Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fent nevezett előadja a következőket:
1944. június 4.-én plakátra vonultam be Jászberénybe. Csak egy szemem van, ezért felülvizsgálatra küldtek fel Pestre a kórházba. Megkaptam a leszerelési minősítésemet, és ezt be akartam mutatni Jászberényben. 630-an utaztunk együtt, mikor Hatvanban a csendőrök leszállítottak a vagonból avval az ürüggyel, hogy légiriadó van, és el kell hagyni az állomás területét. Útközben a csendőrök korbáccsal, puskatussal vertek végig rajtunk.Még aznap éjszaka bevittek a hatvani gettóba. Itt teljesen kifosztottak, élelmiszerünket elvették. Aztán bevagoníroztak és elindultunk Auschwitzba.4 napig utaztunk élelem és víz nélkül, 80-an voltunk egy vagonban. Az úton két fiatalember megőrölt. Őrjöngtek, tomboltak, és Kassán a tábori csendőrök ezeket a szerencsétleneket véresre verték.Auschwitzba mindjárt ottlétem elejétől kezdve, mint vízvezeték szerelő dolgoztam.Október elején az egyik krematóriumot kézigránátokkal akarták felrobbantani. A partizánok akkor már közel voltak, és állandó kapcsolatot tartottak fent a Häftlingekkel, tőlük kapták a foglyok a robbanóanyagot is. Sajnos mi magyarok nem vehettünk részt ebben a felkelésben. Megbízhatatlanoknak tartottak minket, mert az oroszok ellen harcoltunk. Pedig a munkaszolgálatosok alig várták az orosz győzelmet.A Sonderkommando tagjai tudták, hogy rájuk kivégzés vár, nehogy elmondhassák a gázkamrákban és a krematóriumban látottakat. Egy pénteki napon ezért megkísérelték a krematórium felrobbantását, azután a villanydrótokon akartak keresztültörni, mert a közeli erdőben már várták őket a partizánok. A krematórium a robbantásnál megsérült és hasznavehetetlenné vált, de sajnos a Sonderkomanndo tagjai 99%-ig elpusztultak.A következő héten nyolcunkat, csupa iparost kivezényeltek a krematóriumokhoz és először ezt a hasznavehetetlenné vált krematóriumot bontatták le velünk. Mikor ezt befejeztük, parancsot kaptunk a másik 3 krematórium leszerelésére. Vasajtókat, vízvezeték csöveket, szellőztető készülékeket szereltünk le.Saját szemmel láttam a gázkamrákat. Ez egy pincehelyiségben volt. Hatalmas nagy terem, körben számozott ruhafogasokkal ellátva. A bemenőket többnyelvű plakátokon figyelmeztették, hogy ez a fürdő és fertőtlenítő, mindenki tegye a ruháját egy fogasra, és jegyezze meg a számot, hogy fürdés után megtalálja.Levetkőzés után az áldozatok meztelenül mentek be a gázkamrába, amely úgy nézett ki, mint egy zuhanyozó helyiség. A zuhanyrózsák szögekkel voltak felerősítve a plafonra, de vízvezeték csövek nem léteztek. Az épület tetején nyílt egy akna, ezen keresztül dobták be a gázt tartalmazó cellofánampullákat.Egy ízben beszéltem egy olyan Sonderkommandóssal, aki a gázkamránál dolgozott. Ő mesélte nekem, hogy 6-8 perc alatt állt be a halál. Ezen idő alatt az áldozatok olyan kínokat álltak ki, hogy a saját torkukat feltépték, ujjaikat harapdálták. Olyan holttesteket is találtak, amelyeknek hiányoztak az ujjaik, a halál beállta előtt önkívületi állapotban leharapták őket.A krematórium parancsnoka kémlelőlyukon figyelte, hogy mikor áll be a halál. Akkor megnyitották a szellőztető készülékeket, amelyek a gázt kiszívták. A Häftlingek vették át a hullákat, kiszedték az aranyfogakat, és liften szállították fel a krematóriumba. Az égetőben 5 kemencelyuk volt. Görgőkön taszították be a holttesteket a kemencékbe.Az árjákat nem gázosították el, hanem tarkólövéssel végeztek velük. Ez a megsemmisítés is a krematórium helységben történt.Január 18.-án kezdődött meg menetelésünk. Gyalog hurcoltak #roszlauig, ahol bevagoníroztak. Néhány nappal később megérkeztünk Grossrosenbe, ez elosztóhely volt.Itt 2 nap után újra vonatra kerültünk. 120 embert gyömöszöltek egy nyitott vagonba, ahol 5 napot töltöttünk élelem és víz nélkül.### minden vagonban 20-30 halott volt.Dachauban 3 hétig voltunk karanténban. Nagyon sokan elpusztultak itt közülünk. Az élelmünket ellopták. A német zöldinges banditák állandóan gumibotokkal ütlegeltek, rúgtak, pofoztak minket.3 héttel később összeállítottak egy transzportot, azt mondták, hogy alumínium-gyárba megyünk dolgozni.Mühldorfba kerültünk. Egész deportálásunk alatt itt éltük át a legnagyobb szenvedéseket.Teljesen lerongyolódtunk, milliószámra hemzsegtek rajtunk a tetvek. Kiütött a flekktífusz és nem volt gyógyszerünk. Aki beteget jelentett, annak meg volt pecsételve a sorsa. A betegeket ugyanis addig verték, amíg belehaltak. Aki bekerült a revierbe, annak előzőleg kivették az aranyfogát, vagy ha volt megfosztották értékeitől. Egy aranyfogért aztán adtak egy Aspirint. Gyógykezelés azonban nem létezett, és a revierbe kerülteknek 80%-a elpusztult.Mühldorfban következőképpen teltek napjaink: reggel 4-kor felkeltünk és kaptunk egy üres keserű feketét. Utána Appellt álltunk reggel 7 óráig, miközben az ütések és rúgások napirenden voltak. Bőven kijutott a részünk a súlyos bántalmazásokból. Aztán kivonultunk a munkahelyre. Nehéz cementzsákokat cipeltünk egész nap. A Todt mesterek egész nap botokkal ütöttek-vertek. Aki nem bírta cipelni a zsákokat, annak fejét belenyomták a cementbe, vagy egyszerűen ledobták az állványról. Délben csak 3 deci levest kaptunk, ezzel dolgoztunk 6 óráig. Este 30 deka kenyeret adtak, 1.1/2 deka vajat vagy sajtot és 1/2 l levest. Az utolsó napokban már csak 10 deka kenyeret adagoltak, de előfordult, hogy 2-3 napig nem láttunk kenyeret.Április 26.-án kiürítették a lágert. Azt mondták, hogy Tirolba visznek egy másik táborba, mert közelednek az amerikaiak. Néhányan szökni próbáltak, de menten agyonlőtték őket. Schwarz Béla nevű barátom is így pusztult el.Minket bevagoníroztak, és 5 napig tologattak egyik állomásról a másikra. Az SS-ek kezdtek megszökdösni.Április 28.-án Poingban a Transportführer szabadon engedett minket. Azt mondta, hogy szabadok vagyunk, mindenki mehet, ahova akar, vége a háborúnak. 2000-en voltunk, fele férfi fele nő. Elszéledtünk a legközelebbi falvakba és erdőkbe. Fél óra múlva a katonaság és az SS újra összeszedett minket. A Transportführer megszökött. Több, mint 300 embert lőttek le közülünk, és minket újra visszazártak a vagonokba. Egy másik Transportführer vette át a vezetést. Nyíltan kijelentette nekünk: "Ez az utolsó utatok, Ti már az életben többé nem lesztek szabadok, ezekben a vagonokban fogtok elpusztulni!"Április 30.-án Sochofban az amerikai repülőgépek megtámadták a szerelvényt, és végiggéppuskázták a vagonokat. Azt hitték katonák vagyunk. Bent a pályaudvaron állt egy légelhárító-ágyú, az tüzelt a gépekre és ezért kaptunk mi sortüzet. Több, mint 100 halottunk volt és 600 sebesültünk. Sochofból Tutzángba kerültünk, ahol másnap reggel felszabadítottak az amerikaiak.A felszabaduláskor 39 kiló voltam, annyi erőm sem volt már, hogy fel tudjak állni. Ekkor már 5 napja nem ettünk, és ha ez az állapot csak még 5 napig tartott volna, az egész transzport menthetetlenül elpusztul.Az amerikaiak alatt nagyon jó dolgunk volt. Feldafingba kerültünk a Hitler Jugendheimba. Mikor én elindultam még kb. 1000 magyar zsidó volt ott.Én cseh transzporttal indultam, de egyedül érkeztem meg haza.

Kifosztás