Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fentnevezett előadja a következőket:
Mióta az eszemet tudom, sohasem szerették a zsidókat. Az utcán megvertek már iskolás koromban is, zsidó voltom miatt, első elemitől kezdve így volt. 4 elemi után 4 gimnáziumot végeztem, azután elmentem tanoncnak. A tanoncéveimet "megédesítette" a levente. Varga Mihály kémelhárító őrmester és egy magyar nevű ipolysági volt a kínzómestere a kispesti leventéknek. Felszabadulásomhoz egy hónap hiányzott, amikor elvittek. Közben dolgoztam honvédelmi munkán vasgyárban, építkezésnél, de amikor bejöttek a németek, Zuglóba nem tudtam kijárni. Ezután elvittek minket Monorra. Ezek a legrosszabb napok voltak, még a legrosszabb németországinál is rosszabbak. Nem volt víz, rettenetes forróság volt, őrültek meg az emberek. Később, pedig zuhogott az eső, és nem volt fedél. Ennivalónk nem volt, miért vegyünk, rengeteg öngyilkos volt, kínlódott az egész terem. Asszonyok, akik soha életükben nem feküdtek földön, ott kellett nekik feküdni a sárban, köveken, a hatalmas esőben úsztak a csomagok. Ezután következett a vagonírozás. 65-en voltunk egy vagonban, élelem lett volna, de nem tudtunk enni. Vizünk azonban nem volt. Egyszer kaptunk vizet Kassán, ahol a csendőrmesterek mindent elszedtek tőlünk, amit még el lehetett venni tőlünk, mielőtt átvettek a németek és áttettek a szlovák határon. A németek először ránk akarták csukni az ablakot, de valaki, aki nagyon jól beszélt németül, lebeszélte őket. Különösebb baj a vagonban nem volt.Kedd hajnalban vagoníroztak ki Auschwitzban. Ott elválasztottak édesanyámtól és mi férfiak mentünk először egy magyarul beszélő német férfi elé. Megkérdezte, milyen idősek vagyunk, van-e valami bajunk, majd ezután elmentünk a fürdőbe. Lekopasztottak bennünket, csíkos ruhát adtak és mentünk egy blokkba, ahol felszólítottak, hogy adjuk át ékszereinket, mert átmegyünk egy próbán, ahol átvizsgálnak. Természetesen ebből nem lett semmi sem igaz. Ezután kaptunk enni, az úgy nevezett dörgemizét, amelynél felvilágosítottak, hogy ezt csak a németek jóvoltából kapjuk, tekintettel arra, hogy mi még nem dolgoztunk, ez mind csak ajándék.Másnap elmentünk barakkokat takarítani egy másik lágerbe. Takarítás közben meglátta egy kispesti ismerősöm a nők között a feleségét, akik ott álltak és beszélt vele, így én is tudtam édesanyámmal pár szót váltani. Takarítás után visszakerültünk, utána hatalmas orvosi vizsgálat volt és délután vagonírozás és mentünk Magdeburgba.Magdeburgban rettenetes helyzet volt, nagyon nehéz munkánk volt. Egy lerombolt benzingyárnak dolgoztunk. Az SS-ek nagyon sanyargattak bennünket, és ennivalót nem adtak. Utána vasútépítkezés, cementezés, kábeljavítás. Itt rettenetes 3 őrmesterünk volt. Az egyiknek volt egy kutyája és azzal maradta halálra az embereket. Egy betegtranszporttal visszakerültem hatszázad magammal Buchenwaldba. Itt különösebb érdekesség nem volt, csak annyi, hogy ebből négyszázat Auschwitzba irányítottak. Ki pedig kisebb, 20-as csoportokban elkerültem Sonnebergbe.Sonnebergbe egy fogaskerékgyárba dolgoztam, ahol enni adtak jobban, s a bánásmód is jobb volt. De nem tartott sokáig, jöttek az SS őrmesterek, és azok elrontották a helyzetet. A német munkások elég rendesen viselkedtek, nem bántottak különösebben, hanem az SS-ek, az rettenetes volt. Április 3.-án útnak indultunk és mentünk körbe. 1 hét múlva visszatértünk Sonnebergbe, akkor ott töltöttünk 1 napot és újra továbbvittek, ellenkező irányba. Mentünk egészen május 8.-áig. Az egész útra kaptunk 2 kg kenyeret, 10 dkg margarint, 2 kanáltúrót. Ezt kaptuk április 3.-án, ezután kenyeret kaptunk legközelebb május 8.-án reggel. A halálozási arányszám 25 %. 21-et agyonlőttek. Aki nem tudott menni, azt agyonlőtték. Rossz dolgunk volt.Az amerikaiak szabadítottak fel, ekkor magunknak kellett ellátni magunkat, ennivalónk volt, de nem bírtunk enni, a szánk és gyomrunk rönkre volt.Jövendő terveim: Palesztinába akarok kimenni.

Kifosztás