Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fent nevezett előadja a következőket:
Otthon hatan voltunk testvérek, most csak ketten maradtunk meg. Én az urammal együtt kerültem a gettóba, azt mondhatom, hogy sajnos a magyar csendőrök sokkal rosszabbak voltak a németeknél is. Az utolsó fillérünkig mindenünket elszedték tőlünk, csak egy takarót és valami ennivalót hozhattunk magunkkal, a saját csendőrjeink voltak a házunkban, az uramat behajtották többedmagával a templomba, ahol puskatussal ütötték, verték őket, hogy mit szenvedtem ez alatt az idő alatt, ez a jó Isten tudná csak megmondani, négy hétig voltunk gettóban, majd elvittek bewaggonírozni, kevés német, többnyire magyar végezték ezt a szégyenteljes munkát, az utcákat lezárták és a lakosság úgy bámult bennünket, mint a látványosságot, majd 78 embert gyömöszölve egy waggonba, öreget, gyereket vegyesen, elindítottak bennünket sötét sorsunk felé. Vizet az úton nem kaptunk, Kassán átvettek bennünket a németek. Majd három napi szörnyű utazás után megérkeztünk Auschwitzba. Itt, amint megérkeztünk egészen elkábultunk az eseményektől, melyek gyorsan, szempillantások alatt követték egymást. Azonnal leszállítottak bennünket és máris elválasztották a férfiakat tőlünk, majd az öregeket. Mi testvérek össze voltunk fogózva és mégis elszakítottak bennünket egymástól. Majd tovább vittek bennünket fiatal életerőseket a fürdőbe, levetkőztettek, teljesen szőrtelenítettek, majd teljesen meztelenül kellett ott állnunk várni a sorunkra, német tisztek is voltak jelen. Hogy mi mit éreztünk, azt élőszóval nem lehet kifejezni. Később kaptunk egy szál szürke rabruhát, felemás férfizoknit, kendőt nem volt szabad a fejünkre tenni, ha szereztünk magunknak valamit közben, azt egy hét múlva újra elszedték. Megérkezésünk után két napig nem kaptunk sem enni, sem inni. Bevittek egy lagerba, ott voltunk 600-an egy Blockban, egy ágyban tizen feküdtünk, egy hét múlva kerültünk egy másik Lagerba. Akkor azt hittük, hogy már a krematóriumba visznek, de ez alkalommal tévedtünk, mert a hármas Blockba vittek, egy párnap múlva megtudtam, hogy a nővérem a hatosban van, akkor átszöktem hozzá, két kis hugom is ott volt. Közben állandóan folytak a szelektálások, szörnyű félelemben éltünk, ez a félelem kísért bennünket elejétől mindvégig, de itt szerencsénk volt, mert az egyik választás alkalmával mind az ötünket, a sógornőm is ott volt, transzportba választottak, egy hétre azután átvittek bennünket a D. lagerba, mert nem volt vonatunk. Egyszerre jött Drechalerné, az óriási vérebével, mindenkit levetkőztetett, még a cipőinket is elvette, teljesen meztelenül álltunk több órát, már akkorra egyikünk sem gondolt az életre, elkerülhetetlennek látszott a gázhalál, nagysokára azután mégis kaptunk egy szál ruhát, de mezítláb több mint egy hétig voltunk itt. Rettenetes helyzetben éltünk itt, reggel 8 órakor kezdtük meg az appell állást az udvaron, víz nem volt, mosakodásról szó sem volt, ha inni akartunk, csak a pocsolyából lehetett, szenvedéseinket leírni sem tudom, egy nap azután appell után kivittek bennünket az állomásra és bewaggoníroztak, majd kaptunk az útra rendesen élelmet, ötvenen utaztunk egy waggonban, 2800-an indultunk el, az úton lekapcsoltak bennünket, 500-at és így kerültünk el Lübberstadtbe.Itt nagyon rendesen fogadtak bennünket, elsők voltunk a Lagerban. Emberi ellátásunk volt, kaptunk csészét, kanalat, tányért, evőeszközt, volt megfelelő Waschraum, ahol mosakodhattunk, már egészen boldogok voltunk Auschwitz után. Egy napi pihenőt kaptunk, majd elvittek egy munició gyárba dlgozni. Eleinte nagyon tűrhető volt a koszt, 3-4 hétig nem is éheztünk, de azután már nagyon rossz volt, minden zsiradék és lisztet nélkülözött az élelem. Később úgy szereztünk magunknak, amint tudtunk egy kis pótlást, az volt az irigylésre méltó, aki hozzájutott egy nyeres krumplihoz, közben elég nehéz munkát kellett végeznünk. Később nekem az autó kormányozása volt a dolgom, amit a társnőimnek kellett tolniok, így takarították meg a mi erőnkön a benzint, egy ilyen nehéz teherautót megraktunk nyolc nehéz bombával és úgy kellett eltolnunk egyik óvóhelyről a másikig, 8 km-nyi távolságra, hegyes, völgyes vidéken. Eltekintve a nehéz munkától, a bánásmód nem volt rossznak nevezhető a gyárban, de a Lagerban annál rosszabbul bántak velünk. Minden csekély vétségért súlyos büntetés járt, télen kabát nélkül dolgoztunk, csak amikor a felszabdulás közeledett, akkor megjavult a bánásmód. Mikor már nagyon közel volt a front, elindítottak bennünket gyalog, 14 napot mentünk, akkor vonaton folytattuk az utunkat, ezen az úton a vonatunkat légitámadás is érte, 70 áldozatunk volt ezen a támadáson, rettenetes állapotban érkeztünk meg Plőnbe, ahol felszabadultunk, itt mondta a Lagerführerünk, mikor már nem akartunk továbbgyalogolni vele, hogy ti a szabadságba, én pedig a fogságba megyek. Ekkor már nagyon szeretett volna jó lenni hozzánk, és elfelejtetni velünk sok hónap keserveit. Nincsenek terveim, remélem, hogy találkozom az urammal és akkor majd együtt határozunk a tovább sorsunkról.

Kifosztás