Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fent nevezett előadja a következőket:
A 101/603. számú hadüzemi századnál dolgoztam a Bethlen téri templomban, de innen megszöktem, mert parancs jött, hogy a századnak indulnia kell Németországba.Budán bujkáltam ismerősöknél keresztény papírokkal, de feljelentették őket zsidórejtegetésért, detektívek jöttek, és mindenkit, akit ott találtak, elvittek. Engem a Horthy Miklós úti nyilasházba vittek, kifaggattak, két pofont kaptam, még mindig kitartottam amellett, hogy keresztény vagyok. Erre megvizsgáltak, azt hazudtam akkor, hogy félvér vagyok. Átvittek akkor a Hadik laktanyába, ott tovább vallattak, majd Albrecht laktanyába vittek, ahonnan már, mint zsidó, kivittek a többiekkel együtt a Józsefvárosi pályaudvarra és elindultunk. Ez alatt egyszer kaptunk enni, azután megint semmit, csak indulás előtt, mielőtt beraktak a vagonokba, adtak egy-egy komiszkenyeret.12 napig utaztunk. 80 ember volt egy vagonban. December 14.-én érkeztünk Sachsenhausenbe. Ott mindenünket elvették, fertőtlenítették, és másnap indultunk Oranienburgba, a #enkel repülőgépgyárba. Futólépésben tereltek bennünket az úton, mezítláb szaladtunk a hóban, mert Sachsenhausenben adtak ugyan fasarut, de abban nem bírtunk futni, így inkább levettük, így inkább levettük és a kezünkben vittük. Oranienburgban az első nap nem kaptunk enni, csak a második napon. Négy nap után tovább vittek.Ohrdrufba kerültünk. Ott én, mint fiatalkorú, bent maradhattam a lágerben, nem kellett kivonulnom. Később csicskása lettem a Lagerführernek, meg egy Caponak. Akkor már jól éltem, külön blokkban laktam, jó dolgom volt.Március 20. Körül átkerültem Karwinkelbe. Ott voltam egy hétig. Ez egy bunkerláger volt. Én, mint Lagerreiniger bent maradhattam, ami nagy szerencse volt, mert ott igen rossz kommandók voltak.Onnan kezdtük a gyaloglást. Buchenwaldba mentünk, rettenetes gyorsasággal. Sokan meghaltak útközben, aki nem bírt menni, azt agyonlőtték. Négy napig voltunk ott. Egy asztalosműhelyben laktam, és megint csak, mint keresztény szerepeltem, mert hallottam, amint megafonok ordították, hogy "Sämtliche Juden antreten!", erre gondoltam, hogy ebből csak baj lehet, és a keresztényekhez mentem.Négy nap után indultunk tovább Flossenburgba. Egy napig vagonban mentünk, de kibombázták a mozdonyt, úgyhogy gyalog kellett tovább mennünk.Flossenburgban egy hétig voltunk. Már egészen közel voltak a felszabadító csapatok. Az SS elmenekült, boldogan kitettük a fehér zászlót, és vártunk, de még aznap visszajöttek értünk az SS-ek és elvittek tovább.Akkor indultunk Dachauba. Az út 320 km hosszú volt, 8 nap alatt tettük meg. 13000 ember indult, 1800 érkezett meg. Aki nem bírt menni, aki vizet merített, aki lehajolt egy kis krumplihéjért, azt lelőtték. Állandóan hallottuk a hátunk mögött a lövöldözést, a félelemtől remegve mentünk. Sokan megőrültek. Ezeket persze kivégezték. Markovits építőüzem-tulajdonost is ezen az úton lőtték le. Magam láttam, hogy az egyik SS pisztollyal kilőtte egy fiúnak a szemét. Ez azért történt, mert a szerencsétlen kiugrott a sorból egy marharépaveremhez, az SS gyorsan odament, hogy ráüssön, de közben egy másik SS hátulról rálőtt. A lövés véletlenül az odasiető SS-t találta, aki nyomban meghalt. Ezért bosszúból kiszúrták a szemét. Ezek nem német, hanem magyar, illetőleg sváb SS-ek voltak, akik mindvégig rosszabbak voltak, mint a németek.Voltak fiatal gyerekek, lengyel cigányok az úton. Ezek megkérték a Transportführert, hogy engedje meg, hogy marharépát hozzanak és szétosszák a gyerekek között. Megengedte, de mire elhozták, a másik SS elvette tőlük, és lelőtte a gyerekeket.Mi magyarok mindig együtt voltunk, amikor indultunk 2000-en voltunk, én 12-ről tudok, aki megérkezett.Végre megérkeztünk Dachauba. Közvetlenül az érkezés előtt adtak mindenkinek 2 db 2 kg-os kenyeret. Rögtön nekiestünk, de persze többet, mint kb. 1/2 kg-ot senki nem bírt egyszerre megenni. Ami maradt, azt meg elvették Dachauban, a láger kapujában. Dachauban megesett, hogy három napig se kaptunk enni, és amikor adtak végre, akkor is krumplihéjat.Nekem a lágerba lépésnél puskatussal úgy a fejemre ütöttek, hogy összeestem. Akkor már gyönge és beteg voltam, és rettenetesen vigyáztam egész úton, hogy meg ne üssenek, mert tudtam, hogy akkor végem van. A Revírbe vittek, kiderült, hogy 40,8 lázam volt.Akkor is beteg voltam még, amikor az amerikaiak bejöttek. Tífuszom volt, el volt gennyesedve mindkét lábam és hasmenésem volt. 29 kg voltam. Az amerikaiak kórházba vittek és meggyógyítottak. Nagyon jók voltak hozzám. Sok zsidó és sok néger volt köztük, ezek voltak hozzánk a legjobbak.Később St. Ottilienbe kerültem egy SS kórházba. Ott fiatal német orvosok kezeltek tovább. Nagyon rendesek voltak, azt hiszem, féltek az amerikaiaktól, amit tudtak, megtették értünk. Injekciókat és gyógyszereket adtak, mert még akkor is 120-130 volt a pulzusom.Felgyógyulásom után egyéni úton haza jöttem. Itt megtaláltam a nővéremet. Nagymamámat a nyilasok a Maros utcai kórházban megölték.Édesanyánkhoz akarunk menni Dél-Amerikába.

Kifosztás