Jegyzőkönyv: 742
Név: dr. M. J.
Neme: férfi
Születési hely: Balassagyarmat
Születési idő: 1912
Utolsó lakóhely: Budapest
Foglalkozás: m. tisztviselő
Koncentració: munkaszolgálatos
Táborok: Mauthausen, Gunskirchen
Neme: férfi
Születési hely: Balassagyarmat
Születési idő: 1912
Utolsó lakóhely: Budapest
Foglalkozás: m. tisztviselő
Koncentració: munkaszolgálatos
Táborok: Mauthausen, Gunskirchen
Fentnevezett előadja a következőket:
1938. 05 hóban lépett a zsidótörvény életbe. Akkor e miatt nem tudtam megfelelő álláshoz jutni. Nem tudtam bekerülni az ügyvédi kamarába.Már 1940-ben munkaszolgálatos voltam. Minden lépésemet befolyásolta a zsidótörvény. 1940-ben 3 hónapig Makón voltam bevonulva, ahol rendes bánásmód volt.1942. 05. hónapban ismét bevonultam. 2 hónapig voltam Vácon. Ott a bánásmód elég kegyetlen volt, annyiban, hogy közel voltunk Pesthez és hozzánk tartozóinktól szisztematikusan elzártak. Ezzel a századdal kikerültem Oroszországba és kinn volt 19 hónapig. Volt egy őrmesterünk Bauer nevű váci ember, aki ellopta a kosztunkat. Nagyon nehéz munkát dolgoztunk. A legkellemetlenebb időszak 1943. 10. hóban és 11. hóban Pinksz mellett, nagyon kemény és kegyetlen bánásmódban volt részünk. Ütöttek, vertek és állati munkát végeztettek velünk. Fát, farönköket kellett hordani 2 km-es távolságba, naponta nyolcszor is megfordulva. Tovább mentünk Kijevbe, ahol szintén nagyon rosszul bántak velünk. Éheztünk, ütöttek, vertek.1944. 05. 03-án szereltem le és 05. hó 20-án újból behívtak Vácra. Onnan áttettek Budapestre a 109/21 századhoz. Pesten dolgoztunk a Honvéd utcában. A honvédelmi minisztériumnak volt egy építkezése és a Sorg Antal cégnek dolgoztam. A munka igen nehéz volt. A bánásmód tűrhető, t.i. kőműves munkásokkal dolgoztunk együtt, azok nem zsidóztak. Később megkaptam a svájci védettséget, elkerültem a Bencur utca 31/33-ba. Onnan kijártam dolgozni egy hétig. Ekkor az Albrecht laktanyába kerültem. Itt beosztottak, a Józsefvárosi pályaudvarra munkára. Egy héten keresztül dolgoztam, nagyon nehéz munkát, síneket, talpfákat cipeltünk. Enni nem adtak. 11. hó 27-én megjelent egy őrmester, hogy pakoljunk össze és menjünk. 300 lépésnyire állt egy szerelvény, abba beraktak, minden előzetes értesítés nélkül. Egyetlen falat élelmem nem volt az útra, egyáltalán nem adtak semmit. Egy vagonban 65-en voltunk. Úgy emlékszem, csupán egyszer kaptunk élelmet 4 nap után, Hegyeshalomnál adtak valami egészen híg, tartalmatlan és rántásnélküli levest. Ez volt az egyetlen koszt.Nekem az a tapasztalatom, hogy a budapestiek, a nem zsidók, a legnagyobb részvétlenséggel voltak irányunkban.Sopronban kiraktak a vagonból minket. Előzőleg már a németek kifosztottak mindenünkből. Sopronban nyilasok fogadtak, hajszoltak a kiszállásnál úgy, hogy megmaradt kis holminkat alig bírtuk felvenni, kellett rohanni és órákon keresztül gyalogoltunk, amíg Fertőrákosra értünk 10 km-nyire. Beszállásoltak bennünket egy pajtába, ahol 39-ed magammal töltöttem az éjszakát. Másnap vagy két nap múlva kezdtünk dolgozni. Sáncmunkát végeztünk. Tél volt, sokat szenvedtünk a hidegtől, fagytól. Enni adtak, bár nagyon gyenge kosztot, de később valamennyire feljavult. Tudomásom szerint 400 bajtársam halt itt meg 3500-4000 emberből 4 hónap alatt.03. hó 28-án, amikor az oroszok közeledtek este elindítottak 4 napos gyalogútra. Út közben 2-3 esetben kaptunk enni. Grammat-Neusiedelben vonatra raktak, személykocsikat kaptunk és körülbelül 120-an voltunk egy szerelvényben. Az út ismét 4 napig tartott. Naponta kaptunk 15 dkg kenyeret és pár deka margarint.Mauthausenba érkezve kivagoníroztak, felgyalogoltunk a lágerba. Sátorlágerban voltunk elhelyezve nagyon rossz körülmények között. Élelmezésünk nagyon gyenge volt, sokat éheztünk. Sokat bántalmaztak, ütöttek, vertek. Két hétig voltunk itt, utána körülbelül 4 napos úton elmentünk Gunskirchenbe.Az úton két napig egyáltalán semmit nem kaptunk enni. Éhesen, leromlottan gyalogoltunk. Aki kilépett a sorból, hogy szörnyű éhségét egy kis fűvel vagy csigával enyhítse, azt könyörtelenül lelőtték. Lelőtték még azokat is, akik fáradtan egy pillanatra le akartak ülni. Ezen az úton sok bajtársam elpusztult.Gusnkirchenbe megérkezve még rosszabb állapotokat találtunk, mint amilyen Mauthausenban volt. A koszt - ha ilyen lehetséges - még rosszabb és kevesebb volt. Éheztünk és kínlódtunk rengeteget. 05. hó felé már a napi halálozás 350-400 körül mozgott. Ezek majdnem mind végelgyengülésben, csontvázzá fogyva hullottak el. A halálozás napi 5 százaléknak felelt meg. Mindenki nagyon le volt gyengülve és általános vélemény szerint mindenkinek csak 5-6 napja volt hátra. Nekem már a beszéd is nehezemre esett.1945. 05. 04-én bejöttek az amerikaiak, a németek ott hagytak bennünket. Este bementünk Welsbe akik menni tudtunk valamennyire. Ezután tűrhető dolgunk volt.Fentieket saját tapasztalatomból adom elő.