Jegyzőkönyv: 1898

szkennelt verzió
Név: R. I.
Neme: férfi
Születési idő: 1900
Utolsó lakóhely: Újpest
Foglalkozás: magántisztviselő
Koncentració: munkaszolgálatos
Táborok: Fertőrákos, Balf, Mauthausen, Günskirchen


Fentnevezett előadja a következőket:
1944. május 17-én vonultam be Jászberénybe. A Ferihegyi repülőtéren dolgoztunk július 2-ig, amikor Budapestet az első nagy légitámadás érte. A légitámadás alkalmával én is megsebesültem. Bevittek a fasori árvaházban berendezett hadikórházba. Itt megtudtam, hogy a jobb kezem nyomorék lett, többé használni nem tudom és a hadigondozó hivatal kiküldöttje, aki meglátogatott, megígérte, hogy vagy átképeznek más foglalkozásra, vagy megtanítanak balkézzel írni. Pár hét múlva áttettek a komáromi hadikórházba, mert Pesten kevés volt a hely a katonaság részére, innen megint helyszűke miatt visszaküldtek a századhoz Ferihegyre, hogy onnan járjak be ambulanciára Pestre.November 27-én a józsefvárosi pályaudvarra vittek és bevagoníroztak. Nem emlékszem hányan voltunk egy vagonba zárva, de azt tudom, hogy fekvésről szó sem lehetett, csak szorosan ülve egymás mellett fértünk be. Hegyeshalomnál adtak át az SS-nek, azután tovább vittek Zürndorfba. Itt az SS-ek felszólítottak, hogy mindenünket adjuk át, mert különben agyonlőnek. Innen visszavittek Sopronba, ahol a kivagonírozásnál fegyveres nyilas suhancok puskatussal, agyba-főbe vertek és össze-vissza rugdaltak mindnyájunkat.Fertőrákosra vittek, ahol egy nagy istállóban helyeztek el kb. 200-unkat, és két napig megfeledkeztek rólunk: se enni, se inni nem kaptunk, munkára sem vittek. Harmadnap, egy vasárnap délután kivittek sáncmunkára és akkor kaptunk végre valami répaleves-félét.December 15-én átvittek Balfra, ahol szintén sáncot ástunk. Itt megbetegedtem, flekket kaptam és így feküdtem hetekig egy félig nyitott pajtában, ahová a hó beesett. Felgyógyulásom után rövid ideig mint szíjgyártó működtem. A balfi lakosság mindent elkövetett, hogy megalázzon és csúffá tegyen. Kezdve a kisgyerekektől komoly felnőtt emberekig, kővel dobáltak és bottal vertek bennünket.Március 28-án elindultunk gyalog Mauthausenba. Enni úgyszólván semmit sem kaptunk, füvet, rügyeket, lóherét ettünk az úton, ezt is csak olyankor, ha kísérőink nem látták, mert lelövés járt érte. Lelőtték azokat a szerencsétleneket, akik nem bírták a járást és leültek egy kicsit pihenni.Mauthausenban kb. 10-12 napig voltunk. Sátrakban voltunk elhelyezve, de annyira össze voltunk zsúfolva, hogy inkább a szabad ég alatt aludtunk. Az ellátás lehetetlenül rossz és kevés volt.Újabb gyalogút következett: Gunskirchenbe mentünk. A háromnapos útra semmi élelmet nem adtak, megint a titokban szedett fű és lucerna táplálta az embereket. Ezt az utat már sokan nem bírták pihenés nélkül, sokan lemaradtak megpihenni, ezeket mind egyszerűen lelőtték az SS-kísérők. 10 méterenként feküdt az út szélén egy-egy hulla.Gunsckircehnben az állapotok még rosszabbak voltak, mert itt már végkép le voltunk gyengülve mindnyájan és itt már nemcsak az ételt vonták el tőlünk, hanem a vizet, amit itt tartózkodásunk alatt egyáltalán nem kaptunk. Több, mint 2000 embert tettek be egy barakkba. Itt annyi volt a tetű, hogy ezerszámra vettük le a ruhánkról, és ha félóra múlva újból megnéztük magunkat, még többet találtunk. A barakkban fekvésről szó sem lehetett, éjjel-nappal felhúzott térdekkel ültünk. Sokan kinn aludtak inkább a szabadban, de ha azután esett az eső, egymást ütötték-verték, hogy egy-egy állóhelyet kapjanak bent. Az SS-ek kéjjel ütöttek és lőttek agyon embereket ok nélkül. Az egyik SS-őrmester, aki állandóan egy nagy farkaskutyával járt, rendszerint esős időben, amikor mindenki a barakkban volt, bejött az egyik ajtónk, furkósbottal végigverte akit ért és a másikon ment ki. Mindenki menekült előle és így egymást taposták agyon.Május 4-én este, mikor az amerikai csapatok megérkeztek, már nagyon le voltam gyengülve, hallucináltam is. Wellsbe vittek, onnan Lambachba, ahol gondos kórházi ápolásban részesültem.
switch to English

bphm.hu

holokausztmagyarorszagon.hu