Jegyzőkönyv: 699

szkennelt verzió
Név: W. R.
Neme:
Születési hely: Ulicskriva
Születési idő: 1924
Utolsó lakóhely: Ulicskriva
Foglalkozás: háztartásbeli
Koncentració: Auschwitz
Gettó: Ungvár
Táborok: Auschwitz, Salzwedel
Név: W. L.
Neme:
Születési hely: Ulicskriva
Születési idő: 1914
Utolsó lakóhely: Ulicskriva
Foglalkozás: háztartásbeli
Koncentració: Auschwitz
Gettó: Ungvár
Táborok: Auschwitz, Salzwedel
Név: J. H.
Neme:
Születési hely: Ulicskriva
Születési idő: 1928
Utolsó lakóhely: Kolbaszova
Foglalkozás: tanuló
Koncentració: Auschwitz
Gettó: Ungvár
Táborok: Auschwitz, Salzwedel
Név: J. S.
Neme:
Születési hely: Hosztovize
Születési idő: 1924
Utolsó lakóhely: Kolbaszova
Foglalkozás: tanuló
Koncentració: Auschwitz
Gettó: Ungvár
Táborok: Auschwitz, Salzwedel
Név: J. E.
Neme:
Születési hely: Hosztovize
Születési idő: 1922
Utolsó lakóhely: Kolbaszova
Foglalkozás: háztartásbeli
Koncentració: Auschwitz
Gettó: Ungvár
Táborok: Auschwitz, Salzwedel


Fentnevezettek előadják a következőket:
Ulicskriva 8 zsidó családja és Kolbaszova 7 zsidó családja közepes anyagi viszonyok között élt.Witzlerék: üzletünk, korcsmánk volt, megélhetésünk biztosított. Jakobovicsék: házunk, földünk volt, jól megéltünk, 1941-ben azonban kivittek bennünket Ukrajnába a Dnyeszteren túlra, itt kb. három hónapig voltunk és az egyik faluból a másikba vándoroltunk. A Dnyeszternél teljesen levetkőztettek és így tettek át a határon, visszajöttünk a falunka és itt internáltak.Április közepén bevittek minket Ungvárra a gettóba, Ungvár előtt egy istállóban töltöttünk egy éjszakát, majd bevittek a téglagyári gettóba, ahol a nyitott szárítókamrákban helyeztek el, a vízben, a földön aludtunk. A gettó körül volt kerítve, magyar rendőrök és SS-ek vigyáztak, a belső rendet zsidó rendőrök tartották fenn. A gettóban kb. 20.000 ember volt szörnyű zsúfoltságban. A judenrat: Jakobovics, Schönberger, ezeknek működése ellen nem volt kifogás. Volt közkonyhánk is, 30 kg-nyi csomagot hozhattunk be a gettóba, de az élelmiszert rögtön a gettó kapujánál elvették a rendőrök. Egyesek próbálkoztak szökéssel, de nem sikerült nekik. A gazdagabb embereket összeszedték, a csendőrök rájuk léptek és táncoltak rajtuk, ezt addig csinálták, míg be nem vallották, hogy hová rejtették el értékeiket, néhányan ennek következtében meg is haltak. Hallottuk, hogy munkára elvisznek, de nem megyünk ki az országból, a Dunántúlon maradunk. Egy alkalommal jött egy SS és kihívatta az embereket a barakk elé, felsorakoztatta külön a nőket és férfiakat, gyerekeket és ijesztgetésül gépfegyver t állított fel. A gyerekek és nők haját majdnem tövig lenyírták. Esténként bemondták azoknak a neveit, akiknek másnap indulniuk kell. A legszükségesebb holmit összecsomagolva, másnap elindultunk, a 2 km-nyi úton hajtottak és aki nem bírt menni, azt bottal ütötték. Bevagonírozás előtt még egy nagy motozás volt, csendőrök motoztak a legdurvább módon, letépték a ruhát, sőt még tükörrel is átvizsgáltak. Május 17-én indultunk el, 75-en egy vagonban. Vizesvödröt kaptunk, WC vödröt azonban nem. Fogalmunk sem volt, hogy hová megyünk, Kassánál már láttuk azonban, hogy Lengyelország felé vezet utunk. Kassáig csendőrök kísértek, itt azután németek vették át a szerelvényt. Kassán még a Rákóczi indulót is eljátszották nekünk. A németek többször felszóltak, hogy akinek még van valami értékes holmija, azt azonnal adja le, megfenyegették a kocsi parancsnokot, hogy lelövik, ha nem adják át az ékszereket. A mi vagonunkban senki sem halt meg, a többi kocsiban előfordult haláleset. Nem tudunk róla, hogy szökési kísérletekkel próbálkoztak-e.Május 20-án egy pénteken estefelé Auschwitzba érkeztünk. Az állomáson csíkos ruhás lengyel häftlingek fogadtak és ránk szóltak, hogy a csomagok maradjanak a kocsikban, majd ők utánunk hozzák. Majd leszállva, különállították a férfiakat és külön a nőket, az öregek kocsival mentek. Később úgy hallottuk, hogy még aznap az egész csoport a krematóriumba ment. Nagy tüzet láttunk, sírást hallottunk, visítást és messziről azt is láttuk, hogy férfiak a tűz körül dolgoztak, sőt éreztük is az égett hús és csont szagát. Fürdőbe vittek azután, lekopasztottak, elvett jó ruháink helyébe egy szál rongyos ruhát kaptunk, cipőink helyett is facipőt. Minden reggel vizesen álltunk órákig az appellen, sokan rosszul lettek. Auschwitz éghajlata ugyanis nagyon szélsőséges, a nappali hőséget erős éjszakai lehűlés követi. A 7-es blokkban nyertünk elhelyezést, egy priccsen 14-en feküdtünk, alvásról természetesen szó nem lehetett. A C vernichtungslagerben voltunk 100-1500-an egy blokkban. Az élelem: három napig nem is kaptunk kenyeret, azután kaptunk penészes kenyeret, nagyon éhesek voltunk, de ennek dacára sem tudtuk lenyelni a penészes kenyeret. A leves fű, homok és gerstli keveréke volt, íztelen, sótalan, zsírtalan, csak három hét múlva kaptunk egy kevés zulagot. Appellen kívül nem dolgoztunk. Sokszor, ha végképp nem stimmelt a létszám, egész nap a sárban térdeltünk. Fertőtlenítés után mindig ruha nélkül jöttünk vissza, teljesen meztelenül, mert mire visszajöttünk, már nem volt elég ruha. Fentnevezett Jakobovics Eszter egy alkalommal nem tudott ruhához jutni és két hétig anyaszült meztelenül volt a barakkban, egy reggel azonban még meztelenül is kikergették appellre. Ha egyik blokkból a másikba mentünk, akkor büntetésből két nagy téglával a kézben addig kellett térdelni, amíg el nem ájult, azután hogy felébredjen, bottal még jól fejbe vágták. Blokkschperre is órákig volt, azt hallottuk, hogy ilyenkor viszik az embereket a krematóriumba. Gyakran volt szelekció, mindenki munkabírónak szeretett volna látszani. Ha kiválasztottak munkára, nagyon boldogok voltunk. Fentnevezett Jakobovics Sárit nem vették be a munkásokhoz, erre kiszökött a sorból, eltűnt, nővére utána ment keresni. Bottal jól megverték, de azután mégis sikerült a munkabíró emberek csoportjába bekerülnie. Kiválasztás után fürdőbe mentünk, utána egész éjjel kint álltunk. Másnap este átvittek a D. lagerbe, az SS nő megnyugtatott, hogy nem transzportba visznek, hanem krematóriumba. Le kellett vetni a transzportruhát, de szerencsénkre közben utasítás érkezett, hogy munkásokra van szükség és erre elvittek.Augusztus végén vonatra ültünk, 5-en egy kocsiban, az útra fél kenyeret, wurstot, kis margarint kaptunk, ennek három napra elégnek kellett lenni, ekkor megérkeztünk Salzwedelbe (Hamburg mellett). Itt gyári munkára osztottak be, napi 12 órát dolgoztunk, felváltva nappal és éjjel, a munka elég nehéz volt, mindig állva kellett a munkát elvégezni. Eleinte az ellátás kielégítő volt, de azután mindig rosszabb és rosszabb lett. Valaki egy alkalommal egy krumplit lopott, a mellére egy táblát akasztottak, amelyre rá volt írva, hogy "krumplit lopott". Utána annyira összeverték, hogy a szeme egészen véres volt az ütéstől. Itt egy blokkban cca 220-an voltunk és ketten aludtunk egy ágyban. Itt voltunk egészen áprilisig, április 14-én szabadítottak fel az amerikaiak, de még azután is itt maradtunk két hétig, a franciák adtak enni, mert a németek már egy héttel az amerikaiak bejövetele előtt már nem adtak ellátást, mindössze egy kis korpalevest. Az amerikaiak a repülőtéri kaszárnyába vittek át, itt azután már minden jóban volt részünk. A lagert még aznap felégették, rögtön azután, hogy eljöttünk onnan. Cseh transzporttal jöttünk haza Prágáig, autóbusszal, onnan pedig vonattal folytattuk tovább utunkat.Jövő terveink: Most hazautazunk, sajnos teljesen tanácstalanok vagyunk hozzátartozóink nélkül.
switch to English

bphm.hu

holokausztmagyarorszagon.hu