Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fent nevezett előadja a következőket:
Kassán dolgoztam egy játékárugyárban. Nyolctagú családomat majdnem egyedül tartottam el kis heti fizetésemből. 1945. március 19-én, amikor a németek Magyarországot megszállták, éppen Budapesten voltam húgommal édesapám temetésén. Magyarországon attól a naptól kezdve zsidónak utaznia már nem lehetett, mégis két hét után, miután igazoltuk, hogy Kassán lakunk és édesapánk temetésére jöttünk csak Pestre, hazautazhattunk. Kassára érve munkát kapni már nem tudtam, mert zsidó munkást már nem alkalmaztak. Akkor már hoztak be a környező falvakból zsidókat Kassára. Április 22-én kezdték Kassán a zsidók összeszedését. Április 24-én engem és a családomat is a Téglagyárba vitték.Ez úgy történt, hogy rendőrök jöttek a lakásba és felszólítottak, hogy csomagoljunk. Megengedték, hogy ágyneműt, kevés ruhaneműt és élelmet magunkkal vigyünk. Értékeink nem voltak, így nem vehettek el semmit, másutt elvittek értékeket. Pénzt kértek tőlünk is, de nem volt.A Téglagyár deszkakerítéssel körül volt zárva és rendőrök őrizték. Zsidó rendőrséget is alakítottak, ezek felügyeltek a munkára. A munka maga abból állott, hogy latrinákat csináltunk és a nyitott fészereket, amelyekben el voltunk helyezve, igyekeztünk védőfallal ellátni. A városba is be lehetett egyeseknek menni a régi lakásukba, elhozni, amit még tudtak /élelmet, fát, stb./ Ilyen alkalommal meg lehetett volna szökni. Én akartam is, sőt édesanyám engedett is volna, de a szomszédok lebeszéltek, mondván, hogy ki tudja mi lesz velünk és látjuk-e még egymást, maradjunk együtt, amíg lehet. Így ottmaradtam. Többen szöktek. Bizonyára többeknek sikerült is, de el is fogtak állítólag egyeseket. A gettóban azzal biztattak bennünket, hogy valahová a Dunántúlra visznek majd és ott földmunkát fogunk végezni. Voltak, akik ezt el is hitték. Én szerettem volna hinni, de nem nagyon lehetett, hiszen SS őrmester járt be a gettóba és kutyakorbáccsal verte gyakran még az asszonyokat is. Magyar kapitány is járt be, ugyancsak kutyakorbáccsal. Akik bejártak a városba, tudtak maguknak és társaiknak élelmet és kisebb szükséges dolgokat hozni, ezt eleinte megengedték, később már a kapuban elvették tőlük a csomagokat. # hétig éltünk így a gettóban.Május 15-én reggel elkezdték a barakkok kiürítését. Délelőtt került sor a miénkre. A rendőrök teljesen levetkőztettek, mindent, ami még volt, elvettek és azután órákig vártunk a tűző napon, amíg a vagonok a téglagyárba megérkeznek. A vagonok délután 4-kor elindultak a kassai pályaudvarra és ott álltunk másnap délelőtt 11-ig, amikor a szerelvény elindult. A pályaudvaron iszonyú hőségben be voltunk zárva a vagonokba - 74 ember volt a mi vagonunkban - még az ablakok is zárva voltak. Ennivalónk az volt, amit magunkkal vittünk, nekünk nyolcunknak csak egy kenyerünk volt. Vizesvödröt nem adtak a vagonba. W.C céljaira volt egy vödör. A szerelvény Szloveszkón, Lengyelországon keresztül Auschwitz felé indult. Egyes állomásokon kinyitották az ajtót a vödröt kiönteni, két ember néha leszállhatott vizet venni, de nem mindig adtak, helyenként ehelyett egyszerűen azt mondták, hogy "dögöljetek meg szomjan". Egyik állomáson beadtak hat kenyeret, hogy osszák szét. Nekünk kenyerünk már nem volt, anyámnak volt 1 kg pászkalisztje, azt markoltuk ki a zacskóból és ettük. Szlovenszkó határán túl átvették a szerelvényt a németek. Ekkor már tudtuk, hova megyünk.Birkenauban SS katonák és csíkos egyenruhás Häftlingek fogadtak. Utóbbiak lekergettek mindenkit a vonatról, és a csomagokat kezdték ledobálni azzal, hogy majd utánunk hozzák. Édesanyám megfelezte a megmaradt kis lekvárunkat és nekem adta az egyik felét, mert akkor már tudtuk, hogy el kell válnunk. Ezt se tarthattam meg. A vagonból kistestvéreim már előre leugráltak, anyám még ottmaradt, hogy elintézze a holmik lerakását, én is segíteni akartam neki, de mire odafordultam hozzá, már ő sem volt ott. Azóta sem tudok róluk. Bennünket fiatalokat a fertőtlenítőbe vittek, megnyírtak, ruhánkat elvették, csak a cipőt hagyták meg és a nadrágszíjat. Később a cipőt is elvették, és facipőt adtak helyette. Csíkos ruhát adtak, egy inget és alsónadrágot. Elvezettek egy blokkba, melyben 500-an voltunk. Ez már transzport-blokk volt, azzal a rendeltetéssel, hogy néhány nap múlva továbbinduljon. Enni aznap már nem kaptunk. Másnap reggel kaptunk egy korty keserű kávét, délben valami ürü ételt, valami rossz-szag korpás dolog volt, amit nem lehetett megenni, kenyeret nem kaptunk, csak utolsó nap egy kis darabot. Az indulás napján megkaptuk az ebédet és sorba állítottak bennünket a kapuban. Ott mindenki kapott egy fél kenyeret, 1 db. szalámit és 10 dkg. margarint. Ruhánkat is becserélték melegebbre, ujj inget, alsónadrágot és kabátot adtak. Ötvenünket tettek egy vagonba.Másnap megérkeztünk Wolfsbergbe. Ott már hideg volt. Az állomástól messze voltunk, 14 km-re. Német katonák kergettek bennünket, nehéz volt menni, ütöttek. Enni nem kaptunk. Kis sátrakban, 20-a csoportokban lefekhettünk. Másnap összeírták a nevünket és foglalkozásunkat, délben kaptunk egy kis levest, este valami sűrűbb levest, 1/# kenyeret és margarint. Másnap megkezdődött a munka. Nagyon hideg volt, esett az eső. Barakk-oldalakat hordtunk, kergettek bennünket, minden sarkon SS-katona állt. Némelyik vastag doronggal akkorákat ütött rajtunk, hogy akit ért, annak betört a feje.

Kifosztás