Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fentnevezett előadja a következőket:
A zsidótörvény legelőször akkor érintett, amikor érettségi után orvos akartam lenni és nem vettek fel az egyetemre. Ekkor elmentem festékkereskedő- inasnak, majd ezt követően festékkerekedő- segédl ettem majd cégjegyző. Hosszas huza- vona után, sok év késéssel felvettek a szegedi egyetem orvostudományi karára.3 évig jártam oda, utána átvett a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem, ahol befejeztem az orvosi tanulmányaimat és abszolatóriumon végbizonyítványt kaptam. A végbizonyítvány után állandóan munkaszolgálatos voltam és pedig:1940-ben Pomázon, Üzbégen voltam. 1941-ben vittek Oroszországba, ahol 6 hónapig voltam frontszolgálaton.Ezen idő alatt állandóan bántalmaztak. 1942. januájában jöttem vissza és leszereltem. 1942. májusában behívtak újból Monorra ahonnan június 6- án a 101/27 tábori munkaszázaddal kimentünk újból Oroszországba. ### állomásig vonattal mentünk, onnan gyalogmenetben kb. 1000 km-t gyalogoltattak velünk a unkahelyünkig. Ezen gyaloglás alatt a legbrutálisabban bántak velünk. Korbácsolták az embereket. 40-50 km-t tettünk meg naponta, a lovakat kifogták a kocsikból és nekünk kellett tolni a kocsikat, mert a lovakat sajnálták és kímélték. Szerszámokat és nehéz tárgyakat raktak ránk, a hátizsákunk mellett ezt is kellett cipelni. Egy Sztarioszkol nevű helységben egy úgynevezett motozáson estünk keresztül, amely abból állt, hogy a tábori csendőrök meztelenre vetkőztettek mindenkit és azt vettek el, ami jól esett nekik, órától kezdve, pénzt, élelmiszert, ruhaneműt stb. A téli holmikat is levették miközben furkos botokkal félholtra vertek idős embereket és aki valamilyen oknál fogva nem tetszett.Sztanovoja nevű községbe érkeztünk, itt telepedtünk meg. Útmunkával foglalkoztunk, mert útkarbantartó század voltunk. Itt borzalmas sorsunk volt. Négyesi László nevű szakaszvezető különös szeretettel verte az embereket. Volt mellettünk egy század 101/29, ahol a következő büntetések voltak divatban: este bevonulás után 20-30 fok hidegben a munkaszolgálatosokat, akiket meg akartak büntetni, felmásztatták fára és addig kellett ott maradniuk, amíg holtan, megfagyva leestek. Másik büntetés: egy gödröt ásattak és akiket meg akartak büntetni, azoknak be kellett menni a gödörbe és a századnak körül kellett állni és le kellett vizelni aki benne ált, ami természetesen ráfagyott és rettenetes testi és lelki szenvedés volt. Ebben a században véresre vertek mindenkit és agyonverték szó szoros értelmében az embereket. Ennek a századnak Dr. Hammer volt a parancsnoka. Az én századomnak őrséget kellett állni 35-40 fokos hidegben is, ásóval a vállunkon. Ez egészen torz dolog volt. 1943. január 16 -án nagy orosz áttörés volt a Don mellett és akkor kezdtünk visszavonulni mindenki ahogy tudott. Én a magam részéről egyedül, gyalog jöttem át. A lábam sebes volt, nagyon rossz kondícióban voltam és kizárólag orosz parasztoknak köszönhetem az életemet, akiktől minden este szállást és élelmet kaptam. Kievbe beértem és ott a laktanyába kerültem, ahonnan már zárt alakulattól Usica nevű faluba vittek bennünket. Itt kiütéses tífuszt kaptam és 22 napig eszméletlenül feküdtem egy istállóban. Felgyógyultam valahogy, bár ez nem volt valami egyszerű és aztán ott osztottak be a 101/38. tábori munkaszázadhoz Gecső századparancsnok alá. Ezt a századot nemsokára elvitték a brianski erdőségek irányába, ahol főleg erdőkitermeléssel foglalkoztunk. Ez kb. 1943. június- júliusában volt. A munka nagyon nehéz volt. Parancsnokunk Szalay nevű szakállas főhadnagy elve az volt, hogy a lovakat kímélni kell és a nehéz farönköket a munkaszolgálatosoknak kell vinni napi 10-15 km távon- futólépésben. 1944. januárjában apám kérvényére nagybaczoni Nagy Vilmos honvédelmi miniszeter 90 nap szabadságot adott, mire Pinsk városából hazajöttem. 1944. január 7 -én hazaértem és kezdtem kipihenni magam. Ekkor márciusban bejöttek a németek. A hitközség kivezényelt engem. A Vörösváry úton Kraftfehrstaffel 3/33-nál dolgoztam. A szabadságom lejártakor nem küldtek vissza Oroszországba és október 20 -án a nyilasok és a rendőrség összeszedett a lakásomból az apámmal együtt és elvittek a Kisok pályára. Ott felszólították a munkaszolgálatosokat, hogy lépjenek külön. Mivel én az apámmal akartam maradni, nem jelentkeztem. Gyalogmenetben, borzasztó kegyetlenkedések között vittek tovább . Puskatussal ütöttek, éjjelre egy kis szobába benyomtak, vagy a szabadban aludtunk Dorogon. Szőnyön együtt férfiak, nők. Mosakodni nem tudtunk, a szükségleteinket egymás mellett végeztük el. Éheztünk. 100 pengőket adtunk egy kis darab kenyérért. Sáncmunkán voltunk majd elvittek Domonyba. Itt a nyilasok mindenből kifosztottak a szó- szoros értelmében, apámtól még a karikagyűrűjét is lehúzták, ami leginkább érzelmeiben bántotta. Óránkat, töltőtollakat, mindent elszedtek. Éjjel bejöttek a körletünkbe és félholtra verték az embereket minden válogatás nélkül. Utána jött egy gyalogmenet Domony, Gödöllő, kompon át Óbuda- Újlak- i téglagyár, Tungsram pálya Óbudai téglagyár, Piliscsaba utána #üttő. A Duna parton kint aludtunk a nagy hidegben, szélben. Dorogi futballpályán sárban, esőben feküdtünk, aki fel akart kelni vagy felemelte a fejét éjjel, hogy ne feküdjön a sárba azt puskatussal verték vissza. Következő állomás: Szőny, ott egy gazdasági udvarban aludtunk, ezután Mosonmagyaróvár, egy lebombázott gyárhelyiségben a szabad ég alatt utána Hegyeshalom: fészerekben volt a szállásunk. Itt a határon átadtak a németeknek, ahonnan Zürndorfig gyalog mentünk. Ott bevagoníroztak bennünket vagonokba és megállás nélkül Buchenwaldba vittek. Buchenwaldban először minden dolgunkat lerakatták és teljesen meztelenül bevittek a fürdőbe, ahol mindenkit leszőrtelenítettek, majd pedig kaptunk egy könnyű nadrágot, facipőt, egy rongyos inget és csíkos fegyenc kiskabátot. Mindezt november hónapban. Az úgynevezett ##sátrakba kerültünk a lágerben, ahol fél méter hosszú boxban feküdtünk. Hosszú órákon keresztül kellett Appelt állni, fagyos időben, esőben úgy, hogy reszkettünk a hidegtől. Élelmezés nagyon rossz volt.Egy hét múlva a szakmunkásokat kihívták. Az apám és én mázolómestereknek jelentkeztünk, abból kiindulva, hogy mint szakemberek egymás mellé kerülhetünk: és egy gyárnak a főmérnöke és munkavezetője kiválasztott bennünket és negyvened magunkkal november 27 -én Buchenwaldból Altenburgba vittek, ahol Hasag muníciógyár lágerében helyeztek el.A láger maga higiénikus szempontból teljesen megfelelő volt. A gyár lakatosműhelyében dolgoztunk, napi 12 órát, egyik héten éjszaka, másik héten nappal. Élelmezésünk maximum 1500-2000 kalóriát tehetett ki. Ilyen nehéz testi munkásoknak 5-6000 kalória kellett volna. A gyárban magában az első időkben elég emberségesen bántak velünk, később egy német előmunkást kaptunk, aki meggyőződéses náci volt és agyonkínozta az embereket. Nem testi fenyítéssel, hanem sürgetéssel, precíz munkával gyötört és egészen lehetetlen teljesítményeket követelt az emberektől. Bent a lágerben egy caponk volt aki hivatásos bűnöző volt egy drémai német. Az a legaljasabb módon viselkedett velünk haftlingekkel. Megrövidített bennünket élelemmel, ami az életet jelentette és kb. 20-30 embert kiküldött ebből az aránylag jó lágerből Buchenwaldba azért, hogy kicserélje őket, és az jöhessen, akit ő akart. Ennek a neve: Fritz Kine volt, 5562-es haftlingszáma volt. Ez már 6 éve volt bent, a számáról is látszik. Én a magam részéről pár heti munka után tolmács lettem, mivel bajtársaim nagy része nem tudott németül, a capo pedig nem tudott magyarul. Itt voltunk egészen április 12 -ig, ekkor elhajtottak bennünket a keleti irányba és akkor egy SS nagy kerülővel vitt Waldenburg felé és ennek köszönhetjük az életünket, mert későn érkeztünk be a helységbe és akkor már utolértek az amerikaiak. Erdőkben, hegyekben, éjjel zuhogó esőben vártuk a reggelt és másnap mikor lejöttünk a városba már amerikai páncélosok voltak. 1945. április 13- án felszabadultunk és jó dolgunk volt. A fentieket saját tapasztalatomból adom előVéleményem az, hogy a budapesti nem zsidók a leggyalázatosabban bántak velünk annyira, hogy egy önérzetes ember részére a legideálisabb lenne elmenni innen. Én az Egyesült Államokba szeretnék menni.

Kifosztás