Jegyzőkönyv: 3627
Név: S. S.
Neme: férfi
Neme: férfi
Fent nevezett előadja a következőket:
A felszabadulás után nyomban tervbe vettem, hogy a felszabadulás után megadjam az autentikus feleletet. Hogy alakult meg a Zsidó Tanács ? Miért kellett a tagságot elvállalnunk ? Mi minden történt a zsidóvonalon 1944. Március 19-től a felszabadulásig a nyílt színen és főleg a kulisszák mögött ? Mit tettem és egyáltalában mit tehettek a Zsidó Tanács tagjai hittestvéreikért ? Felelősek-e azért, ami történt, vagy ami nem történt ? Rengeteg a kérdés, amely homálytoszlató feleletre vár és szerettem volna a feleleteket megadni már az első alkalommal, amikor Isten kegyelméből a magyar zsidóság maradékaként 120-150.000 zsidó hittestvérem a felszabadulást megérhette. De nem tettem, mert nem tartottam ildomosnak, hogy az igazolásoknak elébevágjak. Akik nem ismerték az események rugóit (s a dolog természete szerint anagyközönség nem is ismerhette) és felületesen, tehát igazságtalanul mondott véleményt elevenek és holtak felett, illetéktelen befolyásolást vélhettek volna felfedezni abban, hogy mindenkit megelőzve szólok. El akartam ezt is kerülni. Annyi mindenről és olyan sokáig kellett hallgatnom és a kényszerű hallgatás miatt annyi nem tárgyilagos és így igazságtalan bírálatot kellett elszenvednem és lenyelnem, hogy meg volt az önfegyelmem a további várakozásra is. Most azonban már úgy vélem, hogy itt az ideje, hogy a nagy nyilvánosság előtt is számot adjak mindenről és elmondjak mindent, amiről a német és nyilas világban nem lehetett és így minden lehető kérdésre megadjam a hív és egyenes feleleteket. Végveszély idején (és a magyar zsidóság a kritikus tíz hónap alatt valóban a maga egészében végveszélyben volt) az emberek érthetően idegesek, gyászukban, megaláztatásukban elveszítik ítélőképességüket saját vezetőikkel szemben is. Voltak egyesek, akik minden rosszat, ami csak sújtotta a zsidóságot - és jaj, de mennyi rossz sújtotta ! - bizonyos mértékig képesek voltak a tanács terhére írni. A tanács tehetetlenségét emlegették avval kapcsolatban, hogy ez is, azt is elháríthatta volna. Mintha bizony a tanács valami szuverén terület lett volna, mindent megakadályozni képes hatalom. Egyesek a tanács lemondását is felvetették, mert elképzelésük szerint ez késleltette volna az eseményeket, mint egy kormányválság normális időkben.... Azt hiszem, nem szükséges bővebben kifejtenem végzetes tévedésüket és ahelyzet tökéletes félreismerését. A bíráskodás egyszer-másszor már vádaskodássá növekedett, sőt a felszabadulás után már a kollaboráció esetlegességét is boncolgatták egyesek a legkomolyabb formában. Olyanformán tűnik ez nekem, mint amikor a halálraítéltet azzal vádolják, hogy a hóhérral érintkezése volt és így vele együttműködött. Az bizonyos, hogy halálra ítélték az egész magyar zsidóságot és az is bizonyos, hogy a német Gestapo és megannyi cinkosa a hóhér szerepét töltötte be.... Szükséges tehát mindenképpen eloszlatni a ködöket, hogy a nap fénye mellett tisztán lásson mindenki, zsidó, nemzsidó egyaránt és elfogulatlanul ítélkezhessék. Tárgyaljuk tehát sorra az egyes kérdéseket.Hogy alakult meg az úgynevezett Zsidó Tanács ?1944. március 19-én, azon a rettenetes vasárnapon, amikor a német gyorsan mozgó csapatok, az SS-alakulatok és a Gestapo Budapestet egy puskalövés nélkül elfoglalta, már reggel kerestek engem lakásomon a Gestapo emberei, de nem találtak otthon. Délután pedig néemt tisztek jelentek meg a hitközség központi székházában. A hivatalos idő után jöttek, csak Bánóczi László urat találták ott, aki az OMIKE előadását vezette. Megparancsolták bánóczi útján a zsidó hitközség vezetőségének, hgoy másnap délelőtt 10 órakor, amikor újra jönnek, legyen mindenki a helyén. Az ájult városban szétfutott a telefonon mindenkihez a hír és a vezetőség még vasárnap este Dr. Csergő Hugó lakásán előzetes tanácskozásra ült össze. Az első gondolatunk volt bejelenteni a kultuszminiszteriumnak, mint felügyeleti hatóságunknak a németek gyors jelentkezését nálunk és a kiadott parancsot, hogy tájékozódjunk és irányítást kapjunk. Telefonon jelentkeztünk, de a kultuszminisztérium a miniszterelnökséghez utasított , majd a miniszterlenökség a belügyminisztériumhoz. Itt Tomcsányi államtitkár azt közölte velünk, hogy másnap reggel a rendőrfőkapitányság fogja megadni az utasítást, hogy a zsidóságnak milyen legyen a magatartása a németekkel szemben. Másnap reggel a főkapitányhelyettes tömör válasza csak annyi volt:mindenben azt kell tenni, amit a németek parancsolnak. A kocka el volt vetve. A magyar állampolgárságú zsidókat kiszolgáltattáka megszálló német hatóságoknak. Ezt a kiszolgáltatottságot nevezte a mindent átfogalmazó gyanakvás együttműködésnek.A kijelölt időben ténylegesen megjelent a Síp utcai épületben egy csoprt SS-tiszt, ezek voltak, mint később bebizonyosodtt, a Gestapo hírhedt zsidóosztályának a vezetői. Engem kerestek fel legelőször és legényeik lövésre kész géppisztolyokkal adtak nagyobb nyomatékot jelentkezésünknek. A hitközség egybegyűlt vezetőségével közölték, hgoy a magyar kománnyal kötött megállapodásuk értelmében zsidó ügyekben kizárólag ők intézkednek. Mástól semmiféle utasítást elfogadnunk nem szabad, bármely magyar hatósággal csak rajtuk keresztül, az ő előzetes beleegyezésük után érintkezhetünk. Aki parancsikat azonnal nem teljesíti, vagy kibúvót keres, azt nyomban, mint szabotálót kivégzik. Ha a zsidóság alkalmazkodik utasításaikhoz, akkor nem lesz semmi baj. A zsidókérdésben természetesn -amint közölték - lesznek majd bizonyos megszorítások, de a személy és vagyonbiztonságért felelnek, deportálás pedig nem lesz. A zsidó intézmények működésüket zavartalanul folytathatják, sőt kell is hogy folytassák és az istentiszteletek rendjében nem szabad semmi fennakadásnak lennie. Mindezt a leghatározottabb hangon jelentették ki és láthatólag arra törekedtek, hogy az igazmondás és jóakarat benyomását keltsék. Nem is titkolták, hgoy nem akarnak pánikot kelteni a zsidóság kebelében. Ezért aztán március 25-ikére a hitközség dísztermében általunk gűlést hívtak egybe,melyen az összes zsidó szerv és intézmény vezetőinek is meg kellett jelennie. Az intézményekről bekért lista alapján ellenőrizték is a jelenlétet és akkor megismételték, de szélesebb körű nagyobb nyilvánosság előtt mindazt a hazugságot, amelyet korábban közöltek. Fellépésükről látszott, hogy mindenről a legalaposabban informálva vannak. Megint hangsúlyozták, hogy deportálás pedig nem lesz. Ekkor parancsolták meg azt is, hogy meg kell alakítani a magyarországi zsidóság csúcsszervét, a központi tanácsot és előadták, hogy ennek elnöke a pesti izr.hitközség elnöke, tehát én leszek, tagjai pedig a következők lesznek: a pesti irz.hitközség két elnökhelyettese, dr. Pető Ernő és Dr.Boda Ernő, egy elöljárója dr.Willhelm Károly, az orthodoxia két képviselője éspedig az orthodox iroda elnöke, Kahán-Frankl Samu, az otrhodox hitközség elnöke, Freudiger Fülöp, a cionizmus képviselője: dr.Kahán Nison és a budai hitközség elnöke dr.Csobádi Samu. Ez a szerv képviseli majd a zsidóságot, ők minden utasítást ennek adnak és mindenféle kérelmet is csak ezen keresztül lehet hozzájuk intézni.A Gestapo jóakaratot színlelő, képmutató és álnok bemutatkozása nem tévesztett meg engem, de azt hiszem mást sem, mert tudtam viselt dolgaikat Közép-Európa valamennyi megszállt államában és tudtam, hogy működésük gyilkosságok és rablások hosszú-hosszú sorozata. Nálunk is már az első napokban megkezdődött a tömeges összefogdosás, leginkább pályaudvarokon, ahol a gyanútlan utasokat szedték össze azon a címen, hogy szökni akarnak. Ez már szöges ellentétben állt színlelt kijelentéseikkel. Hallottam a Gestapo hírhedt zsidóosztályának módszereiről, tudtam, hogy mindig elkerülték a feltűnést, nem szerettek félelmet, ijedtséget kelteni, csöndben, higgadtan és a legnagyobb titokban dolgoztak, hogy a mit sem sejtő gyanútlan áldozatok még akkor sem tudják, mi vár rájuk, ha már vaggonban indították őket útnak a halál felé. Ismertem szokásaikat, tetteiket, rettenetes hírüket és mégis elvállaltam a tanács elnökségét és a többiek is ebben a tudatban elvállalták a tanács tagságát.Miért kellett a tanácstagságot elvállalni ?A választ erre a kérdésre ugyis fogalmazhatnám meg, hogy a kiszolgáltatott rab nem emelhet kifogást, hogy melyik cellába lökik be. De engem, illetve a tanácstagokat, akiket egyébként a németek jelöltek ki névszerint, egyéb meggondolások is vezettek. Én 16 éve álltam a pesti izr.hitközség élén, nehéz, küzdelmes és fájdalmas időszakban kellett az élén állanom. Mikor és hol volt ilyen súlyos időszak a zsidóság történetében ? Március 19-ike pedig előre vetette fekte árnyékát a legeslegsúlyosabb hónapokig. Gyáva, férfiatlan és felelőtlen magatartásnak, önző menekülésnek és megfutamodásnak véltem, ha most, éppen most hagyom cserben hittestvéreimet, amikor a legnagyobb szükség van vezetésre, amikor tapasztalt és összeköttetésekkel is rendelkező férfiak áldozatos munkája talán valamit segíthet mégis. Mint vélekedett volna rólam a külföld zsidósága, ha kibúvót keresek a kötelesség teljesítése alól. Azt hiszem,így gondolkodtak a tanács többi kirendelt tagjai is, akik ugyancsak hosszú ideje szolgálták a zsidó közösséget. Tudtam, hogy egy versenyfutás kezdődik az idővel. Bizonyos, hogy a háború hónapok alatt befejeződik a németek tökéletes leverésével. Számítottam azonban arra, hogy a megmeneküléshez túl hosszú lesz ez a néhány hónap is, egyéb segítségre is szükség lehet közben. Gondoltam arra, hogy esetleg a kormányzót is igénybe kell majd vennem a magyar zsidóság megmentése érdekében, azt a kormányzót, akit húsz éve ismertem és mindig, ha erre szükség volt, kérésekkel ostromoltam zsidó ügyben. Tudtam és tudnom kellett, hogy kiszolgáltatottságunkban belülről csak a kormányzó segíthet rajtunk, kívülről egyelőre nem is kaphatunk segítséget. De arra is kellett gondolnom, hogy a külföld felől is fog történni valami, ha a versenyfutásban fogy, egyre fogy az idő és ezzel fordított arányban nőnek majd a veszedelmek. Eleve számítottam mindenféle eshetőségre, de mindenképpen arra az egyre tekintettem, hogy különböző taktikai lépésekkel kell elodáznom a végső veszedelmet, az egész magyar zsidóság elpusztulását. Idős ember létemre, akinek egészségét már aláásta az idő, minden bizonnyal könnyebb lett volna, ha félreállhatok és nem kellett volna vállanom a tanácsban ezt a nehéz szerepet. De vajon nem az lett volna lelkiismeretlenség, ha félreállok ? Így gondolkozott a tanács legtöbb tagja is, az kétségtelen, hogy kimehettem volna Svájcba, mert erre mód kínálkozott, de nem tettem. Ha kimentem volna, azt magamért és családomért tettem volna, és hogy nem mentem mégsem, azt a magyar zsidóság egyeteméért tettem. A tanács tagjai közül volt néhány, aki elhagyta a posztját, de több olyan is volt, aki ugyancsak nem élt a felkínálkozó lehetőséggel, éppen a közösségünk miatt. Viharos időben a nyáj látja kárát annak, hogy a tapasztalt pásztort tapasztalatlan és véletlenül odaszegődött pásztor cseréli fel. Ezért kellett a tanácsi tagságot vállalnunk és az nem könnyű előnyt jelentett nekünk, hanem nehéz, áldozatos, veszedelmes munkát. Mert bizony eljutottak hozzánk olyan hangok annak idején, hogy előnyökért ragaszkodtunk a tanácstagsághoz, azért, hogy a bőrünket mentsük és Gestapo igazolványt kapjunk. Majd a későbbiekből ki fog tökéletesen tűnni, hogy személyileg milyen "előnyöket" jelentett az, hogy mi voltunk az első számú vadak, akiket üzőbe vettek, hogy életünkre törtek és bujdokolnunk kellett előlük. De itt már ejtsünk néhány szót arról a bizonyos Gestapo igazolványról.Emlékezik rá mindenki, hogy miféle időbeli korlátozások voltak a szabad mozgást illetően. Persze, hogy kértünk olyan igazolványt a magunk, tisztviselőink, altisztjeink stb. stb. számára, amellyel nagyobb időbeli szabadsággal mozoghattunk. Rengeteg volt mindig a munka, kora reggeltől késő estig, sőt még éjszaka is tartott, amikor inspekció szolgálat volt. Tlaán 250 darab ilyen igazolványt adtak ki részletekben a permanens kérésekre és hiába igyekeztem a számot 1000-1500 darabra emeltetni, arra való tekintettel, hogy a rendes munkaerőkön kívül igen sok önkéntes munkaerő is szolgálatba állt, a felszaporodott munka elvégzésére, hallani sem akartak róla. A nagyobb szabadmozgáson felül nem nyújtott semmit a Gestapo igazolvány adta védelem. Dr. Kiss Dezsőt, Dr. Csergő Hugót a Gestapo igazolvány ellenére is deportálták, Dr. Gábor Jánost is ennek ellenére elfogták, Dr. Szemere Samu ugyancsak hosszú ideig sínylődött a pestvidéki fogházbanl De különben is örökösen bevonták az igazolványokat, felkérték a Svábhegyre, aztán megint visszaadták, majd ismét bevonták, aztán kicserélték. Arra volt ez jó egyik-másik német csoportnak, hogy üzletet csináljanak belőlük. A nekünk adott igazolványokon felül közvetlenül is árusította a svábhegyi Gestapo nagy számban, nagy pénzért, aztán pár nap múlva megint csak hatálytalannak mondták ki az összes igazolványt, hogy újabb pénzeket kereshessenek a követlenül árusított igazolványokkal. Egyszer a kék színhez ragaszkodtak, aztán fehér lett a színe, piros csíkkal. A tanácsnak kiadott kisszámú igazolvány különben arra volt jó neki,, hogy a tanácsi lista címekkel együtt a kezükben legyen és a nagy budapesti deportálás az ezen a listán szereplő személyekkel kezdődjék meg, amint azt később el is árulták. A kitűzött deportálás előtt be is kérték az igazolvánnyal rendekzők pontos névsorát. Nem rajtam és nem rajtunk múlott, hogy nagyobb számú igazolványt nem akartak kiadni, de a kiadottak is csak azt az előnyt adták meg, hogy evvel a megengedettnél korábban mehettünk az utcára, hogy munkahelyünkre jussunk és későbben mehettünk haza az idegőrlő munka után. Más előnyt a Gestapo igazolvány nem nyújtott senkinek.Sztójayék, internálásokNyomban a Sztójay kormány megalakulása után a vele való érintkzés felvételét megkíséreltük, de minden igyekezetünk hiábavaló volt. Nem tudtunk utat találni a kormányhoz, nem fogadtak bennünket sehol, kivéve a honvédelmi minsiztériumot, ahol munkaszolgálatos ügyekben nagyrészt ugyanazok a személyek intézkedtek és ahol kéremeinket, panaszainkat megértéssel hallgatták meg és tőlük telhetően segítésünkre voltak. Egyébként mindenütt elzárkóztak előlünk. Pedig volt kérnivalónk, tiltakozni valónk özönével.A Gestapo sorra felállítja hírhedt internáló táborait. Bácstopolya, Nagykanizsa, Kistarcsa, Sárvár táborai, a Rökk Szilárd utcában lévő rabbiszeminárium, a pestvidéki fogház csakhamar megtelik az ártatlanul elhurcoltak ezreivel. Rendeletet adnak ki,hogy a zsidóknak nem szabad utazniok, de nem teszik közzé a rendeletet és így arról nem tudott senki, csak a magyar és német rendőrség. Minden zsidót, aki vonaton, helyi érdekű vasúton utazott, vagy villamoson a környéken lévő otthonába igyekezett, vagy onnan jött, vagy akiket a pályaudvarok közelében találtak, de a vállalatok zsidó vezetőit is, továbbá azokat is, akik baloldali politikai működést fejtettek ki, a Gestapo a magyar rendőrséggel, detektivcsoportokkal karöltve összeszedi, elhurcolja. Ugyanígy összeszedik azokat is, akiket nyilvános telefonállomás fülkéjében csípnak el, telefonálás közben, anélkül, hogy kihirdettek volna ilyen tilalmat. Nem kellett akkoriban semmiféle rendelet, volt olyan nap, amikor bizonyos környéken a járókelőket fogdosták össze, természetesen csak azokat, akik zsidók voltak. A legnagyobb eréllyel jártunk közbe annak az érdekében, hogy az összefogdosások megszűnjenek. Közbenjárásunknak azonban csak részbeni eredménye volt, amennyiben a telefonfülkékben összefogottakat sikerült kiszabadítanunk. Egyébként sokat a lakásáról hurcoltak el. Ha a lakására mennek valakiért, gyakran egész családját is magukkal viszik, sőt mindenkit, akit az áldozat lakásán találnak. A Gestapo tisztek valamennyien zsidó lakásokat vesznek igénybe és a zsidó bérlő félóra alatt köteles kiköltözni. Persze, minden holmiját kénytelen otthagyni és dolgait soha többet nem látja viszont. Aki felszólal ellene, azt családostul ugyancsak nyomban elhurcolják.Naponta járunk fel a Svábhegyre, nem törődve személyi biztonságunkkal és a magyar hatóságok elzárkózása folytán a német hatóságokat kérjük és sürgetjük, hgoy az ártatlanokat, vagy legalább az anyákat és gyermekeket bocsássák szabadon, de egy-egy kivételtől eltekintve csak kitérő és halogató választ kapunk. Közben különböző német SS tisztek jelennek meg nálunk mindenféle követeléssel és mindenkor lövésre tartják legényeik a géppisztolyokat. Egy pirosbetűs ünnepnapon délután fél ötkor rontottak be a Síp utcai székházba és egy német tiszt rikácsolva követelt 300 matracot és 600 takarót azzal, hogy másfél óra alatt legyen mindez a Royal szállóban. Amikor közöltük, hogy a kérés teljesítése lehetetlen, magából kikelve ordítozta, hogy tíz perc alatt tízezer zsidót lehet kivégezni, akkor másfél óra alatt ezt a követelést is lehet teljesíteni. Különben is meg kell tanulnunk - mondotta - hogy semmi sem lehetetlen. És ekkor kórházainkból az orvosok, ápolószemélyzet és a betegek alól szedték el a matracokat és vitték el a takarókat. De mindennaposak a követeléseik. Pezsgőspohártól kezdve írógépen keresztül seprőig, felmosórongyig, vederig, minden elképzelhető és elképzelhetetlen dolgot követelnek. Néha tőlem, közvetlenül, de mindig fegyveresen. Egyszer kifejezetten Watteau-festményeket kértek, amikor egy magasrangú német tiszt részére rendeztek be valahol lakosztályt.... És minden parancsuk mögött ott a fenyegetésük is, hog nemteljesítés esetén engem visznek el, vagy éppen az egész tanácsot.Közben Jaross Andor belügyminiszter Endre Lászlót és Baky Lászlót mint belügyi államtitkárokat, megbízza, hogy a zsidó ügyeket a Gestapóval karöltve intézzék. A porondon megjelentek Baky kakastollas csendőrei is, akik kegyetlenségben túlszárnyalják a Gestapo legsötétebb alakjait. Egymásután adták ki a legszörnyűbb jogfosztó rendeleteket, elvették a zsidók rádióit, telefonjait, a zsidók nem hagyhatják el tartózkodási helyeiket, vonaton, hajón nem utazhatnak, keresztény alkalmazottat nem tarthatnak, üzleteiket bezárják, a zsidó alkalmazottakat el kell bocsájtani és zsidó semmiféle kenyérkereső munkát nem végezhet. Április 5-től sárga csillagot volt köteles hordani minden zsidó, pontosan meghatározott anyagból és méretben. Külön e célra alakult detektívcsoport razziázik városszerte és országszerte és a csillag bármilyen szabálytalansága, vagy véletlen eltakarása miatt is már internálótáborba került az áldozat.A Gestapo pedig szakadatlanul és szorgalmasan dolgozik. Szedi össze az embereket saját maga is, Hain Péter politikai rendőrségének segítségével is. Az utcai összeszedés mellett rengeteg embert visznek el lakásaikból. Annyi idejük sincs, hogy a szükséges holmikat beszerezhessék és magukkal vihessék.EichmannA svábhegyi Majesticben volt a Gestapo zsidóosztálya, amelynek vezetője Eichmann volt. A leghírhedtebb, legvérengzőbb embere ennek az intézménynek, ha ugyan egyáltalában lehet embernek nevezni ezt az erkölcstől, moráltól, emberségtől elrugaszkodott legényt. Ő volt az, aki a németek által eltiport országokban a zsidó ügyeket "intézte". Az elfogatások, deportálások, gyilkosságok, rablások legfőbb végrehajtója. Ez az Eichmann - nem tudom, ez-e a való neve, vagy nem - azt állította magáról, hogy Palesztinában született. Állítása ellenőrizhetetlen volt, de az bizonyos, hogy tudott héberül, ismerte a zsidóság történetét és a zsidósággal foglalkozó irodalmat. Ismerte vallásunk sajátosságait, szertartásait is. Bizonyára alapos felkészültséggel, mely öldöklő szadista hajlamával párosult, tette érdemessé arra, hogy erre a rettenetes szerepre kapott megbízást. Született megrögzött gonosztevő, aki kéjelgett mások szenvedésében. Őszinte pillanatában magát vérebnek nevezte és így ő maga jelölte meg legfőbb jellemvonását. A magunk gyengeségében, kiszolgáltatottságában ezzel a szörnyeteggel kellett felvennünk a harcot a deportálás elkerülése érdekében.A listákUgyancsak a Majesticben székelt Hain Péter politikai rendőrségének zsidóosztálya is, az élén a sváb származású Koltay Lászlóval. Rengeteg dolgunk volt... amikor az összefogdosás ellen a legélesebben állást foglaltunk, maguk a németek mondták nekünk, hogy egyetlen országban sem fogadta őket ennyi feljelentés, mint Magyarországon. Vagy 35 ezer feljelentés futott be hozzájuk az első napokban. A Volksbund listái, a jobboldali szervezetek, kamarák, érdekképviseletek hatalmas listái ugyancsak sok dolgot adtak. Már a detektivek nem győzik személy szerint, egyenként összeszedni azokat, akik valakinek útjában voltak. Ekkor adja ki a rendeletet Koltay, hogy az általa átadott listán feljegyezetteket a tanács értesítse ki, hogy a Rökk Szilárd utcai toloncházban jelentkezzenek.Súlyos dilemma előtt álltunk. Azt fogják gondolni szerencsétlen hittestvéreink, vagy hozzátartozói, hogy a tanács internálásukban segédkezik. Ha megtagadjuk a parancs teljesítését, az eddigi formák szerint folytatják a váratlan elhurcolásokat és viszik őket minden előzetes felkészültség nélkül. Ha vállaljuk a kiértesítéseket, terminust kapnak a Rökk Szilárd utcai táborba való jelentkezésre és van idejük megszökni, elbújdosni. De ha nem is tudják erre elszánni magukat, legalább van idejük felszerelést beszerezni, amely tűrhetőbbé teszi szomorú helyzetüket. Ha előbb értesítést kapnak, klinikára is befekhetnek, vagy tisztiorvosi bizonyítványt is szerezhetnek. Nem kétséges tehát, hogy inkább tűrnünk kellett a postás szerepből folyó esetleges kritikát hittestvéreink részéről, de vállanunk kellett éppen hittestvéreink érdekében, hogy kiküldjük a jelentkezésre való felhívásokat. Annak a szövegében benne volt, hogy felsőbb parancsra küldjük ki az értesítést és az is, hogy mi minden holmit vigyen magával a címzett. Így tehát mindenki tudta, hogy miről van szó. Választhatott: elbujdosik-e, jelentkezik-e. Sokan voltak, akik maguk helyett tisztiorvosi bizonyítványt küldtek, vagy kórházba feküdtek be, esetleg egy régebben esedékes operációra szánták rá magukat és - megmenekültek. Vagy egyszerűen megszöktek és hamis papírral bujdostak. De sokkal többen voltak, sajnos akik jelentkeztek.Mégis helyesebb volt, hogy félretettük a népszerűségi szempontokat, ha csak egyetlenegy ember is elkerülte az internálást azáltal, hogy ideje volt a szökésre. Az újságírók listája után az ügyvédekét kaptuk meg, amelyeket a MÜNE készített és adott át Koltayéknak. Tiltakozásunkat eljuttattuk az igazságügyminisztériumba és az ügyvédi kamarába, de sajnos hiába, mert utána még két ügyvédi lista érkezett.A Rökk Szilárd utcai rabbiszeminárium, amelyet kisegítő toloncháznak használtak fel, állandóan tele van és innen töltik meg a horthyligeti, csepeli táborokat és küldenek egyes csoportokat Kistarcsára is. E táborok ellátása, étkeztetése a mi gondunk. Meg kell szerveznünk az anyagbeszerzést is egyre nagyobb méretekben, a konyhák kapacitását napról-napra fokoznunk kell, állandó szállítási eszközökről kell ugyancsak gondoskodnunk. Mindennap mindenhová küldjük a kosztot és az óriási kiadásokra mindig megvolt az anyagi fedezet, bár minden eddig bevételforrásunk megszűnt. Mint a legendás kiapadhatatlan korsóból az olaj, sohase merült ki a pénzforrás, mindig tudtuk fedezni a mérhetetlen kiadásokat, amelyeket a sorainkból elhurcolt áldozatok élelmezésére kellett fordítanunk.Vidéki gettókÁprilis közepén kaptuk az első hírt egy konferenciáról, amelyet a magyar és német politikai és katonai hatóságok tartottak meg vasúti szakemberek bevonásával. A tárgya egy nagy vasúti kocsipark felhasználása volt, valamely ismeretlen célra. Szlovákából, Szerbiából is jelezték, hogy vagonokat vonnak el onnen meg nem határozott magyarországi célra. Ekkor rémlett fel előttünk legelőször konrétan a deportálás veszélye. Eddig, valahányszor a külföldi példák alapján szóba került a deportálás, a vagonhiányban bizakodtunk, amellyel tényleg küzdött már a német és a magyar hadvezetőség és azt hittük, hogy a vagonhiány meg fogja akadályozni a magyarországi zsidóság elhurcolását. Nemcsak mi ringattuk magunkat abban a reményben, de az egész közösségünk is. Amikor a vagonkonferenciáról értesültünk, a kormány felé is hangot adtunk félelmünknek, de a kormány egész egyszerűen zsidó rémhírterjesztésnek és rémlátásnak minősítette aggodalmainkat.Vidéken eközben megindult a zsidók "kényszerlakhely kijelölésének" szomorú folyamata, feltámadt az új középkor és megalakultak az első gettók. A kisebb községekből valamennyi zsidót nagyobb városok téglagyárába, cigánysorára, vagy más eféle nyomortanyájára zsúfoltak össze. De volt "kényszerlakhely" szabad mezőkön is, ahová asszonyostól, gyermekestől hajtották ki hittestvéreinket annyi holmival, amennyit hátukon el tudtak vinni, vagy amennyi két kezükben elfért. Rendszerint azonban palánkkal veszik körül a gettót és a város felé néző ablakokat is bedeszkázzák. A telefont, a villanyt, a gázt kikapcsolják. Szinte hermetice elzárják a zsidókat a külvilágtól. Napi egyszeri étkezést kapnak, zsírtalan, ízetlen melegvizet, melyet levesnek neveznek.A gettóba tömörítés arra szolgált, hogy a gyenge élelmezés, orvos és gyógyszerhiány minél több embert elpusztítson. Arra is kellett a gettók, hogy az elhagyott lakásokat szabadon kifoszthassák. De főleg és elsősorban az volt a célja, hogy az összeterelt és agyongyötört szerencsétleneket könnyűszerrel és egyszerűsített eljárással lehessen vagonokba préselni és deportálni - amint ez később kiderült.Amikor az első gettók híre befutott, felemeltük ellene szavunkat és minden lehető érvet felhoztunk avégből, hogy rendelkezéseik megmásítását elérjük és a gettók további létesítését abbahagyják. Amikor minden igyekezetünk meddő volt, engedélyt kértünk, hogy vidéki hittestvéreinket segíthessük, élelmet, orvosságot, takarókat küldhessünk nekik. Hivatkoztunk arra, hogy a tanács az egész országra szóló hatáskörrel alakult, kötelességünk segítséget nyújtani hittestvéreinknek. A magyar hatóság, a német hatóság a legmerevebben elzárkóztak kérdéseink elől, nem voltak hajlandók tárgyalásba bocsájtkozni és megbízottaink részére megtagadták az utazási engedélyek kiadását. Csak jóakaratú, erre vállalkozó keresztény emberek útján tudtunk valami pénzt becsempésztetni egyes gettókba, de ez is egyre nehezebbé vált. Jaj volt annak a keresztény embernek, akit egy csendőr tetten ért, félholtra verték.Minden fórum előtt, ahová csak eljuthattunk, felszólaltunk a vidéki gettókról érkezett híreink alapján és panaszoltuk az elhelyezést, a nélkülözéseket és a bánásmódot. Felszólalásaink elől már nem tudtak kitérni és megígérték, hgoy panaszainkat megvizsgálják.Endre László csakugyan elutazott a vidéki gettók megszemlélésére és nyilván csak azért, hogy élvezze művét és ellenőrizze a rendelkezések könyörtelen végrehajtását ! Amikor májusban visszatért, szokot cinizmusával úgy nyilatkozott, hogy mindent rendben talált, valóságos szanatórium jellege van a vidéki gettónak !Eichmann is vele volt vidéki körútján és amikor visszatért, eljártunk nála és panaszt emeltünk hittestvéreink érdekében, feltártuk a vidéki gettók rémségeit és az emberiesség nevében kértük, hogy javítson helyzetükön. Eichmann azt válaszolta, hogy ezekből a hírekből egyetlen szó sem igaz, ő csak tudja, hiszen csak most szemlélte meg a vidéki gettókat, a zsidók elhelyezése nem rosszabb, mint a német katonáké egy hadgyakorlat alkalmával és a friss levegő csak használ nekik.Endre Lászlóhoz nem tudtam bejutni sohasem. Legfeljebb személyi ttkáráig jutottunk el, Takács főszolgabíróig, aki legalább olyan gonosz volt, mint maga Endre László. Takácsnál is eljártunk, hivatkoztunk ama ígéreteikre, amely szerint emberségesen oldják meg ezt a kérdést, Takács azt válaszolta nekünk, hogy a zsidóságot csak megérdemelt sorsa érte utól, de nem igazak a gettóról elterjedt rémségek és ha a tanács konokul kitart állításai mellett, úgy fog elbánni a tanács tagjaival, mint ahogy közönséges rémhírterjesztőkkel szokás.Megindul a vidéki deportálásMájus elején érkezett hozzánk a lesújtó hír a kassai gettó bevaggonírozásáról. Megint instanciáztunk úgy, ahogy lehetett. Szaladgáltunk a magyar és német hatóságokhoz, de mindenütt tagadták a deportálást. Azt a felvilágosítást kaptuk, hogy az orosz hadsereg közeledése folytán a határvidéket hadműveleti területté nyilvánították és onnan a megbízhatatlan elemeket - a zsidókat - eltávolítják, de az országban maradnak és minden deportálásról szóló hír rossz akaratú fordítás és rémhírterjesztés.Hazudozásaik nem tévesztettek meg bennünket. Azt tapasztaltuk, hogy német részről semmiféle segítséget, vagy megértést nem várhatunk. Megkíséreltük a magyarság vezetőinek alvó lelkiismeretét felébreszteni. Beadványt juttattunk el a kományzóhoz, amelyben pontosan leírtuk a vidéki eseményeket és a megindult deportálás eddigi folyamatát. A kormányzó előtt Jaross belügyminiszter egyszerűen letagadta az egészet, szokásos gyáva zsidó rémhír terjesztésének minősítette feljajdulásunkat. A kormányzó pedig - sajnos - egyelőre inkább hitt felelős belügyminisztere jelentésének, mint a mi állításainknak. A letagadás különben akkor az általános magyar hivatalos álláspont menyilatkozása volt. A miniszterek tudni sem akarnak semmiről és Reményi Schneller, a fajmagyar pénzügyminiszter egyszerűen kijelenti Dr. Pető Ernőnek, aki a tanács részéről nála járt, hogy deportálás pedig nincs, mert azt a minisztertanács nem is tárgyalta. Természetesen nem nyugodtunk bele és minden igyekezetünkkel fel akarjuk világosítani és meg akarjuk győzni magunk számára a magyar közvéleményt és a külföldi képvsiseleteket.Segélykiáltásaink.Az egyház vezetőihez fordultunk, akik a vidéki papság jelentéseiből már értesültek az eseményekről és jól tudják, hogy egyáltalában nem zsidó kitalálásokról van szó. A győri püspököt telefonon kerestük fel, hogy érettünk emelje fel szavát és akadályozza meg a szörnyűségeket. Titokban kellett dolgoznunk. A telefonközpontunkba előbb beültek a németek, később lehallgató felszereléseket kapcsoltak be, így a legnagyobb óvatosságra kényszerültünk munkánkban. Nem voltak szentimentálisan a németek, kérlelhetetlenül eltűntették azokat, akik útjukban voltak.A katolikus egyház a többiek támogatásával megkezdi alaposan elkésett és sajnos azért alig eredményes harcát a zsidóüldözés ellen, amely ellen eddig nem emelte fel tiltó szavát. A hercegprímás külön megbízottat nevez ki a zsidóüldözés elleni harc vezetésére és megszervezésére, Jánossy jezsuita páter személyében.Megkíséreljük a külképviseletek útján, hogy a külföldi közvélemény nyomása vessen gátat a kegyeetlen pusztulásnak. Összeköttetésbe léptünk a svéd és a svájci követséggel, hogy információink alapján pontos tudosításokat juttassanak ki a semleges sajtónak és ezzel állandó tájékoztatást nyújtsanak a külföldi nyilvánosságnak. Danielson svéd követ és Per Anger svéd követségi titkár, ugyanúgy mint Lutz svájci konzul jelentéseikben állandóan az általunk rendelkezésre bocsájtott anyagot használják fel.Napi hat szerelvényAz ország keleti részéből nyugat felé gyors iramban közeledik a deportálások hosszú sora. Kapjuk a híreket a legrettenetesebb eseményekről. Eichmann későbbi kijelentései alapján ismeretes, hogy a Gestapo Winckelmann SS tábornokkal egyetemben (aki Weesenmayer német követ mellett tulajdonképpen a magyar ügyek legfőbb intézője volt) napi négy szerelvényt akart beállítani. A magyar kormány képviselője, a zsidók elpusztításának legfőbb intézője, Endre László napi nyolc szerelvényt kívánt. A német hadvezetőség azonban nem tudott ennyi vagont és mozdonyt nélkülözni és így végül is napi hat szerelvényben állapodtak meg. A már akkor nagy emberhiánnyal is küzdő németeknek a deportálás végrehajtásában mindössze Wisliczeny százötven SS-legénye állott rendelkezésre. Ez semmiképpen sem lett volna elegendő ilyen rohamos gyorsasággal végrehajtott deportáláshoz. Baky László államtitkár azonban készséggel sietett a németek segítségére és Ferenczy csendőr-alezredes vezetése mellett szükség szerint három-négyezer kakastollas magyar csendőrt bocsájtott rendelkezésre. Köztük az újvidéki bestialitása révén hírhedtté vált Zöldy csendőrszázadost is, a parancsnoksága alatt álló és SS mintára kiképzett különítménnyel. A csendőrség működni kezdA deportálás az egybehangzó hírek szerint minden gettóban egyformán zajlott le. A már korábban összegyűjtött és gettóba préselt zsidók között egy héttel a kitűzött vagonírozás előtt megjelennek a csendőrség polgári ruhás nyomozói és egymás után maguk elé citálják azokat, akiket jobbmóduaknak ismernek. A kiválasztott áldozatokat - akiknek pénzét, ékszereit már korábban be kellett szolgáltatniok - állítólagosan elrejtett vagyonuk miatt faggatják. Nincs az a brutalitás, nincs az a kínzási mód, amelyet ne alkalmaznának avégből, hgoy belőlük vallomást csikarjanak ki. A férj szemeláttára verik a feleségét és ha ez nem használ, a gyermeket kínozzák szüleik előtt. Gúzsbakötés, gumibot, villanyozó készülékek. Talp és tenyér rettenetes botozása, pofonok és rúgások, köröm alá szurkálás, ezek voltak a kakastollas magyar csendőrség kedvenc eszközei arra, hgy akárhogyan is, de valljanak a szerencsétlenek ! Amint a nyomozók elvégezték munkájukat, megjelentek Wisliczeny SS legényei és Zöldy különítménye. Körülveszik a gettót és árgus szemekkel, töltött géppisztollyan őrködnek, amíg a szerelvények előállnak. Aztán korbáccsal és puskatussal hajtják őket az állomásra. Eleinte kora hajnalban végezték ezt, hogy ne keltsenek feltűnést, később a tempó fokozásával már ezzel sem törődtek, fényes nappal terelték az áldozatokat végig a városon. A jóérzésű keresztény emberek, akiknek ilyen látványban volt részük gyakran sírva fakadtak a nyílt utcán, de könnyeiket el kellett rejteniök, mert ha valamelyik csendőr észrevette a szánalmat, puskatussal és durva szavakkal támadt rájuk. Hallottunk olyan esetekről, hogy egy jószívű parasztasszony élelmet akart juttatni a vagonba zsúfoltak részére, de a csendőr észrevette és a derék asszonyt is berakta a vagonba, minden tiltakozása ellenére és vele együtt indult útnak a leplombált vagon.Egy-egy vagonba - aszerint , hogy mennyi volt a deportálandó és milyen nagy a szerelvény - hatvan-nyolcvan embert is zsúfoltak egybe, férfit, nőt, gyermeket, egészségeset és beteget, öreget, fiatalt, vegyesen. Tikkasztó nyári forróságban, leplombált marhakocsikban két vödörrel indultak el a többnapos útnak Kassán át a végállomás, Auschwitz felé.Utazási engedélyekHiába emeltük fel szavunkat az emberiesség nevében azok ellen a borzalmak ellen, amelyeket a vidéki zsidóság szenvedett. Téglagyárakba tereltek olyan tömegeket, hogy leülni sem volt elegendő helyük. Vagy szabad mezőn helyezték el őket dróttal körülvett részen, ugyancsak a legnagyobb zsúfoltságban, ahol a tűző napon kellett állniok egymás hegyén-hátán, ivóvíz nélkül, mosdási lehetőség nélkül. Saját élelmiszereiket elvették, kis motyójuk legnagyobb részét ugyancsak elrabolták. A betegekkel, öregekkel senki sem törődött, orvos, gyógyszer nem volt. Sokan el sem hitték, hogy mindezek megtörténtek. Segítséget sehol sem kaptunk, még azt sem engedték meg, hogy szenvedéseiket bármilyen formában enyhítsük.A vidéki zsidóság számára a menekülésnek mindössze két útja volt: az elbújdosás, vagy a fővárosba való szökés. Vidéken nehezen lehetett bújni, mert kis helyen ismerik egymást az emberek és mindig akadhatott egy-egy rossz szándékú ember, aki felfedte kilétüket. A csendőrség szorgalmas tagjai pedig minden megjelent idegenben bujkáló zsidót szimatoltak. A fővárosba feljutni csak a vonatok állandó razziázásán, a pályaudvarokon való szigorú igazoltatásokon keresztül lehetett. A rendelkezés szerint utazási engedélyhez kötötték a zsidók utazását, viszont utazási engedélyt általában nem adtak. A jogszolgáltatásban fennálló zűrzavart és a hivatalok tájékozatlanságát kihasználva, azt tette a zsidó tanács, hogy bár ez veszélyesebb volt saját hatáskörben sokezer utazási engedélyt adott ki vidékiek részére és ennek a minden tényleges jogalapot nélkülöző írásnak segítségével soknak valóban sikerült Budapestre jutnia. A vidékről "engedéllyel" feláramló zsidók persze hamarosan feltűntek a Gestaponak és a magyar politikai rendőrségnek egyaránt. Vizsgálat indult ellenük, a tanács jóhiszeműségére hivatkozott, de csak nagynehezen lehetett az egész ügyet eltussolni a további utazási "engedélyek" kiadását azonban be kellett szüntetnünk.Kényszerű titoktartásA Gestapo az akkor magyar hatóságoknak a deportálásnál nyújtott nagy és megbízható segítsége alapján mind szélesebb teret enged a zsidókérdés likvidálásának. Endre László a magyar közjog szuverénitásán esett csorbát formailag köszörülgeti és a maga részéről átalakítja a zsidótanácsot a Magyarországi Zsidók Szövetségének Ideiglenes Intéző Bizottsága címet adta a zsidó tanács helyett. Nagyrészt ugyanazok a tanácstagok, kivéve a három új tagot, akik között van Dr. Berend Béla szigetvári rabbi is. A tanács tájékozatlanul áll a vidékről kinevezett új emberrel szemben. Nem jó hírek előzik meg, állítólag már a kitértek külön elbánása ellen kifejtett munkája kapcsán lakóhelyén is jóban volt a Gestapóval és a csendőrséggel. Mikor Budapestre került, kiderült szoros kapcsolata Endre Lászlóval és barátsága Bosnyák Zoltánnal, a Harc, a magyar Stürmer az antiszemita szennylap szerkesztőjével. Úgy értesültünk, hogy ő maga is cikket írt a Harcban, a kitérések külön elbánása ellen. Szörnyűlködtünk, miképpen lehetséges, hogy zsidó rabbi cikkezzék a progromra uszító, véresszájú antiszemita lapban.Eddig is sok mindent titokban kellett végeznünk a dolog természete szerint, hogy a Gestapo meg ne tudja. Nem verhettünk mindent nagydobra, viszont a kényszerű hallgatást több hittestvérünk, akiknek türelmét, idegét alaposan megtépázták az események, olybá magyarázta, hogy a tanács nem lép fel teljes "súlyával" és nem tesz semmit a szörnyűségek ellen. Most ezután benn ült a tanácsban Dr. Berend, Endre László és Bosnyák Zoltán bizalmasa is, azért még fokozottabb titoktartást kellett tanusítanunk tényleges munkánkban.LakáshivatalA német megszállásnak egy konkrét eredménye volt, hogy az angolszász bombázó gépek támadása gyakoribbá vált és romboló hatással jelentkezett. Minden egyes támadás után felhangzott az utasítás, hogy ugyanannyi zsidót kell legyilkolni, mint ahány áldozata volt a támadásnak. Természetesen a hatóságokat a bombatámadások zsidó áldozatai nem érdekelték. Egy nagyobb bombatámadás után egyszer csak előálltak azzal, hogy a bombasérült házak hajléktalanjait zsidók épen maradt lakásaikba kívánják költöztetni, de úgy, hogy a zsidó lakónak ki kell üríteni lakását, bizonyos holmit pedig a bombakárosult részére bent kell hagynia. A tanácsot utasítják, hogy 24 óra alatt 500 egy és kétszobás lakást ürítsen ki és adja át a kulcsokat, mert különben ők maguk végzik ezt el mindenre való tekintet nélkül. Igy voltunk kénytelenek a szörnyű munka ellátására órák alatt lakáshivatalt felállítani. Minden intézetünk személyzetét bevontuk a munkába, amely óriási apparátust igényelt. 53 tagú bizottságot küldött ki a lakáshivatal a lakások megszerzése végett, gyors kioktatás után. Az volt az elgondolás, hogy mindazok, akiknek a lakását igénybe kell venni, lehetőleg maguk válasszák meg, hogy kivel akarnak (rokonnal, baráttal, ismerőssel) összeköltözködni. Mindössze pár óra állott rendelkezésükre, hogy holmijaikat kivihessék az elhagyott lakásból.Mikor határidőre nem volt meg az 500 lakás, már el is vitték a tanács két tagját retorzióképpen és újabb bombatámadás folytán újabb 24 óra alatt további ezer ugyanilyen méretű lakást követeltek. Csoda-e ha a lakáshivatal e nehéz munkája nyomán a szenvedő zsidóság körében csakhamar páratlanul népszerűtlenné vált. Minden komoly ok nélkül adták ki a hatóságok ezeket a rendelkezéseket, így akartak a legraffináltabb módon szenvedéseket okozni, a zsidókat egymással összeveszíteni és eltéríteni figyelmüket a tervbevett deportálásról. A lakásból kiűzöttek, természetesen a tanács lakáshivatalát vádolták, amely pedig csak a hatóság parancsát volt kénytelen végrehajtani.A tanács elterjeszti a hírt, hogy ha gettót csinálnak, a gettót nem fogják bombázni az angolszász gépek. Viszont minden egyes városrészt annál súlyosabban, annál kiméletlenebbül fogják pusztítani. Ez a feldobott és széles körben terjesztett, egyébként légből kapott és valószínűtlenül hangzó hír tökéletesen hatott. Maga a fővárosi légvédelmi parancsnok is tiltakozik az ellen, hogy a zsidókat egy tömbbe tömörítsék és így Endre László kénytelen elejteni a budapesti gettó gondolatát. Egész júniusban folynak a tanácskozások, míg végre kieszelik, hogy sárga csillaggal megjelölt "zsidó házakba" fogják őket összeköltöztetni.Az összeköltöztetés végrehajtására Endre László 24 órát ad és a fővárost bízza meg a rendelet végrehajtásával. A főváros lakásügyi osztályának a vezetője Szentmiklósy tanácsnok, lakáshivatalunkat felhívja a rendelkezés teljesítésére és közöltük vele, hogy 24 óra alatt kivihetetlen az egész fővárosi zsidóság összeköltöztetése. Endre László azzal fenyegetőzik, hogy akkor majd az SS-legénységgel és a csendőrökkel ő fogja végrehajtatni. Végre sikerült azonban három napot kapni, amit később öt, végülis nyolc napra lehet kitolni.Egy rettenetes káoszt jelent az összeköltöztetés. Elképzelhetetlen roham indul meg ellenünk és mindenki azt kéri, hogy azt a házat jelöltessük ki csillagos háznak, amelyben ő lakik. A kijelölést nem mi csináltuk és bár Szentmiklósy tanácsnok jóakaratából kb. 2500 házat jelöltek ki, természetesen senki nem volt megelégedve, akiknek ki kellett menniök a ki nem jelölt házakból. Fuvarosokat és pénzbeli segítséget nyújtottunk rendelkezésére mindenkinek, akik a kiköltözködési költségeket nem tudták fedezni, szállítási munkásokról gondoskodtunk, minden lehető segítséget nyújtottunk, hiába, mégis csak bennünket szidtak a lakásaikból kilököttek. Ellenünk lehetett szót emelni, de Endre László ellen, akinek gonosz agyában fogant meg a gondolat, ellene - sajnos - nem lehetett.Wallenberg megjelenikAz összeköltözéssel végeszakadt a budapesti zsidóság viszonylagos szabadságának is. A házakat lezárták, a mozgási szabadságot a minimálisra korlátozták, egy pár órára hagyhatják el a zsidók lakásaikat, csökkentett adagú sárga élelmiszer jegyeikre a délelőtt két órája alatt vásárolhatnak csak. Mindez előkészítése volt már a zsidóság deportálásának.Ekkor a tanács láthatatlan és titkos munkája meghozza első gyümölcsét. A külföldi sajtó felháborodottan tárgyalja a magyarországi rémségeket. A svéd király a követség jelentései alapján külön diplomáciai megbízottját küldi Magyarországra Raoul Wallenberg követségi titkár személyében, aki a kormányzónak a svéd király üzenetét hozza. A svéd király kéri és sürgeti a kormányzó azonnali közbelépését az embertelenségek megszüntetése végett. Wallenbert az igazán nagy emberek önzetlenségével, fáradhatatlan lendületével, kitartó munkájával veti magát a zsidóság megmentéséért folytatott küzdelembe. Példaadása és lelkes agitációja nyomán több más semleges követség is (svájci, portugál, spanyol, vatikánvárosi) munkába áll az üldözöttek védelmére.Wallenberg segítségével eszközöltük ki, hogy Angelo Rotta pápai nuncius elnöklésével konferenciát hívtak egybe a semleges országok budapesti követei és az értekezlet tiltakozást juttatott el a Sztójay kormányhoz és követelte az embertelen zsidóüldözések és deportálások azonnali megszüntetését.Wallenberg útján küldöttünk a svéd királynak hálaadó, egyszersmind a további beavatkozásért környörgő levelet, amelyet Wilhelmmel és Petővel együtt hárman írtunk alá. Külön kurir vitte az iratot Stockholmba és jaj lett volna mindhármunknak, ha a futárt feltartóztatják és megtalálják nála az általunk aláírt levelet. Fellélegeztünk, amikor Wallenbergtől értesültünk, hogy a kurir megérkezett Svédországba.Serédi kiadatlan pásztorleveleA magyar keresztény egyházak is megmozdultak, hogy a deportálásokat leállítsák. Felejthetetlen, hogy mit fázadozott a győri püspök és a veszprémi püspök, két igaz ember, hogy gátat vessenek a torlódó embertelenségnek. Külön kell kiemelnem Cavalli Józsefnek, a Szent Kereszt Egylet elnökének munkáját, aki egész testtel és lélekkel állt sorompóba és minden lehetőt és lehetetlent megtett az üldözöttek érdekében. Amikor szükséges volt, leutazott a győri püspökhöz is, hogy a derék és lelkes főpap gyors beavatkozását kieszközölje. Szálka is volt Cavallier a nyilasok szemében és Szálasi uralomra jutása után az elsők között volt, akit kerestek és ellenállása folytán rá is lőttek.Serédi Jusztinián hercegprimás, a győri és veszprémi püspök és Cavallier közreműködése folytán a kormánynál pásztorlevél kiadásával fenyegetőzik, amelyben nyilvánosan megbélyegzi a deportálások szörnyűségeit és a zsidók ellen elkövetett bűncselekményt.A pásztorlevél sohasem került a templomokban kihirdetésre, és számos sokszorosított példánya forgott közkézen."Az Istentől nyert hatalmat" - hirdeti a pásztorlevél - "csak igazságos, vagy az Isten erkölcsi törvényeivel összhangban szabad gyakorolni, mert az igazságtalanságra és saját törvényeink megszegésére isten senkinek hatalmat nem adott és nem is adhatott." "...azért hónapok óta szóbeli sé írásbeli tárgyalások útján iparkodtunk általában az igazságot, különösen pedig a közelmúltban kiadott sérelmes rendelkezésektől sújtott polgártársainkat és híveinket védelmünkbe venni. Magunk a sérelmes rendeleteknek pedig módosítását és hatálytalanítását kértük, súlyos aggodalommal tölt el bennünket, hogy tárgyalásaink során éppen azt nem sikerült elérnünk, amit legjobban szerettünk volna, hogy végleg megszünjenek az igazságtalan jogcsorbítások, kivlt az elhurcolások. Előttetek pedig nem nyilatkoztunk, hanem a lehető lépések megtétele mellett magunkat tűrtőztetve várakoztunk. Most azonban, amikor nagy megdöbbenéssel látjuk, hogy eddigi tárgyalásaink minden erőfeszítésünk ellenére éppen a legfontosabb dolgokban szinte reménytelennek bizonyult, azért minden felelősséget ünnepélyesen elhárítunk magunktól. És amikor isteni törvények védelmében ti előttetek, kedves Híveim, közösen felemeljük tiltakozó szavunkat, ebben a formában is kérjük az illetékes hatóságokat, hogy Isten és a történelem előtti felelősségünk tudatában a sérelmes rendelekteket minél sürgősebben orvosolják. Budapest, 1944. Július 29-én. A magyar püspöki kar nevében Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás."Film a váradiak deportálásárólA külföldi sajtó hullámai, amelyet mi vertünk fel, mindjobban kavarognak a magyarországi zsidóüldözések miatt. A német progpaganda sem nézi ezt tétlenül. Saját szörnyűségeikről úgy terelik el a figyelmet, hogy filmet készíttetnek a nagyváradi gettó deportálásáról és bemutatják a magyar csendőrök munkáját, amint puskatussal verik az asszonyokat, bikacsőkkel hajtják az elmaradozó gyermekeket és az elhurcoltak ujjáról húzzák le utolsó jegygyűrűjüket. Bemutatják a zsúfolt vonatokat, a két-két vödröt az egyes kocsikban és mindenütt ott a kakastollas magyar csendőr, német sehol sincs. Csak amikor a magyar határt elhagyja a vonat, és német területre ér, akkor jelennek meg a németek, vöröskeresztes ápolónők nyitják föl a leplombált kocsikat, emelik ki felháborodva a hullákat, osztanak friss vizet és élelmet a szerencsétleneknek, megfürdetik, fertőtlenítik őket és azután pihenten, frissülten viszik őket a derék, jó, humánus németek egy kis könnyű munkára... Ezt a képmutató filmet kijuttatták a németek külföldre és több ország mozgóképszínházában lepergették. Így akarták magukat tisztára mosni, ami persze nem sikerült. Ha a magyar csendőrség rémségeit látta is a külföldi, azt is tudta, hogy a németek állnak mögötte, mert semmi sem történhetik a megszállt Magyarországon a németek tudta és beleegyezése nélkül. A németek nem értek célt ezzel a filmmel, de a mi szempontunkból hasznos volt.A kormányzó is hinni kezdA kormányzóhoz - fia útján is - eddig hiába juttattuk el jelentéseinket, minisztereink, akik félrevezették, jobban hitt, mint nekünk. A svájci magyar követség jelentést tett a filmről, amely a deportáció borzalmait bemutatta és ez már kétségtelenül bizonyítékul szolgált. Ezenkívül nagy hatással volt a kormányzóra a Journal de Geneve című svájci lapnak "A lovagiasok" című cikke is, amelyet mi juttattunk el hozzá fia útján. A cikk tárgyilagosan, de gúnyos hangon emlékszik meg a mgyarságról, "mint lovagias nemzeterők" és azt monszumálja, hogy a deportálások révén olyan szégyenfolt tapad reája, amely örök időre lemoshatatlan. A kormányzó átérezte, hogy a nemzeti becsületet, a magyar kardot mocskolta be a csendőrök kegyetlenkedése és az ártatlan emberek elhurcolása az idegen pokolba. Ennek hangot is adott jóval később - talán szeptemberben - tartott és nagy feltűnést keltett rádiósorozatában.Keresztény zsidótanácsMár a nyugat-magyarországi deportálások folynak, egyébként sehol másutt az országban nincsenek már zsidók, csak Budapesten és közvetlen környékén. Az egyház képviselői panaszt emelnek a minisztériumban, hogy a keresztény vallású zsidók is a zsidó tagokból álló tanács hatáskörébe tartoznak. Ezt a panaszt kegyesen orvosolja is a minisztérium és megalkotja a keresztény zsidó tanácsot, amely a kitértek érdekeit képviseli. Ez aztán óriási kitérési lázat idéz elő a fűhöz-fához kapkodó és veszedelemben forgó fővárosi zsidóságban. Rejtélyes módon hírek keringenek, hogy az új kitérteket nem fogják deportálni és különböző egyéb előnyökhöz jutnak. E híreknek semmi alapjuk nem volt, de rajtunk kívül senki nem cáfolta azokat. Mindesetre hosszú sorok állanak a plébánia hivatalok előtt, hogy a "villámkitérés" alapján mentsék magukat azok, akik minden szalmaszálba belekapaszkodnak, hogy ennek a lehetőségét hinni tudja.Békásmegyer és a puccskisérletA pestkörnyéki gettókat a békásmegyeri téglagyárba szállítják és itt készítik elő elhurcolásukat. Most közvetlen közelből láthatják a borzalmakat azok, akiknek kényelmesebb és kellemesebb volt egyszerűen el nem hinni az egyébként valóban hihetetlen borzalmakat, amelyek az ország zsidóságának hurcolásával jártak. A csendőrök ütik-verik őket és a szinte meztelenre kirabolt áldozatokat sokszor százával gyömöszölik be a vasúti kocsikba, hogy végzetes útjukra elinduljanak.A németek siettetik a szerelvényeket, a békásmegyeri táborparancsnokok, Andrássy csendőrőrnagy pedig szíve szerint készségesen támogatja a kívánságokat. Sietős a munka, mert a németek már közvetlenül érzik az egész országban növekvő felháborodást.Bakyék a Budapest köré összevont csendőrséget a deportáláson kívül egyébre is fel akarják használni. Itt van Wisliczeny, itt van Ferenczy - a vármegyeházán ütötték fel tanyájukat -, elérkezettnek látják az időt, hogy a humánusabb gondolkodású magyarokra is lecsapjanak, akik már terveiket keresztezni merik. Értesülésünk szerint Bárczy István miniszterelnökségi államtitkárt veszik célja, mert őt tartják a kormányzó rossz szellemének. Idő előtt kitudódott a terv, a merénylet nem sikerült, a kormányzó villámgyorsan felhozatja az esztergomi páncélos ezredet és így még csírájában sikerül elfojtani a megkísérelt puccsot.Legendák magyarországi táborokrólValami pszcihózis lesz úrrá a budapesti zsidóságon. Nincsen egyetlen olyan zsidó család sem, amely elhurcolt vidéki rokonai miatt aggodalommal ne volna tele. Talán ez okozza, hogy hírek kelnek szárnyra itthonhagyott, de más vidékre táborokba szállított zsidó csoportokról. Nincsen nap, amikor valaki ne jelentkezne friss hírrel. Egyszer azzal jönnek, hogy valamelyik pesti külső pályaudvaron állomásoznak tehervonatok, amelyek zsúfolva vannak zsidókkal, akiket az ország másik végébe visznek. Küldünk ki élelmiszercsomagokat a megjelölt pályaudvarra, de nyoma sincs a jelzett vonatoknak. Nyomozó megbízottaink jelentése szerint sem azon a pályaudvaron, sem a többin nem mentek át ilyen vonatok. Mások azzal jönnek, hogy sokezer hittestvérünk Kassa körül egyes tanyákon szigorúan és szinte légmentesen elzárt táborokban van elhelyezve. Megbízásokat adunk olyan személyeknek, akik szabadon utazhatnak és megfelelő összeköttetéssel rendelkeznek, de hiába utaztatjuk őket, se híre, se hamva azoknak a rejtélyes táboroknak, amelyekről valóságos legendák szállonganak. Rendületlenül futnak be ezek a hírek az ország különböző részein lévő állítólagos zsidó táborokról. Minden bejelentést kivizsgálunk, semmi költséget nem sokallunk, de az eredmény mindig csak negatív és szomorúan megállapíthatjuk, hogy az ország egész zsidóságát elhurcolták, egyetlen megyében sincs már hittestvérünk és az egész országban már csak a fővárosi zsidóság van meg, minden egyéni veszteségek mellett, egy tömbben, a magyar zsidóság utolsó mohikánjai.Július 10.A fővárosi zsidóság deportálásának kitűzött terminusa július 10-e volt. A tanács egyik tagja több ízben összekerült a kormányzó fiával és általa közli ezt a terminust és az ahhoz fűződő terveket a kormányzóval. Az előzmények: a svéd király levele, a magyar külföldi képviseletek jelentései, a semleges hatalmak követségeinek egységes tiltakozása, végül az egyház közbelépése már meggyőzték a kormányzót a tanács jelentéseinek helyességéről és valóságáról. Így aztán a kormányzó erélyesen meg## minden további elhurcolást, ilyen értelmű utasítást ad Sztójaynak és Jarossnak. Endre és Baky befolyása a puccskísérlet révén meggyengült, Sztójayék sem tudnak kitérni a kormányzó, a külföldi és az egyház nyomása elől: július 10. elmúlik, a fővárosi zsidóság deportálása egyelőre elmarad. Sztójay a hercegprímást is értesíti erről egy igen óvatosan fogalmazott levélben, mert csak írásbeli megerősítés ellenében hajlandó Serédi a már idézett pásztorlevél kiadásától eltekinteni.A csendőrség is elvonul Pestről és ez a sárgacsillagos házakban zsúfolt zsidóság körében nagy megkönnyebbülést váltott ki.A vonat visszamegy KistarcsáraEichmannak és az SS vezetőségnek egyáltaában nem tetszett a kormányzó tiltakozása és a csendőrség visszarendelése. Gyanakvással nézik a zsidó tanács működését, mert nyilvánvalónak tartják, hogy mi mozgósítottunk mindenkit, akit csak lehetett, a maradék zsidóság megmentése céljából. Csendőri segítség nélkül Wizliczeny 150 SS pribékje nélkül nem tudja végrehajtani a közel 200.000 budapesti zsidó deportálását. Eichmann dühöng és azzal kárpótolja magát, hogy a kistarcsai internálótábor mintegy 1500 őrizetesét bevagoníroztatja.A hírt akkor kaptuk, amikor éppen megkezdődött a bevagonírozás. A kormányzót, a miniszterelnököt, a belügyminisztert az összes követségeket és az egyházakat értesítettük és azonnali segítséget kértünk, hogy az újabb deportálás még megakadályozható legyen. Egy órán belül befut már a kormányzóhoz a belügyminiszter megerősítő jelentése, a semleges követségek és a pápai nunciatura tiltakozása és az egyházak vétója, mely felháborodottan tiltakozik az újabb deportálás ellen és Sztójay levelére hivatkozik, amely írásban is leszögezte, hogy deportálás nem lesz.A kormányzó utasítja a belügyminisztert, hogy a vonatot irányítsa vissza Kistarcsára, ha már onnan elindult. Ferenczy csendőralezredes kapja a parancsot és Lullay százados ki is vonult csendőreivel a pályaudvarra és a Budapesten áthaladó vonatot visszaküldik Kistarcsára.Eichmann 1500 embert kicsempészikEichmann megdöbben, hogy ez megtörténhetett Magyarországon és a kormányzó fegyveres fenyegetőzéssel meg meri hiúsítani az SS intézkedését. Úgy érzi, hogy a Gestapo és az SS tekintélye forog kockán és toporzékol a kudarc miatt.A kormányzó környezetében és a minisztériumokban lévő besúgóitól Eichmann megtduta, hogy a kistarcsai vonat elindulásakor mi lármáztunk fel mindenkit, akit csak lehetett.Július 17-én reggel 8 órára felrendeli a Svábhegyre Eichmann a tanács vlaamennyi tagját. Fogalmunk sem volt,miért. Előbb ürák hosszat kellett várakoznunk egy szobában, amelyet nem votl szabad elhagynunk. Lezáratták a telefont, nem érintkezhettünk senkivel. Végül egy Hutsche nevű SS tiszt hivatott be minket, Eichmann helyettese és véget nem érő, semmimondó tanácskozást folytatott velünk arról, hogyan lehetne a zsidóságban lévő pánikhangulatot megszünetetni. Egész délután tartott ez és este 8 órakor bocsájtott el minket.Nem értettük, mi rejlett e mogött, rossz sejtelmeink voltak, másnap reggelminden kiderült. Míg minket fenntartottak a hegyen, Eichmann a személyes felügyelete allatt egy SS különítmény váratlanul megrohanta a kistarcsai internáló tábort, a telefont elvágták, leszerelték a csendőröket és a már egyszer menekülteket bevagonírozták és gyorsvonati sebességel kicsempészték az országból. Mire közbeléphettünk volna, már késő volt, túl voltak az országhatáron.Az SS tüntető felvonulásaAugusztus eleje volt már, az idővel való versenyfutásban már ideértünk. A kormány hivatalos álláspontja szerint további deportálás nincs. Eichmanék azonban túl a presztizssérelmen éppen a fővárosi zsidóságot nem engedik karmaik közül kicsúszni. Veesenmayaer és Winckelmann kihallgatáson jelennek meg a kormányzónál, hivatkoznak a magyar kormánnyal kötött megállapodásra, amely szerint a zsidókérdés rendezésére kizárólagosan ők jogosultak. Ragaszkodnak a fővárosi zsidóság deportálásához és azzal fenyegetőznek, hogy - ha a csendőrséget meg nem kapják erre a célra - saját maguk fogják azt végrehajtani. A kormányzó szuilárdan kitart álláspontja mellett. Eichmannn Berlinbe repül, majd visszatér és egyre fenyegetőbb magatartást tanusit. Budapest körül állandóan nő az SS csapatok száma.Amint a kormányzó fia a tanács egyik tagjával közölte, a főváros szinte teljesen véletlenül áll, csak kis számú helyőrség és rendőrség áll rendelkezésre. Ezzel szemben Budapestet valóságos SS gyűrű veszi közül. Az SS azt csinálhat, amit akar, erősítést nem lehet felhozni, mert a németek minden csapatmegmozdulást árgus szemekkel figyelnek.Az SS csapatok, hogy túlerejüket fitogtassák, teljes felszereléssel nagy tüntető felvonulást rendeznek Budapest útvonalain.Előttünk is nyilvánvaló volt, hogy a német követeléseknek nem lehet hosszabb ideig ellenállni, végeredményben az SS fogja végrehajtani a deportálást. Nincs Budapesten elegendő erő, hogy ezt megakadályozhatja. Hogyan lehetne a németek belegyezésével magyar csapatokat hozni Budapestre - ez volt legfőbb gondunk és egy vakmerő, veszedelmes terv megvalósításán törtük a fejünket.A kétszínű FerenczyMár Erdély jelentékeny része felszabadult. A felmentő Vörös Hadsereg a Tisza felé közeledik. A vak is láthatja, hogy Magyarországon nem tart már sokáig a háború, az időpont kizárólag a Vörös Hadsereg haditerveitől függ. A kormányzó körül tömörülnek az esztelen háború befejezésének hívei. Úgy látszik, hogy Magyarország is rövidesen kiválik a háborúból.Az opportunista, velejéig romlott Ferenczy csendőralezredes, aki végigcsinálta az egész vidéki zsidóság deportálását, már szintén látja az események valószínű fordulását és gondolkodóba esik. Ezt a lélektani pillanatot használják fel a kétszínű Ferenczynél.Ferenczy mindig azt hangoztatta beszélgetéseink során, hogy a deportálás tisztára német kívánság és az összes kegyetlenkedést csak a németek követték el. Kifejezetten hangsúlyozta mindig, hogy őt semmiféle felelősség nem terheli. Mi ismertük viselt dolgaikat, de alakoskodtunk és úgy mutattuk, mintha szentül meg lennénk győződve jóindulatáról, emberiességéről. Egyenesen azt mondtuk neki, hogy ő az egyetlen, aki megmentheti a budapesti zsidóságot a biztos pusztulástól és ezzel dicsőséget szerez magának, hervadhatatlan érdemeket és lemossa a nemzet nevéhez tapadó gyalázatot.Ferenczynek tetszett a szerep. Bizonyára arra gondolt, hogy így elfeledteti azokat a szörnyűségeket, melyek a vidéki deportálások révén hozzáfűződnek. Két ízben is eljött lakásomra és a tanácskozások alkalmával kijelentette, hogy hajlandó szembefordulni a németekkel a zsidóság megmentése érdekében, ha megfelelő erő áll mögötte. Azt kívánta azonban, hogy eszközöljük ki, hogy a kormányzó fogadja őt.Titkos tanácskozásAmint mondottam már, nyilvánvaló volt a helyzet ismeretében, hogy a német követeléseknek tovább ellenállni nem lehet, mert különben ők maguk hajtják végre a fővárosi zsidóság deportálását. Nagy és merész tervet dolgoztunk ki ennek megakadályozására és e célra Ferenczyt használtuk fel. Amikor feljött lakásomra Ferenczy, véletlenül éppen egy detektív volt nálam és egy ügyben kihallgatott. Igen kellemetlen volt számára a detektívvel való találkozás. Amikor a detektív végre elment, Ferenczyvel a következőket beszéltük meg.Titokban - a tanácsból is rajtam kívül csak két tag tudta - kieszközlünk Ferenczy részére audienciát a kormányzónál, aki neki a terv megvalósításához teljes támogatást ígér. Ferenczy vállalja azt, hogy a Gestapot biztosítja a csendőrség megbízhatóságáról és megbeszéli Eichmannal a deportálást. Ennek a végrehajtásához felhoznak a fővárosba minél nagyobb számú csendőrséget, a vidéki városok rendőrségét és azonkívül megbízható katonai csapatokat is. A kormányzó színleg ez ellen tiltakozni fog, de ezzel nem fognak törődni. A felérkező csapatok parancsnokait leváltják majd és megbízható parancsnokokkal cserélik ki. Intézkednek, hogy a deportálás lebonyolítására hivatott szerelvényeket is előkészítsék. Az átkos emlékű békásmegyeri téglagyárat újra rendbehozatják, körülkerítik és úgy intézkednek, hogy a vaonírozás onnan folyik majd. Szóval mindent megtesznek a németek félrevezetésére, hadd higyjék, hogy a deportálás kitűzött terminusa komoly és azalatt feljöhessen minden szükséges alakulat és csapat, amelyek itt megbízható parancsnokokat kapnak, a rendelkezésre álló német SS csapatok ellensúlyozására. Mikor már minden előkészület megtörtént, egy-két nappal a deportálásra kitűzött terminus előtt a kormány jegyzékben közli majd a németekkel, hogy minden deportálást megtilt és rendeletének kész fegyveresen is érvényt szerezni. Ha elkerülhetetlen összeütközésre is sor kerülhet, de merőben valószínűtlen, hogy a zsidókérdés miatt a németek kenyértörésig vinnék a dolgot.Ezt a veszedelmes tervet sikeresen csak a legteljesebb titoktartás mellett lehetett megvalósítani. A tanács három tagján, Dr. Wilhelmen, Dr. Petőn és rajtam kívül csak a kormányzó, a fia, Ferenczy és Lullay csendőrszázados, Ferenczy helyettese tudott róla. A következő nap már fent voltam a Várban. Hétköznapi szürke ruhában, feltűnés nélkül mentem fel egy hátsó lépcsőn a kormányzóhoz, akinél kieszközöltem, hogy 24 órán belül valóban fogadta Ferenczyt és a kihallgatás után, mint a kormányzó bizalmasa és a titkos terv végrehajtója, távozott a várból.Ferenczy aggoldalmaiFerenczy a nyilasok miatt is aggodalmaskodott. Mit fognak tenni a nyilas tömegek, ha elmarad az előkészített deportálás ? Így került sor arra, hogy Dr. Pető tanácstag összehozta Kabók szociáldemokrata országgyűlési képviselővel és Karácsonyival, a vasmunkások vezetőjével.Nekem személy szerint is már 1918-19-től állandó érintkezésem volt a szociáldemokrata párttal egyes vezetőin keresztül és amikor a huszas évek elején - a fehér terror idején - az Általános Fogyasztási Szövetkezetet a szociáldemokratáktól el akarták venni,meg is tettem mindent ennek megakadályozására és sikerült is. Kabók, Karácsonyi és Ferenczy között az óvatos megbeszélés tárgya az volt, hogy milyen segítséget nyújthat átállás esetén a munkásság a németek ellen.Mi nem vettünk részt a megbeszélésen, mi csak összehoztuk a tárgyaló feleket.A deportálási előkészületek Augusztus közepén Eichmann részletes tervet készít, amely meghatározza, hogy napról-napra melyik kerület utcájának zsidóságát szállítják a békásmegyeri téglagyárba. A deportálás kezdetének dátumát is kitűzi: augusztus 26. Gyülekeznek a vagonok a főváros körül, Wisliczeny különítménye is megérkezik és feltűnnek Budapest utcáin a rettegett kakastollasok is. A követségek tanácstalanok, miképpen segíthetnének. Wallenberg teljes aktivitással ostromolja a minisztériumokat ! A főváros zsidósága legnagyobb izgalomban van, a félelem és a kétségbeesés lett úrrá rajta. Támadnak bennünket, tehetetlenségünket emelik fel vádként ellenünk és nekünk hallgatnunk kell saját hittestvéreink felé, mert besugókkal vagyunk körülvéve és egy elejtett szó rombadöntheti a merész tervet megvalósulása előtt.Mi hárman pedig , akik tudunk a jól átgondolt veszedelmes tervről, amellyel megmenekülhet Budapest zsidósága az egyébként bizonyos deportálásból, mi hárman szorongunk Ferenczy ez egyszer állni fogja-e szavát."Egy csoport elindulAz orthodoxia egyes vezetői kilátástalannak látják a harcot és mintegy ötvenen vonatra ülnek és sikerült nekik Bukarestbe kijutniuk.Midőn a szökés kitudódik - egy tanácstag is köztük volt - eichmannal nem lehet bírni, tajtékzik a dühtől. Napokig kutat, nyomoz, állandóan maga elé citál bennünket és faggat, hogy a tudtunkkal történt-e a szökés. Az bizonyos, hogy Dr. Gábor János tanácstagot lefogatja és hosszú időbe telt, míg kitartó és állandó kéréseinkre a németek hetek múlva kiengedték őt. Sajnos, később nyilasok hurcolták el és az országhatáron túl pusztult el ez a derék ember, aki a közösségért a legodaadóbban dolgozott.LetartóztatásunkEichmann előkészíti a deportációt. Biztos, sima lebonyolítást akar és ezért augusztus 17-én úgy engem, mint Dr. Pető Ernő és Dr. Wilhelm Károly tanácstagokat, éppen hármunkat, akikben megfogant a vakmerő gondolat a biztos deportálás elkerülése céljából, családtagjainkkal együtt lefogat és a pestvidéki fogházba zárat.A zsidóság körében még nagyobb lesz a pánik,mindenki a deportálás megindulása közvetlen előjelének tekinti lefogatásunkat. Mi magunk is nyugtalanok voltunk, attól tartottunk, hogy a megbízhatatlan Ferenczy elárulta az egész tervet. Nyilvánvaló volt, hogy Eichmann addig akar fogva tartani bennünket, amíg a budapesti zsidóság deportálása megkezdődik. A kormányzó azonban közbelépett és mi kiszabadultunk.Augusztus 21-én a Gestapo bekéri a tanács és az alkalmazottak név- és címjegyzékét, mert - amint megtudtuk - velünk és alkalmazottainkkal akarták megkezdeni a deportálást. El akartuk hitetni a németekkel, hogy mit sem sejtünk a küszöbön álló elhurcolásról, a jegyzék céljáról és ezért a bekért jegyzéket a Svábhegyre az egyik tanácstag vitte fel, aki éppen az előző napon szabadult.Az akció meghiúsulA kitűzött dátum rohamosan közeledett, minden előkészület megtörtént, a tanács felkérte tehát a követségeket, hogy ebben az ügyben tartsanak konferenciát és jelentsék be tiltakozásukat az elhurcolás ellen.Augusztus 22-én Angelo Rotta nuncius elnökletével a semleges követek összeülnek és ünnepélyes tiltakozó jegyzéket intéznek a kormányzóhoz és ezt a nuncius még aznap délután nyújtja át a külügyminisztériumban. A kormányzó is értesül erről. A terv szrint a kormány a külföld tiltakozására való hivatkozással tagadja meg a deportációt.Sztójay már hosszabb ideje beteg, helyettese Reményi Schneller pénzügyminiszter pedig nem meri a deportálást megtagadni, jegyzéket a németeknek átadni, de egyik miniszter sem vállalkozik erre. Ferenczy menti meg a helyzetet, vállalja a közlést. Richmannhoz megy és kijelenti, hogy a magyar kormány nem járul hozzá deportáláshoz és a fővárosba felhozott csapatok és csendőrség szükség esetén fegveresen fog minden erőszakos német kísérletnek ellenszegülni. Eichmann őrjöngve veszi tudomásul, hogy félrevezették, de fegyverhez még sem mer nyúlni és Berlinhez fordul utasításért. Augusztus 24-én éjszaka érkezik Himmler válasza és ez bizonyára tudomásul is vette a fordulatot, mert Eichmann egy újabb megállapodás megkötéséről hajlandó tárgyalásba bocsájtkozni a magyar kormánnyal a zsidókérdés rendezése tárgyában.Reményi Schneller csak ezután - augusztus 25-én - meri a magyar kormánynak a deportálás megtagadására szóló jegyzékét Veesenmayer német követnek átnyújtani.Mi pedig , akik munkánkat nem hozhattuk nyilvánosságra, ha népszerűségnek nem is örvendhettünk hittestvéreink részéről, örvendeztünk szívünkből azon, hogy kényesen veszedelmes tervünk - hála Istennek - sikerült és a fővárosi zsidóság deportálását másodszor is megakadályoztuk.Új megállapodás: koncentrációSztójayék megbuktak, a Lakatos kormánnyal új megállapodást kötnek a németek a zsidóság dolgában. A németek tiltakoznak az ellen, hogy a háborúban álló országban a budapesti 200.000 főnyi zsidóság minden termelés nélkül csak fogyasszon. Előbb elvették a munka jogát, kényszerű semmittevésbe lökték a zsidóságot, azután kifogásolták a munkátlanságot. Ezen a címen olyan tartalmú megállapodás jön létre, hogy a zsidó lakosságot Budapestről eltávolítják, vidéken koncentrálják és munkára fogják.Ez a koncentrációs terv, amelyről Ferenczy azt mondta nekünk, hogy ez a megmaradt zsidóság megmentésének egyetlen módja, megítélésünk szerint igen nagy veszélyt rejtett magában, ha megvalósult volna. Ahogy kicsempészték a németek a kistarcsai őrizeteseket, majd később a sárváriakat is, ugyanúgy cselekedhettek volna a fővárostól távol összegyűjtött egyéb magányos és védtelen táborokkal.A kormány a németekkel kötött megállapodásba bevette azt a rendelkezést, hogy a vidéki elhelyezésnek európai nívónak megfelelően kell megtörténnie, ezt pedig a Magyar Vöröskereszt Egylet ellenőrzi. Ez a kikötés volt segítségünkre.Ferenczy, akit megbíztak a zsidó ügyek vezetésével, nagy lelkesedéssel és gyorsan akarja végrehajtani a koncentrációs megállapodást. Megbízatása után Tura községbe autózik szemügyre venni egy táborhelyet és 24 óra múlva gyalogmenetben akarja már az első csoportot útnak indítani. Mi azonnal Bonczos belügyminiszterhez fordultunk és hivatkoztunk arra, hogy az elszállásolás helyét még meg sem vizsgálták, azért a koncentráció megkezdése lehetetlen, de megállapodásellenes is. A miniszter igazat adott nekünk, másnapra odarendeli magához Ferenczyt és utasítja minden elhelyezésnek előzetes megvizsgálására a Vöröskereszt megbízott és általunk rendelkezésre bocsájtott mérnök útján.A Vöröskereszt derekasan mellénkállt, a kiküldött bizottság másfél hónap alatt nem talált egész Nyugat-Magyarországon egyetlen helyet sem, amely az "Európa-nívón való elhelyezésre" alkalmas lett volna.Ellenben kieszközöltem a kormányzónál audienciát is. Megint csak utcai ruhában, a hátsólépcsőn észrevétlenül osontam fel a kihallgatásra. Felhívtam a kormányzó figyelmét arra, hogy a koncentrációval micsoda veszedelmes helyzet állhat elő. Ahogy a kistarcsaiakat védtelenségükben egyszerűen kicsempészték az országból, ugyanúgy elhurcolhatják a vidéken magányos koncentrációs táborba gyűjtött zsidókat. Azt is megtehetik, hogy álcázott repülőgépről lebombázzák őket. Hivatkoztak a kormányzónak emlékezetes beszédére, amelyben kinyilatkoztatta, hogy a sajnálatos hibákat reparaálni kell s a magyar becsületen ejtett csorbát ki kell köszörülni. A kormányzó elfogadta érveimet és kijelentette, hogy a németekkel kötött megállapodás ellenére nem lesz koncentráció. Ezt a kijelentését be is tartotta. Ferenczy tehát hiába fordult a kormányzóhoz, hogy a németekkel kötött megállapodásnak érvényt szerezzen.Versenyfutás az idővelA Lakatos kormány minisztereihez bejuthattunk. Bonczos belügyminiszterrel és Vladár igazságügyminiszterrel megbeszéltünk egy óvatos menetrendet, ahogyan már német megszállás alatt nyögő országban könnyíteni lehetne a maradék zsidóság nehéz helyzetén.Állandóan sürgetjük a belügyminisztérium közbiztonsági osztályát, engedjék szabadon az internáló táborokban hosszú idő óta minden ok nélkül sínylődő áldozatokat. Napról-napra ott vagyunk és siettetjük a németekkel való tárgyalást, hogy a kezükben lévő internáltakat, foglyokat adják át a magyar hatóságoknak. Hosszas tárgyalás és alkudozás folyik a magyar és a német hatóságok között, amíg ezt a mi állandó szorgalmazásunk mellett a magyar hatóság végre eléri. Nem megy simán és nem megy egyszerre. Perlaki miniszteri osztálytanácsos segítségével, mihelyt átveszik a pestvidéki fogházat, visszaadhatjuk családjaiknak a kiszabaduló foglyokat. Az internáló táborokból, Horthyligetből, Kistarcsáról előbb azokat sikerült kiszabadítanunk, akik ellen nem is hoztak internáló határozatot, aztán a többit is; feloszlanak a táborok. Annyi keserűség után jó néhány száz családba beköltözik egy kis öröm is a hozzátartozók szabadulása folytán.Egyes magyar hatóságok megállapítása szerint a csillagos házakba zárt zsidóság kényszerű tétlensége tényleg szembeszökő, ezen valahogy segíteni kell, tessék-lássék módon változtatni, hogy a magyar hatóság hivatkozhassék a német hatóságok felé, hogy valami történik a zsidókérdésben. Igy kezdődik meg a magyar hatóság rendelkezésére a hadtestparancsnokság bevonásával a zsidó munkásosztagok megszervezése. Egy óriási adminisztráció létesül a csendőrség, a katonaság részvételével a szervezés lebonyolítására. Mindez arra szolgál, hogy múljék az idő és egy teljes hónap alatt összesen kétezer ember sem vonul ki munkára.Közben összeköttetést tartottunk fenn a Függetlenségi Frontba tömörült ellenzéki pártokkal, amelyek az ellenmozgalom megszervezésével próbálkoztak. Erre a célra Bartha honvédőrnagyorvosnak, aki a honvédelmi minisztériumban teljesített szolgálatot, átadtunk százezer pengőt. Lázár testőraltábornagy kezébe futottak össze az ellenmozgalom katonai szálai, vele tárgyaltunk, hogy a fegyveres ellenállásba a Budapesten szolgáló munkásszázadokat is bevonják. Eljuttattuk hozzá a Budapesten szolgáló munkásszázadok listáját az elhelyezésük megjelölésével és az volt a terv, hogy adott alkalommal megkapjuk az utasítást, melyik század melyik laktanyába vonuljon fegyverkezés céljából.A németeknek megrendült a bizalma Hirthyékban. Még szeptember eljén a Völkischer Beobachter-ben cikk jelent meg, mely szigorú figyelmeztetést intéz saját szövetségeseihez, hogy több árulást a birodalom nem fog eltűrni, fegyveresen és német eréllyes minden átállási kísérletet meg fog előzni. A cikk címzettje félreérthetetlenül Magyarország volt, más szövetségesekrők akkor már nem lehetett beszélni. Ekkor már hozzáfogtak a nylas puccs előkészítéséhez, előbb teljesen titokban, később egyre nyíltabban. Mi figyelmeztettük a kormányzót, hogy híreink és megállapításaink szerint a nyilasokat felfegyverzik. Az egész város beszéli, hogy Szálasi SS autón jár és köztudomású, hogy a nyilas vezérek a svábhegyi Gestapo szállásokon laknak és SS őrséggel járnak.A kétszínű és érzékeny szimatú Ferenczy csendőralezredes is érzi valaminek az előszelét és tulajdonképpeni hajlamait követve a nyilasok és az SS felé fordult és amint később kiderül, lepaktál velük.Egyszer cak bizalmas hírt kapunk, hogy a tanács három exponált tagját, Petőt,Wilhelmet és engem - a Gestapo el akarja tenni láb alól. Ezért kénytelenek voltunk mindháram családtagjainkkal együtt otthonunkat elhagyni. Minden éjszaka másutt aludtunk. Október 15.Október elején a budapesti hadtest vezénylő tábornokát, Bakay Szilárdot, a kormányzó bizalmi emberét egy éjszaka, amikor kiszállt autójából lakása előtt a Gestapo valósággal elrabolja. Ez már nyílt kihívás a németek részéről a kormányzó irányában. Október 15-én történt meg a végzetes kihívás, amely aztán döntő fordulatot jelent a rohanó eseményekre.Ifjabb Horthy Miklóst, a kormányzó fiát két állítólagos angolszász megbízottal hozták ösze, akikkel hosszabb ideje tárgyalt az átállást illetően. Október 15-én újabb találkozás volt az angolszász megbízottakkal az ifjú Horthynak, majd tárgyalás közben felfedték magukat, hogy ők a Gestapo ügynökei. A fiatal Horthy szökni próbált, rálőttek és elhurcolták. Bizonyára már mindent előkészítettek a németek és a nyilasok, hogy e sorsdöntő provokáció megtörténhetett.A kormányzó meglepetésszerűen felolvasta a rádióban a fegyverletételről szóló nyilatkozatát. Amint kiderült, megbízható és számottevő katonaság nem állott rendelkezésére, a rádió, a középületek, a hidak szinte őrizetlenül állottak. A németek, a géppisztolyokkal felfegyverzett nyilasok, a nyilaskeresztes karszalaggal ellátott honvédek könnyűszerrel foglalták el a rádiót, a város minden fontos pontján minden különösebb ellenállás nélkül. Csak a várban a testőrség tart ki a kormányzó mellett, a túlerő azonban ezt is letöri.A Függetlenségi Frontba tömörített pártok meglepett vezetőit is váratlanul érte a fordulat. Akkor történt, amikor a mozgalom felfegyverzése még csak folyamatban volt. A munkásszázadok felfegyverzésének épp másnap kellett volna elkezdődnie. Szervezett ellenállás sehol sem volt, ahol pedig szórványosan összeütközésre került a sor, német páncélosok jelentek meg és órák alatt elnyomtak minden megmozdulást. Egyes fegyverhez jutott munkaszolgálatosok a Népszínház utca, Teleki tér környékén haltak hősi halált.A nyilasok jóformán ellenállás nélkül vették át a hatalmat és megkezdődött az a három hónap, amelyhez fogható nem volt soha a történelem során. Szabad gyilkolás, szabad rablás, tökéletes anarchia.Három hónap dióhéjbanEgy titokban lefolyt kihallgatás alkalmával informáltam a kormányzót, hogy a nyilasokat a németek felfegyverzik. A kormányzó azt mondta, hogy a nyilasokat a németek felfegyverzik. A kormányzó azt mondta, hogy minden puccskísérlet ellen felkészült és fegyveresen csítájában el tudja fojtani. Úgy látszik az eseményekből, hogy egyáltalában nem így volt, bizonyára félrevezették a kormányzót. Októder 15-én a nyilaspuccs német támogatás mellett teljes sikerrel járt. Ferenczy csendőralezredes is a nyilasok mellé állott és -mint értesültünk- parancsot adott, hogy bennünket. Wilhelmet, Petőt, engem, a zsidótanács három exponált tagját, akik ismertük ennek a büdös, mindenre elszánt csendőrtisztnek viselt dolgait, fordulásait, tegyenek el láb alól. Így mi hárman kénytelenek voltunk álnéven bujkálni. A tanács többi tagjával azonban és mindazokkal, akik az elesett és számkivetett zsidóságon legjobb igyekezetükkel segítettek, továbbra is állanadó érintkezést tartottunk fenn, az esti órákban sűrűn találkoztunk, tanácskoztunk és a tennivalókat megbeszéltük.Az embersége miatt később vértanu halált halt győri püspök, a veszprémi püspök, a fáradthatatlan Cavallier József, a Szentkereszt Egylet elnöke megtettek mindent, amit lehetett, sőt amit nem is lehetett. Révükön különböző rendházakban, kolostorokban, zárdákban, intézményi házakban sok szerencsétlen megbujhatott addig, amíg nem történt a kiméletlen nyilas razzia.A követségek védleveleket adnak ki, hogy mint állampolgárjainak követeljenek védelmet sok hajszolt zsidó család számára. Sok-sok munkaszolgálatost hoznak vissza a határról a védlevelek segítségével. A KISOK pályáról , a Tattersallból, az óbudai téglagyárból mentenek meg sok férfi és nőt ilymódon. Sokkal több védlevelet adnak ki, mint az a kontingens, melyben a kormánnyal megállapodnak. Külön védett gettót követelnek "állampolgáraik" részére, ahogy lehet, élelmezésükről is gondoskodnak. Wallenberg, a svéd követségi titkár fáradhatatlanul az éjszakát is nappallá téve dolgozik, örökösen úton van, embereket ment, alkudozik a kormánnyal, a németekkel , egyezségeket köt, alkudozik, a diplomáciai viszony megszakításával fenyegetőzik, ha kell, olyan munkát végez, amely a legendák világába emeli alakját. A Nemzetközi Vöröskereszt, Bornnal az élén, ugyancsak minden lehető védelmet nyújtott a barbarizmus ellen. Ha azok akik érettünk dolgoztak nem tudtak gátat vetni a nyilas bűnözők tombolásának, ha az eredmény a túlerővel szemben kevés volt, nem rajtunk múlt.Mi bujdosásunkban is állandó kapcsolatban voltunk a tanáccsal és megteremtettük az anyagi előfeltételeit annak, hogy a rászorultak továbbra is pénzbeli segítségben részesülhessenek és a gettó élelmezéséről gondoskodás történjék, de úgy, amint annak idején az internáló és fogolytáborokról. A külföld küldött anyagi segítséget erre a célja címemre és Wilhelm címére. Ha nem lehetett tökéletesen megoldani a gettó ellátását, mint ahogy szerettük volna, ennek oka, külső, rajtunk kívül álló körülményekben rejlett.Mi bujdosásunkban is állandó kapcsoatban voltunk a tanáccsal és megteremtettük az anyagi előfeltételeit annak, hogy a rászorultak továbbra is pénzbeli segítségben részesülhessenek és a gettó élelmezéséről tágondoskodás történtjék, de úgy, amint annak idején az internáló és fogolytáborokról. A külföld küldött anyagi segítséget erre a célra címemre és Wilhelm címére. Ha nem lehetett tökéletesen megoldani a gettó ellátását, mint ahogy szerettük volna, ennek okda, külső, rajtunk kívül álló körülményekben rejlett.Abban a nyirkos fáspincében, ahol majdnem négy hétig bujtattak engem betegen és lázasan is - tüdőgyulladásban feküdtem - közösségünk maradékával törődtem és minden gondolatom az Úristen felé szállt, vajha megengedné, hogy legalább a Budapesten egy tömbbe megmaradt része a magyar zsidóságnak megérje a felszabadulás pillanatát.Eichmann, a hóhér, a véreb, még az ostrom megkezdése előtt való éjszaka is kutatott utánunk, hogy magával hurcoljon bennünket.Az vesse az első követ....Tíz iszonyatos hónap történetének csak szűk vázlatára szorítkoztam, hiszen vaskos könyveket kell írni ahhoz, hogy ennek az időszaknak minden mozzanatára rávilágítsunk. Nem volt egy nyugodt nap és a napnak egy nyugodt perce ez alatt a tíz hónap alatt, összefolytak az ünnepnapok a hétköznapokkal, olyan volt ez az időszak, mint egyetlen végeláthatatlan árvíz, egy mindent elsodró, pusztító áradat. Állandó veszélyben forgott az egész közösségünk és a Gondviselés különös megajándékozottja az, aki megmaradt. Az eseményeket éppen csak érintettem, éspedig olyan mértékben, hogy rajtuk keresztül megjelölhessem a problémákat és azt, hogy súlyos problémáink megoldása érdekében mit tettünk és kevesebbet tettünk-e, mint amennyit tehettünk.Az ember, aki a halálraítéletek élére került akaratlanul, vizsgálja: hibázott-e valahol, mulasztott-e valamit ? Hogyne töprengene az ember , hogyne végezne önboncolást, lelkiismeret vizsgálatot, amikor olyan rengeteg a veszteség és olyan csekély a száma azoknak, akik életben maradtak.Tépelődés és önvizsgálat után bocsájtom ki ezt a vázlatot, hogy a kérdésére a helyzet és a cselekvés ismeretében adhassa meg mindenki a feleletet. Az vesse ránk az első követ, aki azokban az időkben és ezen a nehéz poszton mást, többet és jobbat tudott volne tenni.
