Jegyzőkönyv: 2829
Név: T. H.
Neme: nő
Születési hely: Nagyrákóc
Születési idő: 1921
Utolsó lakóhely: Nagyrákóc
Foglalkozás: varrónő
Gettó: Munkács
Táborok: Auschwitz, Bergenbelsen
Neme: nő
Születési hely: Nagyrákóc
Születési idő: 1921
Utolsó lakóhely: Nagyrákóc
Foglalkozás: varrónő
Gettó: Munkács
Táborok: Auschwitz, Bergenbelsen
Név: T. M.
Neme: nő
Születési hely: Nagyrákóc
Születési idő: 1929
Utolsó lakóhely: Nagyrákóc
Foglalkozás: tanuló
Gettó: Munkács
Táborok: Auschwitz, Bergenbelsen
Neme: nő
Születési hely: Nagyrákóc
Születési idő: 1929
Utolsó lakóhely: Nagyrákóc
Foglalkozás: tanuló
Gettó: Munkács
Táborok: Auschwitz, Bergenbelsen
Név: S. S.
Neme: nő
Születési hely: Nagyrákóc
Születési idő: 1925
Utolsó lakóhely: Nagyrákóc
Foglalkozás: varrónő
Gettó: Munkács
Táborok: Auschwitz, Bergenbelsen
Neme: nő
Születési hely: Nagyrákóc
Születési idő: 1925
Utolsó lakóhely: Nagyrákóc
Foglalkozás: varrónő
Gettó: Munkács
Táborok: Auschwitz, Bergenbelsen
Név: S. P.
Neme: nő
Születési hely: Nagyrákóc
Születési idő: 1923
Utolsó lakóhely: Nagyrákóc
Foglalkozás: háztartásbeli
Gettó: Munkács
Táborok: Auschwitz, Bergenbelsen
Neme: nő
Születési hely: Nagyrákóc
Születési idő: 1923
Utolsó lakóhely: Nagyrákóc
Foglalkozás: háztartásbeli
Gettó: Munkács
Táborok: Auschwitz, Bergenbelsen
Név: S. E.
Neme: nő
Születési hely: Nagyrákóc
Születési idő: 1921
Utolsó lakóhely: Nagyrákóc
Foglalkozás: füzősnő
Gettó: Munkács
Táborok: Auschwitz, Bergenbelsen
Neme: nő
Születési hely: Nagyrákóc
Születési idő: 1921
Utolsó lakóhely: Nagyrákóc
Foglalkozás: füzősnő
Gettó: Munkács
Táborok: Auschwitz, Bergenbelsen
Név: S. H.
Neme: nő
Születési hely: Nagyrákóc
Születési idő: 1919
Utolsó lakóhely: Nagyrákóc
Foglalkozás: varrónő
Gettó: Munkács
Táborok: Auschwitz, Bergenbelsen
Neme: nő
Születési hely: Nagyrákóc
Születési idő: 1919
Utolsó lakóhely: Nagyrákóc
Foglalkozás: varrónő
Gettó: Munkács
Táborok: Auschwitz, Bergenbelsen
Fent nevezett előadja a következőket:
Nagyrákóc kis falu, 320 zsidólélekszámmal. Többnyire szegénye# sorban élő kereskedők, iparosok, gazdálkodók voltak.Schwimmerék: gazdálkodók voltak, saját házuk, földjük volt, rendes polgári módban éltek otthon.Teichmann: szegény emberek, rokoni támogatásból éltek.Taub: Édesapám Rózsahegyen kántortanitó volt.A németek bejövetele után kevéssel rá a zsifó házakra csillagot kellett tenni, a lakásokba magyar katonák jöttek be és ilyenkor puskatussal vertek. Ez szerencsére nem tartott sokáig, április elején bevittek a munkácsi téglagyári gettóba. A tábori csendőrök pillanatok alatt tereltek össze, egy morzsányi kenyér nélkül indultunk Munkácsra, éppen husvét lévén, nem tudtunk kenyeret sütni.Fentnevezett Taub Hanna édesapja a 11-es baraknak volt itt a parancsnoka, ebben a minőségében kirendelték egy alkalommal "sportot"csinálni, ez abból állott, hogy két téglával a kezében ruhástól együttbehajtották a téglagyári pocsolyába és amikor ellenkezni próbált, egy nagy téglával fejbeverték, ugy hogy eszméletlenül terült el. Injekcióval téritették magához, 8 napig feküdt kórházban és azután már be is vaggonirozták.A gettó körül volt zárva, rendőrök és zsidó csendőrök tartottá# fenn a rendet. Ugy tudjuk, senki sem szökött meg; néhányan a# összevertek közül meghaltak. Állandóan azt hallottuk, hogy a Hortobágyra visznek munkára. Mi a második transzporttal mentünk, de bevaggonirozás előtt még egy alapos motozáson átesve mindenünktől megfosztottak, csak kevés kenyeret,vizet vihettünk magunkkal. 80 ember került egy vaggonba, az uton senki sem szökött meg és haláleset sem fordult elő. Kassán kaptunk ismét vizet és utaztunk tovább, mig harmadnap,18.-án / májusban/ megérkeztünk, éjjelAuschwitzba, azonban csak másnap reggel nyitották ki a vaggonokat, amikor is feljöttek a lengyel häftlingek a vaggonokba, a csomagokat mind otthagytuk az ő felszólitásukra, utána leszállva felsorakoztattak ötös sorokba. Különválasztás után a munkabirók csoportjával elvittek fürdőbe egy SS-pribék kisérete mellett. Látta, hogy sirunk, megnyugtatott, hogy a papával és mamával rövidesen találkozni fogunk, csak fürödni visznek. A fürdőépület előtt láttunk egy autót, tele gyerekekkel, a krematórium felé vezető uton mentek, akkor még nem tudtuk, hogy ez mit jelent. Bevittek minket a fürdőbe, ott mindent elszedtek, akinek jó cipője volt, azt is elvették, fertőtlenitettek, azután ujból ötösével felsorakoztattak, kaptunk egy szál ruhát és ezzel bevittek az A. lágerbe. Egy blokkban 1500-an voltunk, 14-en feküdtünk egy koján. Körülbelül 6-8 hétig karantenben voltunk, azután egy szelekció után megtetováltak és beosztottak a brezsinkára. A 8-as barakban dolgoztunk, a transzportok levetett holmiját szortiroztuk. Akkoriban ### a B.2./B-ben cseh családok laktak még együtt, akiket Theresienstadtból hoztak ide. Ezeket egy nap alatt szelektálták, a munkabiró férfiakat transzportba, a nőket az A. lagerbe, az öregeket, gyerekeket, betegeket pedig a krematóriumba vitték. Ezeknek a holmiját szortiroztuk mi. Egy alkalommal talál###tunk két csecsemőhullát a holmik között. Mi mindig nappal dolgoztunk. A krematóriumot a baraktól, ahol dolgoztunk csak egy drótkerités választotta el, ez be volt fedve cca 2 méterre takarókkal. Amikor a munkából hazafelé jöttünk, többször láttunk autókat a krematórium udvarára behajtani,teljesen meztelen fiatal kislányok voltak rajtuk, majd egy másik alkalommal idősebb férfiakat láttunk. Déltájban, ebédidő alatt egyszer találkoztunk egy csomó "Sonderkommandos"sal, a mi transzportunkból valókkal, akik bent dolgoztak a krematóriumban. Ők mesélték nekünk, hogy szüleink mind a krematóriumba kerültek. A"Sonderkommando "-t minden 2-3 hónapban felváltották, azt mondották nekik, hogy transzportba mennek, felöltöztették őket e célból, elvitték Auschwitzba, ott gázositották el őket, hogy társaik ne ismerjék fel. A következők azután már tudták, hogy miről van szó. Felvágták a drótot, cca 300 méternyire sikerült is megszökniök, tovább azonban sajnos nem jutottak, mert lelőtték őket. Mi is láttuk a blokkokból, amikor a holttesteket visszahozták, kézen-lábon fogva hurcolták őket.Három-négy hétig dolgoztunk a brezsinkán, azután az " Aussenkommando"-ban, itt lapátoltunk, csilléztünk. Az itteni munka után kb. 6-8 hétig nem volt munkabeosztásunk ,ezen idő alatt napjaink nagyrészét appel töltötte ki. Rettenetes ideállapotban voltunk ekkor már, nem tudtuk mit hoz a következő pillanat. Szeptember-októberben napirenden voltak a szelektálások, igy kerültünk be a fürdőbe. Fentnevezett Schwimmer Helén a ruhakamrába kaptam beosztást. Ezt a helyiséget is csak egy drótkerités választotta el a ### krematóriumtól. Minden érkező transzport szelektálását láttam és azt is, amikor a kiválasztottakat bevitték az udvarra. A krematórium kéményeiből felcsapó lángokat és füstöt állandóan láttuk és folyton éreztük az égett hus és csont szagát. Az " Auná"-ban nappali és éjjeli schichtben dolgoztunk. Ebben ## " Auná"-ban Dr. Mengele, Dr. König, továbbá egy häftlingorovs, dr. Schuster szelektálta azokat, akiket az egyes lágerekben vagy munkástranszportba osztottak, vagy pedig már a lágerekben munkaképtelennek nyilvánitották. Napról-napra láttuk, hogyan folytak le ezek a szelektálások. Ez szörnyü volt, ilyen közelről látni a dolgokat és tudni, hogy mi történik a szerencsétlen kiválaszottakkal! A gyengéket kiválasztás után bekisérték egy kis kamrába, itt voltak még egy-két napig,amig az autó értük jött. Egy kis ablakon keresztül igyekeztünk nekik ennivalót bejuttatni. A szerencsétlenek kérdezgették tőlünk, hogy mi lesz velük, borzalmas érzés volt, amikor nem tudtuk őket megnyugtatni. Egy alkalommal volt itt egy nagyon sovány nő, két kis 12-13 éves kisleánnyal volt együtt, ezek is nagyon soványak voltak. Anyjukat a gázba szelektálták és a két gyermeket élve hagyták. Mindez csak azért történt,hogy még nagyobb fájdalmat okozzanak. A két kislány szörnyen sivalkodott, hogy anyjukkal akarnak menni, pedig tudva-tudták, hogy miről is van szó. A szerencsétlen kisleányokat talán egy óra hosszat is ütötte a felügyelőnő, vastag bottal verte őket, a gyerekek már egészen kékek voltak a veréstől, de végül is, amikor már félig ájultan feküdtek, megengedték nekik, hogy az anyjukkal menjenek. A gyerekek boldogan odarohantak anyjukhoz és együtt mentek a halálba.Sokszor a saját életünk kockáztatásával sikerült néhány embert megmenteni. Egy másik alkalommal egy lengyel nőt a gázba küldtek és két kisleányát transzportba tették. A kisleányok már átmentek a szelekción, anyjukat azután sikerült megmenteni és átvinni a gyerekekhez. Ilyesmi többször is előfordult,a risikó óriási volt, mert mindenütt SS-ek álltak. Néha egy éjszakán át 2-300 emberből sikerült négyet is megmenteni. Az állandó idegfeszültségtől alig tudtunk valamit enni.November elején hire járt, hogy valami megállapodás jött létre a foglyok kicserélése körül, akkor azután rövidesen beszüntették az elgázositást. Decemberben sürgősen széjjelszedték a krematóriumot. Mi akkoriban egy másik munkahelyen dolgoztunk, mivel azonban a krematóriumot látni akartuk, cseréltünk azokkal, akiket a krematórium széjjelbuntási munkálataival biztak meg. Beszélgettünk többször a 200 megmaradt "Sonderkommando"s férfivel, ezek azután mindent megmagyaráztak nekünk. Levittek két földalatti bunkerbe, itt szép tiszta, fehérre meszelt hosszu terem volt, a falon megszámozott fogasok voltak. Itt kellett a szerencsétlen páriáknak gyorsan levetkőzni, fürdéshez terelték őket. Ekkor már sajnos az áldozatok tudták, hogy miről van szó, mert férfiak nőkkel és gyerekekkel együtt vetkőztek le. Azután bekergették őket egy másik hasonló bunkerbe, ott rájuk zárták az ajtót. Volt a teremben négy rácsozott oszlop, ezekből az oszlopokból engedték be a gázt, fent kintről jött be a gáz és az oszlopokon keresztül, a rácsozaton át oszlott szét a gáz. ekkor kezdtek az emberek fulladozni. A gáz erősségétől függött, hogy mennyi ideig szenvedtek a szerencsétlenek. Az elgázositás 5-8 percig tartott, de volt egy eset, amikor egy magyar transzportot gyenge gázzal, 40 percig gázositottak. Egyszer 3000 emberből egy négy éves kisleány nem halt meg gázositás után, a " Sonderkommandos"-ok élve megtalálták, vizet adtak neki, de azután az Oberschaarführer lelőtte. Gázositás után kinyitották az ajtót, kiszellőztették,ventillátorokkal a gázt eltávolitották, egy kampós bottal hátulról ###huzták a hullákat. Az arra kiszemelt orvos, akkoriban egy munkácsi orvos volt, aki a saját fiát égette el,-kivette az aranyfogakat. Liften át 5-6 embert a földszintre hoztak; fent volt az öt kemence, 15 helyen égették el a hullákat. Egynegyed óráig, 30 percig tartott egy-egy égetés. A beérkező transzportok 70%-át a gázba, 30%-át pedig munkára vitték. Volt itt egy padlás, ahol bádogtartók voltak, rajtuk nevek és dátumok, ezekben az elégetett hullák hamvai voltak.Január 18.-án evakuálták a tábort, gyalog nekiindultunk, három napig gyalogoltunk, azután nyitott vaggonokba, 120 embert összezsufolva, bevaggoniroztak. Utravalóul két adag kenyeret, egy huskonservet, 1/4 margarint kaptunk. A nyitott vaggonokban egyik a másik lábán állott, verekedés, tüleked és egy talpalattnyi kis helyért. Később áttettek csukott kocsikba, ugyancsak 110-t egybe, ismét kaptunk 1/4 kenyeret, kis adag margarint és 10 személy részére egy konzervet. Nyolc nap után megérkeztünk Bergenbelsenbe. Szörnyü állapotok voltak itt, az emberek a földön feküdtek, illetve egymásra dőlve ültek. Minden tele volt tetüvel, dühöngött a tifusz, naponta 200 nő és cca 500 férfi halt meg. Mesélték, hogy volt eset, amikor egy félig halott embernek a másik felvágta a hasát és a beleit kiette. Nagyon sok budapesti volt itt, ezek iszonyuan szenvedtek a három heti gyaloglás után, a pestiek kevésbé birták a szenvedéseket. Majd mindenki tifuszos volt. Az utolsó két hétben nem kaptunk kenyeret,mesélték, hogy volt három vaggon mérgezett kenyér. Ezt egy SS elárulta, nem is osztották ki ezt a kenyeret.Április 15.-én megérkeztek az angol csapatok és igy megmenekültünk. Az egész tábor örömmámorban uszott, amikor azonban a magyar katonák neszét vették örömünknek, dühükben sok embert lelőttek még az utolsó pillanatokban. Az angolok áttettek azután a katonai barakokba, ezek már teljesen rendbe boltak hozva, a régi tetves blokkokat felégették. Sok pihenés,elsőrend# ellátás után teljesen visszanyertük testi kondiciónkat és igy megerősödve julius 14.-én cseh transzporttal utnak indultunk Prága, Pozsony érintésével Budapestre.Jövő tervünk: Palesztina!