Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fentnevezett előadja a következőket:
1944. június 4-én bevonultam Jászberénybe. Pusztamizsére kerültem, sáncmunkát végeztem. A keret legszadistább tagja: Kovács Ferenc szakaszvezető, már itt megkezdte a kínzásunkat: noha elszállásolásunkra ekkor még bőven adódott volna lehetőség, birka ólakba helyezett el bennünket. Egy hónap múlva Piliscsabára vittek. Itt igen nehéz sáncmunka elvégzését lehetetlenül rövid időhöz kötötték. A munka természetesen nem készült el időre, ezért büntetésből Kovács szakaszvezető megtizedelt bennünket. Berhidán még nehezebb volt az életünk: istállókban aludtunk, és már éjjel 2-3 órakor vittek munkára, ami késő estig tartott. A szakaszvezető útközben azzal szórakozott, hogy néhányszor megfektetett bennünket a sárban. Itt vályogvetés közben eltörött a balkarom, felkerültem Pestre kórházba. Felgyógyulva századomat nem találván, bementem a Kolumbus utcai nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt álló táborba. December 3-án nyilasok körülvették a házat, kivittek a KISOK-pályára, itt minden értékünket elvették, azután a Józsefvárosi pályaudvaron bevagoníroztak, és minden élelem és víz nélkül utaztunk, lezárt vagonban, 70-ével összezsúfolva, 6 napig. Ács községhez érve a csendőrök feljöttek a vagonba és felajánlották, hogy ha minden még megmaradt értékünket átadjuk, ellátnak élelemmel. Mindenki odaadta elrejtett pénzét és értéktárgyait, akinek már nem volt, az a kabátot is levette magáról, hogy az éhhaláltól meneküljön. - ellenértékképpen személyenként 3 szem krumplit kaptunk. Folytattuk utunkat Zörndorfig, ahol a németek átvettek és tőlük kaptunk végre egy kiló kenyeret, és főtt kását. Azután benyomtak még minden vagonba 10-15 embert, és továbbutaztunk 4 napig. Közben két ízben kaptunk egynegyed kenyeret és 5 deka sajtot. Ezen az úton az SS-ek raboltak ki, most már végképp nem maradt senkinek semmije.December 15-én este érkeztünk meg Bergen-Belsenbe. Körülbelül két óráig vártunk a kivagonírozásra, amit ütlegek közben végeztek az SS-ek. Noha Sonderlagerba vittek, itt is embertelen körülmények közé kerültünk. Ezer-ezerötszázan kerültünk egy 4-500 személyre méretezett barakkba, három emeletes fapriccsek szolgáltak fekvőhelyül, egy-egy 70 centi széles priccsre, ketten kerültünk. Lágermunkát végeztünk, és közben Appellekkel kínoztak, amelyek órák hosszát is eltartottak. Az SS-gyilkosok okkal, ok nélkül állandóan agyba-főbe vertek, korbáccsal, deszkalappal, puskatussal, az eszközt nem nézték, a cél volt csak a fontos: mennél több szerencsétlen embert agyonverni, vagy bármi más módon elpusztítani. Egyik ilyen módszerük volt a kiéheztetés: élelmünk borzalmas, rossz, minden tápértéknélküli répaleves és fokozatosan napi 10 dekára lecsökkenő kenyéradag, ami az utolsó két héten teljesen elmaradt. Zugussképen hetenként 3-4 deka margarint vagy lekvárt kaptunk, ami mininális mennyiségénél fogva egyenlő volt a semmivel. Szédelegtünk az éhségtől, és ilyen körülmények között borzasztóan megörültem, amikor a trágyadombon krumpli héjat fedeztem fel. Ki akartam szedni, de egy SS-katona meglátott, odajött és egy hatalmas doronggal gyomorszájon ütött. Mikor összeestem még háromszor vágott a derekamra. Bajtársaim élesztettek fel. Egy bajtársamat répahéja-lopáson kapta ez a szadista, büntetésül nemcsak ezt a fiút, hanem az egész munkacsoportot, amelyhez tartozott - kb. 25 embert - a legcsikorgóbb februári hidegben behajszolta a víztároló medencébe, 3 óra hosszat ott tartotta őket, és utána véresre verte valamennyit.Négy és fél hónapi leírhatatlan szenvedések után, az amerikai csapatok közeledtére, április 7-én, kiürítették a lágert. 2500 főből álló transzporttal elindítottak Theresienstadt felé. Az út egy részét gyalog tettük meg, az éhségtől elcsigázva sokan lemaradtak, ezeket szó nélkül azonnal lelőtték. Az egyik SS-gazember, egy magyar, nyíregyházi születésű bandita, még a megszokottnál is embertelenebb módon hajszolt bennünket, sorban ütött fejbe mindenkit, és ha megtántorodott valamelyik, azt azonnal kivégezte. Az út további részét vagonban tettük meg, de Theresienstadtba már nem vihettek, mert útközben, Fallerleben közelében április 13-án végre felszabadítottak az amerikaiak.

Kifosztás