Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fentnevezett előadja a következőket:
1944március 20-án Kolozsvárról éppen taxiba akartam beszállni két barátnőmmel együtt, amikor a magyar rendőrök elfogtak és bevittek a Keleti Pályaudvari őrszobába, ahol már akkor egy csomó zsidó volt összefogva. Vártunk egy ideig, amikor a rendőrtiszt kijelentette, hogy "Toloncba velük!"Csomagokkal megrakodva vonultunk keresztül a sötét utcákon, a rendőröknek könyörögtünk, engedjenek szabadon, akik azt válaszolták, hogy: "Nagyon sajnálom, magukat, de nem tehetünk semmit, mert mindnyájan le vannak számolva.."Megérkezve a tooncba, életem legszőrnyűbb emlékéhez tartozik, mikor megláttam a rácsok mögött, az eltorzult, ijedt zsidó arcokat, melyekről lerítt a kétségbeesés. Ekkor ébredtem tulajdonképpen tudatára annak, mi is történt velünk.Egy mogorva rendőr lépett oda hozzánk és bezsúfoltak bennünket egy börtönbe, rácsos ablakokkal, ahol rettenetes hideg volt. Aludni nem tudtunk, ennivalót nem kaptunk még másnap sem. Utcai nőkkel voltunk együtt, aki azt kérdezték tőlünk, mikor engednek ki bennünket innen, ezeknek azt válaszoltam, hogy: "Ti hamarabb szabadultok ki innen, mert hiszen mi zsidók vagyunk..."Összezsúfolva feküdtünk a földön, vas-sodronyokon, takaró nélkül. Később még hoztak be zsidó nőket, úgyhogy bent már nem volt helyünk, ekkor kint feküdtünk a hideg betonon. Az éjszakák voltak a legszörnyűbbek a rettenetes túlzsúfoltság következtében, irtózatos kínokat álltunk ki.4 nap múlva bevittek a rendőrtiszthez, aki kihallgatott és szólt a szolgának, vezessen el. 28-an maradtunk a toloncban, nagyon sokan meg tudtak szökni hamis okmányokkal.Betettek bennünket egy óriási terembe, rettenetesen hideg volt, állandóan hallottuk a riadó autók szirénáit, melyek szállították be állandóan a zsidókat a toloncba. Egy hét múlva, gyalog vittek el bennünket a HÉV- ih, és egy órai utazás után megérkeztünk kistarcsára. Megérkezve, egyenként megszámoltak az udvaron, bevittek egy nagy terembe, ahol, csomagjainkat ismét átvizsgálták. Elvettek tőlem minden értéktárgyat, melyet egy borítékbe téve, aláirattak velem. Élelmet hazulról küldtek be, így hogy még nem nélkülöztünk. Fertőtlenítettek, utána visszakaptuk saját ruháinkat, előzőleg mezíteneül álltunk órák hosszat a férfiak előtt. 6 hát után láttuk az udvaron, hogy az összes politikai foglyok is transzportra készen állnak. Azt mondták, hogy Sárvárra visznek, gazdasági munkára. 5-ös sorban álltunk fel és megszámoltak. A rendőrtiszt kijelentette, hogy aki megmozdul, azt agyonlövik. Kivittek a Keleti pályaudvarra, ahol megpróbálkoztam a szökéssel, sajnos nem sikerült. Egyik barátnőmnek sikerült eljutnia a közeli utcáig (Rottenbiller utca) elfogták és agyon akarták lőni, egy német tiszt azt mondta, hogy engedjék csak szabadon, ill. vissza a transzporthoz, hiszen úgyis kivégzik Németországban.60-an voltunk egy csukott marhavagonban, de a következő másodpercben újból kivagoníroztak, botütések közepette. Újból bevagoníroztak, ekkor már 70-en voltunk összepréselve, háromszor is megszámoltak és a német tiszt kijelentette, ha kiszálláskor nem lesz meg a létszám, akkor megtizedelnek bennünket. A bevagonírozást magyar rendőrök és S.S. katonák hajtották végre. A vagon ajtaját egyszer sem nyitották fel, sem víz, sem W.C. lehetőség nem volt. 2 nap és éjszakai rettenetes kínlódások közepette érkeztünk meg rendeltetési helyünkre Auschwitzba. Kinyitották a vagon ajtaját, ekkor csíkos ruhás zsidó férfiak jöttek be, akik megkérdezték, milyen nemzetiségűek vagyunk, vannak -e közöttünk gyerekek és öregek, azt mondták, hogy csomagjainkat utánunk hozzák. A csomagokat leraktuk egy nagy halomba.Dr. Mengele lágerorvos és Kramer láger parancsnok, ezenkívül több S.S. katona előtt, ötös sorban vonultunk fel, akik kijelentették, hogy akik gyengének érzik magukat, vagy fáj a lábuk azok üljenek be a vöröskeresztes autókba. Megkérdezték, van-e közöttünk orvosok, gyógyszerészek és kémikusok.Egyik barátnőm vegyészdoktor volt, és jelentkezett. Mindnyájan meg voltunk hatva, hogy a németek a gyengéket és a betegeket autókra tették. Egy másik bajtársnőmet megkérdezte dr. Mengele hány éves, azt mondta, hogy 46, őt munkára osztották be. Barátnőm egyike odament dr. Mengeléhez és megkérte, hogy egyik bajtársnőnket is vegye fel az autóra, mert szívbajos. Őt is felvették az autóra, ezek sajnos mind a gázkamrába kerültek. Nappal érkeztünk meg, szép virágos kerteket láttunk és zenét hallottunk. Bevittek egy blokkba, az u. n. "Brezsinkára", ahol fél napig voltunk. Azonnal tetováltak benünket a szlovák zsidó nők. Életem legszörnyűbb jelenete közé tartozik az is, amikor az S.S- ek szuronyos sorfala előtt, anyaszült meztelenül kellett elvonulnunk. Magasra tartott karral, vizsgáltak bennünket a szlovák nők. Kivittek egy hosszú folyosóra, ekkor lengyel férfiak vizsgáltak át még egyszer. Ezután fertőtlenítés következett, hajunkat rövidre levágták és saját ruhánk helyett kaptunk vékony nyári ruhákat és magas sarkú cipőt. A ruháink hátát piros festékkel jelölték meg. Beosztottak az "A"- lágerbe. Kő-barakkokban laktunk és 3 nap múlva bejött egy S. S. katona, hogy munkára kell mennünk. Igen hideg időjárás volt, 50 kg-os cementes zsákokat kell cipelnünk, közben az S.S.- ek nagy botokkal vertek a hátunkra. Kijelentették, hogy az útnak 10 napon belül készen kell lennie, mert megérkeznek az összes magyarországi zsidók. Délután 1-kor mentünk munkába, mely este 9-ig tartott, állandó hajsza és verések között. 3 napra rá, óriási izgalommal láttuk, hogy tényleg újabb transzportok érkeztek meg. Egyik reggel bejött a blokkvezető, mondván, hogy más munkára osztanak be. A Brezsinka felé mentünk, meg voltunk győződve, hogy gázba visznek, mert a krematórium felé vittek. Beosztottak a Brezsinkára munkára, mely ruha-szortírozásból állott, a transzportok levett ruháit szortíroztuk ki. A bánásmód és élelmezés elég rendes volt, de leírhatatlan lelkiállapotban voltunk, mert állandóan a szemünk előtt vonultak el a transzportok, melyeket vittek egyenesen a gázkamrába. Éjjel- nappal égett a krematórium. Amikor a krematórium már nem győzte az égetést, akkor kivitték a hullákat egy nagy ###, elöntötték mésszel, ráraktak rőzsét és meggyújtották. Egy alkalommal, amikor a krematórium mellett haladtam el, borzadva láttam, az óriási teherautót, tele hullákkal és szörnyű jajveszékelést, és segélykiáltást hallottunk. Leírhatatlan lelkiállapotban voltunk állandóan. Gyakran láttuk, amikor a vagonok ajtaját kinyitották, a szó szoros értelmében hullottak ki a hullák a kocsikból. Nagyon sokat őrült állapotban szedtek ki a vagonokból.Szintén életem felejthetetlen jelenetei közé tartozik az is, amikor az óriási teherautó ponyváját felborította a szél, rajta idősebb asszonyokat és férfiakat láttam, cca. 30-an voltak, vitték őket a gázkamra felé. A krematórium udvarán láttam az idős embereket, asztaloknál ültek, ettek, várva a sorsukra. Borzalmas látvány volt részemre az is, amikor a kiválogatottak között megpillantottam egy fiatal anyát, amint a karján ülő gyermekét szoptatta, menet közben a krematórium felé.Gyakran láttam, amit a férfiakat véresre verték, pofozták az S.S. -ek, a szerencsétlenek elestek, de pillanatok alatt újra lábra kellett állniuk. A sáros pocsolyákban tornáztak és a legcsekélyebbért 25 botütést kaptak. Amikor a transzportok megszűntek, kikerültünk a Brezsinkáról, beosztottak a fonodába. Itt igen nagy volt a szigorúság, az S.S. katonák nagy kutyákkal jöttek be, kontrollálva, hogy a kiadott munka el van e végezve. Ha ez nem történt meg, akkor irgalom nélkül agyonverték az embereket. Hajnali 3 órakor volt az ébresztő, tehát csillagos éjszaka, rövidesen következett az appell, amely órák hosszat tartott és 6 órakor kellett munkába mennünk. Vízhez jutni nem voltunk képesek, volt egy patak, abban mostunk ebédidő alatt és ugyanebből ittunk kínzó szomjúságunkban. Bokáig érő sárban jártunk állandóan, melybe a nehéz facipők beleragadtak, úgyhogy alig bírtuk a lábunkat kihúzni a sárból. Délben az ebédosztásnál úgy hajtottak ki bennünket a munkahelyről, mint az állatokat és poros, piszkos edényből ettünk azt a negyed liter zupát állva. Este 5 órakor befejeztük a munkát, ekkor újból appell következett, utána rohanás a mosdóhelységbe egy korty vízért, onnan is bottal vertek ki,Minden héten voltak fertőtlenítések, ekkor a mosdóhelység előtt appellt álltunk, kaptunk egy falat kenyeret és bementünk a fürdőbe, ahol már várt az S. S. nagy bottal. Gyorsan le kellett dobnunk a ruhát magunkról, csomóba kötni, megfürödtünk forró vízben, aztán betuszkoltak a jéghideg, ablak nélküli, betonozott nagy terembe, ott álltunk órák hosszat mezítelenül, egész éjszaka, hajnali 3 óráig, a jéghideg betonon, amíg visszakaptuk a fertőtlenített ruháinkat. Szorosan egymáshoz bújva, melegítettük egymást a testünkkel. Ha az appellnál nem egyezett a létszám, akkor büntetésből az egész lágernek térdepelnie kellett, órák hosszat, jégben és sárban.Tudok egy u. n. "Visztula- kommandó"-ról, ahol csupán két hétig bírták a munkát bajtársnőim. Ha tovább tart ez a kommandó, mind elpusztult volna, egész nap csákányoztak a sárban és vízben, egy nagy hegyre kellett nekik minden nap felmászni, mely igen nehéz feladat volt az óriási facipőkben a sáros fagyos úton, a legtöbben visszaestek, ekkor gumibotokkal verték őket. Egy pénteki napon, amikor előző éjszaka hatalmas esőzés volt, borzasztó szélviharban dolgoztatták őket, azt hitték ott pusztulnak el, annyira, hogy még az S. S. -ek is megsajnálták őket, ekkor rövidesen megszűnt ez a kommandó.Ekkor elkerültem én is az u. n. "transzport-blokkba" igen hideg időjárás volt, fűtve nem volt a blokkban, pokróccal takarózni nem volt szabad, mert az S. S-ek kontrolálták. A fa-réseken befújt a szél, tele volt minden patkányokkal és ha meghagytunk egy falat kenyeret este, reggelre a patkányok kirágták a ruháinkkal együtt. Két hét múlva elvittek transzporttal, mi voltunk az első transzport, -Bergen Belsenbe, az u.n. "halál-lágerbe".Ebben a lágerben is rettenetes viszonyok uralkodtak. Hónapokon keresztül nem kaptunk mást mint 2 deci levest, mely inkább víznek felelt meg, ebben úszkált pár szelet marharépa. Ezenkívül egy kis szelet kenyeret, de ezt sem mindennap. Az utolsó hetekben kenyeret már nem kaptunk, irtózatos kínokat szenvedtünk az éhségtől. Amerre a szem ellátott mindenütt szenny és piszok vett körül, a tetvek csak úgy hemzsegtek rajtunk. Tisztálkodási lehetőség nem volt, a flekk és éhtífusz naponta százával szedte áldozatait. A rengeteg halott eltemetéséről senki sem gondoskodott, ott feküdtek közöttünk, rajtuk tapostunk keresztül. W.C. nem volt, mindenki kénytelen volt bent a blokkban elvégezni szükségleteit. Közvetlenül az angolok felszabadítása előtt úgy hallottuk, hogy kapunk kenyeret, szerencsére már nem volt idejük kiosztani, t-i, mint később megtudtuk, meg volt mérgezve. Ez év IV. 15-én érkeztek meg felszabadítóink az angol csaptok. A S. S. katonák mind megszöktek, átadva a lágert a magyar katonaságnak. Az angoloknak első dolguk volt, hogy fertőtlenítettek bennünket, elláttak a legtáplálóbb élelmezéssel, kaptunk tiszta felsőruhát és alsóneműt. Szintén. Több, mint 30 000 haldoklót találtak az angolok ebben a halál lágerben a felszabadításkor. Mindenki csontig le volt fogyva, a szó legszorosabb értelmében négykézláb jártunk a gyengeségtől. Sajnos a hírtelen feljavított élelmezés következtében a legtöbben diarrét és flekk tífuszt kaptak és bizony már a felszabadulás után is ,rengetegen haltak pusztultak el. Amikor egy kissé megerősödve, egyénileg útnak indultam hazafelé, Csehországon keresztül érkeztem meg Budapestre. Miután hála a gondviselésnek, férjemet megtaláltam így az ###

Kifosztás