. a sárga csillagnak a színe nem volt jó vagy nem volt helyesen felvarrva, akkor rögtön megbüntettek, megvertek.Emlékszem például, hogy ment a katonaság csapatosan keresztül a városon és mindenfelé énekelték: "Hej te zsidó, hej te büdös zsidó, mit csinálsz te itt, az apád istenét". Mi csak hallgattuk és ültünk odahaza és nem tudtunk semmit ellene tenni. Később már csak este 7 óráig volt szabad kimenni.A többi lakosok örültek ennek és nyugodtan nézték a mi meghurcoltatásunkat és mondották, hogy majd mindenünket elveszik.Volt egy Göttler Nándor nevű pék, aki kikergetett egy asszonyt a saját üzletéből, elvette még az üzletén kívül a házát is.A pártfogó iroda lett volna hívatva segíteni, de nem igen tudtak semmit csinálni, őket is egyszer agyon akarták lőni a templomba, mikor a pénzüket elrabolták.1944. április 6-án lépett életbe a gettó. A jegyző a csendőrökkel kidoboltatta, hogy 5 órára legyen mindenki összecsomagolva, 1 hétre való élelemmel, egy kevés ruhaneművel és más semmivel. Azután bekísértek bennünket a gettóba. Mi a lakáskulcsokat átadtuk és amíg a gettóban voltunk, addig a lakásokat kirabolták.A gettó egy téglagyárban volt. Kívül a német katonák ### rendőrök őrizték, belül pedig a zsidó rendfenntartók őrizték a magas deszkakerítés mögé zárt zsidókat.Nagyon össze voltunk zsúfolva, mert Ungvár és 31 környékbeli faluból az összes zsidók ott voltak, kb. 30.000-en. Állati módon, egymás hegyén-hátán feküdtünk, járni sem igen lehetett s ahol mi laktunk még az eső is beesett.A pártfogó iroda élelmezett, kaptunk egy kis levest és 10 deka kenyeret.Dolgozni nem kellet.Próbálkoztunk szökéssel, de sok volt a katonaság és lőszerrel, fegyverrel álltak egész éjszaka a gettó körül.Eleinte azt mondták, hogy Ungvár mellett gyárakba megyünk dolgozni, mi ezt el is hittük.Haláleset volt, hogy mennyi, arra nem emlékszem.Fosztogatások nem voltak, nem is volt arra szükség, hiszen jóformán alig engedtek valamit bevinni, nem lett volna már mit elszedni tőlünk.1945. május 23-án bevagoníroztak. Mi 90-en voltunk egy kis marhavagonban. Sokat sírtunk, mert vizet nem kaptunk és különösen a gyerekeket györtörte a szomjúság és sokan szomjan haltak. Mire megérkeztünk, 10 halottunk volt. WC-s vödröt sem adtak. Az ablakokat pedig beszögezték deszkákkal. Bőrkesztyűért és aranyért ígértek vizet. Egy lánynak volt eldugva egy arany gyűrűje, ezt odaadta, de nem kapott vizet, hanem megfenyegették, hogy lelövik.2-3 szál ruhát vihettünk csak magunkkal. Ami egy jobb ruha vagy szép törülköző, kis bőrönd volt, azt mindet elvették a magyarok, még a ruhákat is feltépték és bevarrott pénzt kerestek.Kassa felé ment a szerelvény és ekkor már tudtuk, hogy hova visznek. Egész úton nem nyitották ki a vagonokat, se vizet, se levegőt nem engedtek be, és csak Auschwitzba nyitották ki a vagonokat. Úgy tudom, hogy Kassán vettek át a németek a magyaroktól. Szökési lehetőség egyáltalán nem volt.Auschwitzba futott be a szerelvény. Ott egy orvos állt és a stramm, gyönyörű lányokat jobbra, aki egy kicsit sánta, kicsit soványabb volt, nem felelt meg neki, azokat balra állította.Én jobbra mentem a "C" lágerba kerültem. Előzőleg fürdőben voltunk, ahol levetkőztettek teljesen meztelenre és megborotváltak, hajunkat lenyírták. Egy fél esztendeig teljesen meztelenül jártam.A 26-os blokkban egy kis kamrában laktunk. Egymás fölött 3 ágy volt és 1 méternyi helyen 14-en feküdtünk a csupasz deszkákon, mint a kígyók, úgy összebújtunk.Nem kaptunk enni vagy négy napig és vizet sem adtak. Az első nap kettőkor hajnalban felkeltettek és appellt álltunk 10 óráig. Délután 2-től megint este 10 óráig. Ez mindennap így volt. Ha úgy tetszett nekik, azt mondták, hogy eggyel többen vagy kevesebben vagyunk, ekkor térdepelni kellett. Azt mondták, hogy partizánok vannak közöttünk vagy orosz spionok, de ez persze nem volt igaz, csak arra volt jó, hogy büntessenek. Ha esett az eső vagy hó, bármilyen időben meztelenül kellett állni és folyton számolták, hogy hányan vagyunk és közben ütöttek.Halálozás naponta a lágerban 200 körül volt vagy még ennél is több, és naponta 2000 embert vittek a krematóriumba, elégetni. Ez csak az amiről én tudok. Ezeket onnan tudom, hogy mellettünk volt a krematórium és csak egy drótkerítés választott el tőle.Amikor Auschwitzba mentünk, az úton voltak karácsonyfák és nagy tüzekkel égtek és láttam, amikor a kis gyerekeket élve dobták a tűzbe és azok rettenetesen sírtak és ordítottak.Szelektálás minden nap volt. Először azt mondták, hogy visznek jobb helyre, csokoládégyárba, szalámigyárba, meg ruhagyárba vagy raktárba, de ez nem volt igaz, csak bolondították őket és elvitték a krematóriumba. Dr. Mengele végezte a szelektálásokat.Az emberek hullottak, mint a legyek. Rengetegen éhenhaltak, elájultak és végük volt. A transzportok előttünk mentek el, akik újak voltak, mutattuk, hogy a fejünk le van nyírva és integettünk, hogy nagyon éhesek vagyunk. Ilyenkor dobtak be kenyeret, s ha ezt meglátták, rögtön lelőtték a drótkerítés mellett.Aki kövér volt, azt megölték és a hájból szappant főztek, a hajból pedig seprűket csináltak, a csontokból pedig fogpasztát. Ezeket én mind láttam. A föld alatt voltak ezek a gyárak és ott lengyelek dolgoztak, akiket szintén elégettek a krematóriumban dolgozókkal együtt az SS-ek, nehogy elmondhassák valakinek, amit itt láttak és csináltak. A fogoly lányok szemeit kiverték és botokat dobáltak hozzájuk. Forró tus alá állították és addig ütötték őket, amíg a véres hús meg nem látszott, aztán bekenték csípős szappannal, és kikergették a hidegre és ott meztelenül - megfagytak. Még voltak óriási harapós kutyák, hagyták, hogy az embereket szétmarcangolják és egyék.Két hét múlva már olyan rossz volt a kosztunk, hogy kavicsos levest adtak. Ezt kaptunk egyszer egy nap és egy hét múlva 1 kilós kenyeret 6 részre osztva.Itt mi be voltunk zárva, és 2 lépésnyire volt a drót mögött a krematórium, mint már mondtam, s mert mindent láttam, engem is számítottak elégetni. Ezért nem is kaptam számot. De először azokat égették el, akiket balra küldtek, rám már nem került sor.Néha szereztünk magunknak ruhát, de ezt mindig elvették, amikor a fertőtlenítőbe vittek.Ha egy kis ennivalót kaptunk vagy vizet, jóformán öltük egymást, úgy akart mindenki egy falathoz jutni.WC-re se engedtek, csak egyszer hajnalban, amikor nem jöttek transzportok, nehogy átdobáljanak nekünk valamit. Nem is tudom mit adtunk volna, ha engednek kimenni, mert halálos betegek voltunk.A tetű mondhatom majdnem megevett minket, mert nem tudtunk mosakodni és mosni.Auschwitzból Altenburgba kerültem, ahol egy muníciógyárban dolgoztam. Egy hétig éjszaka, egy hétig nappal dolgoztunk 12 órát egyfolytában. Itt már nem éheztünk annyira, mert kaptunk marharépalevest és egy kis kenyeret. Vitaminhiány miatt sok pattanás és gennyesedés volt és sokan meghaltak vérmérgezésben.Altenburgban is voltak szelektálások. Az ujjamba egyszer egy vasszeg ment bele, meggyűlt és engem is el akartak vinni. Egy másik lágerből el is vittek egy pár ezret. Nagy bombázások is voltak.A gyárban ahol dolgoztam egy nagyon rossz Chef volt, mindig azt kiabálta: gyenge, gyenge, gyenge. A lagerführer pedig ha látta, hogy valakinek a feje be van kötve, már ölte az embert. Én annyi mindenen mentem keresztül, hogy nem hittem, hogy valaha is napvilágra kerülök.Reggel 6-kor mentünk a gyárba, mindig ötösével, és ha a sor nem volt szálegyenes vagy valami kifogásuk volt, ütöttek-vertek bennünket. A mosakodásnál mindig rettenetes tolakodás volt, mert mindenki akart mosakodni és csak 2 mosdó volt. Ameddig megmosakodtunk volna jött az alarm és nekünk kellett menni a bunkerbe, és így soha nem lettünk készen. A gyárak körül azért laktunk, hogy ne bombázzák a gyárakat és kiakasztottak egy zászlót, hogy häftlingek vannak ott - ne bombázzanak. Ezzel azonban a repülők nem igen törődtek. Mikor feljöttünk a bunkberől kiabálták, hogy menjünk az ebédért, ami egy ízetlen lötty volt és ezért sokszor 4 óra hosszat is kellett várni, és nem tudtunk aludni. Állandóan rohantunk valahova, ide vagy oda, mosakodni, ebédért, gyárba stb. Ha a gyárba alarm volt és hiányzott még a munkaidőből 10 vagy akár 2 perc is, akkor alarm után vissza kellett menni és a hiányzó időt ledolgoztuk.Szidtak mindig, ökörnek neveztek és transzporttal és krematóriummal fenyegettek állandóan.A gépeknél a gyárban kontroll voltam, én néztem, hogy jó-e a darab amit odaadtak, nem kisebb-e vagy nagyobb.Nagyon el voltam keseredve, akármit csinálhattak velem, nem volt sem anyám, sem apám - mondtam, hogy engem akár a krematóriumba is vihetnek, mert nélkülük nem ér az életem semmit sem. A bátyám az fiatal ember volt, de ott ez nem számított, sokszor nem nézték, hogy fiatal vagy öreg, száz vagy egy, nekik az mindegy volt.Mindig ütöttek és vertek bennünket, hogy keveset dolgozunk, mert nekik mindig több és több munka kellett, hogy tudják az angolokat és oroszokat ölni. Egészen az utolsó percig dolgoztattak. Amikor közeledtek az angolok és 15 km-nyire voltak, akkor minket kergettek transzportban gyalog, teljesen víz és kenyér nélkül, mezítláb, éjjel. Azt mondták visznek bennünket jobb helyre és vittek bennünket megölni Chemnitzbe, ahol gödrök voltak elkészítve és tankok voltak felállítva, hogy ezekkel megöljenek. Getapók és nők kísértek, és sok transzport volt kb. 3-4000 ezren voltunk. Mentünk éjszaka és valami német városba értünk, volt ott egy kamra, oda bekergettek és lövöldöztek ránk, rám 4-szer is lőttek. Csendben kellett lennünk, mert a repülőgépek nagyon bombáztak. Ütöttek-vertek bennünket és ekkor a Chefek már kezdtek elszökni autókon meg motorbicikliken, és nekünk folyton azt mondták: még 3 km-t menjünk, ott vár egy autó kenyérrel. Így csaltak bennünket tovább és tovább, mert Himmler kiadta a parancsot, hogy minden Häftlinget öljenek meg. Mi azt mondtuk, hogy inkább öljenek meg, és leültünk egy mezőn és nem mentünk tovább, mert rettenetesen éhesek és fáradtak voltunk. Ott a mezőn nyers krumplit és marharépát találtunk, annak nekiestünk és ettük. Azután mentünk tovább és egy német ház csűrjében találtunk sárgarépát és azt loptuk és ettük. Azért mertünk lopni, mert Mirauban szólt a sziréna, ami azt jelentette, hogy ott vannak az angolok és mi 3 km-re voltunk tőlük. A németek kikergettek ebből a csűrből, de mi bemenekültünk egy másikba, és péntek estig ültünk ott, amíg jöttek az angolok és ekkor kitűztünk egy fehér zászlót és kiszöktünk elébük, és virágokat szórtunk és kendőket lobogtattunk. Ők nagyon örültek nekünk, adtak nagy ládákkal csokoládét, konzerveket, likőrőket, cigarettát és azonnal elvittek gazdákhoz, ahol 30 tehén is volt, és ott kaptunk minden jóból.Saját tapasztalataimat adtam elő.

Kifosztás