Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fent nevezett előadja a következőket:
Vaján 44 zsidó család lakott. Kovácsműhelyem szépen volt berendezve, volt három garnitúra gépem, saját, ugyancsak szépen berendezett házam volt. Családommal együtt nagyon szépen meg tudtunk élni. Feleségemmel, fiammal, menyemmel és unokáimmal együtt voltam a gettóban, Auschwitzban még fiammal együtt voltam, azóta egész családról semmit sem tudok. Nálunk is természetesen csillagviseléssel kezdődtek a zsidóellenes intézkedések, egyébként semmi különösebb esemény nem történt, legalábbis eleinte, a németek bejövetele után. Húsvét után való nap, vasárnap a tábori csendőrök bejentették, hogy másnap elmegyünk a faluból. Összeszedték ez alkalommal az aranyat, ezüstöt, órát, pénzt. Hétfőn jöttünk el otthonról, szekéren Kisvárdára. Mindent, amit csak tudtunk, elhoztunk magunkkal.A kisvárdai gettóban nagyon sok környékbeli helység zsidóságát tömörítették össze. Mi egy faraktárban laktunk, onnan bevittek a városi gettóba, ahol lakásokban voltunk elhelyezve. Tábori csendőrség őrizte a gettót, akik minden látható ok nélkül ütötték-verték a népet. Egy bakti származású hitsorsos megmérgezte magát, mert félt a veréstől, ugyanis előtte való nap Fried nevű madai embert agyonverték a csendőrök. A zsidótanács: Kohn Samu, Burger állatorvos stb., nem a legkifogástalanabbul végezték munkájukat. 3000 zsidó volt a kisvárdai gettóban, úgy tudom senki sem szökött meg.Május első napjaiban kezdtek transzportokat alakítani. Mi az elsővel mentünk 1500-an. Előzőleg két motozáson estünk át, a városban és az állomáson. Elszedtek tőlünk minden ágyneműt és felesleges ruhadarabot.Május 5-én indultunk el, 87-en utaztunk egy vagonban, induláskor csak kevés vizet kaptunk, WC-vödrökről sem történt gondoskodás. Az úton - úgy tudom -, senki sem szökött meg, halálesetre sem tudok visszaemlékezni. Csendőrök kísértek, továbbá leventék is, egészen Kassáig, itt a németek vették át a szerelvényt. Kasán kinyitották a kocsikat, vizet kaptunk. Kérdeztük, hová visznek bennünket, erre azonban feleletet nem kaptunk. Én ennek dacára megkérdeztem az egyik SS-t, megfenyegetett, hogy ha mégegyszer kérdezek valamit, agyonlő.Május 11-én reggel megérkeztünk Auschwitzba. A csomagokat le akartuk tenni, nem engedték. Én együtt maradtam egyik fiammal, vele együtt mentem a munkabírók csoportjával. Jóltáplált ember voltam, akkoriban még 40-45 évesnél többnek nem néztem ki. Bevittek a fürdőbe, levágták a hajunkat, csíkos häftlingruhát kaptunk, majd utána az A-lágerben helyeztek el, egy blokkban 900-at, 16-an voltunk egy kétemeletes koján. Szörnyen össze voltunk zsúfolva, takarónk sem volt. Azután áttettek a 9-es barakkba 700-unkat, és vasmunkásként kiszortírozva elvittek Thielbe. Hat napig tartott ide az út, a wehrmacht kísért, ők szereztek nekünk ennivalót a többi megérkezett magyarországi transzporttól, így az úton nem koplaltunk. 70-en utaztunk egy vagonban.Megérkezve Thielbe (Franciaország), munkáslágerekben voltunk elhelyezve, egy blokkban 240-en. Később építették a többi blokkokat, megérkezésünkkor ugyanis csak három blokk volt még, ehhez még 12-t építettek. A láger egy völgyben volt megépítve. Mindenkinek jutott külön ágy és takaró is. Ellátásunk: reggel keserű kávé, délben 7 dl leves, esetleg 1 liter, a kenyér eleinte 1/3-ad volt, később 1/5-öd, ehhez margarin, vaj vagy wurst. Nehéz vas- és kőmunkát végeztünk. Az én beosztásom a kovácsműhelyben volt. Reggel 5-től este 5-ig dolgoztam. A munkánál való bánásmód ellen nem volt kifogás, német mesterek voltak itt, néha még ennivalóhoz is juttattak. Három SS kísért a munkára, ezek ellen sem volt panaszunk. Volt egy SS, akit "Apánk"-nak hívtunk, saját pénzén is hozott kenyeret nekünk. Mi is bányában dolgoztunk, de dolgoztak a bányában kőmunkások. 350-en voltak ezek, mi pedig 16-an. A kőmunkásokat nagyon hajszolták és igen rosszul bántak velük, különösen az úton, munkából jövet, sokat közülük agyon is lőttek.Egészen október 10-ig voltunk itt, ekkor az amerikaiak közeledtek, sőt, elmenetelünk után már fél óra múlva a láger el is volt foglalva. Vonattal vittek el bennünket, 5 napig utaztunk. Az úton elég jól voltunk ellátva és kielégítő módon érkeztünk meg Kochendorfba. Útközben bombatámadás ért, itt szereztem egy láblövést. Megérkezve itt sem volt még akkor elegendő barakk, itt is mi építettük fel a barakkokat. 1700-an voltunk egy barakkban, ezek közül 700-an magyar és lengyel zsidók, mindenki külön ágyban aludt, takarónk is volt. Rengeteg volt a tetű, mindenfelé piszok, a flekk már kezdett járványszerűen fellépni, sokan haltak meg. Ellátásunk a thielihez volt hasonló, azzal a különbséggel, hogy a munkások itt vasárnap több kenyeret kaptak. Itt is vasmunkás voltam, gyári vasmunkás, napi 12 órát dolgoztam. Egész föld alatti város volt itt. 333 méternyire a föld színe alatt volt a munkahelyem. A munkánál elég jól bántak velünk, civil német munkásokkal dolgoztunk együtt, akik nem voltak hozzánk rosszak, sem a mérnökök és mesterek, sőt, az SS-ek sem bántottak.Április 15-én ismét közeledtek az amerikai csapatok, már csak 40 km-re voltak tőlünk, így elvittek Dachauba. Öt napig utaztunk, az úton semmi ennivalónk sem volt, úgyhogy már a harmadik napon a mi vagonunkban 17 halott volt, a negyedik napon pedig 22, ezek mind éhen pusztultak el. Szörnyű utazás volt ez, vizünk sem volt, ráadásul nagy bombázások is voltak az úton. 350-en indultunk el vonattal, kórházisták, ebből a csoportból talán csak 120-an maradtunk meg. Gyalog is jöttünk tovább, 700 ember. Két nagy szekeret megraktak ruhaneművel, a szekereket 10-10 ember húzta 180 km távolságra. Ennyire van Kochendorf Dachautól. A 700 emberből kb. 300 ember meghalt. Tudomásom szerint 32-en megszöktek, a többit agyonlőtték és agyonverték az úton.Megérkeztünk Dachauba, itt csak néhány napig voltunk, 300-an egy barakkban, egy ágyon hárman-négyen. Dachauban nem dolgoztunk. Hajnali 3 órakor volt ébresztő, 8 óráig álltunk appellt, akkor kaptuk meg a reggelit, keserű kávét, délben levest. A kenyér nagyon kevés volt, 1/6, 1/7. A stubältester egy alkalommal úgy pofonvágott, hogy a fogam kirepült, nem tudtam elég gyorsan a lábam az ágyon elhelyezni. A legyengült szervezetek sorra diarét kaptak, nem győzték a halottakat kivinni, naponta 10-12 halottunk volt. Az amerikai csapatok egyre közeledtek. Hallottuk, hogy parancs érkezett, mely szerint az összes zsidókat ki kell irtani.Elvittek bennünket Waldseebe (Tirol határszéle). Azzal a tudattal mentünk, hogy elintézni visznek el bennünket. Április 30-án, egy nap múlva, elvezettek bennünket valami vízhez. Volt itt egy cca. 20 m hosszú és 10 m széles gödör, itt akartak bennünket kivégezni. A gépfegyverek már fel voltak állítva. Az állomásfőnök a legkritikusabb pillanatban kerékpáron odaérkezett és közölte, hogy itt vannak az amerikaiak, a háború elmúlt. Erre az SS-ek mind elszöktek, csak egy maradt ott. Az elmenekült SS-ek helyett bajor katonák érkeztek, akik másnap visszakísértek az állomásra, ott voltunk aznap, a harmadik napon elszállítottak bennünket Garnischpartenkirchenbe. Gyönyörű vidékeken jártunk! A kísérő német katonák közül hátul az egyik elkiáltotta magát (később kitűnt, hogy magyar volt), hogy szabadok vagyunk, mehetünk oda, ahová akarunk.Az amerikaiak helyeztek el azután egy nagy kaszárnyában, ahol igen rendes elbánásban és ellátásban volt részünk. Hat hét után a kaszárnyát feloszlatták, később az SS-eket hozták ide, bennünket pedig elvittek Seebadba. Három hétig voltam az itteni kórházban, azután az amerikaiak áttették a kórházat, így elkerültem Münchenbe. Itt voltam négy hétig egy szanatóriumban. Hallottam, hogy indul egy cseh transzport, már nem volt maradásom, elindultam velük és Prágán át jöttem haza.Jövő terveim: Mik lehetnek egy öreg, beteg embernek, családja nékül a tervei? Szeretnék hazautazni.

Kifosztás