Jegyzőkönyv: 1931

szkennelt verzió
Név: M. R.
Neme:
Születési hely: Szolyva
Születési idő: 1913
Utolsó lakóhely: Szolyva
Foglalkozás: sapkakészítő
Gettó: Munkács
Táborok: Birkenau, Bergenbelsen


Fentnevezett előadja a következőket: 04. hónapban, egy vasárnap reggel 6 órakor körülvették a házunkat a csendőrök. Elvittek a zsidó templomba, ahol egy éjszakát töltöttünk, azután bevittek a munkácsi gettóba. A téglagyárban laktunk, ahol hihetetlen zsúfoltságban voltak összegyűjtve az összes környékbeli zsidók, tekintet nélkül arra, hogy a világháborúban az egészségét, vagy a gyermekét áldozta fel Magyarországért. Padokon, vagy téglákon ülve töltöttük az éjszakákat. A környékbeli családok sokkal rosszabbul jártak, mint a munkácsiak. Így mi is. Percek alatt kellett összecsomagolni, így alig tudtunk ennivalót magunkkal vinni, és kegyetlenül éheztünk már a gettóban is, mert ellátásunkról nem gondoskodtak. Egyszer egy nap kaptunk csak egy krumpli vagy egy bablevest.
Mivel nem volt számunkra munka, de ahhoz mégsem volt szívük, hogy ülni hagyjanak, a téglákat kellett egyik helyéről a másikra cipelni. Sok nőnek büntetésből levágták a haját.A gettó életnek is vége lett, és minket zárt vagonokban útnak indítottak. Tíz napig tartott az út. Semmi ennivalót nem kaptunk, ha vizet kértünk, azért is fizetni kellett.Éjszaka volt már, amikor megérkeztünk Birkenauba. Egy nagy reflektor előtt kellett elvonulnunk, és itt mindenkitől, aki kedves volt nekem elválasztottak. Így csupa fiatal nőkből állt csoportunk, és a krematórium mellé vittek. Az ég vörös volt a nagy tüzektől és éreztük az emberi hús szagát. Azt hittük, néhány óra múlva mi is erre a sorsra kerülünk: eldobtuk csomagjainkat, köveket kaptunk a kezünkbe, és kiabálni kezdtünk, hogy élni akarunk! Tisztek jöttek hozzánk, és próbáltak minket megnyugtatni. Három órán keresztül ment ez így, míg végül egy SS tiszt felállt és hangosan azt kiáltotta: Mi civilizált nép vagyunk. Csak nem hisztek olyan mesében, hogy 1944-ben a németek embereket fognak elégetni? Egy lány felkiáltott, hogy ő maga látta, amint egy embert bedobtak a kemencébe. Erre a tiszt őt és egy másik nőt magával vitte, és megmutatta az egész lágert, hogy lássa, hogy élő emberek vannak ott. Csak a krematóriumot nem mutatta meg nekik.Még éjszaka a fertőtlenítőbe kerültünk, lekopaszítottak minket és egy barakkba kerültünk, ahonnan néhány nap múlva elvittek Brezinkába, amelyet más néven Kanadának hívtak.Brezinkát 4 oldalról krematóriumok vettek körül. Itt voltak a barakkok, amelyekben az volt a dolgunk, hogy a deportáltak holmijait szortírozzuk. Egyik barakkba ruhák, másikba cipők, ruhakefék, paplanok és így tovább kerültek. Nekünk aránylag jó dolgunk volt, mert hihetetlen bőség volt itt. A legfinomabb falatok kerültek ki a hátizsákokból, a legszebb fehér neműk, hiszen természetes, hogy mindenki a legjobb dolgait igyekezett hazulról magával hozni.Mi piros pettyes formaruhába voltunk öltözve. Bár meg volt tiltva, hogy az élelemből, amit szortírozzunk, vegyünk, természetesen titokban ettünk, és így nem éheztünk. A fehér neműnket, ha piszkos volt eltéptük és eldobtuk, és ezekből vettünk, hisz úgyis a németek kapták mindezeket a szép holmikat. Ha ezt azonban valakinél észrevették, ezért lekopaszítás járt vagy 25 botütés. A válltöméseket, ruhaszegélyeket fel kellett fejtetnünk, és ezekből gyakran briliánsok, arany-neműk hullottak ki. A sárga csillagot minden ruhából gondosan ki kellett fejteni, nagyon büntettek, ha ezt nem tettük meg. A krematórium előtt az embereket meztelenre vetkőztették le. Egy nagy terembe léptek be, ahol fel volt írva: Zum Auszishen, Zum Ankleiden. Tusok voltak egymás mellett, úgyhogy fürdő benyomását keltette az egész. Innen azonban egy bunkerbe vezették le őket, ahol le lettek zárva. Két kis ablakon dobták be a gázport, ahol le lettek zárva. Az emberek percekig kínlódtak, és tompán hallottuk kiabálásukat, jajgatásukat. Később sajnálták a gázt, és olyan keveset dobtak be, hogy az sem az élethez, sem a halálhoz nem volt elég. Kivették az eszméletlen vagy halott embereket, és kemencébe rakták. Itt lettek azután elégetve. Ezt a munkát zsidókkal végeztették, főleg orvosokkal. Amikor ők kinyitották a gázkamrákat, az embereket az ajtóhoz dőlve, az ablakrácsokra kapaszkodva találták, hogy szegények az utolsókig menekülni akartak: ahogy nem akarták megérteni félig fulladva sem, hogy nekik meg kell halni. Dr. P é t e r Z o l t á n mohácsi orvos mondta nekem, hogy ha túlélem ezeket a borzalmakat, adjam tudtára a világnak: Egészséges embereket égettek itt, ártatlan gyermekeket, vagy öregeket, szóval azokat, akiket munkára nem használhattak fel. Ott kényszerítették arra, hogy írja alá, ezek mind tífuszosak voltak, de ez nem igaz: bűnük csak az volt, hogy munkára nem lehetett őket eléggé kihasználni.Egyszer a krematóriumból hozott holmik között kis halott pólyába burkolt gyermeket találtunk. Anyjuk bedugta őket a ruhák közé, azt hitte így meg lehet még őket az életnek menteni. Nem tudták ezek a zsidó anyák, hogy itt ez a szó - kegyelem - nem létezik. Egy esetről tudok, amikor sikerült valakinek a krematórium elől kikerülni. Az embereket ide autón szállították, és az ajtó előtt nem leszállni kellett nekik, hanem az ajtó tetején a csúsztató volt, ezen csúsztak le. Egy fiatalasszony a csúsztató alá bujt. A levetkőztetett emberek holmijait az autóra raktár, és hozzánk került. Itt a nő kibujt a csúsztató alól és beszaladt hozzánk. Nem tudott magáról, félrebeszélt, a félelemtől félig őrült volt.Télen, amikor több magyar transzport már nem jött, az oroszok közeledtek, és már nem volt kit égetni, a krematóriumok el lettek tüntetve. Azok az orvosok, akik az elgázosított embereket a kemencébe rakták, halálra voltak ítélve. Nem volt szabad, hogy ezek között egy is életben maradjon, tudtára adja a világnak ezt a gyalázatot. Az 5 közül 2 krematórium még állt, itt kellett este 8-kor ezeknek az embereknek gyülekezniük, azt mondták, transzporttal munkára kerülnek. Mindenki tudta azonban miről van szó.Az elitéltek összebeszéltek a többi Häftlinggel, hogy mikor értük fognak jönni, jelt adnak, elvágják a villanydrótokat, és sötétben elszöknek. Egy lengyel Häftling azonban elárulta a tervet a németeknek. Este 8 helyett már 6 órakor jöttek, és így még semmi sem volt előkészítve. Dinamitot azonban szereztek, és amikor a krematóriumba kellett volna menni ezt felrobantották. Rettenetes lárma keletkezett, az SS-ek gépfegyverrel körülvették a 300 embert, és lőni kezdtek. A fiúk kiabáltak: Zóna Kanada hilft! És mi nem tudtunk segíteni, hiszen puszta kézzel nem mehettünk neki gépfegyvereknek. Az utolsó percig védekeztek ezek a férfiak, puszta kézzel 13 SS-t megöltek, és az utolsó percig hangosan énekelték az orosz és a héber himnuszt. Mind ott haltak meg.A másik krematóriumban lévők mikor ezt a lármát hallották, elvágták a drótokat, és 87-en megszöktek. A többieket lelőtték. Nekünk is mindig azt mondták, hogy ki leszünk végezve, ha nem lesz több munka számunkra. Így egy percig sem reméltük, hogy van számunkra menekülése. Ilyen lelkiállapotban minden vasárnap koncertre kellett járnunk, mert ez volt a németek mániája. Ha akartunk, ha nem zenélni kellett, miközben körülöttünk ezrével pusztultak el barátaink, sorstestvéreink. 01. hónapban Bergenbelsenbe kerültünk. Itt életünk borzalmas volt. Maga az út 4 napig tartott, és ez idő alatt egy kocka margarint, egy kis kenyeret kaptunk összesen 6000-en indultunk el és 4000-en érkeztünk meg. 4 nap után nyitott vagonokba kerültünk, melyek félig hóval voltak tele és még 10 napig utaztunk így víz és élelem nélkül.Éjszaka volt, amikor megérkeztünk. Rettenetesen el voltunk tetvesedve. Egyenesen a tífuszosok közé vittek minket. Mi is megkaptuk a tífuszt. Lázasak voltunk és betegek, de annyira össze voltunk zsúfolva, hogy még ülni is alig tudtunk. Enni alig kaptunk, különösen az utolsó 4 hét alatt. Hullahegyek tornyosultak, és ezeket nekünk kellett elszállítani. Mosakodni egyáltalán nem lehetett, víz még ivásra sem volt.Itt szabadítottak fel az amerikaiak. Teljesen egyedül maradtam családomból, nem tudom még, mihez fogok kezdeni.
switch to English

bphm.hu

holokausztmagyarorszagon.hu