Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fent nevezett előadja a következőket:
#ustyaházán 1944-ben kb. 320 zsidó család lakott, akik kereskedéssel, iparral foglalkoztak. Szüleimnek textilüzlete volt, de a magyarok bevonulásakor az iparengedélyt elvonták. A rendeleteket Csaba István jegyző adta ki, aki egyébként jóindulatú ember volt, ő intézte el azt is, hogy ne a máramarosszigeti gettóba kerüljünk. A rendet a tábori csendőrség tartotta fenn a táborban, nem tudok róla, hogy valaki szökéssel próbálkozott volna. A zsidótanács tagjai: Gelbermann Mayer, és még többen, tőlük telhetően intézték a dolgokat. A tábori csendőrök hatósági közegekkel együtt több ízben házkutatást tartottak, olyan szigorúan, hogy még a padlásra is felmentek, és közben vertek. Egy alkalommal a csendőrök kerékpáron mentek, és a két #chlomovits fíúnak utánuk kellett szaladni, kergették őket mindaddig, amíg meg nem mondták, hogy hová dugták el vagyonukat.A judenrat útján kihirdették, hogy be kell menni a gyűjtőtáborba. Egy utcát jelöltek ki, ahol nagyon zsúfoltan voltunk. Közkonyhánk is volt, az élelem nagyon kevés volt, de ruhafélét lehetett magunkkal vinni. Csendőrök állottak minden utcasarkon, nem volt szabad egyik utcából átmenni, sőt az egyik utcaoldalról sem a másikra. A belső rendet zsidó rendőrök tartották fenn. A tábor lakossága mintegy 6000 lélek volt. A férfiakat 26-tól kivitték munkára, bunkereket ásni. Nem hiszem, hogy valaki meg tudott volna szökni. Este 6 óra után nem volt szabad közlekedni, akit tetten értek, összeverték. Úgy hírlett, hogy az anyaországba visznek, mert a front közeledik, természetesen mi elhittük ezt. Haláleset is előfordult, de csak természetes halállal haltak meg. Először házról-házra jártak összeszedni a pénzt, ékszereket, azután összeszedték a gazdagabb embereket, és elvitték Máramarosszigetre fogdába, 1-2 hétig ott tartották őket, véresre verték őket, míg végre bevallottak mindent, akkor elvitték őket megmutatni a helyet, ahol a vagyont elrejtették. Annyira össze voltak verve, hogy még Auschwitzban is látni lehetett hátukon a fekete csíkot. Május 20.-án a csendőr alhadnagy összehívta a zsidó rendőrséget szombat reggel 6 órára, 7 órakor kiadták a rendeletet, hogy 7-kor legyen minden szlatinai a téren, 20 kg-os csomagot vihet mindenki magával. Mi az első transzporttal indultunk, d.u. 1 órakor elvittek a repülőtéri hangárba. Külön mindenkit betereltek, és lefektettek a földre hasra, hogy ne lássuk, mi történik. Korbáccsal vertek és vallattak, csak egy öltönyt, két váltás fehérneműt lehetett vinni, de ezt sem mindenkinek. A hangárban aludtak a férfiak, a nők az iskolában voltak elszállásolva, az állomáson azután összeengedték a családokat. Bevagoníroztak, és #0 ember került egy vagonba. A vagonba egy vödör vizet kaptunk, azonban WC céljaira szolgáló vödröt nem. A szerelvényen, úgy tudom, volt halott, azonban a mi vagonunkban senki sem halt meg. Hallomásból tudom, hogy egy szlovák nőnek sikerült megszökni az úton. Kassán átvették a szerelvényt a németek, odáig csendőrök kísérték, itt kinyitották a kocsi ajtaját, és egy embert leengedtek vízért. Két nap múlva # órakor megérkeztünk Auschwitzba. Éjjel 1/2 2 óráig álltunk, nem is tudtuk, hogy már megérkeztünk. Csíkos ruhás lengyel Häftlingek fogadtak, a csomagokat elszedték, azután kizavartak a kocsikból. Felsorakoztunk, külön-külön a férfiak és a nők. Az SS pálcájával jobbra és balra mutatott, aszerint, hogy az illető egészséges, munkabíró volt-e, vagy sem. Én édesapámmal együtt maradtam, továbbá két öcsémmel is, mert 20 évesnek mondották magukat, a lengyelek ugyanis megsúgták, hogy ezt mondják. Fürdőbe vittek, levágták a hajunkat, majd ruhát kaptunk. Csak 2-3 napot töltöttem Birkenauban, azután elvittek Grossrosenbe. 50-et raktak be egy vagonba, kaptunk egy kevés kenyeret is útravalóul. Nem egészen két napig tartott az út, megérkezve, fertőtlenítés után egy blokkban helyeztek el 250-et. Az ellátás: 1/4 kenyér, margarin, szalámi, délben pedig leves. Először építőmunkához kerültem kisegítésre, téglát hordtam, a láger nagyobbításán dolgoztunk. Ez nehéz munka volt, napi 12 órát dolgoztunk, munka után még a blokk előtt állni kellett, amíg besötétedett. Január végéig voltam Grossrosenben azután ismét transzportba kerültem, és elvittek nyitott vagonokban Mauthausenbe, Az útra csak kevés kenyeret, margarint kaptunk, azután már harmadnap kaptunk ismét. Az út 4-5 napig tartott, megérkezve ismét fertőtlenítés következett. Először karanténba kerültünk, a transzportot munkáslágerbe tették, én azonban kórházba kerültem ###. Hatan feküdtünk egy ágyban, néha volt kenyér, néha nem, ha nem volt kenyér, helyette 1/2 liter leves. Onnan én is karanténba kerültem, ott voltam másfél hónapig, sikerült meghűlnöm, tüdőgyulladást állapítottak meg, így visszakerültem a kórházba, és itt voltam a felszabadulásig, május 5.-ig, amikoris az amerikaiak jöttek be, áthelyeztek egy sátorkórházba. Mikor már talpra tudtam állni, elindultam, de lemaradtam a transzporttól és Bécsen, Pozsonyon át jöttem haza.

Kifosztás