Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fentnevezett előadja a következőket:
Mezőcsát 500 zsidó lakost számlált, akik többnyire jómódban élő lateinerek, kereskedők, iparosok voltak. Édesapám a Borsod Megyei takarék igazgatója volt. Ketten voltunk testvérek / bátyám már itthon van/, házunk is volt, nagyon jó anyagi körülmények között éltünk., mindaddig, amíg 1939-ben édesapám meghalt, azóta fatelepünk volt, édesanyámmal együtt szerényen éltünk az üzlet jövedelméből.1944. március 19-én, a németek bejövetelekor Papp László volt a főszolgabíránk, a kiadott rendeleteket csak vontatottan hajtotta végre, nem lehetett ellene kifogás. Április végén megszervezték a gettót és elhelyeztek a község egyes kijelölt utcáiba. Ide szállították be a környékbeli zsidóságot is, úgyhogy kb. 600-700 család lehetett itt. Tábori csendőrök és zsidó rendőrök őrizték a gettót. Bevihettünk magunkkal mindent amit csak elbírtunk, bent a gettóban azonban gyakori házkutatásokat tartottak arany, pénz, stb. után kutatva. A házkutatást tartó detektívek munkájuk közben vertek is, minden értékes holmit elszedtek. A zsidótanács: Kolozs Jenő stb. rendesen viselkedtek. A gettóból senki sem szökött meg, csak természetes halál fordult elő. Munkára nem vittek ki. A főszolgabíró azt mondta, hogy úgy rendezkedjünk be, hogy egész télen át is itt maradunk. Május közepe táján elvittek a diósgyőri téglagyárba, vonaton, ami belefért a hátizsákba, el lehetett vinni. Minden apró holmit elszedtek, ami csak értékesnek látszott. A téglagyári barakk, ahol el oltunk helyezve, oldalt nyitott volt, a földön feküdtünk. Bent kibírhatatlan volt a levegő, már nem is fértem el, inkább a mezőn aludtam. Közhonyha is volt itt. Itt sem dolgoztunk. Itt már SS-ek voltak, ezek is vertek, annyira vertek, hogy több ember ennek következtében meg is halt / nevekre sajnos nem tudok visszaemlékezni/. Még itt sem árulták el utunk célját, csak mi reméltük, hogy az ország belsejébe visznek el munkára. Beosztották az egyes transzportokat, mi a negyedik transzporttal mentünk. Vagononként 75-en mentünk, induláskor kaptunk vizet. Kassáig csendőrök kísértek, ott a németek vettek át. Itt már láttuk,. Hogy Lengyelország felé vezet az utunk. Június 8-án megérkezve a délutáni órákban Auschwitzba, leszállítottak, a csomagokat azonban mind fent kellett hagynunk a kocsikban. Leszállva hármas sorokban felálltunk, én édesanyámmal voltam együtt, azonban csakhamar egy német tiszt különválasztott, azóta sem tudok szegény édesanyámról. Bevittek a fertőtlenítőbe, levágták a hajamat, adtak egy rongyos ruház és azután beraktak egy barakkba. Először az A lágerbe kerültem, egy blokkban a padlón feküdtünk, ágyak nem voltak. Itt még nem dolgoztunk. Az ellátás a szokott szörny német lágerellátás volt. Appelhez hajnalban felkeltettek, utána órákig álltunk az appel placcon, délután ez megismétlődött. Nagyon rosszul bántak velünk, ütöttek-vertek. A krematóriumról csak hallomásból tudok. Tíz nap múlva munkástranszporttal kb. 800-unkat elvittek Plassauba /Krakko mellé/. Két napi utazás után, melyet 50-es vagononkénti létszámmal tettünk megérkeztünk. Plassauban ugyancsak barakkokban helyeztek el, itt már voltak priccsek, szalmazsák, pokróc is létezett. Ellátásunk: vízben főtt gerstli, 1/4 kenyér, zulag. Appel itt is reggel-este volt Munkánk csákányozásból, kőhordásból állt, 12 órás napi munkaidő mellett. Nagyon nehéz munkánk volt, a felügyelők minden ok nélkül vertek, ez valóságos poklok pokla volt. Krakkóban, ahová mi közel voltunk, lázadás tört ki, a lágert kiürítették és újból visszavittek Auschwitzba. Ismét két napig utaztunk, egy-egy ember kapott csak útravalóul kis szeletke kenyeret. Megérkezéskor újból fertőtlenítettek, ismét lenyírták a hajunkat és B3. lágerben helyeztek el, kb. 1000-en voltunk ismét nem volt munka, az appel töltötte ki napjaink jórészét. Augusztus végén gyakoriak voltak a szelektálások. Szeptember 2-án 500-unkat beosztottak ismét transzportba és elvittek Augsburgba. A négy napos útra egy egész kenyeret, vurstot kaptunk, talán 60-an lehettünk egy vagonban. Megérkezéskor a repülőgépgyár épületében helyeztek el, mindenkinek jutott külön priccs és takaró. Ellátásunk itt is a szokott lágerellátás volt. Én gyárban montázsban dolgoztam, könnyű ülő munkám volt, mindig nappal dolgoztam, 12 órán át. A bánásmód elég jó volt, német civil mestereink voltak, de dolgoztunk civil németekkel együtt is, nem volt szabad velük érintkezni, ennek ellenére titokban ennivalót csempésztek be nekünk. Egészen április 10-ig dolgoztunk itt, innen azután az amerikai serek közeledtére elvittek Mühldorfba. Vonaton mentünk, 70-en egy vagonban, 500-an. Öt napig utaztunk, az első két napra kaptunk csak kosztot, azután nagyon éheztünk már. Mühldorfba megérkezve, munkánk burgonyavermek felásása volt. Az itt eltöltött két hét alatt ugyancsak barakkokban voltunk elhelyezve, ketten egy ágyban, takarónk volt, öthatod kenyeret, kis darabka vajat, vagy sajtot kaptunk, ebéd nem volt, vacsorára kaptunk zupát. Április 30-án az amerikai front már egészen közel volt, ismét bevagoníroztak, 70-et egy vagonba. A mellettünk lévő waldlágerrel együtt vittek el. Tologattak jobbra-balra, míg végre útközben, május 5-én az amerikaiak felszabadítottak. Z amerikaiak vittek el azután Feldafingba, az itteni lágerben töltöttünk el három hónapot. Kb. 2000-en lehettünk itt, nagyon jó ellátásban és bánásmódban volt részünk. Szeptember 8-án egy 800-900 főből álló transzporttal jöttem el. Prágán, Pilsenen, Pozsonyon át érkeztem Budapestre. Jövő terveim: Szeretném itt Budapesten folytatni gimnáziumi tanulmányaimat.

Kifosztás