Jegyzőkönyv: 3662

Név: D. M.
Neme: férfi

A gettó időket megelőző periódusban , a német megszállás után i napokban az akkori zsidó Tanács engem szolgálatra rendelt be a maga székházába és megbízott műszaki osztályának vezetésével. Ebben az időszakban a hozzám beosztott apparátussal együtt minden tőlünk telhető eszközökkel szabotáltuk a németek anyagi igényléseit és mai értékben néhány millió forintra tehető azoknak a dologi igényléseknek az értéke, amelyek teljesítését sikerült megakadályoznunk. Munkatársaim közül egyeseket és engem is ismételten elvittek szolgálati helyünkről a németek, de végeredményben üggyel-bajjal átvészeltük ezt az időközt.
1944 október 15-én a kormányzó fiának elhurcolása és az utcákon történt lövöldözés következtében a Zsidó Tanács hivatalaiban nagy bizonytalanság állt be. Ezen a napon a Tanács elrendeltem hogy a szervezet minden tagja a hivatalos idő befejezése előtt távozzék el a székházból. Egy éjjelen át teljesen megváltozott a politikai helyzet, mert míg néhány órával előtte a rádióban beolvasták Horthy kormányzónak azt a szózatát , amelyben bejelentette, hogy Magyarország külön-békét köt és szakít a német fasizmussal, reggelre kelve megtörtént a Szálasi-féle hatalom étvétele.
Reggel a csillagos házakat lezárták és azonnal megkezdődtek az egész városban a zsidók elleni fegyveres atrocitások. Jómagam sem rádiót sem hallgattam, sem újságot nem olvastam és az előző nap sok izgalma után korán elpihenvén, reggel teljesen tájékozatlanul elmentem a lakásomról a tanácsi székház irányába. Némi nehézségek után megérkeztem ide és az épületet, amelyet csak a bentlakó portás őrzött, teljesen üresen találtam, a kapcsolatos
épülettömben elhelyezett zsidó munkásszázad riadókészültségében volt és fegyveres őrizet alatt, úgyhogy annak tagjai nem tudtak bejutni a Zsidó Tanács házéba. Ezen az első napon ismételten nyomultak be erősen felfegyverzett nyilas különítmények, amelyek az épületet igénybe venni óhajtották és fegyverkutatás címén a pénzszekrények kulcsait követelték. Az első ilyen különítmény már magával óhajtott engem vinni, de akkor történt, egy azóta már közismerté vált telefonbeszélgetés a nemrég kivégzett vitéz Ferenczy László csendőr alezredessel, aki a zsidóügyek miniszteri biztos volt. Én tőle segítséget kértem fellépő nyilasok ellen. Ő ezt megtagadta, de a pillanat hangulatéban sikerült megtévesztenem a benyomult fegyvereseket, amikor nekik azt mondtam, hogy intervencióm a telefonnák eredményes volt és azt állítottam, hogy riadó autó indult a tanácsi téren székházéhoz. Ennek hatása alatt a fegyveresek rémülte n eltávoztak és sikerült folytatólagosan másokat is megtévesztenem, úgyhogy sem ezen a napon, sem az egész Szálasi-időszakban a Zsidó Tanács házkutatást nem tartottak, sőt egyetlen pénzszekrényünket sem nyitották fel, amelyekben egyébként zsidó közületek javait és különösen a pesti Kadisa rendkívüli értékes aranykincsét sikerült átmentenünk. A következő néhány nap alatt illegálisan előbb csak katonai karszalaggal, később egyéb öltönydarabokkal szereltem fel magamat és végül felöltöttem századosi egyenruhámat, amelyben azután egészen a felszabadulás napjáig önmagamat kinevezett parancsnok teljesítettem illegális szolgálatot. Két-három belül egy-két kitűnő munkatársam is beérkezett a székházba és sikerült munkaszolgálatos katonai őrök /keretlegények/ felhasználásával a tanácstagokat házi fogságukból kiszabadítani és a tanácsi székházba behozatni. Így elsősorban a Tanácsnoka egyik tagja, Stöckler Lajos vette át az ügyek irányítását. Amilyen mértékben a régi Tanácsnak más tagjai fokozatosan elmaradtak, kialakult egy egészen új ügyviteli és a továbbiak folyamán már a Szálasi-kormány azóta kivégezett belügyminisztere, Jaross kinevezte a harmadik Zsidó Tanácsot , ahol részben új emberek jutottak szerephez. Maga az egykori tanácsi szervezet teljesen megváltozott, mert munkatársaik sáncos századokba hurcolták vagy deportálták és olyan új emberekből voltunk kénytelenek egy apparátust létrehozni, akik valahogyan idevetődtek és legalább félig meddig alkalmasaknak látszottak.
Az első napok teljesen az atrocitások jegyében játszódtak le. Utcákon és tereken, lakásokban és másutt lőtték agyon, vagy ölték meg másképpen a zsidókat. Azon idők hatósági teljesen tájékozatlanok voltak és olyan fejetlenség uralkodott, hogy a rendőrség szervei tőlünk kértek intézkedést az atrocitások ügyeiben, mert a Zsidó Tanács úgy szerepelt, mint a csillagos személyek legfőbb hatósága. Még a mentők sem tudták ellátni szolgálatukat a mi közreműködésük nélkül, olyannyira, hogy a Zsidó Tanács székházéban rendezte be a budapesti Önkéntes Mentőegyesület a maga ambuláns szolgálatát.
A következő megpróbáltatás számukra az a rendelkezés volt , amikor a nyilasok budapesti zsidók ezreit terelték be a két legnagyobb zsinagógába. Ott sokszor akiket fegyveres rendőrök asszisztenciája mellett kifosztottak. Rendkívüli nehézségek mellett voltunk csak képesek ezeknek a hermetikusan elzárt foglyoknak valamelyes élelmezést biztosítani, Voltak, akik meghaltak a templompadokban, voltak, akik megőrültek a nyilasok állandó fenyegetései következtében. Sikerült első esetben kijárnunk , hogy kb. 6000 ilyen foglyot elengedtek, úgyhogy azokat utcák szerint csoportosítva, rendőri fedezettek vissza tudunk lakásaikba vitetni, Később azonban megtörtént már, hogy a zsinagóga foglyait az éjszaka folyamán kilopták helyükről és deportálták.
Az események tovább gördültek és megkezdődött a Főváros zsidóságának és különösen a fiatalabb korosztályoknak-férfiaknak és nőnek- sáncmunkára való tömeges beosztása. Ugyanakkor és folytatólagosan a Duna másik partján lévő egyik nagy téglagyárban központosították azokat, akiket azután nagy tömegekben deportáltak.
Az első hetek azzal teltek el, hogy minden erőfeszítésünkkel igyekeztünk legalább azokat megtenni, akiknél valamilyen jogcímet találtunk. Lovaskocsikat küldöttünk a téglagyárba és más gyűjtőhelyekre és pénzért vagy egyéb ellenszolgáltatásért az öregeket, betegeket, nyomorékokat kihoztuk. Ezek a mentőakciók csak néhányezer embert tudtak visszahozni.
Ily előzmények mellett már a Szálasi-uralom első napjaiban felmerült egy gettó felállításának terve. Sok tárgyalás után és a külföldi követségek igénybevétele mellett végre kialakult , hogy Budapest, VII. kerületében, a zsidók által legsűrűbben lakott utcák bevonásával kívánták a gyűjtő gettót felállítani. Példátlan sok nehézség mutatkozott, amikor a nyilasok minél kisebb területen kívánták összeszorítani az érdekeket, mi pedig azért harcoltunk, hogy lehetőleg minél nagyobb területen rendezzék be a tervezett gettót. Amikor végre mégis lezártak a tárgyalások, kiderült, hogy közel 70.000 embert erőltettek be olyan területre, ahol csak 25-30 ezer férőhelyet találtak. Ezt a gettó területet előbb fegyveres őrséggel zárták el, később a zsidóság pénzén készült és zsidó munkaerők igyénybevételével épült palánkokkal határolták el. Jellemző, hogy az eredeti rendelkezések előírták, hogy ennek a gettónak egyik utcáját kitért zsidók befogadására kell berendezni. Ezektől a kitértektől nem kívánták, hogy a megbélyegző sárga csillagot viseljék és engedélyezték, egy egyszerű sárga folt felvarrását és kötelezték a Zsidó Tanácsot, hogy biztosítsanak nekik teljes elkülönülést az aktív zsidóktól. Említésre méltó, hogy ezt a kedvezményt senki nem vette igénybe és a gettó lakói minden megkülönböztetés nélkül keveredtek össze, A keresztény egyházak azután Zsidó Tanácstól követeltek és kaptak olyan helyiségeket, ahol a fennálló rendelkezéseknek megfelelően saját híveik istentiszteletet tarthattak.
Első nagy gond a gettó élelmezésének ellátása volt, ami ideiglenesen népkonyhák felállításával és kívülről érkezett élelmiszer-segítség igénybevételével is csak nagyon kis mértékben és nem kielégítően volt megoldható. Eleinte a budapesti városi hatóságok segítségünkre voltak és élelmiszert adtak - természetesen meg kellett fizetni-, később a nyilasok ezt nem engedték meg amikor mi a városban, a gettón kívül létesített, Nemzetközi Vöröskeresztet lobogó alatt működő Joint-raktárakból a gettó éhezői számára élelmiszert szállítottunk, nem egyszer rohanták meg nyilas fegyveresek ezeket a szállítmányokat és még a jobbik eset volt, ha csak elkobozták az élelmiszert és nem gyilkolták meg azokat a zsidókat, akik a szállítmányt kísérték.
Nagy gond volt ezután a gettó egészségügye, mert túlnyomóan öregekés betegek voltak ennek a zárt területnek lakói. Szükségkórházakat kellett létesíteni, melyek bérházakban voltak berendezve, minden felszerelés nélkül és egészen primitív módon előkészített szobákban feküdtek súlyos betegek és csak önfeláldozó orvosok munkájának köszönhető, hogy a gettót nem pusztították azonosak voltak az élelmezés nehézségeivel.
Amily mértékben a normalizálódott a pesti gettó élete, szükség volt intézményes megoldásra is, A legnagyobb és legsúlyosabb komplikációt az a körülmény okozta, hogy közben megkezdődött a Főváros ostroma, bombák hullottak a házakra és tüzérségi lövedékek csapódtak be. Éjjel nappal tüzet kellett oltani és a városi tűzoltóság magunkra hagyott bennünket. Rombadőlt házak alól sebesültek eltakarítása. Ilyen körülmények mellett kellett a gettónak egy közigazgatási apparátust adni. Tíz elöljáróságot állítottunk fel, amelyek között megoszlottak ezek a közigazgatási feladatok. Kénytelenek voltunk gettó-rendőrséget szervezni és az igen jelentős halálozási százalékra való tekintettel temetkezési osztályt kellett felállítani, A temetésekre vonatkozólag utólag megállapítjuk, hogy egy ideig sikerült még halottakat a Községi Temetkezési üzem segítségévek a gettó területéről elszállítani, később azután minden lehetőség megszűnt és a szigorú tél még azt sem tette lehetővé, hogy a gettó területén belül sírgödröket ássunk, a felszabaduláskor náhányezer temetetlen halott feküdt a gyűjtőhelyeken.
Mialatt ez a belső gettó már kifejlődött, állandó érintkezést kellett tartanunk azokkal a hatóságokkal, amelyek ezekben a nehéz időkben föltöltöttük rendelkeztek. Minden nap járnunk kellett az ostrom tüzében ezeket a hivatalokat és parancsnokságokat. Néha sikerült átmenetileg - emberségesebb intézkedéseket kieszközölnünk, de többnyire panaszokkal ostromoltuk a hatóságokat. A gettó területén ismételten fordultak elő atrocitások, tűzoltó és mentőkülönítmények nyilasok lelőtték, néha kedvtelésből céloztak meg járókelőket a gettó utcáin Mikor már a felszabadulás legkritikusabb időszakába érkeztünk, ismételten mutatkozott egy program lehetősége. Egy ízben meg is kezdték, amikor egy bérház óvóhelyét éjjel géppisztolyokkal felfegyverkezett fasiszták rohanták meg és védtelen emberekre sortüzet nyitva, mindenkit megültek, aki ezen az óvóhelyen húzódott meg. Csodálatos véletlen, hogy az ez akció azután elakadt. Sikerült az idők folyamán még a nyilas terroristák körében is egy-egy olyan személyi kapcsolatok teremteni, akiktől a készülő akciókról információkat tudtunk kapni, Így hallottuk meg idejében , hogy a felmentő sereg Vörös hadsereg megérkezése előtt i napon a gettó egész zsidó lakosságát kiirtják.
Tudomásunkra jutott, hogy készenlétben van az a karhatalom, amely lángszórókkal felszerelt német páncélosokból, egy nagyobb nyilas különítményből és gépfegyveres rendőrökből állt, hogy a gettót több oldalról megrohanva, annak lakosságát intézményesen és órákon belül elpusztítsák. E bizalmas értesülések alapján már ott tartottunk, hogy titokban megalakítottuk, a támadó oroszok felé néző gettó-palánkot, azzal a reménnyel, hogy tömegirtást megkezdésekor ezeket a falakat kidöntve, legalább a menekülés útját nyitjuk meg. Szerencsés véletlen, hogy akadt olyan vezető helyen álló fasiszta, aki megrémült a tömeggyilkosságnak ettől a grandiózus tervétől és ennek segítségével sikerült azaz ellenakció, mely halogatta a kiirtási terv keresztülvitelét. Így történhetett csak meg, hogy 1945 január 18-án a behatoló vörös Hadsereg a gettó halálra ítélt éhezőit az utolsó pillanatban megmentette.