Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fent nevezett előadja a következőket:
Édesapám textilkereskedő, ő tartott el. Hál' Istennek, mindenkit megtaláltam itthon.1944. június 4-én bevonultam munkaszolgálatra Hangonyba. Itt összesen hat napig voltam, Vitéz Bányai József zászlós és Szilágyi zászlós parancsnokok, nagy antiszemiták voltak, ők csinálták azt az emlékezetes kerítéses látogatást, amikor a hajógyári szigeten fegyveres őrök állották körül a munkaszolgálatosokat és csak a drótkerítésen át lehetett néhány percig beszélgetni a munkaszolgálatos hozzátartozókkal. A szigeten az utászokkal voltunk együtt, innen továbbvittek a Zách utcai 101/503 gépkocsizó szeróba. Itt elég jó volt a helyzet. Három parancsnokunk volt: Lukács György hadnagy, sokat tett értünk, Rónaszéki László zászlós ugyan nyilas volt, de elég rendesen viselkedett és végül Kósa György zászlós, mindent megtett a zsidókért. Kiszöktetett a téglagyárból nőket. Ő vitt el bennünket a Józsefvárosi pályaudvarra és ezzel az utolsó lépésével mindent elrontott, ami jót velünk tett.1944. november 28-án bevagoníroztak a Józsefvárosi pályaudvaron. 72-en voltunk egy vagonban. Nagyon keserves utunk volt, csak az induláskor kaptunk egy kenyeret, Hegyeshalomnál egy kevés vizet, élelmet azonban ezután már nem is kaptunk az úton. A németek még a pesti pályaudvaron vettek át, ők adtak először élelmezést Zürndorfban. Itt állottunk fél napig, itt találkoztunk az első zsidó hullákkal. Egy német százados beszédet intézett hozzánk, szerinte úgy fogunk élni, mint a civilek, mindenki saját szakmájában fog dolgozni, pénzt is fogunk keresni, ez természetesen mind csak humbug volt. Utána a parndorfi repülőtéren állt meg a vonat, itt elválasztották az engerauiakat a bruckiaktól. Tudomásom szerint Engerauba 3200 ember ment.December 2-án az engerauiakkal megérkeztem Engerauba, betettek egy kis szobába 160 embert. Ágy, szalma, takaró nem volt. Itt kaptunk először meleg ételt. Az első időkben sáncot ástunk, utána fakitermelés és erdőirtás következett. Reggel 5-kor volt az ébresztő, utána reggeli, 6-kor indulás a munkahelyre. Közel a magyar határhoz sáncot ástunk egészen du. 6-ig, az ebédet is kint kaptuk meg. Élelmezésünk nagyon siralmas volt. Eleinte volt még hámozatlan burgonya, 50 dkg kenyér, reggelre 2 dl feketekávé és 2 dkg margarin. Később már csak burisleveseket kaptunk vagy pedig marharépát, tiszta vizet, vacsorára ugyanezt. Később áthelyeztek bennünket egy civil magyar ember házába, a nyitott padlásra. Ekkor már az erdőben dolgoztunk, fát vágtunk, cipeltük a nehéz rönköket, fűrészeltünk és elszállítottuk a fát. A téli nagy hidegek beálltakor a munkaidőt du. 3 órára tették. A legrosszabb időben, sárban, esőben, hóban is ki kellett vonulnunk, minden felszerelés nélkül voltunk. A politische leiterek és SA-legények ütöttek-vertek, halomszámra gyilkoltak. Úgy tudom, már elvették méltó büntetésüket. A mi politische leiterünket azt hiszem még nem tartóztatták le, emlékezetem szerint Baumgartennek hívták.Egész télen ezt a munkát végeztük, mindig kevesebb lett az ellátásunk, margarint már csak minden harmadik napon kaptunk, a kenyér is 30 dkg lett később. A helyzet folyton rosszabbodott.Sok embert végeztek ki, nemcsak szökés kísérlete miatt, teljesen ártatlan embereket lőttek agyon, csupán élvezetből, szadizmusból. Soknak azonban mégis sikerült megszökni. Magam is megkíséreltem, egy vonatra akartam felugrani, vonat azonban nem jött.A 29. századból Engerauból egy időre elkerültem néhány társammal együtt, akiket az N. S. K. K. alakulathoz kivezényeltek. Ott jobb ellátásunk volt, viszont a szállás annál rettenetesebb. Engem azután betegség miatt visszaküldtek Engerauba. Ez 1945. január 16-án volt. Ismét a 29. századhoz kerültem vissza. Az utolsó héten a konyhán dolgoztam március 20-28-ig, mint rádiótechnikus, ott összeszedtem magam. Előzőleg ugyanis súlyos hasmenésen estem át. A revier egészen kezdetleges állapotban volt, nem volt gyógyszer, az egész revier tetűfészek volt, aki oda befeküdt, élve nem igen jött ki. Volt egy betegszázad, oda tették a legyengülteket, azok még kevesebb kosztot kaptak. Mikor Engeraut elhagytuk, a betegszázadot kivégezték, kb. 600-an lehettek a visszamaradt betegek.Fertőtlenítés, fürdés minden hónapban egyszer volt. Egy alkalommal meleg víz helyett gázt engedtek csupa viccből. A forró fürdőből ki kellett rohannunk a hidegbe, sokan kaptak akkor tüdőgyulladást, sokan ebbe is belehaltak.Március 28-án gyalog elindítottak Engerauból, kaptunk az útra 60 dkg kenyeret és 5 dkg maragarint. Ez három napra szólt. 32 km-t gyalogoltunk egyfolytában. Rettenetes éjszakánk volt. Deutschaltenburgig meneteltünk, útközben, aki nem bírta a gyaloglást és egy kicsit lemaradt, lelőtték a politische leiterek és SA-k. Rettenetes vérengzések voltak, ártatlan embereket is lelőttek, egyszerűen beleelőttek a sorba. tudomásom szerint 260 embert lőttek ki.Deutschaltenburgban behajóztak. Itt találkozutn össze a bruckiakkal, azoknak sokkal jobb dolguk volt élelmezés és bánásmód szempontjából egyaránt. Uszályokra raktak bennünket. Élelmiszert nem kaptunk. Következett egy szörnyű nyolc anpos hajóút, egy gramm élelem nélkül érkeztün meg Mauthausenbe. Útközben Bécsnél többen megkíséreltük a szökést, többnek sikerült is, néhányatt elkaptak és rögtön lelőtték. A hajóúton rengetegen éhenhaltak, valóságos halálút volt ez. Itt a hajón vettek át az SS-ek. Kiszállásnál aki nem iparkodott vagy nem tudott elég gyorsan kiszállni, egytől egyig belökték a Dunába. A betegeket, akik nem bírták az utat, szintén kilőtték.Április 10-én érkeztünk meg Mauthausenbe. Óriási sátorban helyeztek el. 16-17.000 zsidó häftling volt itt, rengetegen a szabad ég alatt háltak, már nem jutott hely, a sátorban még ülni sem lehetett. A megérkezést követő hajnalon indulási parancsot kaptunk Dachauba, ezt azonnal lefújták, mert közben a szövetségesek elvágták az utat.Mauthausenben már nem kellett dolgoznunk, az élelmezésünk nagyon gyenge volt. A napi fejadag: 2 dl feketekávé, 8 dl répaleves és 2-3 dkg margarin vagy húskonzerv, 6-12 dkg fűrészporkenyér. Tömegesen kezdtek hullani az emberek, az SS-ek is sokat lelőttek. A revierben rettenetes állapot volt, piszok, tetű, flekk, hullák az élőkön rajta feküdtek, szörnyű zsúfoltságban. Orvosi kezelés, gyógyszer egyáltalában nem létezett. Itt majdnem mindenki meghalt.Április 16-án indulási parancsot kaptunk Günskirchenbe. A 16.000 ember három turnusban ment el, az első csoporttal mentünk mi is, 5000-en. A betegeket otthagyták és azok jórészt élelemhiány mitta, mievel egyáltalában nem kaptak enni, a revierben meghaltak. Arról nincsen pontos képem, hogy mennyi beteg maradt a revierben.Az utat Günskirchenbe, mely 60 km, 3 nap alatt tettük meg. Kétszer volt szabad ég alatti pihenő, útközben csak egyszer kaptunk ellátást, háromnapos megsavanyodott, megerjedt répalevest kaptunk, rengetegen kaptak tőle hasmenést és ebben pusztultak el. Az SS-ek, akik nem bírtak menni, rengeteget kilőttek, tudomásom szerint az elindult 5000 emberből 600 embert lőttek ki, csupán kedvtelésből, ha valaki nem tetszett nekik, kilőtték. Útközben fűvel, repcével táplálkoztunk, aki ezért kilépett a sorból, abba is belelőttek.Megérkeztünk három nap után Günskirchenbe. Az első nap szabad ég alatt aludtunk, bőrig áztunk, utána bevittek bennünket egy barakkba, ahol 300 embernek volt férőhely, mi pedig 1800-an voltunk. Szalma, takaró nem volt, ülni sem lehetett, az emberek egymást gyilkolták és ütötték egy kis helyért, egészen elállatiasodtunk. Az ellátás rettenetes volt, naponta 2-3 dl marharépaleves, víz, néha fekete, 12 dkg kenyér. Appell is volt, néha éjjel 2-kor kellett felkelnünk. Az SS-ek lövöldöztek, csak úgy kedvtelésből. Egyetlen latrinája volt az egész tábornak, úgyhogy a rengeteg hasmenéses ember meghalt. A dolgát nem végezhette el kint senki sem, mert akkor is belelőttek az SS-ek. Vizünk egyáltalában nem volt, mosakodás nem létezett, nagy sorbanállással lehetett néha-néha fél liter vízhez hozzájutni. Ez nagy kincs volt! Teljesen eltetvesedtünk, flekkel a revierbe vittek mindenkit, állítólag ott kivégezték a betegeket. A revierben eleinte naponta kb. 200, később pedig már 600 halott volt. A hullákat bedobták egy gödörbe, otthagyták temetetlenül.A felszabadulás előtt két nappal kaptunk ajándékcsomagot a franciáktól, egy csomagot 31-en, de nem kaptuk meg, jó részét ellopták a kápók vagy az SS-ek. Akkor érkeztek meg az első békehírek, akkor már mindenki olyan volt, mint egy élő csontváz.Május 3-án megszökött az SS-őrség. A häftlingek kifosztották az élelmiszerraktárat és megindultak ki az országútra. A betegek ottmaradtak élelem nélkül, köztük én is. 4-én bejöttek az amerikaiak. Személyenként 85 dkg-os húskonzervet osztottak ki, mindenki ész nélkül nekiesett az ételnek, természetesen a legyengült szervezetek ezt nem bírták el, hasmenést kaptunk, tömegesen haltak meg akkor az emberek.Utána még egy napig maradtunk betegek a barakkban 200-an. Remek ellátást kaptunk ezután az amerikaiaktól, tejeskávét, kekszet, tejberizst stb.Günskirchenből teherkocsi vitt bennünket gyengéket, betegeket. A halottakat az amerikaiak temették el. Elszállítottak bennünket Nörschingenbe, egy repülőkiképző laktanyába, ahol láger volt. A betegeket rögtön felvették a kórházba. Itt csodákat műveltek az amerikaiak, pillanatok alatt kórházat szerveztek, remek felszerelésű kórházat, orvosokkal, ápolókkal, gyógyszerekkel. Az amerikai orvosok mindent elkövettek, amit csak tudtak. Később német vételezés volt, német raktárakból kaptunk élelmet. Német szanitécek és ápolók voltak. A német orvosok nagyon lelkiismeretesen és jól kezeltek bennünket. ekkor kezdődött egy rettenetes kosztolás, állandóan bab és borsó, ebbe nagyon sok ember belepusztult, a gyenge szervezetek nem bírták el ezt a kosztot. Csak 5 dkg kenyeret kaptunk, a város szállította az élelmet. Sokat éheztünk itt, mindent elpanamáztak a német szanitécek.Az első transzporttal románok, jugoszlávok, csehek, franciák indultak. Később a lágert teljesen kiürítették, ettől kezdve a koszt a kórházban megjavult kissé. Az amerikaiak a saját raktárukból külön kosztfeljavítást adtak, konzervet, kekszet stb.Az 1. sz. amerikai kórházból áthelyeztek a 11-be. Én 32 kg-ra fogytam le, élő csontváz voltam és csak az amerikai remek gyógykezelésnek köszönhetem, hogy felépültem. Injekcióztak, 56 300 köbcentis vérplazmát kaptam, egy ilyen vérplazma itteni értékben kb. 10.000 pengő.Július közepén tudtam csak megmozdulni, felállani. Az első időkben eszméletlenül feküdtem, a gyenge kórházi ellátást pótolta az amerikai kórházból kapott maradék. Sokszor kaptunk amerikai szeretetcsomagot is.Hörschingben maradtam egészen augusztus 7-ig. Ott elvesztettem rokonaimat, még akkor is sokan haltak meg gyengeségben. Utána Wels-Lichteneggbe helyeztek el. Itt megtalálták azt a parancsot, amely szerint a felszabadulás előtt két nappal az összes günskircheni zsidókat a kőbányába kell elvinni és ott felrobbantani, ezt azonban a német százados már nem merte megcsinálni.A 221-es dep. tábori kórházban magyar orvosok és magyar szanitécek kezeltek, magyar leventék. Ellátásunk itt német volt a welsi polgármestertől kaptuk, az ellátás jó volt, magyar konyha volt. Később kijárást kaptunk a városba, kitutaltak ruhákat is. Sajnos, hazavitelünk ügyében nem tettek semmiféle intézkedést és reménytelennek is látszott hazajövetelünk. Ott kaptam először hírt szüleimről. Rengeteg vöröskereszt-levelet írtam haza, de egy sem érkezett meg. Kénytelen voltam elhatározni, hogy illegális úton fogok hazajönni. Az ottani kó###aszemélyzettel 26-an indultaunk el magyarok, augusztus 28-án, pontosan kilenc hónapra elvitelünktől számítva. Linzben teherautóval mentünk, volt ott cseh, román és magyar csapat, ezeket még aznap délben bevagonírozták. Budweisben átvettek a csehek és az orosz katonaság. Kiderült rólunk, hogy magyarok vagyunk és a magyarok még előbb útnak idíttattak. Ott egy másik magyar csapattal együtt két személyvagonban összesen 56-an voltunk, az ottani vöröskereszttől elég jó ellátást kaptunk az útra.Átjöttünk Prágán, Brünnön, mindenütt elsőrendű ellátást kaptunk, Pozsonyban szerencsénk volt, mert az orrunk előtt ment el a vonat, amely karambolt kapott.Jövő terveim: Azonnal munkába állok a szakmában. A viszonyoktól függően vagy itt maradok, vagy pedig Palesztinába vagy Dél-Afrikába megyek.

Kifosztás