Jegyzőkönyv: 2514
Név: S. Z.
Neme: férfi
Születési hely: Nagyorosz
Születési idő: 1924
Utolsó lakóhely: Nagyorosz
Foglalkozás: üveges
Táborok: Fertőrákos, Mauthausen, Günskirchen
Neme: férfi
Születési hely: Nagyorosz
Születési idő: 1924
Utolsó lakóhely: Nagyorosz
Foglalkozás: üveges
Táborok: Fertőrákos, Mauthausen, Günskirchen
Fent nevezett előadja a következőket:
Nagyoroszon laktam szüleimmel és 5 kis testvéremmel. Édesapámnak gabonakereskedése volt, amit 1938-ban becsukott, és utána kiment Amerikába. Nagyorosz egy kis falu mindössze 3000 lakossal, ezek közül csak 10 zsidó család volt. A jegyző egy cigány volt, akitől semmi jót nem várhattunk, mindannak dacára, hogy a többi lakói rendesen viselkedtek velünk.Május elején jött egy alispáni rendelet, hogy 10.-én a zsidóknak a balassagyarmati gettóba kell vonulni. Én, mint munkaszolgálatos egy pár napig otthon tartózkodtam, és e rendelet megjelenése után azonnal visszamentem Salgótarjánba, a 107/303. sz. századhoz, amely 250 emberből állt.Egy nap megérkezett Salgótarjánba a frontról 140 orvos, SS-ek megásattak velük egy nagy gödröt, és mikor azzal elkészültek, sortüzet adtak rájuk. Ebben az ottani sváb lakosság segítségükre volt.Okt. 16.-án keretünk segítségünkre volt, hogy Budapestre mehessünk. Elindultunk, és útközben meghallottuk, hogy ott mi a helyzet, erre kértük, hogy másfelé vigyenek, irányt változtattunk, és fülekre mentünk.Nov. 5.-én jött egy indulási parancs, hogy a századot az Albrecht laktanyába, Budapestre kell irányítani. Dömösig mentünk, ott utánunk hozták a svájci nagykövetség által kiállított védleveleket és Dömösön maradtunk.November 27.-én újabb parancsra átadtak egy todtista tisztnek, aki elvitt minket Gántra. Az utat gyalog tettük meg, akkor kezdték odatömöríteni a zsidó munkaszolgálatosokat. A mi századunk barakképítéssel foglalkozott. Mikor az oroszok közeledtek, elvittek Bodajkra.Bodajkon a pályaudvar egyik helyiségének a padlásán helyeztek el minket és kijártunk az állomásra dolgozni. Hatalmas gépeket vagoníroztunk be. Ott voltunk dec. 30.-ig, ekkor ott is közeledett a front, és elvittek minket gyalog Pápáig.Január 6.-án nyitott vagonokba raktak, aminek se oldala, se teteje nem volt, és elvittek Sopronba, majd onnan gyalog Fertő rákosra.Fertőrákoson a todtisták őrizete mellet egy kőbányában dolgoztunk. Az őrök állandóan gumibottal hajtottak. A legnagyobb téli hidegekben csűrökben laktunk. Nagy hóviharok voltak, csak úgy fújt be a szél. A todtistákon kívül SS-ek is vigyáztak ránk. Egyszer egy barátom, mikor az egyik SS nagyon ráütött, azt mondta fájdalmában, hogy "ilyen marha", egy sváb SS volt, értett magyarul, barátomat szó nélkül lelőtte. Én temettem el. Munka közben a kabátunkat le kellett venni, majd megfagytunk a nagy hidegtől.Március 28.-án Fertőrákoson nagy motozáson mentünk keresztül, útravalóul egy kis verést kaptunk, és elvittek Szombathelyre, onnan Eberauba, persze mindenhova gyalog, majd Eberauból 4 nap után Mauthausenbe.Mauthausenbe SS-ek kísértek, rosszak voltak hozzánk, ha valaki kilépett a sorból, azt agyonlőtték. Mauthausenbe érve, nagy veréssel és zajjal fogadtak. Az első éjszakát az udvaron töltöttük, és csak másnap tettek be Zeltbarakkokba. Éhesek voltunk, naponta 15 dkg kenyeret kaptunk és 1/2 l levest. Minden nap 300 körül volt a halottak száma. A krematórium már akkor nem dolgozott, és tömegsírban ásták el az embereket. Nekünk kellett a halottakat elvinni, féltünk a betegségektől, elbújtunk az ilyen munka elől, és ha az SS-ek észrevették, puskatussal vagy korbáccsal félholtra vertek.10 nap múlva parancsot kaptunk, hogy aki tud menni, készüljön, mert tovább visznek. Reggel sorakozó volt, és körülbelül 6000-en elindultunk. Csoportokra osztva mentünk. Én leghátul voltam. Minden 10 lépésnél egy halottat láttam. Nem adtak az útra enni, és az úton talált zöld növényekkel táplálkoztunk. 3 napi gyaloglás után Gunskirchenbe értünk. Akkor már körülbelül 16000 dep zsidó volt ott, egy aránylag szűk kis barakkban, ami talán 500 befogadóképességű, 1500-an voltunk bezsúfolva. Nemhogy lefeküdni, de még leülni sem tudtunk. Naponta 3-400 halott volt, rajtuk feküdtünk. Reggel nekünk kellett azokat kihordani. Itt is csak ugyanolyan volt az élelmezés, mint Mauthausenben. Napról-napra gyengébbek lettünk. Tisztálkodási lehetőség nem volt, hemzsegtek rajtunk a tetűk.1945. május 4.-én az SS őrök eltűntek, és még aznap megláttuk az úton az amerikai tankokat. Még aznap elmentünk a városba élelmiszer után nézni, találkoztunk útközben amerikaiakkal, akik osztogattak nekünk csomagokat.Bőven el voltunk látva ennivalóval, nem győztünk enni. Felszabadulás után flecktífuszba estem. Nagyon belázasodtam, 45 napig lázasan feküdtem, nem tudták megállapítani, hogy tulajdonképpen mitől van ez a hosszantartó láz, Bevittek az Allg. Krankenhausba, és ott állapították meg, hogy a flecktífuszon már rég túl vagyok, és szívbelhártyagyulladást kaptam. Az amerikaiak gondos ápolás alá vettek, injekcióztak, és ennivalóval valósággal tömtek, ennek köszönhettem a gyors gyógyulást.Most szándékomban van Édesapámhoz Amerikába kijutni, mert Édesanyám 5 kis testvéremmel Auschwitzban maradt, és őkívüle nincs senkim.