Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fent nevezett előadja a következőket:
Bennünket a kassai téglagyárból vagoníroztak. Az utazás rettenetes kínszenvedés volt, mert 80-an voltunk összepréselve egy csukott marhavagonban, megmozdulni nem tudtunk, vizet nem adtak egész úton, leírhatatlanul szenvedtünk a nagy hőségben, 3 nap és éjszaka utaztunk Auschwitzig. Itt következett a szelektálás, fürdés, hajunkat levágták és beosztottak blokkokba. Mindjárt munkára vittek, mégpedig útépítésnél dolgoztunk. Nehéz termésköveket cipeltünk. A munkánál nagyon rossz bánásmódban volt részünk, állandóan ütöttek-vertek minden ok nélkül. Engem például azért vertek meg, mert nem voltam képes felemelni egy 100-120 kg-os követ.6 nap múlva ismét bevagoníroztak, és elvittek vagonnal Falkenbergbe. Itt is építkezésnél dolgoztunk, eleinte nem volt rossz dolgunk, de az utolsó két hónapban már rosszabbodott a helyzet. A munkánál is nagyobb lett a szigor, és az éhség napról-napra nőtt. Kenyeret mindenki csupán egy szeletet kapott, melynek következtében az emberek nagy része teljesen legyengült, és elpusztult végelgyengülés folytán. Bár revír volt, de gyógyszer egyáltalában nem volt, úgyhogy gyógyításról szó sem lehetett. Falkenbergből gyalog mentünk tovább egy másik lágerba, cca. 8 km-t tettünk meg odáig. Ebben a lágerban volt cca. 2000 Häftling, ezekkel mentünk tovább Mauthausenbe 3000-en. A gyaloglást már alig bírtuk, rengetegen lemaradtunk útközben. Élelmet egyáltalában nem osztottak, az éhségtől pusztultak az emberek, mint a legyek. Ilyen körülmények folytán nem volt csoda, hogy mire megérkeztünk Mauthausenba, a 3000-ből csupán 1500-an maradtunk meg, Mauthausenba érve még aznap elpusztult ezekből is vagy 300, mert egész nap kint álltunk a nagy esőben és hideg időben, teljesen legyengült állapotban. Ebben a lágerban csupán egy napig voltunk, innen elkerültem Ebensee-be. Itt alagútépítésnél dolgoztam SS-felügyelet mellett, akik minden csekélységért képesek voltak 25 botütést ránk mérni. Napi 12 órát dolgoztunk, és az élelmezésünk olyan csekély volt, hogy azt hittük, mindnyájan ott pusztulunk el a szörnyű éhség folytán. Kínzó éhségünkben havat ettünk. A halottakat elégették a krematóriumban, de az utolsó időben már annyi volt a halott, hogy tömegsírban ásták el őket. Ezt a munkát a revírben lévő betegeknek kellett elvégezni.Április vége felé a Lagerführerünk egész nyíltan szemünkbe mondta, hogy az a terv, miszerint ki fognak bennünket végezni. Egész rövidesen érkeztek meg a dicső amerikai csapatok, akiknek életünket köszönhetjük. Az ő segítségükkel érkeztem el idáig Csehországon keresztül.A jövőre vonatkozólag nagyon szeretnék mielőbb Palesztinába kivándorolni.

Kifosztás